Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-11 / 108. szám

2005. MÁJUS 11., SZERDA 11 • • •• SPORTTUKOR Szegeden újra tarolunk? KAJAK-KENU Ifjúsági Vb Összefogással sikerült! autósport SZAMSE Kupa versenysorozat, Szuha Az árvíz, belvíz miatt sorra elmaradnak, illetve más, ké­sőbbi időpontra csúsznak megyei autóversenyeink, de kis híján „elmosott” szuhaiak csodát tettek: eltakarítot­ták a közeli patak hordalékát, rengeteg munkával eltávo­lították, helyreállították a károkat és versenyzésre alkal­massá tették a község határában lévő „Szuha Ringet”. Rekordnevezés várható az augusztusi szegedi ifi kajak­kenu vb-re, melynek már javá­ban folynak az előkészületei, és érintett lapátolóink számára is lefektették a válogatási elve­ket. A lényeg a párhuzamossá­gok elkerülése, azaz akik a plovdivi ifi Eb-n indulnak, azok a szegedi vébét hagyják ki. Nem ezt az elvet követik az Angyal Zoltán vezette felnőt­tek, akik előtt idén ugyancsak két fontos verseny áll. (Poznan­ban júliusban az Eb-t, Zágráb­ban augusztusban a vb-t ren­dezik) Szerencsére a mára már legeredményesebb sportágunk Somoskőújfalu térsége adott otthont a minap az idei táj­futó-diákolimpia megyei döntőjének ahol Balassa­gyarmat Pásztó, Salgótar­ján, Terény, Szanda középfo­kú és általános iskolásai va­lamint a balassagyarmati Mesekert óvodásai álltak rajthoz. Az országhatárhoz közeli területen lebonyolított viadalon ezúttal a szomszé­dos heves megyei tájfutók is itt döntötték el a május kö­zepén Piliscsaba környékén tartandó országos döntőbe való jutás jogát Eredmények. F VI. korcsoport: 1. Nagy László (Születési év: 1987, Iskola: St Borbély L. SZKI) 40.57 perc, 2. Józsa Gábor (1987, St Ma­dách I.) 47.16, 3. Molnár Balázs (1987, Bgy. Balassi B.) 71.34. F V. korcsoport: 1. Varga Alex (1988, Bgy. Balassi B.) 50.59. FIV. korcso­port: 1. Fehérvári Zsolt (1990, St Beszterce) 21.36, 2. Morvái And­rás (1990, St Madách I.) 21.40,3. Kovács Boldizsár (1991, Bgy. BBG) 24.20. F ül. korcsoport: 1. Kovács Sebestyén (1993, Bgy. BBG) 19.56,2. Cserki Soma (1992, St. Beszterce) 20.30, 3. Csuberda és versenyzői a legfőbb támo­gatók (Mól, T-Mobile és MKB Bank) hathatós támogatása jó­voltából tovább gyarapíthatják dicsőséglistájukat, és segítsé­gükkel az utánpótlás-nevelés sem szorul háttérbe. Siker­sportágunk népszerűsége miatt elindult a szövetség megújult honlapja is ( www.kaiakkenusport.hul . ahol az érdeklődők megtalálhatják többek között a végleges és tel­jes versenynaptárt, és a váloga­tott keret tagjainak névsora mellett az egyes kajakosok, ke­nusok portréit, személyes ada­tait és eredménylistáit is. Zoltán (1992, St. Beszterce) 26.50. FII. korcsoport: 1. Ko­vács Domonkos (1994, Bgy. SZL.) 12.18, 2. Végvári András (1995, Szanda) 22.34, 3. Hodossy Balázs (1994, Bgy. BBG 25.29. N VI. korcsoport: 1. Győ­ri Judit (1985, Pásztó Mikszáth K.) 43.49 (Koós Brigitta verse­nyen kívül, 1991, St. Bolyai J., 36.56). N V. korcsoport: 1. Kovalcsik Bernadett (1989, Bgy. BBG) 33.48. NIV. korcsoport: 1. Kovács Anett (1991, St. Beszter­ce) 20.44,2. Bállá Brigitta (1991, St. Beszterce) 21.54, 3. Kordics Edit (1990, Bgy. BBG) 23.36. N III. korcsoport: 1. Ozsvárt Dóra (1992, St. Beszterce) 22.27, 2. Kovalcsik Anna (1993, Bgy. BBG) 24.15, 3. Gulyás Zsófia (1992, St. Beszterce) 26.32. NIL korcsoport: 1. Pádár Nikoletta. (1994, St. Beszterce) 18.50, 2. Szabó Dóra (1994, St. Beszterce) 20.20, 3. Hegedűs Nikoletta ( 1994, St. Beszterce) 21.03. Nyílt kezdő. Leányok: 1. Zachar Rebe­ka (1991, Bgy. BBG) 14.32, 2. Ottmár Vivienn (1992, St. Besz­terce) 14.45, 3. Hodossy Anna (1992, Bgy. BBG) 15.37. Fiúk: 1. Tolnai Szabolcs (1991, St. Besz­terce) 11.29, 2. Jurta Gábor (1992, Bgy. SZL) 13.24, 3. Kiss Attila (1991, St. Beszterce) 17.53. A hét fordulós körpályás mini- rali-verseny, a SZAMSE (Szuhai Autó és Motor Sport Egyesület) Kupa idei első futamát majdnem elmosta a víz, de a bevezetőben említett összefogással sikerült megrendezni a nyitófordulót, sőt a nagy napra már az időjárással sem volt gond. Talán ennek kö­szönhető, hogy várakozáson felül érkeztek versenyzők, nézők. A nagy érdeklődésre tekintettel a Az elmúlt hét közepén kétna­pos atlétikai verseny keretében mérték össze tudásukat a megye középiskolásai. A salgótarjáni Ko­hász-stadionba visszatért atlétikai élet során nemcsak éremhalmo­zók, és duplázók, valamint a tarjáni Smida Szabolcs és a gyar­mati Csadó Balázs személyében két triplázó, de remek eredmé­nyek is születtek. A legtöbb arany­érmet - szám szerint tízet - a sal­gótarjáni Bolyai János Gimnázi­um tanulói szerezték, egyetlen-el­sőséggel megelőzve a megyeszék­hely Madách Imre Gimnáziumát A győztesek. 100 méter. Lá­nyok. V. korcsoport: Scheili Eszter (Mikszáth Kálmán Gimnázium, Pásztó) 13,64 mp. VI. korcsoport: Sivó Ágnes (Bolyai János Gimná­zium, St) 14,33. Fiúk. V. korcso­port: Schneiker Ádám (Madách Imre Gimnázium, St.) 11,50. V7. korcsoport: Szúnyog Gábor (Balas­szokásos kategóriák mellé még bevették a Lada géposztályt, sőt a hölgyeknek is külön írtak ki ver­senyt, nem hiába, mert a gyen­gébbik nem egyáltalán nem akar­ta tudomásul venni az előbbi jel­zőt Végül a 29 autó versengésé­ben az alábbi dobogós helyezések születtek. G1 kategória (800 ccm-ig): 1. Holló Zsolt 4:40,32 perc, 2. Ta­kács János 4:4132,3. Takács And­si Bálint Gimnázium, Bgy.) 11,13. 200 méter. Lányok. V. korcsoport: Bocsó Anita (Bolyai) 29,04. Fiúk. V. korcsoport: Fűrész Márton (Szent-Györgyi Albert Gimnázi­um és Szakközépiskola, Bgy.) 24,70. VI. korcsoport: Földi Nor­bert (Bolyai) 23,41.400 méter.íű- nyok. V. korcsoport: Rusz Anetta (Bolyai) 65,15. Fiúk. V. korcsoport: Hatházi Péter (Táncsics Mihály Szakközépiskola, St.) 58,33. VI. korcsoport: Csadó Balázs (Balassi) 50,86. 800 méter. Lányok. V. kor­csoport: Rusz Anetta (Bolyai) 2:35,6. Fiúk. V. korcsoport: Paulovits Richárd (Kanizsai Do­rottya Szakközépiskola, St.) 2:05,9. VI. korcsoport: Csadó Ba­lázs (Balassi) 2:01,3.1500 méter. Lányok. V. korcsoport: Pasztuhov Renáta (Bolyai) 5:26,7. Fiúk. V. korcsoport: Egri Balázs (Szondi György Szakközépiskola, Bgy.) 4:21,7. V7. korcsoport: Halama Ta­más (Stromfeld Aurél Szakközép­rás 4:42,57 (mindhárman Párád, Trabant). G2 (801-1300 ccm): 1. Hajdú Viktor (Szuha) Lada, 4:56,60, 2. Zámbó Ferenc (Mátramindszent), Lada, 4:56,66, 3. Stork Attila (Párád) Lada, 5:16,31. G3 (1301-1500 ccm): 1. Szomszéd Gábor 4:28,31 (Dorogháza), Mitsubishi, 2. Gácsi Andrea (Salgótarján) VW Golf, 4:31,07, 3. Cseh Péter 4:32,27 (Salgótarján) VW Golf.G4 (1501-2000 ccm): 1. Kis Péter (Salgótarján), Opel, 4:23,16, 2. Mikuska Viktor (Parádsasvár), VW Golf, 4:28,00, 3. Ormos Atti­la (Recsk), Lada, 4:39,10. G5: Nem volt induló. G6 (épített, turbó, négykerék-hajtás): Csongrádi Bé­la (Szuha) VW Golf 4:16,38,2. Ko­iskola, St.) 4:51,0.3000 méter. Lá­nyok. V. korcsoport: Pasztuhov Re­náta (Bolyai) 11:35,5.Fiúk. V. kor­csoport: Egri Balázs (Szondi) 9:35,5. VI. korcsoport: Torják Gá­bor (Borbély Lajos Szakközépis­kola, St.) 11:25,00. Magasugrás. Lányok. V. korcsoport: Bocsó Ani­ta (Bolyai) 1,55 m. VI. korcsoport: Csonka Lilla (Bolyai) 1,49.Fiúk. V. korcsoport: Tari Balázs (Madách) 1,75. VI. korcsoport: Földi Norbert (Bolyai) 1,81. Távolugrás. lányok. V. korcsoport: Scheili Eszter (Mik­száth) 4,72. VI. kcs.: Hevér Noémi (Balassi) 4,59. Fiúk. V. korcsoport: Fűrész Márton (Szent-Györgyi) 5,91. VI. korcsoport: Szúnyog Gá­bor (Balassi) 6,17. Súlylökés. Lá­nyok. V. korcsoport: Gömör Mari­anna (Mikszáth) 8,67. VI. korcso­port: Percze Andrea (Szondi) 7,33. Fiúk. V. korcsoport: Jakab Norbert (Táncsics) 11,34. V7. kor­csoport: Smida Szabolcs (Ma­dách) 12,30. Gerelyhajítás. Lá­vács Henrik (Váraszó), épített, 4:18,35, 3. Susán Zoltán (Salgó­tarján) Honda, 4:23,59. Juniorok: 1. Cseh Péter (Salgótarján), VW Golf, 4:32,27, 2. Takács András (Párád) Trabant, 4:42,57, 3. Kiss Balázs (Recsk) Trabant, 4:56,00. Nők: 1. Gácsi Andrea (Salgótar­ján), VW Golf, 4:31,07, 2. Divinszki Réka (Parádsasvár), VW Golf, 6:07,61. Lada Kupa: 1. Ormosi Attila 4:39,10, 2. Szőke Zoltán 4:41,17,3. Csortos Szilárd 4:48,95, (mindannyian Recsk). Abszolútban: 1. Csongrádi Béla (Szuha), VW. Golf, 4:16,38,2. Ko­vács Henrik (Váraszó), épített, 4:18,35,3. Kis Péter (Salgótarján), Opel, 4:23,16 perc. ■ (satis) nyok. V. korcsoport: Varga Eszter (Mikszáth) 30,30. VI. korcsoport: Koczka Anna (Mikszáth) 23,72. Fiúk. V. korcsoport: Hiesz Ferenc .(Madách) 39,88. VI. korcsoport: Smida Szabolcs (Madách) 45,90. Diszkoszvetés. Lányok. V. korcso­port: Gömör Marianna (Mik­száth) 25,51. VI. korcsoport: Be­nedek Brigitta (Borbély) 13,52. Fi­úk. V. korcsoport: Hajas Zoltán (Madách) 28,89. Ví. korcsoport: Smida Szabolcs (Madách) 35,68. 4X100 méteres váltó. Lányok: Ba­lassi Bálint Gimnázium, (Bodó, Csabuda, Kis-Szölgyémi, Hevér) 57,30 mp. Fiúk: Balassi Bálint Gimnázium (Szúnyog, Csadó, Benyusovics, Gál) 47,11. 4X400 méteres váltó. Lányok: Madách Imre Gimnázium (Hangonyi, Molnár, Kiss, Molnár) 5:10,5. Fi­úk: Madách Imre Gimnázium (Kelecsényi, Debrei, Cserni, Ha­jas) 4:17,9. ■ B.L. Tájfutó-diákolimpa fltletizáltak a középiskolások diákolimpia Nógrád megye, Salgótarján Folytatódott a sikersorozat HRENCSAR kupa és Tasnádi Kupa gyermek-labdarúgótornák A munka ünnepén és az uni­óba lépés évfordulóján nagy­szabású gyermek-labdarúgó­tornát rendeztek a Pest megyei Ddadon. A Hrencsár Kupára tíz egyesület küldte el legtehetsé­gesebb, 1995. január 1. után született ifjú labdarúgóit. A Salgótarjáni Sportiskola Egye­sület (SASÉ) két gárdával kép­viseltette magát a viadalon, a SASÉ I. az A-, a SASÉ H. pedig a B-csoportba kapott besoro­lást. Az előbbiek veretlenül, csoportelsőként kerültek az elődöntőbe, ahol remek telje­sítménnyel biztosították végső sikerüket A torna gólkirálya is soraikból került ki, Bobál Ger­gely nyolc góllal nyerte a mes­terlövészek versenyét - Gratulálok a gyerekeknek hi­szen hat, illetve öt mérkőzéssel a hátuk mögött nehéz napon van­nak túl - mondta Horváth Gyula, a fiatalok felkészítője. - Ráadá­sul ezúttal nem csak a csapatok­kal, hanem a meleggel is meg kel­lett küzdenünk. Külön gratulálok B-csapatunknak, hiszen bár a 9. hely nem a legjobb, hozzáállásuk révén a vesztes mérkőzések nagy részét kicsit több szerencsével megnyerhették volna. Eredmények. A-csoporfc Hévízgyörk - SASÉ I. 1-2 (A SASÉ gólszerzői: Liszka, Bobál G.), Váci VLSE - Kismaros 4-0, II. Kerület - SASÉ I. 1-5 (A SASÉ gólszerzői: Pápai 2, Bobál G., Ba­kos, Csomány), Hévízgyörk - Vá­ci VLSE 1 -0, II. Kerület - Kisma­ros 7-0, SASÉ I. - Váci VLSE 5-0 (A SASÉ gólszerzői: Bobál G. 2, Bobál D. 2, Liszka), Kismaros Hévízgyörk 0-6, U. Kerület - Vá­ci VLSE 1-0, Kismaros - SASÉ I. 0- 12 (A SASÉ gólszerzői: Bakos 3, Bobál G. 2, Bobál D. 2, Pápai 2, Só­lyom, Liszka, Csomány), II. Kerü­let - Hévízgyörk 0-0. A csoport végeredménye: 1. SASÉ 1.12 pont, 2. Hévízgyörk 7 (8-2), 3. U. Kerü­let 7 (9-5), 4. Vác VLSE 3,5. Kis­maros 0. Bksoporfc Gödöllő - Vá­ci Titán SE 1-1, SASÉ II. - Mád 1- 2 (A SASÉ gólszerzője: Hupcsik), Gyöngyös - Váci Titán SE 5-1, Gödöllő - SASÉ ti. 1 -1 (A SASÉ gólszerzője: Berki D.), Gyöngyös - Mad 2-1, Váci Titán SE - SASÉ II. 3-0, Mad - Gödöl­lő 0-0, Gyöngyös - SASÉ II. 3-2 (A SASÉ gólszerzői: Galajda, Oláh Z.), Mad - Váci Titán SE 0-2, Gyöngyös - Gödöllő 1-1. A cso­port végeredménye: 1. Gyöngyös 10, 2. Váci Titán SE 7, 3. Gödöllő 4 (3-3), 4. Mad 4 (3-5), 5. SASÉ 11. 1. Helyosztók. A 9. helyért: Kis­maros - SASÉ II. 0-6 (A SASÉ gól­szerzői: Bakos 2, Radies 2, Sikna, Berki). A 7. helyért: Váci VLSE - Mad 0-1. Az 5. helyért: H. Kerü­let - Gödöllő 0-2. Elődöntő: SASÉ 1. - Váci Titán SE 4-1 (A SASÉ gólszerzői: Bobál G. 2, Bakos, Liszka), Hévízgyörk - Gyöngyös 1 -3. A 3. helyért: Váci Titán SE - Hévízgyörk 0-1. Döntő: SASÉ I. - Gyöngyös 5-2 (A SASÉ gólszer­zői: Bobál D. 2, Pápai 2, Liszka). Végeredmény: 1. SASÉ I. (Bednár Dávid, Sólyom Ádám, Bobál Dá­vid, Liszka Gergő, Bobál Gergely, Pápai Péter, Csomány Lajos, Ba­kos Bence. Edző: Horváth Gyula), 2. Gyöngyös, 3. Hévízgyörk, 4. Vá­ci Titán SE, 5. Gödöllő, 6. II. Kerü­let, 7. Mad, 8. Váci VLSE, 9. SASÉ II., 10. Kismaros. k k k A SASÉ 1996. január 1. után született játékosokból álló csapa­ta a Tasnádi Kupán szerepelt a kö­zelmúltban. Stark János együtte­se valamennyi ellenfelét legyőzve, pontveszteség nélkül nyerte a tor­nát, míg a góMrály - hat találatá­val - Földi Dániel lett.- Gratulálok a gyermekeknek a kupa elnyeréséért és megköszö­nöm azok segítségét, akik vala­milyen módon hozzájárultak a si­kerünkhöz. Ezt a győzelmet a nemrégiben elhunyt Kiss László edző emlékének ajánljuk - érté­kelt Stark János. Eredmények: SASÉ - Őr- bottyán 3-0 (A SASÉ gólszerzői: Simon, Földi, Kiss), Ikarusz - Őrbottyán 2-0, SASÉ - Mad 2-0 (A SASÉ gólszerzői: Simon, Föl­di), Ikarusz - Plútó SE Eger 3-0, Őrbottyán - Mad 3-0, Plútó SE Eger - SASÉ 0-3 (A SASÉ gólszer­zői: Simon, Forgács, Földi), Ika­rusz - SASÉ 1 - 5 (A SASÉ gólszer­zői: Földi 3, Simon, Forgács). A végeredmény: 1. SASÉ (Andrássy Richard, Czikora Márk, Forgács Bence, Földi Dániel, Kiss Bence, Stark János, Puszta Balázs, Stork Máté, Simon Márk, Végh Norbert, Hegedűs Martin, Rácz Péter. Edző: Stark János) 12, 2. Ikarusz 7, 3. Őrbottyán 6, 4. Iklad 4, 5. Plútó SE Eger 0. Tippeljen csapataink 19. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson!------------§*§-----------------------------------------------~ S or­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. SBTC - Mátészalka labdarúgás NB II 2. Magyargéc - Jászberény labdarúgás NB III 3. Tápiócsecső - Baglyasalja 4. Szügy - Karancslapujtő labdarúgás megyei 1. osztály 5. Karancsberény - Zagyvaróna 6. Kisbágyon - Berkenye Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 2005. május 13., péntek 12 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom