Nógrád Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 125-150. szám)
2005-06-21 / 142. szám
4 2005. JÚNIUS 21., KEDD NÓGRÁD MEGYE „Már csak fényképek őrzik szemük világát” A nagy múltú balassagyarmati zsidó közösség 61 évvel ezelőtti elpusztítására emlékeztek a túlélők, utódok és a város polgárai június 19-én a műemlékké nyilvánított izraelita temetőben. Szabó Andrea Bauer József, a helyi hitközség elnöke arról a hatmillió emberről, köztük 600 ezer magyarról, s 2800 balassagyarmatiról szólt, akik magyarul gondolkodtak s tettek ezért a hazáért, s akiket a gyűlölet kiszakított közösségükből és az életből.- Jó magyar állampolgárok voltak, de a szülőföld elárulta, megölte, megölette őket. Sáron szavaival szólva: „Emlékezzetek az áldozatokra, de a gyilkosokra is!” - idézte a hitközségi elnök, aki hozzátette: megbocsátani szabad, de felejteni sohasem... - 61 éve kezdődött meg a gettósí- tás a városban, majd a nyírjesi pajtákba gyűjtötték a zsidó szár- mazásúakat, s aztán következett a halálmenet a Mártírok útján, míg végül marhavagonokba zsúfolva érkeztek meg hitsorsosa- ink a lágerekbe, hogy legtöbben a gázkamrák martalékává legyenek - elevenítette fel a megrázó valóságot Bauer József, hozzátéve: - A temető rendben tartása, a mártíremlékmű felújítása fontos az utókor számára, s a támogatásért köszönet illeti Lombos István polgármestert és a Mazsihiszt. Verő Tamás rabbi felvetette a kérdést: miért kell emlékezni az elődökre, mi köze a ma emberének a 61 esztendővel ezelőtt végbement eseményekhez?- Hatmillió lélek a közünk hozzá - adta meg rögtön a választ. - A könnyeinket nem veheti el tőlünk senki. Hat évtizede kiürültek a vidéki zsidó közösségek, romokba dőlt egy szép világ, s már csak fényképek őrzik apáink, nagyapáink szeme világát... A felmenők drága kezét még mindig ott érezzük arcunkon - emelte ki a rabbi. A megrázó megemlékezés a zsidó imaházban folytatódott, ahol Majdán Bélának, az imaház létrehozójának felbecsülhetetlen eszmei értékű, „A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete” című könyvét ismerhették meg a távoli földrészekről, még Kanadából is hazautazó túlélők és leszármazottaik. SÁGÚJFALU. Több mint harminc helybeli bérmálkozott az elmúlt hét végén a településen tartott szentmisén, melyet dr. Beer Miklós váci püspök celebrált. Csak a repülés lehet szebb...! EXTRÉM 2. Red Bull röpnap, Omszki-tó Az Omszki-tónál vasárnap megrendezett 2. Red Bull röpnapon több mint 120 lelkes röppályázóból 36 szerencsés csapat indult el az őrült megmérettetésen. Az esemény délelőtt 11 órakor kezdődött és a nehéz közlekedés ellenére sokakat vonzott az Omszki-tóhoz. A lelkes csapatok mellett több mint negyvenezer néző élvezte a repülést, valamint az egyéb műsorszámokat. Besenyei Péter, az egek ura is megmutatta, hogy milyen az igazi szááárnyalás. A. Á. Budapest. Startolt az „Airedeti Légimobü”, csakúgy, mint az „ Air- zsike Team”, a „Kőkori Jampik”, de volt „Repülő Italbolt” is. Az első három helyezést a B.Csobbanás (Bumerang), a Mardel és Bandája (Mardel Fighter), valamint a 110 éves Lilienthal-szárny nyerte. A zsűri kreatív különdíját a „Repül az idő” nevű csapat kapta meg. A Red Bull röpnap a repülés ünnepe, ami mindig tartogat meglepetéseket. A röppentyűk nyújtotta szórakozás mellett fellépett Nagy Gizmó Attila, aki bemutatta mountain bike hátraszaltóját, volt wakeboard- és motoros siklóernyő-bemutató is. A Red Bull röpnap nyereményeit a leghumorosabb, legkreatívabb, leghosszabban berepülő, emberi energiával hajtott repülőhaj- tányok vitték el, amelyeknek pilótái a szerepükhöz leginkább illő, rövid színpadi műsort adtak elő a felszállás előtt. Az első helyezett 1 500 000 forintot, vagy ezzel egyenértékű pilótatanfolyamot, a második 1 200 000 forintot, vagy siklóernyős képzést, a harmadik helyezett pedig 800 000 forintot, vagy egy sárkányrepülőt nyert. A kreatív díj győztesei hőlégballon-utazást, valamint kényeztetést nyertek földön és levegőben... Ha kellően emelkedett a hangulat, akár egy italbolt is repülhet. Aztán elázik mindenki... Dominómeghajtású papírrepülő - a fantázia is szárnyakon repült... .Akarsz valamit mondani búcsúzóul?” - a Winkler-Bazsó duó interjúvolja az egyik pilótát FOTÓK: SZABÓ PÉTER FOTÓ: GÓCS ÉVA K ülöndíjat kapott a Leonardo da Vinci tervei alapján épített Lilienthal-szárny „Repül az idő", avagy mókuskerék módjára hajtott repülő vekker. A távrepülő világrekordon nem fog eme idő „vasfoga”