Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-13 / 161. szám
2 2005. JÚLIUS 13., SZERDA BALASSAGYARMATI NAPLÓ A színpompás búcsúi felvonulás Július 17-én 9.20 órától kerül sor a Szent Anna tiszteletére megrendezendő palóc búcsúra. 10 óráig gyülekezhetnek a vendégek a római katolikus főplébániatemplom Szent Anna-oltáránál. Balassagyarmat. Negyedórás lesz a népviseletes processziós menet a Palóc liget múzeumkertjébe. 10.25-ig közös imára kerül sor a Mária-kápolnánál és feszületnél, s 10.30-ra ér a menet a szabadtéri színpadhoz. 12.30-ig tart Szent Anna palóc miséje. A szertartást dr. Kiss- Rigó László, budapest-esztergomi s. püspök és Koza József kanonok, plébános végzi. Közreműködik a ri- móci rezesbanda, a berceli, dejtári, herencsényi, ilinyi, kele- nyei, pataki, rimóci asszonykórus és az érsekvadkerti KALASZ Egyesület, valamint Tampu Tatjána (Diószén, csángó ének), Bablena Ferenc (Rimóc, ének), Holecz Istvánné, a népművészet mestere (Rimóc, ének) és a Szent Felicián kórus (Balassagyarmat) Unterwéger Zsolt karnagy vezetésével. Szabadtéri szentbeszédet mond és a nagyszülőket, unokákat, valamint a gyermekáldást váró zarándokokat megáldja dr. Kiss-Rigó László s. püspök. 12.30-tól népzene, néptánc, népmese következik. Föllépnek a tállyai, csatai, rimóci (Kobela Andrásné vezetésével), herencsényi, szalmatercsi hagyomány- őrző csoportok, valamint Nógrádi Tóth István népdalénekes, kísér a balassagyarmati cigányzenekar, Baranyi Gábor vezetésével. 14.30-tól 15.30-ig „Palócország szépei” címmel viseletes szépségverseny következik Máriás-leány, leány és menyecske, valamint családi és csoportos kategóriákban. Elővigyázatosság: nyugodt nyaralás NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI SZOLGÁLAT 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon/fax: (32) 4204)20 .***d6r>. Itt a nyár, a szabadság, a pihenés, a feltöltődés ideje: a legtöbb embernek a szabad idő kikapcsolódást és szórakozást jelent. Nem árt azonban szem előtt tartani, hogyha „szabadságra engedjük” az óvatosságunkat is, a figyelmetlenséggel nagy árat fizethetünk, hiszen a tolvajoknak számtalan lehetősége nyílik a szabadság meg- keserítésére. Hasonlóképpen megkeserítheti a várva várt pihenést, ha nem tájékozódtunk kellőképpen: érdemes utánanézni, hogy a célországban előírás-e a nemzetközi jogosítvány, a zöldkártya. Ha gondosan megtervezzük a nyaralást, és tudjuk, hogy gépkocsival megyünk, érdemes utazás előtt átvizsgáltatni autónkat, hiszen egy-egy váratlan műszaki hiba sokba kerülhet külföldön, vagy akár meg is hiúsíthatja a tervezett üdülést. A figyelem és az elővigyázatosság sosem árt, de érdekes módon az emberek többsége éppen szabad idejében a legóvatlanabb értékeivel kapcsolatosan. A szabadság ideje alatt a legtöbben felszabadultnak, már-már sebez- hetetlennek érzik magukat, másként nem lehet magyarázni, hogy az egyébként óvatos, egészségesen bizalmatlan emberek hanyaggá válnak: több százezer forintos kamerákat, ékszereket, útlevelet, pénzt és kedves, máskor féltve őrzött értékeket, tárgyakat hagynak szerteszét. Itt van mindjárt példának az autó: az ajtókat ugyan gondosan bezárják, de az ablakot résnyire nyitva hagyják, hogy ne legyen benne annyira meleg. Ugyancsak gyakori az a felelőtlenség, ami a víz- és medencepartokon fordul elő: egy kupacba összepakolják a család értékeit, és egy törölközőt dobnak rá, vagy ösz- szegyűjtik egy táskába az iratoktól a jegygyűrűkön keresztül a gyerek discman, a szállodakulcstól a videokameráig, mindent, beleértve a kocsikulcsot a riasztó távvezérlőjével együtt, és felakasztják egy fára, mondván, rálátnak a vízből. S mindezt azért, mert „hurrá, nyaralunk!” A jókedv, a boldog mosoly és a felhőtlen szórakozás érzése azonban egy csapásra eltűnik, amikor kijönnek a vízből, és értékeik hűlt helyét találják. S szerencsésnek mondhatják magukat, ha „csak” az értékek tűnnek el, és a gépkocsi még megvan, bár többnyire az is eltűnik. Sokkal valószínűbb, hogy az iratok, a megszerzett kulcsok birtokában a tolvaj a saját autójukkal látogatta meg a szállodai szobát is, és biztosak lehetnek abban, hogy nem azért, hogy odavigyen valamit. Mindebből következik, hogy a szabadság ideje alatt sem lehet elfelejteni az egészséges bizalmatlanságot, az óvatosságot. A tolvaj soha nem megy szabadságra, de ami nincs a nyaralóknál, vagy kellőképpen figyelnek rá, azt nem lehet ellopni. Kérjük, hogy nyugodt nyaralása érdekében fogadja meg tanácsainkat! • Sporthoz, játékhoz tényleg csak azt vigye magával, amire feltétlenül szüksége van! • Az értéktárgyakat, ékszereket, csekkeket, hitelkártyákat, nagyobb pénzösszeget ne tartsanak maguknál, inkább hagyják otthon azokat! • Ha mégsem tud lemondani értékeiről még erre a rövid időre sem, ne hagyja azokat őrizetlenül az öltözőben vagy egy törölköző alatt! • Ha a közelben nincs érték- megőrző, kérje meg barátját, jó ismerősét, vigyázzon holmijára, amíg ön a vízben tartózkodik, vagy sportol! • Soha ne hagyja értéktárgyait, pénzét, iratait a gépkocsiban. A csomagtartó már biztonságosabb, de ne feledkezzen meg arról, hogy az sem páncélszekrény, s nem az értékek őrzése az alapvető funkciója! Használjon inkább övtáskát! • Beszéljen gyermekeivel, hogy ők is megtarthassák a legelemibb biztonsági előírásokat! • Ha mindennek ellenére mégis lopás áldozatává válna, azonnal értesítse a rendőrséget! Készült a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központja támogatásával Elsődleges a vidék fejlesztése Több hónapja folyik a vita arról, hogy van-e létjogosultsága a települések különböző' célokat megvalósítani kívánó társulásainak. Egy ilyen vitában természetesen különböző vélemények hangzanak el. Van azonban a vitának egy közös eredője: ez pedig a vidéki lét és az ebből a többnyire kedvezőtlen helyzetből való kitörés útkeresésének megtalálása. Szabó Andrea Számos könyv, tanulmány foglalkozik a vidék fogalmának meghatározásával, hazánkban különösen nagy hagyománya van a vidékkutatásnak. Napjainkra a vidék fogalmának meghatározása letisztult, leegyszerűsödött. Az AGENDA-2000 szerint a vidék az a terület, ahol a népsűrűség 100 fő/négyzetkilo- méter alatt van, csökken a népesség és a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya kétszerese az Európai Unió átlagának. Az EU 15 tagállamának népsűrűségi átlaga 115 fő/négyzetki- lométer, míg Magyarország népsűrűsége 108 fő/négyzetki- lométer. Szabó Pétert, az egy éve létrejött Balassagyarmati Kistérség Többcélú Társulás vezetőjét eddigi tapasztalatairól kérdeztük:- A magyar önkormányzati rendszer településorientált, ami azt jelenti, hogy a 3114 település és a főváros azonos jogokkal rendelkezik, ami persze nagyon demokratikus, csak éppen a fejlesztés szempontjából nem hatékony. Többek között e tény miatt az önkormányzati finanszírozásban számos adósság és hiány halmozódott fel. Településeket sikeresen fejleszteni és felzárkóztatni nem lehet szétaprózot- tan, ehhez integrált térségi gondolkodás kell. Ezt a magyar szó- használat kistérségi társulás névvel illeti. Az európai regionális politika a kistérségi kategóriát nem használja - szögezte le a szakember.- A kistérség - anélkül, hogy közigazgatási egységként kezelnénk - elsősorban azért jó, mert arra készteti a település vezetőit, hogy gondolkozzanak kicsit nagyobb egységben és a települések fejlesztését helyezzék el más települések hálózatában. Ez hatékony megoldást jelent az aprófalvas térségekben, az életben tartás miatt. De a kistérség alkalmas arra is, hogy erősítse a vidék népességmegtartó képességét azzal, hogy nem hagyja leszakadni a hátrányos helyzetű településeket. A kistérség tehát a fejlesztés szempontjából nagyon hatékony kategória, de eredményes az üzemeltetés, működés szemszögéből is, mert térségi gondolkodásra ösztönzi a települések szereplőit, a társulásra nem hajlandó önkormányzatokat pedig együttműködésre készteti. így elmondható, hogy a kistérség előhírnöke lehet egy új típusú, integrált önkormányzati modellnek. Nem véletlen, hogy az újonnan alakult kistérségi társulások már nemcsak területfejlesztési, hanem közigazgatási, közszolgáltatási célokra is szerveződtek. Balassagyarmat város térségében 28 településsel 2004-ben alakult meg a települések több célra hivatott társulása. Ez a kistérség több mint 40 000 embert integrál és sok fontos, a települések életében alapvető kérdés megoldására vállalkozott. Példaként említem a közoktatást, gyermekjólétet, vidékfejlesztést, Az új ügyeleti gépkocsi egészségügyi alapellátást, környezetvédelmet, idegenforgalmat. A kistérségen belül több ún. mikrótérségi együttműködés alakult ki, amely a közös érdekek alapján egymással szomszédos települések meghatározott célra létrehozott társulása. Ilyenek az általános iskolák és óvodák intézményfenntartó társulásai, vagy a települések intézményeinek belső ellenőrzését ellátó mikrotársulások, vagy az a két mikrotársulás, amely a Balassagyarmat és Bércéi székhellyel működő orvosi ügyeleti hálózat kiépítését és működését jelenti - magyarázta Szabó Péter, aki elmondta: kezdetben a települések vezetői aggodalmukat fejezték ki az együttműködéssel kapcsolatban. Érthető módon működtek a régi reflexek, hiszen a korábbi gyakorlat szerint sok esetben az ilyen jellegű társulás egyenlő volt az iskola, az óvoda, esetleg még az önkormányzat megszűnésével is. - Most azonban a települések versenyképességének növelése és a térségi felzárkóztatás a cél, vagyis a vidéki lét életszínvonalának közelítése a városi élet- színvonalhoz úgy, hogy a helyi sajátosságok megmaradjanak. A Balassagyarmati Kistérség Többcélú Társulása tavaly 107 millió forintot nyert a társulási célok támogatására. Ebből az összegből 55 millió forint jutott a települési iskolák taneszközeinek beszerzésére, 15 millió a gyermekjóléti feladatok ellátásra, több mint 20 millió forint az egészségügyi ellátás fejlesztésére, melyből Balassagyarmaton az új orvosi ügyelet épületének kialakítására és egy ügyeleti gépkocsi vásárlására telt. 12 millió forint állt rendelkezésre a társulási tagok tervezési feladatainak megoldására és mintegy hárommillió a belső ellenőrzésre. 2005-ben a társulás 106 millió forinthoz jutott alapvetően a kisiskolások, óvodások állami, ún. fejkvótán felüli támogatására, s ez az összeg néhány nap múlva már az önkormányzatok számlájára kerül - tudtuk meg a társulás vezetőjétől.- Úgy értékelem, hogy az ön- kormányzatok mára belátták azt, hogy a települések érdekeit szolgálják a térségi társulások, melyek nem veszélyeztetik a helyi döntéseket és a települések önállóságát. Megindulhat az élet minden területén meglévő különbségek lassú mérséklődése a falvak és a városok között. A helyi vagy mikrótérségi hagyományokat, szokásokat, adottságokat kiválóan beépíthetik az önkormányzatok az elképzeléseikbe. A vidékpolitika nem egy vagy néhány minisztérium feladata, hanem a kormányzati politika egészének alapvető ügye. A vidék előnyhöz juttatása - az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügyi hálózat, és az infrastruktúra építésében - társadalompolitikánk kiindulópontja kell legyen - fejtette ki a kistérségi szakember. Nemzetközi muzsikustabor Július 20-án kezdődik meg a „Zene határok nélkül” elnevezésű nemzetközi muzsikustábor, verseny és művészeti fesztivál a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola rendezésében. Balassagyarmat. 20-án 19 órakor a művészeti iskolában Matuz István elektro-akusztikus fuvolaestjét hallhatják a táborozok. 21-én 19 órakor PemeczkyZsófia (fuvola) és Banda Ádám (hegedű) hangversenye következik. 22-én 19 órakor a muzsikustábor tanárainak nyitóhangversenyére kerül sor. 29-én 20 órától a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a volt vármegyeházán zenekari est következik. Az első részben az egyéni előadói verseny győzteseinek műsora hallható. A műsor: Domenico Cimarosa Versenymű 2 fuvolára és zenekarra, Mozart Requiem. A második rész fellépői: Kanyó András (fuvola) és Kanyó Dávid (fuvola), a nemzetközi muzsikustábor szimfonikus zenekara, a salgótarjáni ifjúsági kamaraszimfonikusok, a balassagyarmati dalegylet, a Balassi Bálint Gimnázium vegyes kara, a salgótarjáni pedagóguskórus, a Liszt Ferenc kamarakórus (Salgótarján), a váci Harmónia vegyes kar. FOTÓ: RIGÓ TIBOR P alóc búcsú, szépségverseny