Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-05 / 103. szám

2005. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR Siker is, kudarc is... sakk Diákolimpia országos csapatdöntő Három napon át a sakk­diákolimpia keretében Szombathelyen viaskod­tak a megyék és Budapest legjobb iskolai csapatai. Megyénkből mindhárom korcsoportban (alsósok, felsősök, középiskolások) indultak diákjaink és ve­gyes eredményekkel tér­tek haza. Ha a legidősebbekkel, a kö­zépiskolásokkal kezdjük a sort, egyértelmű kudarcról kell be­szélnünk, hiszen a salgótarjáni Bolyai gimnázium fiúitól min­denki sokkal többet remélt. (Lánycsapat nem is nevezett Nógrádból.) A fiatalemberek ugyanis tapasztalt és „harc­edzett”, zömével a helyi NB Il­es sakkcsapat ifjúsági táblásai, így jobb helyezésben bízott mindenki. Négyfős legénysé­gük nyolc forduló 2x30 perces partijaiban 11,5 pontot gyűjtött, az egyébként igen erős me­zőnyben, ezzel csalódást okoz­va a 26 csapatból a 24. helyen végeztek. Egyedül az „amatőr” Barta László teljesítménye (4 pont) érdemel dicséretet. A leg­nagyobbaktól a legkisebbekig ugorva ugyancsak nem dicse­kedhet a karancslapujtőiek fiú­triója, a fentiekkel megegyező fordulóban 6 pontot szereztek összesen és 26-ból 26. lettek. Tisztes eredményt hoztak Boda (sakk)tanár úr lányai ugyaneb­ben a korosztályban, a bériek ugyan is Radván Renáta ponterős játékával 11,5 pontot elérve 15. helyen zártak, lepipálva a fel­sős erdőkürti ifjú höl­gyeket, akik Nedeliczki Lilla vezérletével 8,5 ponttal a 23. helyre futottak be ezzel. Nem véletlenül maradt a végére a „gagarinos” felsős fiúk teljesítményének értékelése, melyet érintettként kísérőjük és tanítómesterük, a nógrádi sakkberkekben jól is­mert Frink Ferenc vállalt ma­gára.- Tavaly az 5. helyen zárt fiú­csapatunk és mivel mindegyi­kük bemutatkozhatott az NB II ifitábláin, a Heves megyei csa­patbajnokságba pedig szinte miattuk, a nekik szánt játékle­hetőség és rutinszerzés miatt neveztünk be, jóval többet vár­tam a most megszerzett 8. hely­től. Két győzelemmel kezdtünk, eztán jött egy kisiklás, melyet újabb három diadallal feledtet­tünk, és végig a 3-4. helyen ta­nyáztunk. Az utolsó előtti for­duló rangadóján 2-2-es döntet­lent értünk el, majd következett a „ki-ki” meccs, nagyarányú győzelemmel elsők, döntetlen­nel harmadikok lehettünk vol­na, és mi egy totális és csopor­tos rövidzárlattal 4-0-ra buk- tuk el a sorsdöntő mérkőzést. Végül is ez a helyezés sem rossz, de az előzmények után inkább tragédiaként éljük meg. A táblasorrendi értékelésnél Istvanovsz-ki Martin 3,5 pontja nagy fiaskó, főleg mert egy NB I-es ifijá-tékostól többet remél­tünk, sajnos rossz passzban volt. Kovács Zsolt előtt viszont le a kalappal, 6 pontja önmagáért beszél. Dávid Máté (3,5 pont) la­bilisán játszott, KissSimon Áron (4,5 pont) pedig nagyjából hoz­ta az elvárást - summázta a tör­ténteket és a megszerzett 17,5 pontot a gyerekek meste­re, aki talán túl szigorú­an is ítélte meg az elért, egyébként dicséretes eredményt, melyet sok megyei di- ákolimpiai csapatunk szívesen elfogadna. ■ (satis) Kovács Zsolt (Gagarin) remekül teljesített a diákolimpián Tervtúlteljesítéssel harmadik extrémsport Huszonnégy órás ultrafutó-bajnokság, Sárvár Megyénk extrém atlétáiról keveset hallani, ám amikor előrukkolnak valamivel, akkor alaposan meglep­nek mindenkit Nem volt ez másképp most sem a 24 órás ultrafutás országos bajnokságán. Sárváron rendezték meg a 24 órás ultrafutás országos bajnokságát valamint a 12 órás egyéni és váltóversenyt. Megyénket Tresó Gábor, a Kiss Árpád VDSE atlétája képvisel­te a 24 órás egyéni számban, míg a 12 órás váltóversenyben a Borda Gyula, Medve Balázs és Szabó Sándor alkotta Vi­talitás SE extrém szak­osztályának csapata szerepelt, nem is akárhogyan. * . A versenyt a festői szépségű vár körüli 1031 méteres aszfaltkö­rön rendezték. A Vitalitás csapata ele­ve hátrányból indult, mivel a 4 fős váltó­csapatok versenyé­ben hárman kellett helytállniuk, mert ne­Elsöre nem is rossz: Tresó Gábor harmadik lett korosz­tályában gyedik társuk nem utazott el a versenyre. Mindenesetre az ez­zel járó kellemetlenségen túl­tette magát a csapat és hősie­sen küzdöttek egymásért a fi­úk. Eleinte óránként, majd ké­sőbb sűrűbben váltva egymást sikerült összesen 150,81 km-t teljesíteniük, ami a 23 csapat­ból álló mezőnyben a 10. hely­re volt elegendő (korosztályos 6. hely). Az egyéniben induló Tresó Gábor életében először állt 24 órás verseny rajtjához, ám meglepő nyugalommal és hig­gadtsággal, okosan beosztva az erejét, sikeresen teljesítette a kitűzött célját, sőt azt alaposan meg is fejelte.- Célom 150 km teljesítése volt, minden ami efölé esik, az már ajándék - mondta Gábor, akinek végül 176,12 kilométert teljesítve az abszolút kategória 7. helyére sikerült felkapasz­kodnia, ami egyben a korosztá­lyos (18-39 év) országos baj­nokság 3. helyezését jelentette. - Hálával tartozom a váltócsa­pat tagjainak, hiszen rengete­get segítettek, hol vizet adtak, hol biztattak és hajnalban már az is óriási erőt adott, hogy „csak” ott ültek a pálya szélén. Biztos vagyok benne, hogy en­nek is köszönhető ez a csodála­tos eredmény - zárta szavait a gyarmati futó. ■ (sts) WK-győztes védett Taron Taron vendégszerepeit a minap a parlament labdarú­gócsapata, melynek kapuját, ha néhány percig is, dr. Géczi István, a Ferencváros egykori kitűnő kapusa védte. A 61 éves sportember a zöld-fehér csapatban 309 bajnoki mérkőzésen védett, szerepelt 1965-ben a Vásárvárosok Kupáját (UEFA-kupa elődje) nyert csa­patban, az FTC örökös bajnoka (1974), 23-szor védett a magyar válogatottban. Vele beszélgettünk.- Aktív dolgozó vagyok, két irányban tevékenykedem - kezdte dr. Géczi István. - A fő munkahelyem a főváros XV. ke­rületében van, önkormányzati intézmény. Sporttal, szabadidő­vel, üdültetéssel kapcsolatos in­tézményegységek vannak, ösz- szesen kilenc, ebből három lab­darúgópálya. Van tanuszodánk, központi műhelyünk, és négy üdülőnk a Balaton partján, egy a Velencei-tó partján, Tokaj- hegyalján egy erdei iskolánk, és a Börzsönyben, egy nemzetközi szintű camping. A másik tevé­kenységi köröm, 2003. február elsejétől - az akkori sportminisz­ter felkérésére - a Bozsik prog­ram szakmai, illetőleg a most na­gyon aktuális műfüves pályák országos létesítményfejlesztési ügyeinek vagyok a szakmai megbízottja. Ez négy kategóriá­ban mintegy hárommilliárdos program. Ezenkívül a parla­ment ifjúsági és sportbizottsá­gának külső segítője vagyok, hi­szen 1987-ben az én javaslatom­ra jött létre a parlamentben ez a bizottság. Ezenkívül minden olyan meghívásnak - mint a tari is - nagyon szívesen teszek eleget. Most Tarra a parlament csapatával, mint volt képviselő jöttem le.- Pályafutása idején sok mér­kőzést játszottak a Salgótarján NB-I-es csapatával- Igen, annak idején minden salgótarjáni mérkőzésre szo­rongva jöttünk, mert ragyogó csapat, és telt ház várt bennünket a Ko- hász-stadionban. Szép emlékeket őr­zök ezekről a mécs­esekről. A Ferencvá­rosban az utolsó baj­noki mérkőzésemet a Salgótarján ellen ját­szottam 1975. szep­tember 3-án az Üllői úton. A félidőben jöt­tem le, akkor már 4-0-ra vezettünk és ez is maradt az ered­mény.- Miként érzi ma­gát?- Jó egészségben vagyok, a családom is, a lányom és fiam teszi dolgát, három unokám van. A lá­nyom 44-szer szere­pelt a magyar női kézilabda-váloga­tottban. Elég korán férjhez ment Németországba, ott még kétszeres német baj­nok lett, EK-győztes csapatban játszott. A fiam a jégkorong-vá­Dr. Géczi István (balról), a tariak kapusával, Bózsár Attilával logatottban szerepelt. Mind a három unokám ígéretes dolgo­kat művel a sport terén. ■ esla Bajnokságok, eredmények, táblázatok labdarúgás Kiemelt korosztályos serdülőbajnokság n. osztály, Középcsoport U15 17. forduló: Bp. Honvéd II. - MTK Budapest II. 0-8.19. fordu­ló: Ferencváros II. - Vác II. 6-0. 21. forduló: III. Kerületi TUE - REAC 6-0, Bp. Honvéd II. - Új­pest H. 1-1, Lágymányos - Csepel 3-2, BKV Előre - Gárdony 1-8, Ferencváros H. - Tatabánya 2-0, Fehérvár II. - MTK Budapest II. 0-9, Balassagyarmat - Vác II. 2-1. 22. forduló. MTK Budapest IL - Balassagyarmat 2-1 (0-1). Balassagyarmat Dobos - Rúzsa, Csábi, Tranka, Tóth J., Csókási, Kovács Á., Kanyó, Taskó, Csernyi, Opitz. Cs.: Chikány, Cseke. Edző: Taskó András. A balassagyarma­tiak gólszerzője: Csernyi. Taskó András: - A nagyon jó képességű MTK otthonában végig fegyelme­zetten és taktikusan játszó csa­patom két perccel a lefújás előtt még győzelemre állt A bajnokság állása 1. FTC II. 19 IS 2 2112-2147 2. MTK Bp. II. 1915 2 2 98-23 47 3. Tatabánya 16150 1 76- 845 4. III. Kerület 17142 1 72-14 44 5. Goidball '94 17 13 2 2 77- 27 41 6. Vasas II. 19 12 1 6 51- 3637 7. Gárdony 16100 6 62- 31 30 8. Csepel 18 83 7 66- 3927 9. Lágymányos 16 8 2 6 49- 36 26 10. B.-gyarmat 21 72 12 40- 7323 11. Vác II. 20 5 213 44- 7717 12. Újpest ü. 20 4214 32-10214 13. REAC 17 41 12 38- 5613 14. BKV Előre 21 3018 25-100 9 15. Fehérvár II. 18 2214 23- 74 8 16. Bp. Honvéd II. 20 01 19 6-142 1 U13 17. forduló: Bp. Honvéd II. - MTK Budapest IL 1 -6.19. fordu­ló: Ferencváros II. - Vác IL 1 -2. 21. forduló: ÜL Kerületi TUE - REAC 6-1, Bp. Honvéd II. - Új­pest II. 1-3, Lágymányos - Cse­pel 1-3, BKV Előre - Gárdony 1 -6, Ferencváros II. - Tatabánya 4-0, Fehérvár II. - MTK Buda­pest II. 2-5, Balassagyarmat - Vác II. 1-3, Szent István DSE- Goldball '04 Újpest FC - Vasas II. 1-3.22. forduló. MTK Budapest H. - Balassagyarmat 0-1 (0-0). Balassagyarmat Bérezi - Regé- nyi, Mezei, Szatmári, Strihó, Bódis, Sipos, Szabó, Olicsek, Ma­gos, Varga. Cs.: Kalmár. Edző: Bérezi József, Csernyi István. GL: Magos. Bérezi József: - Gratulá­lok a listavezető veretlenségét megszakító csapatunknak. Az MTK otthonában győzni hatal­mas fegyvertény. A bajnokság állása I. Vác II. 20181 1131-2155 2. MTK Bp. II. 20181 1 124- 18 55 3. Gárdony 16140 2101- 1642 4. B.-gyarmat 20122 6 85- 4038 5. Tatabánya 16112 3 74- 21 35 6. Vasas II. 20112 7 50- 33 35 7. Csepel 18 111 6 48- 62 34 8. III. Kerület 17101 6 64- 46 31 9. Goidball '04 19100 8 42- 69 30 10. FTC n. 19 82 9 35- 43 26 11. Fehérvár II. 18 6012 39- 6518 12. Újpest II. 20 4 0 15 23- 93 12 13. Lágymányos 163211 25- 7011 14. REAC 1721 14 17- 80 7 15. BKV Előre 212019 24- 926 16. Bp. Honvéd II. 1902 17 7-1102 NB n-es és NB HI-as utánpótlás bajnokság, Budapesti csoport U19 18. forduló Balassagyarmat - Láng Vasas 4-0 (1-0). Balassagyarmat Ko­vács T. - Úrbán, Szenográdi, Ko­vács A., Brezovszki, Vereczki, Nagy Z., Barton, Nagy D., Benőcz, Kertész. Cs.: Aigner, Nándori, Kovács L, Merica. Edző: Bérezi Márton. Gl: Szenográdi (2), Barton, Kovács I. Bérezi Már­ton: - Jó képességű ellenféllel szemben biztos győzelmet arat­tunk. Kitűnő egyéni teljesítmé­nyek döntöttek a javunkra. További eredmények: Dunake­szi - Balassagyarmat 2-2, Rojik FC - Balassagyarmat 3-0, Duna­keszi - III. Kerület 3-4, Fót ­Pénzügyőr 4-1, Soroksár - Buda­fok 0-3, Szigetszentmiklós - Bp. Erőmű 0-2, ESMTK - RAFC 3-0. A bajnokság állása 1. Rojik FC 15 12 1 2 52-14 49 2. III. Kerület 15110 4 53-3033 3. Pénzügyőr 4. Fót 1510 2 3 69-2832 13 7 3 3 34-2624 5. Bp. Erőmű 6. Budafok 15 72 636-3623 15 7 1 729-3522 7. B.-gyarmat 8. Soroksár 14 6 1 734-3019 14 5 2 7 37-4017 9. Szigetszentm. 10. Láng Vasas 14 5 1 822-4416 15 43 830-41 15 11. Dunakeszi 12. ESMTK 15 34 8 38-54 13 15 3 3 924-5512 13. RAFC 13 211021-46 7 U16 18. forduló Balassagyarmat - Láng Vasas 0-1 (0-0). Balassagyarmat: Banna - Fekete Sz., Kuris, Kárdási, Nagy Á., Kurucz, Rózsa, Farkas, Fekete Á., Belencsák, Horváth D. Cs.: Pifka, Szatmári, Cseman. Edző: Kalácska Ferenc. Kalácska Ferenc: - Ennyi helyze­tet nem lehet büntetlenül elhi­bázni. Az ellenfél egy kontrájá­val megnyerte a mérkőzést. További eredmények: Dunake­szi - Balassagyarmat 2-14, Rojik FC - Balassagyarmat 2-2, Rojik - Bp. Erőmű 3-0, Dunakeszi ­III. Kerület 0-3, Fót - Pénzügyőr 0- 10, Soroksár - Budafok 2-2, Szigetszentmiklós - Bp. Erőmű 1- 4, ESMTK-RAFC 1-4. A bajnokság állása 1. Pénzügyőr 1514 1 094-1043 2. Bp. Erőmű 1513 0 2 76-1239 3. Rojik FC 14103 1 55-1333 4. Láng Vasas 14 92 3 56-2629 5. RAFC 14 81 528-4725 6. III. Kerület 15 73 541-2124 7. B.-gyarmat 14 61 741-2419 8. ESMTK 15 61 830-5019 9. Soroksár 15 5 3 7 36-4318 10. Szigetszentm. 14 1 5 8 23-38 8 11. Budafok 15 131118-586 12. Fót 13 111117-734 13. Dunakeszi 15 021315-123 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom