Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)

2005-07-16 / 164. szám

2005. JÚLIUS 16., SZOMBAT 5 HAZAI TÜKÖR HÍRSÁV MSZP: büntessék a gyűlöletbeszédet! A gyúlöletbeszéd bünte­tendővé nyilvánítását kez­deményezi az MSZP jogi és közgazdasági tagozata az igazságügy- és a belügymi­niszternek címzett nyílt le­vélben. Bárándy Gergely tagozatvezető által jegyzett levél szerint tarthatatlan, hogy az állami szervek te­hetetlenek a társadalom egyes csoportjait durván sértő, fenyegető és leala­csonyító megnyilvánulá­sokat tévő elkövetőkkel szemben. Az OCÖ felülvizsgálná az internetszabályokat AZ ORSZÁGOS CIGÁNY ÖNKOR­MÁNYZAT szerint felül kell vizsgálni az internetes jogi szabályozást, hogy a világ­hálón rasszista tartalmakat terjesztők ellen a jog eszkö­zeivel is fel lehessen lépni. Kolompár Orbán minderről azzal kapcsolatban beszélt, hogy a rendőrség egy inter­neten terjesztett játékkal kapcsolatban - ügyészségi javaslatra - megszüntette a nyomozást. Augusztusra végez a jelöltállítással a MIEP AUGUSZTUS végére végez az országgyűlési képviselő- jelöltek kiválasztásával a Magyar Igazság és Élet Pártja. Győri Béla, a MIÉP szóvivője arról számolt be, hogy jelenleg hetven-nyolc- van százalékban döntöttek a jelöltek mellett; a főváros­ban és több megyében azonban még bizonytalan az indulók személye. Munkaügyi felügyelőkkel erősít a minisztérium AUGUSZTUS ELEJÉTŐL Ötven dolgozóval növelik a mun­kaügyi ellenőrök létszámát, október elején pedig újabb ötven munkaügyi felügyelőt vesznek fel a jelenlegi 170 fő mellé - közölte Kordás László, a munkaügyi minisz­térium politikai államtitká­ra. Az intézkedéstől a feke­temunka további csökkené­sét várják. A Fidesz szerint a kormány ezzel beismerte, a hogy az ellenőrzés eddig nem volt hatékony. Autópálya: induló nagyüzem átadás Kampányidőszakra időzítik a fejlesztéseket a pártok Az avatóünnepség után tegnap délután három órakor gördülhettek végig az első autók a közelmúltban elkészült szakaszon. Két miniszter is részt vett tegnap az M7-es autópá­lya 20 kilométernyi, Bala­tonszárszó és Ordacsehi közötti szakaszának át­adásán. 2006 végéig több mint 300 kilométernyi új szakaszt terveznek. Fónai Imre - Tibay Gábor- Azt mondják, drága az autópá­lya-építés; valóban az, a most el­készült 20 kilométer 65 milliárd forintba került - mondta a tegna­pi sztrádaátadón Kóka János gazdasági miniszter. - A sztráda azonban nem csupán a közleke­dést és a kényelmet szolgálja, ha­nem elsősorban a gazdaság élén­kítést. Megtérül busásan, ezt ta­pasztalhatjuk a már átadott ma­gyarországi autópálya-szaka­szok mentén is - tette hozzá.- Légvárak helyett mi autópá­lyákat építünk - mondta a sza­lagot átvágó Kiss Péter kancellá­riaminiszter. - így 2002-höz ké­pest 2006-ra megduplázzuk a gyorsforgalmi hálózat hosszát, 530-ról 1040 kilométerre. Kóka János mindezt azzal tol­dotta meg, 2007 és 2015 között ismét duplázni kívánnak sztrá­daépítésben; már most felgyor­sítják az M7-es építését. Ennek köszönhetően 2007 végéig a re­mények szerint már Nagykani­zsáig ér a pálya. Az autópálya-építések az el­múlt tizenöt évben mindig poli­tikai kampányok muníciójául szolgáltak. így volt ez 2002-ben is: az előző kabinet hatszáz kilo­méteres ígéretére nyolcszáz kilo­méternyi űj autópálya megépí­tésével licitáltak rá a szocialis­ták. Tény: a mostani ciklusban ennek fele sem készült el. Az is biztos azonban, hogy egy kabi­net sem adott át annyi gyorsfor­galmi utat, mint a jelenlegi. Az elkészült szakaszokról emlékeztetőül: 2002 végén az ták át a szekszárdi Duna-hidat is. Korábban több ízben elhang­zott, ezek a fejlesztések még az Orbán-kabinet idején kezdődtek, így az előző kormány munkáját dicsérik - igaz, a hasonló beru­házások legtöbbször átnyúlnak a kormányzati ciklusokon. 2004 őszére további szakaszo­kat adtak át a fogalomnak, így el­készült az M3-as Polgár és Gör­beháza közötti tizenkét kilomé­teres szakasza, az M70-es autó- utat 20 kilométernyi hosszon alakították gyorsforgalmi úttá. szokat nem számítva - további 63 kilométer pályát kíván átadni az MO-son és az M5-ösön. Az iga­zi nagyüzem azonban 2006-ra várható: még a mostani kor­mányzati ciklusban, jövő márciu­sig tervezik elkészíteni többek között az Mó-os Érdtől Dunaújvá­rosig vezető hetven kilométeres pályaszalagját, amelyet április­ban az M7-es további, Balaton- keresztúrig tartó huszonhat ki­lométeres szakasza követ majd. A parlamenti választás után, 2006 végéig további száztizenki­Kóka János és Kiss Péter avat lene kilométer gyorsforgalmi út épül majd meg, az M7-es és az M3-as vonalát nyújtva - az év­ben a tervek szerint 266 kilomé­ternyi szakaszt adnak át, egy esz­tendő alatt többet, mint 1990 és 2002 között összesen. Két miniszter meghallgatását javasolják Két tárcavezető, Kóka János gaz­dasági és Veres János pénzügy- miniszter bizottsági meghallga­tását kezdeményezi a Fidesz a Budapest Airport Rt. privatizá­ciójával kapcsolatban. Az MSZP ugyanakkor úgy véli, az ügyben politikai hisztériakeltés folyik. Márton Attila, a Fidesz ország- gyűlési képviselője kijelentette, a gazdasági bizottsági meghall­gatáson a privatizáció mellett szóló komoly szakmai érveket szeretnének hallani a tárcaveze­tőktől. Az ellenzéki politikus ál­lítja: pártja konkrét adatokkal, konkrét számokkal tudja bizo­nyítani, hogy teljesen felesleges a Budapest Airportot eladni. Le­szögezte azt is: a Budapest Airport RL-vel kapcsolatos priva­tizációs szándék a cég „elherdá­lását jelenti pillanatnyi költség- vetési szorítás miatt". Márton At­tila arra is kíváncsi, ha - mint mondta - a nemzetközi lapok az évtized egyik legnagyobb kiáru­sításának nevezik a Budapest Airport Rt. eladását, akkor a tár­saság megtartása vajon miért is nem jó üzlet a kormánynak. Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint nincs semmi olyan különleges esemény, ami miatt össze kelle­ne hívni a parlament gazdasági bizottságát. Göndör István kije­lentette: a Fidesznek minden bi­zonnyal továbbra sincs monda­nivalója, azt a hisztériakeltést folytatja, mint amilyet Molnár Lászlóval, az Orbán család gaz­dagodását vizsgáló bizottság el­nökével kapcsolatban is tett. Kóka kész kiállni kóka János gazdasági minisz­ter elmegy a parlament gazda­sági bizottságának ülésére, ha azt a Fidesz kezdeményezé­sére összehívják. A tárcavezető tegnap lapunknak azt mondta: a turizmus fejlesztése, a szol­gáltatási színvonal emelése és hazánk logisztikai szerepének erősítése a cél, amelyhez költsé­ges beruházásokra van szük­ség. A Budapest Aiport Rt. a vi­lág legnagyobb cégeinek érdek­lődését keltette fel Ez egyben garancia arra is, hogy a nem­zetközi versenyképességhez szükséges fejlesztéseket megvalósítják, mert van rá pénzük. Ez szerinte a magyar államról - sajnos - nem mondható el.-------Meglévő gyorsforgalmi utak — 2007. végéig megépülő ^ 2005. végéig megépülő gyorsforgalmi utak gyorsforgalmi Utak FORRÁS: ÁLLAMI AUTÓPÁLYA KEZELŐ RT. - REGGEL-GRAFIKA M3-as Füzesabony és Polgár kö- Az év során összesen ötvenhét zötti hatvannégy kilométeres ré- kilométernyi sztráda készült el. szét vehették birtokba az autó- Idén és jövőre jelentősen gya- sok, míg 2003-ban kilenc kilo- rapodhatnak a sztrádakilométe- méternyi szakasz készült el az rek: az M7-es új szakaszának M30-asból Ernőd és Nyékiád- tegnapi átadása mellett a kór­háza között. Ebben az évben ad- mány idén - az elkerülő szaka­Elakadt a bizottsági munka Ha nem változik semmi, műkö­désképtelen az Orbán család gazdagodását vizsgáló parla­menti bizottság. Mint ismert, az elnöklő szocialista Molnár László bírósági ügyeinek hírére az MDF közölte: Herényi Károly sem vesz részt a munkában. Ugyancsak így nyilatkozott a független Ékes József is. Ez pe­dig azt jelenti, hogy - mivel a Fidesz eleve távol marad - a tízfős testületben mindössze az öt szocialista és SZDSZ-es hon­atya marad, ezzel pedig nincs meg a működéshez szükséges hat képviselő. Lapunknak tegnap Molnár László nem kívánta a fentieket kommentálni. Árad a Duna: tegnap a folyó elöntötte Budapest budai rakpartjának egyes szakaszait. Az árvízveszély miatt az alsó utakat bizonyos helyeken lezárták, a pesti oldalon több helyütt tábla hívja fel a figyelmet a veszélyre. A folyó tovább emelkedhet. Húzódik a vizsgálat a szervbotrány ügyében Továbbra sincs eredménye a Debreceni Egyetemen történt boncolási botránnyal kapcsola­tos vizsgálatnak. Lapunknak Vezendi Jánosné százados, a Haj- dú-Bihar Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense elmond­ta, az április óta folyó vizsgálat­nak még mindig nincs vége. Az elhúzódás okáról szólva kijelen­tette, közel száz egyetemistát kellett meghallgatniuk, ám ezt a tavaszi vizsgaidőszak és a nyá­ri szünet egyaránt nehezítette. Lapunk más forrásból úgy ér­tesült, a vizsgálat nyáron sem­miképpen sem zárul le. Úgy tud­juk, a meghallgatások azért is okoznak gondot a rendőrségnek, mert rendkívül nehéz a norvég televízió által bemutatott felvé­teleken szereplő hallgatók azo­nosítása. A Debreceni Egyetem a rendőrségi vizsgálattól teszi füg­gővé, tesz-e jogi lépéseket a kül­földi tévések ellen. Mint ismert, egy norvég tévé- társaság arról mutatott be filmet, hogy - állításuk szerint - a Deb­receni Egyetemen a külföldi hallgatók iskolaidőn túl, pénzért szabadon ki-be járhattak a bonc­termekbe, sőt, időnként emberi szerveket is hazavihettek. Az egyetem belső vizsgálata nem igazolta a szervcsempészetet, annyi azonban kiderült, egy boncmester valóban hagyta, hogy a hallgatók zárás után gyakorolhassanak. ■ T. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom