Nógrád Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 125-150. szám)
2005-06-07 / 130. szám
2 2005. JÚNIUS 7., KEDD Csata a szaracénokkal Mihalik J. Hollókő. A keresztes lovagok korát idézik meg Szent László Vitézei a június 11-i szombati, tíz órakor kezdődő várjátékukkal. A 17.30-ig tartó „időutazás" vendégei láthatják majd, amint csatába szállnak a sza- racén seregekkel, megtekinthetik a híres lovagrendek - például a templomosok, johanniták - viseletéinek bemutatóját, a fegyveres versengéseket középkori hajító- és lőfegyverekkel. Ha kedvet érez hozzá, a közönség is bekapcsolódhat az ostromjátékba, pihentetőül megnézhetik a korabeli táncokat, a bábelőadást vagy a fegyverparádét, utóbbit kipróbálási lehetőséggel. A nap további színfoltjaként láthatják és hallhatják, milyen is az, ha két dudás van egy várban, s akit érdekelnek a régi mesterségek, akár el eshet pár fogást az erődítmény különböző szegleteiben felállított kézművesműhelyekben. Művészpalánták tanévzárója V. K. ~ A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Érsekvadkerten működő tagozata június 9-én a közösségi házban tartja tanévzáró ünnepségét. A rövid műsor után bizonyítványosztás következik, majd a növendékek beiratkozhatnak a következő tanévre. NÓGRÁD MEGYE Másfél évtizede a polgárőrségért Közelmúltban tartotta éves közgyűlését Salgótarjánban a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség, amelynek keretében elismeréseket vehettek át a legjobb munkát végző polgárőrök. Szatmári Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke elsőként id. Varga Józsefnek, az Őrhalom és Térsége Polgárőrség tagja nak adta át közel másfél évtizedes, lelkiismeretes, tevékeny és rendkívül eredményes munkájáért a Polgárőr Érdemrend arany fokozatát. postarablás, illetve közúti balesetek helyszínének biztosításában iS. A rendőrség, a határőrség és a tűzoltóság munkáját számtalan esetben segítette az elmúlt közel másfél évtizedben. as IDŐSEBB VARGA JÓZSEF alapító tagja volt a megyében az elsők között, 1991-ben létrejött őrhalmi polgárőrségnek. Rendszeres éjjeli járőrszolgálatai során járőrtársával öt, máig emlékezetes elfogásuk volt: elfogtak üzletekbe és óvodába behatoló betörőket, tetten értek autóbuszt feltörő, valamint a főútra kukákat kihúzó fiatalokat. Az Őrhalom és Térsége Polgárőrség alapító tagja, részt vett a 2003Színházi évad, rásegítéssel M. J. Salgótarján színházi élete a helység több évtizede meghatározó értéke, amely túlmutat a város keretein, megyénkben ugyanis a József Attila Művelődési Központ az egyetlen olyan intézmény, amely rendelkezik a színvonalas színházi előadásokhoz szükséges feltételekkel. így a salgótarjáni, úgynevezett befogadó színházat nem csak a helyiek látogatják. Növekvő közönségigényre már a 2002-2003-as évadtól két bérletsorozatot kellett indítani. Az inflációt meghaladó áremelkedés, illetve a művelődési központ bevételkiesése miatt, a színvonal megtartása, javítása érdekében ugyanakkor szükség volt önkormányzati hozzájárulásra is. Az előző évadban tíz bemutatót tartottak húsz előadásban a megszokott és a színházkedvelők által elvárt színvonalon, 28,7 milliós költséggel. Ennek egy részét, 12,5 millió forintot a bérlet-, illetve jegyárakból, 8,2 milliót pedig a központ saját bevételeiből fizették. A hiányzó nyolcmilliót az önkormányzat adta. A 2005-2006-os évadra szintén tíz bemutatót, húsz előadásban terveznek, 28 milliós ráfordítással. Kilencmillióval azonban ezúttal is rá kell segítenie az önkormányzatnak, s erre - a napokban tartott ülésén - igent mondott a város közgyűlése is. Fabula-gála Vanyarc. Évzáró gálaműsorát tartja június 7-én, kedden 17 órakor a Fabula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézményében, a vanyar- ci Veres Pálné Általános Iskola zenetermében. Az előadásokat diáktársaiknak, tanáraiknak, a szülőknek és minden érdeklődőnek mutatják be a „fabulások”. Hatványozott kiszolgáltatottság Zsúfolásig megtelt a szügyi művelődési ház nagyterme a Nógrád megyei faluparlament összejövetelén. A rendezvényen részt vett Bállá Mihály, dr. Nagy Andor és Becsó Zsolt fideszes honatya, Arnold Sándor, a faluparlamentek megszervezésével megbízott képviselő, illetve Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, valamint Szandai József, a Fidesz falusi tagozatának megyei elnöke. Szabó Andrea Tájékoztatójában Balta Mihály elmondta: a megyében mintegy 45 településen alakultak meg a helyi szintű faluparlamentek, a megyei, pártpolitikán felülemelkedő, nyitott szügyi rendezvényre pedig közel kétszázan kaptak meghívót, azért, hogy megvitassák a falvak legégetőbb problémáit- Az úthálózat, a földtulajdonlás kérdése, az iskola-, óvodabezárások, a bogyós gyümölcsök alacsony felvásárlási ára, a megyében mintegy 14 százalékos munkanélküliség mind-mind olyan súlyos gondot jelentenek, amelyeket a döntéshozóknak feltétlenül figyelembe kell venniük - szögezte le a honatya. Arnold Sándor szólt arról, hogy a faluparlamentek választókerületi alapon szerveződnek, s mind a 176 választókörzetben létrejöttek a fórumok, amelyek földrajzi és népességi szempontok alapján is csomópontozódnak.- A faluparlament egy állandósuló, alulról kezdeményezett falusi-polgári mozgalom, amelynek keretében országosan 400 helyen mintegy 60 ezren vettek részt a gyűléseken. E hónap közepéig mindenütt üléseznek a megyei faluparlamentek, amelyeknek jegyzőkönyveiből tanulmánykötet készül, s e kötetet nyújtjuk át az országos faluparlamentnek - fogalmazott Arnold Sándor, aki hozzátette: az összegyűjtött anyag nyilvánosságra kerül, s törvénymódosításokat hozhat maga után. Dr. Nagy Andor a külső üzletrésszel kapcsolatos problémákról szólt. Jakab István elnök leszögezte: életképes, működőképes vidék nélkül a gazdatársadalom sem tud fennmaradni.- Aratás előtt állva a gazdák a betakarított gabona elhelyezésével küszködnek, hiszen a raktártulajdonosok megalázóan alacsony árakon kívánják felvásárolni a terméket - mondta Jakab István, aki említést tett a rendezetlen birtokviszonyokról, a termelés szervezetlenségéről is. - Ez az utolsó év, amelyet a gazdák még kibírnak. Nógrád megyében még hatványozottabban jelentkezik a kiszolgáltatottság, pénztelenség, a működő piacok hiánya. Más uniós országokra szigorú piaci szabályozás, fizetési fegyelem jellemző. Amit nem tesz meg ez ügyben a kormány, az kifejezetten a gazdák érdekei ellen tett lépés - szögezte le az elnök. Program a hátrányos helyzetűekért A mátrakeresztesi kár enyhítésért tett lépéseikről, valamint az ez év áprilisában a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében „Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások Salgótarján térségében” címmel indított komplex szolgáltatás jelentőségéről nyilatkozott lapunknak Tőzsér Zoltán, a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója. Ez utóbbi program hosszú távú célkitűzését összegezve elmondta: a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek mielőbbi visszavezetését a munkaerőpiacra, a szegénység mérséklését, és a társadalmi kirekesztődés minimalizálását szolgálja a terv. Szeles Enikő Salgótarján önkormányzata egyszemélyes társaságként alapította a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaságot, amely 1997-ben kezdte meg tevékenységének gyakorlását. A társaság fő feladata a város foglalkoztatási gondjainak csökkentése, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, melyek keretein belül közhasznú, közcélú és közmunkaprogramok koordinálását és lebonyolítását végzi. Az eredményes munkaerő-piaci beilleszkedés segítéséhez, a foglalkoztathatóság javításához járul hozzá a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. egyéves programja. A komplex szolgáltatást biztosító projekt az Európai Szociális Alap támogatásával valósulhat meg. A kht. vezetője elmondta: a foglalkoztathatóság javításának a hátrányos helyzetűek esetében olyan integrált megközelítésen kell alapulnia, amely figyelembe veszi a hátrányos társadalmigazdasági helyzetből fakadó problémák összetettségét, halmozódását. A program célcsoportja a tartós munkanélküliek, ezen belül is kiemelt fontossággal bírnak a 45 éven felüliek, a nők, a romák, illetve a nem piacképes végzettséggel rendelkező munkanélküliek. Tőzsér Zoltántól megtudtuk, a tartós munkanélküliek legfőbb problémái abból adódnak, hogy hónapokig, évekig távol maradnak a munkaerőpiacról. Ismereteik megkopnak, képességeik tompulnak, munkavállalási hajlandóságuk - a sorozatos kudarcok miatt - egyre inkább csökken. A kieső jövedelem miatt nagyon nagy arányban vállalnak illegális munkát, sokuk esetében szenvedélybetegségek alakulnak ki. Sok esetben a különböző ellátások igénybevételére rendezkednek be. * £ VjÍKrt»ti ^iriln fttym A foglalkoztatási közhasznú társaság ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: kiemelten foglalkoznak a női munkanélküliekkel, hiszen ők is speciális problémákkal küzdenek. Az igazgató példaként említette, hogy a nők foglalkoztatási színvonala jóval alacsonyabb az azonos végzettséggel rendelkező férfiakéhoz képest. Tőzsér Zoltán elmondta: a projekt konkrét célkitűzése, hogy Salgótarján térségében 800 fő hátrányos helyzetű embert vonjon be a programba, alternatív foglalkoztatási szolgáltatásba való beillesztés keretén belül, s egyéni helyzetüknek megfelelően 240 főt három hónapon túli munkába helyezzen. A munkába helyezés alapfeltétele és egyben a projekt további rövid távú célkitűzése, hogy a résztvevők egyéni, így személyes szükségletükön és adottságaikon alapuló, fejlesztőelemekre épülő foglalkoztatási szolgáltatásban részesüljenek. A jelenlegi szolgáltatás kiszélesítéséhez, hatékonyságának javításához, valamint a célcsoport szükségleteinek teljes körű fel- térképezése és foglalkoztathatóságának javítása érdekében szükség van a foglalkoztatás lehetőségét feltáró, különböző információkkal rendelkező helyi szervezetekkel való intenzív együttműködésre. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a foglalkoztatási kht. és a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ által párhuzamosan futó humánerőforrásfejlesztési operatív programok, valamint a munkaügyi központ, munkáltatókat segítő támogatásai egymást kiegészítve tegyék lehetővé a hátrányos helyzetű emberek munkához segítését. A társaság, a városi közgyűlés jóváhagyásával, felajánlást tett a mátrakeresztesi kár enyhítésére: május 12-én, csütörtökön a közhasznú társaság alkalmazásában álló dolgozók önkéntesei a hasznosi víztározóba befolyó Kövicses-patak medrét tisztították ki, mintegy két kilométeres szakaszon, ahonnan 185 zsák szemetet szedtek össze. Egy kilencfős csoport pedig a faluban 40 köbméter tűzifát segített kiválogatni a felhalmozott törmelékből. A dolgozókat a Nógrád Volán által biztosított járat szállította a helyszínre, az étkezésüket pedig arra a napra a Sodexho vállalta. A kht. vezetői Puszta Bélát, Salgótarján polgármesterét tájékoztatták a tartósan munkanélkülieket segítő új program működéséről