Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-04 / 102. szám

2005. MÁJUS 4., SZERDA 11 SPORTTUKOR Ez kötelező volt FUTAPEST Cross 5 sorozat, Nógrádkövesd Nógrádi tájakon, nógrádi színekben szinte kötelező nyerni, pláne ha az em­ber ráadásul kiváló terep­futó és Langer Olivérnek hívják.- Magát már ismerem a Nóg- rád Megyei Hírlapból - jegyezte meg a díjátadáskor Gyurek Lász­ló Nógrádkövesd polgármestere, amikor is a salgótarjáni Langer Olivérnek gratulált újabb remek terepfutó-győzelméhez. Persze felcserélve a kronológiai sorren­det, mindezek már a falunapi ün­nepélyes díjátadón történtek, melyen a helyi verseny megnye­rése mellett a téli szokásos ötös sorozat (Cross 5) összetett elsője­ként is köszöntötték a SAC-Wink kiválóságát. Olivér most sem ha­gyott kétséget a 9,3 kilométeres táv 60-70 indulójában, 2 kilomé­ter környékén kivált a vezető hármas bolyból és a néhány he­lyen mély talajú, de összességé­ben mégis jól futható közepes ne­hézségű terepen kereken 32 per­cet futva másfél perccel előzte meg az ezüst-, kettővel a bronz­érmest. Ugyancsak megkülön­böztető örömmel nyújtotta át a díjakat a polgármester a 4 kilo­méteres táv dobogósainak, Szabó Alexandrának, Balázs Brigittá­nak, Oláh Daniellának és Lórik Szabolcsnak, akik mindnyájan a helyi általános iskola tanulói. ■ (sts) Miskolcon tárgyaltak EURO 2012 Újabb lehetséges helyszí­nen, Miskolcon tárgyalt hétfőn a 2012-es labdarúgó Európa- bajnokság horvát-magyar pá­lyázatának hazai előkészítő bi­zottsága, amely pozitív képet alkotott a tapasztaltakról. BozókyLmrét, az MLSZ elnökét és Szalay Péter projektmene­dzsert Orosz Lajos, Miskolc sportért felelős alpolgármeste­re fogadta. A megbeszélést kö­vető sajtótájékoztatón a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség első embere elmondta: a város ve­zetői megerősítettek abban, hogy Miskolc teljes mellszéles­séggel kiáll az Európa-bajnoki kandidálás mellett. A borsodi megyeszékhely rendezői szán­dékában kellően eltökélt ah­hoz, hogy bekerüljön a lehet­séges helyszínek közé. Az is ki­derült, hogy Miskolc a kassai repülőtér segítségével fogadná a gépeket 2012-ben. Orosz La­jos az egyeztetést követően hangsúlyozta: Miskolc minden szempontból alkalmas a házi­gazda szerepkörére és az is a város mellett szól, hogy az em­berek itt nagyon szeretik a lab­darúgást. Bozóky Imre hozzá­tette: a projekt vezetése május 9-ig várja írásban az önkor­mányzatok tervezeteit, és ezt követően születik majd meg a döntés a helyszínekkel kapcso­latban. Eddig a zalaegerszegi, a debreceni, a győri és a székes- fehérvári városvezetéssel tár­gyalt az előkészítő bizottság. Miskolc mellett még Budapest és Pécs is helyszín lehet. Észrevételeit, kérdéseit, tudósításait már e-mailen is eljuttathatja hozzánk: nmedia.sport@axels.hu Helytállt az SKC kézilabda NB ]/B, Keleti csoport, nők, 23. forduló Hajdúnánás - Salgótarjáni KC 38-19 (22-10) Hajdúnánás, 100 néző, ve­zette: Kolarovszki, Szabó. Hajdúnánás Termál SC: Salánki - Buglyó 5, Halcsik 1, ILYÉS 8/3, TARJÁN ó, SOPRONYI 5, PUSKÁSNÉó/4. Csere: Deák (ka­pus), Hadadi 3, Péntek 2, Sze- „ . „ _ „ Korponai Renata mes, Dobos 2. Edző: Molnár András. Salgótarjáni KC: Csíki - Szikszai 1, Kovács 1, TUZA 7, Var­ga E., KORPONAI 10, Drajkó. Cse­re: Kónya. Szakmai igazgató: Mol­nár Ferenc. Hétméteresek: ip, ül. 1/0. Kiál­lítások: 2 perc, ill. 4 perc. Az ered­mény alalailása: 5. perc: 4-3, 20. perc: 14-7, 29. perc: 21-10, 35. perc: 26-11,45. perc: 32 14, 56. perc: 37-18. A fiatal tarjáni csapat nem vallott szégyent a má­sodik helyen álló, több egy­kori élvonalbeli játékost , is felvonultató Haj- ■ ' \ dúnánás otthoná­ban. Molnár András: - Örülök, hogy mindenkinek tud­tam játéklehető­séget biztosítani, s végre egy nyugodt meccset játsz­hattunk. Molnár Ferenc: - A tizenkilenc lőtt gólnak örülök és annak, hogy még mindig játszani tudunk. Ne­künk minden perc ajándék, az ajándékot pedig ülik elfogadni. Re­mélem, a bársonyszékben ülők „vigyázó tekintetüket” előbb- utóbb ránk is vetni fogják. További eredmények: Gyöngyösi Főiskola KK - Miskolci Honvéd SE-MISI 27-28, Bocs KSC - Bu­gyi SE 31 -30, Gyulai SE - Csömör KSK 26-23, Mátészalkai MTK Carmo Suzuki - Gödi SE 32-29, Békéscsabai ENK - Szeged KKSE 30-26, Túrkeve VSE - Tajtavill- Derecske 25-23. A bajnokság állása 1. Békéscsaba 23 200 3 612-44240 2. Hajdúnánás 23 18 1 4 734-603 37 3. T.-Derecske 23 18 0 5 700-585 36 4. Szeged KKSE 23 15 1 7 622-51031 5. Gyulai SE 2314 1 8606-552 29 6. Túrkeve VSE 23 14 0 9 615-568 28 7. Mátészalka 23121 10611-57525 8. Csömör KSK 23 120 11 617-59324 9. Gyöngyösi F. 23 9212671-61920 10. Miskolci HSE 23 8 3 12 566-585 19 11. Gödi SE 23 5 216603-68412 12. Bugyi SE 23 60 17498-632 12 13. Salgótarján 23 2120 430-740 5 14. Bocs KSC 23 2 021 555-7524 Tizenöt év a gólvonal előtt Tizenhat évesen már a pásztói felnőttcsapat ka­puját védte Telek László, aki 63 évesen még alkal­manként partjelzőként vesz részt a labdarúgó­mérkőzéseken. Évekig nevelte a serdülőpalántá­kat a pásztói gyepszőnye­gen.- Tősgyökeres pásztóiként, 1957-ben a pásztói ifjúsági csa­patban kezdtem labdarúgó-pá­lyafutásomat kezdte Telek László. - A Pásztó akkor az NB Ill-ban vitézkedett, de 1958-ban kiestek. Ekkor kapus nélkül ma­radt a csapat és ifistaként bedob­tak a mélyvízbe Salgóbányán, a megyeegyben. A bemutatkozá­som jól sikerült, nem kaptam gólt. 1959-ben megyei ifjúsági válogatott lettem és részt vet­tünk az országos döntőben, ahol Telek László a későbbi válogatott Menczel Ivánnal, valamint több később neves labdarúgóval játszottam egy csapatban és 4. he­lyen végeztük.- Miként folytatódott játékos-pályafutása?- Az NB III-as Salgó­tarjáni Tűzhelygyár csapatához 1961-ben igazoltam, majd kato­naként 1962-63-ban Rétságon játszottam. Aztán visszakerültem a Tűzhelygyárhoz, majd 1967- ben az NB III-ba visszakerült pásztói csapathoz igazoltam, ahol 1972-ig szerepeltem. Ked­ves emlék számomra, hogy a megyei NB III-as válogatott tag­jaként 1961-ben Nagybátony- ban játszottam a magyar labda­rúgó-válogatott ellen. Pályafutá­som alatt nagyon sok bűntetőt hárítottam, ami olykor pontokat eredményezett a csapatunknak. Végig kapusposzton szerepel­tem, jól éreztem magam a háló előtt. Kiváló edzőim voltak, így Kanyó József, Ko­vács János, Oláh Gé­za, Laczkó Sándor és Gáspár István.- Mihez kezdett, amikor szegreakasz- totta a csukát?-Levizsgáztam já­tékvezetésből, meg­szereztem az edzői képesítést. Edzőként serdülőkkel dolgoztam 1990-ig. A gyerekekkel kétszer nyertünk megyei serdülőbajnokságot és az országos elődöntőben is sze­repeltünk több-kevesebb siker­rel. Játékvezetőként a megyei másodosztályban működtem, több mint huszonöt éven át. Al­kalmanként most is beszállok egy-egy mérkőzésre asszisztens­ként. ■ esla SPORTTURMIX Labdarúgás A Magyar Labdarúgó Liga közleményben hozta nyilvá­nosságra, hogy egyelőre hat plusz öt gazdasági társaság kérelmét fogadta el a 2005 2006-os élvonalbeli baj­nokságra, a tizenegyből ki­lenc klub jelenleg is az Arany Ászok liga tagja. Egyelőre el­utasították többek között a Fe­rencváros, az Újpest és az MTK kérelmét is. Vívás Decsi Tamás ezüst-, Csaba Edina pedig bronzérmet szer­zett a kardozók algíri Világku­pa-versenyén. A férfiak mező­nyében egyedüli magyarként szereplő Decsi remekül vívott, az elődöntőben például az athéni olimpiai bajnok olasz Aldo Montanót verte 15-13- ra, s a fináléban is csak mini­mális különbséggel, 15-14-re kapott ki az ugyancsak olasz Luigi Tarantinótól, az 1998-as esztendő világbajnokától. Az MU az első Ismét a Manchester United vezeti a labdarúgás történeté­vel és statisztikáival foglalko­zó szervezet, az EFFHS legfris­sebb klubvilágranglistáját. Legjobb magyarként a bajno­ki és kupacímvédő Ferencvá­ros a 67. A zöld-fehérek mel­lett további két magyar együt­tes szerepel.a legjobb 350 egyesületet rangsoroló listán: az Újpest a 269., a Honvéd a 298. helyen található. Fél évre kidőlt Előreláthatólag fél évig nem léphet pályára Diego Placente, a német Bundesligában sze­replő Bayer Leverkusen ar­gentin futballistája, aki a Schalke 04 elleni szombati bajnokin szenvedett térdszalagszakadást Vidéki bányászcsapatból a világhírnévig nyolcvanéves Buzánszky Jenő, az Aranycsapat focistája Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben köszöntötte a ma 80. születésnapját ünneplő Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendás védőjét. A mindig vidám és bo­hém természetű egykori csatár, majd jobbhátvéd szülő­városában, Dombóváron ismerkedett meg a labdarúgás­sal. A helyi vasutascsapatban számolatlanul rúgta a gó­lokat, amikor 1945-ben Páldi Ede, a későbbi FIFA-bíró invitálására a Pécsi VSK-hoz igazolt, ahol Szabó Péter volt a csapat edzője. Egy esztendő elteltével Szabó edző átvette a kiesés ellen küzdő Dorogi Bányász szakmai irányítását. Aztán 1947 elején Buzánszky követi meste­rét és az alig tízezer lakosú bányászvárosba költözik, ahol a szénbányák vállalatánál helyezkedik el. Csatárból hátvéd A dorogi bemutatkozása jól si­került. Mint középcsatár a válo­gatott Börzsei mellett gólt szer­zett és a csapat 4:0-ra nyert a jó nevekből álló MTK csapata el­len. Egy évvel később a dorogi védelem eligazolások és sérülé­sek miatt meggyengült, ekkor Szabó edző közölte Jenővel, hogy a továbbiakban a hátsó alakzat jobb oldalán számít játékára. A dorogi csapat színeiben 13 éven át 274 élvonalbeli mérkőzést ját­szott. Közben a későbbi világhí­rű játékvezető társaságában, Zsolt Istvánnal elvégezte a játék­vezetői tanfolyamot és labdarú­gó-edzői képesítést is szerzett. Volt utánpótlás- és B válogatott, mígnem 1950-ben a formálódó aranycsapatba Sebes Gusztáv szövetségi kapitány Szófiában a kezdőbe tette a bolgárok elleni meccsen, mely Ul-gyel zárult. Ezt követően egy évet keUett vár­nia amíg újabb bizonyítási lehe­tőséghez jutott. Siker siker hátán Buzánszky 1956-ig 49 alka­lommal szerepelt a nemzeti szí­neket viselő csapatban és mind­össze három vereségnek volt a résztvevője. Közben 1952-ben szerepelt a Helsinkiben olimpi­ai bajnokságot nyert válogatott­ban (A Finnországban rendezett olimpián ugyan nem játszott, de tagja volt a csapatnak Szojka Fe­renc is - szerk.). Buzánszky résztvevője volt a londoni diadal­nak, majd 1954-ben a svájci vb- n ezüstérmet szerzett magyar válogatottnak (A vb-n a Dél-Ko- rea elleni 9:Oás magyar győze­lemmel végződő csoportmeccsen Szojka is játszott - szerk.). Buzánszky Jenő mindig hű ma­radt klubjához, akár csak az SBTC-nél Szojka. Pedig, mint an­nak idején Ferit, úgy Jenőt is több élvonalbeli klub megkeres­te átigazolási célzattal, de mind­kettőjük számára a város és a klub szeretete volt mindenek előtt. Bányászok, egymás között Jenő az aktív labdarúgó-pá­lyafutásának befejeztével sem szakadt el a klubtól. Edzői képe­sítése birtokában előbb a tarta­lékokat, majd a felnőttcsapatot edzette. Az 1963-as bajnoki szezonban a piros-fekete mez­ben játszó dorogiak a 4. helyen zárták a szezont. Aztán edzős- ködött Esztergomban, majd is­mét Dorogon. Trénersége ideje alatt sok neves focistát nevelt, akik a válogatottig vitték, pél­dául Szűcs Lajost, Szuromit és Karabát. Annak idején a vidé­ket a bányászcsapatok képvi­selték, s játszottak telt házak előtt. A bányászcsapatok presztízst csináltak egymás el­leni végeredményt illetően. A válogatott csapat túráin a bá­nyászcsapatjátékosai keresték egymás társaságát, szobatár­sak voltak. Szép nógrádi emlékek A hatvanas évek közepén az MLSZ hozott egy olyan döntést, hogy NB I-es csapat edzője mun­káját csak főállásban végezheti, így a bizonytalant nem vállalta a biztos munkahelyért. A követke­zőkben a csapat technikai veze­tőjeként tevékenykedett. A ki­lencvenes években - mint nyug­díjas - a legkisebbeket oktatta a labdarúgás fortélyaira. Mindketten bányászcsapatból kerültek a legendás Aranycsapatba: jobb­ra a ma 80 éves Buzánszky Jenő, a 28-szoros válogatott SBTC-kiválóság- gal, Szojka Ferenccel- A labdarúgáson keresztül sok jó barátot szereztem nem csak a nógrádi megyeszékhe­lyen, hanem Balassagyarmaton át Nagybátonyban, Palotáson, de sorolhatnám tovább a nógrádi te­lepüléseket. Máig is tartom ve­lük a kapcsolatot. Nógrád me­gyei barátaimnak ezúttal szeret­ném megköszönni a születésna­pomra küldött jókívánságokat - mondotta meghatottan Buzánsz­ky Jenő. ■ Kukely Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom