Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-28 / 122. szám

2005. MÁJUS 28., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Gyermeknapi programok megyeszerte Néptáncfesztivál Pásztó. Néptáncfesztivált rendeznek május 28-án, a Dózsa György Általános Iskolában, amelynek fővédnöke Sisák Imre polgármester. A fesztivál a Tehetséges Pásztói Gyermekekért Alapívány, a város önkormányzata, valamint a helyi Muzsla Néptánc és Hagyományőrző Egyesület szervezésében valósul meg. Tizennégy néptántcsoport lép szombaton a színpadra, akik nem csak a megyéből, hanem annak határain túlról is érkeznek, így például Sárospatakról, Feledről, Ózdról, Domoszlóról, Gyöngyösről Salgótarján. A városi gyermeknap mellett már május 28-án a megyeszékhely szá­mos pontján várják az óvodásokat és az iskolásokat A rendezvények nagy részét az önkormányzat finanszírozza, szerva zője a Magyar Óvodapedagógiai Egyesü­let Idén a népi hagyományok és azok ápolása mentén születtek meg á prog­ramötletek. Május 28-án Zagyvapálfol- ván nyolc órától várják a gyermekeket az óvoda és az Arany János Általános Isko­la udvarára. Lesznek sportversenyek és a rendvédelmi szervek is bemutatót tar­tanak. Zagyvarónán ugyancsak szom­baton a Vadvirág tagóvoda udvarán tíz órakor kezdődnek a programok és a ró­nai laposon, a labdarúgópályán is ugyan­ekkor várják a gyermekeket A városi központi rendezvény a sportcentrum­ban május 29-én délelőtt kilenc órakor kezdődik. Az ügyességi versenyek és ve­télkedők mellett láthatnak íjászbemuta­tót is, valamint a városi rendőrkapitány­ság a Figyusz diákmagazinban meghir­detett KRESZ-totójátékának eredmény- hirdetése is megtörténik. A Beszterce- lakótelepen vasárnap a Sebaji úti játszótéren mókás versenyekkel és be­mutatókkal tíz órától várják az érdeklő­dőket A Domyay Béla Általános Iskolá­ba június 3-án 13 órától folytatódik a programsorozat Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődé­si Központ, valamint a város oktatási és nevelési intézményeinek közreműködé­sével Bátonyterenye önkormányzata ren­dezésében a nagybátonyi Penny Market előtti téren délelőtt tíz órától ügyességi já­tékok és kézműves foglalkozások várják a gyermekeket és szüleiket A Musical­varázs című műsor 14 órakor veszi kez­detét a Barátok közt sorozat szereplői, Csifó Dorina és Dósa Mátyás közremű­ködésével, majd karaoke következik. A nap során rendőrségi, polgárvédelmi be­mutató, valamint vidámpark és kirako­dóvásár is várja az érdeklődőket Mátraterenye. A horgásztónál szervez gyermeknapot a Mátraterenye Szabad­idő, Horgász- és Tömegsportjáért Alapít­vány, a helyi önkormányzat, az általá­nos művelődési központ, a Tóaljai Bá­nyász Horgászegyesület és a szülői mun­kaközösség. A gyermekek május 28-án szombaton reggel iskolabusszal indul­nak Nádújfaluból a rendezvény helyszí­nére, majd a zenés reggeli tornát és a szellemi totót követően a salgótarjáni tűz­oltók bemutatója, és Ki mit tud? veszi kezdetét Mindemellett horgász-, sport- versenyeken vehetnek részt a nebulók. Kisbágyon. A faluház kertj ében vasárnap délután három órakor kezdődnek a gyer­meknapi programok, amelyek között lesz karkötőkészítés, üvegfestés, gyöngy­fűzés, origamihajtogatás, valamint sport- verseny és kvízjáték is. Este minden óvo­dást és iskolást vacsorára várnak, a szü­lők pedig a kirakodóvásárban megvásá­rolhatják a gyermekeik által készített tárgyakat A befolyt összeget a jövő évi gyermeknapra fordítja a település. Palotás. Május 28-án a sportcentrumban rendezik az idei gyermeknapot A ren­dezvény délelőtt tíz órától várja a telepü­lés gyermekeit Délután kettő órakor ko- sárlabdapalánkot és kézilabdakaput ad­nak át, majd mazsorettbemutató követ­kezik. Ezután sportversenyek lesznek - többek között kosárlabda, kézilabda, asz­talitenisz - amelyekre a művelődési ház­ban lehet nevezni. Ezzel párhuzamosan kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyermekek. Hat órakor vacsora, utána pedig tinidiszkó várja a gyermek­nap résztvevőit Rétság. A művelődési központ parkolójá­ban május 29-én 15 órától várják a gyer­mekeket Lesznek szórakoztató műso­rok, kézműves-foglalkozások, valamint ügyességi programok. Este hét órától karaoke-versenyen vehetnek részt a résztvevők, akik értékes jutalmakra szá­míthatnak. Bánta. Miskolcra és Lillafüredre utaznak május 28-án szombaton a helyi általános iskolások, a Bárnai Gyermekek Egész­ségmegőrzéséért Alapítvány, a szülők és a kisebbségi önkormányzat támogatá­sával. A gyermeknapi ajándékprogram­jukban szerepel a diósgyőri vár és a Szent István-barlang megtekintése is. HÍRSÁV Fogadószoba Salgótarján. Dr. Márton József jogi termé­szetű kérdésekben tart fogadónapot május 31-én (kedden) 15 órakor az MSZP salgó­tarjáni irodáján (Kossuth út 8.). Kérdések napja Salgótarján. Boldvai László országgyűlési képviselő június 2-án (csütörtökön) 13 órakor tartja fogadónapját az MSZP városi irodáján (Kossuth út 8.). Dartsverseny Salgótarján. Az első Nógrád megyei nyílt dartsversenyt szombaton 9 órától rendezik a Madison Biliárd Klubban (Karancs Szálló). Nincs csoport Pásztó. Megszűnt az SZDSZ pásztói cso­portja, miután létszáma az alapszabályban meghatározott limit alá csökkent - tájé­koztatott Gusztos Péter, a szabaddemokra­ták országos ügyvivője. A politikus el­mondta: miután az SZDSZ Nógrád megyei választmánya egyhangú szavazással fel­kérte erre, szeptember 30-ig elvállalta az ideiglenes elnökséget. Hozzátette: ez alatt az idő alatt a pásztói csoport újjászervezé­sén dolgozik. FELHÍVÁS A Salgó Vagyon Kft. (3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1.) Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat megbízásából pályázati úton értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanokat: 1. Beépített ingatlanok: Salgótarján, Batsányi út 21. (6126 hrsz.), Salgótarján, Petőfi út 178. (447 hrsz.), Salgótarján, Déryné út 1. (6791/1 hrsz.), Salgótarján, Hősök út 35. (6875 hrsz.). 2. Helyiségek: Salgótarján, Rákóczi út 31-45. 392l/l/A/9 hrsz. 22 m\ 392l/l/A/25 hrsz. 32 m2, 3921/1/A/64 hrsz. 6 m2, Lőwy S. út 12. (3906/A/27 hrsz.) 27 m2, (3906/A/38 hrsz.) 38 m2. Részletes felvilágosítás és tájékoztatóanyag a kiíró székhelyén kapható. írásos jelentkezési határidő: 2005. 06. 06. Telefoni elérhetőség: 32/521-350/206. HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET LEHETŐSÉGEK HÍDJA TAVASZI AKCIÓ! MINDEN ÉVSZAKBAN ÚJ LEHETŐSÉG KEDVEZŐ FELTÉTELŰ LAKOSSÁGI HITELEK A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Jelzáloghitel: Éves kamatláb: THM: Hitelcél: 14,00%* 17,90-19,53% szabad felhasználású Személyi hitel Éves kamatláb: THM: Hitelcél: 14,00%* 18,97-18,98% szabad felhasználású * Lakossági folyószámla-vezetés esetén. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-248, 521-230, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 1. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út 66. Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482-148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504- 020, Budapest, Teve u. 7-11. Tel. : 1/450-2160. Még pályázható a hitelkeret- hívta fel a figyelmet Váczy József, a fejlesztési bank új megyei képviseletvezetője Egy hónappal ezelőtt nevezték ki a Magyar Fejlesztési Bank Nógrád megyei képviseletének élére Váczy Jó­zsefet, az állami pénzintézet Heves megyei képvisele­tének eddigi vezetőjét. A szakember nem ismeretlen a helyi pénzvilágban, hiszen bár Egerbaktán él, Salgó­tarjánban töltött három évet a Konzumbank Rt. fiók­igazgatójaként. A mostani beszélgetés során elsősor­ban a Magyar Fejlesztési Bank Rt. gazdaságfejlesztési programjairól, hiteltermékeiről váltottunk szót, nem utolsósorban azzal a szándékkal, hogy ösztönözzük a helyi vállalkozókat, önkormányzatokat a rendelkezés­re álló hitelkeret felhasználására. PR-TNL # - Milyen céllal hozta létre a Magyar Fejlesztési Bank Rt. a me­gyei képviseleteit?- kérdeztük el­sőként.- A fejlesztési bank igyekszik egyfajta hídszerepet betölteni a magyar gazdaság szereplői, illetve a pénzügyi kormányzat, valamint az uniós pénzeket kezelő hivata­lok között. Annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljön a bank a gazdaság szereplőihez, ta­valy kiépítette megyei képviseleti iroda hálózatát Szeretnénk elérni, hogy termékeinket minél széle­sebb réteg megismerje, lévén, hogy eddig is számos, a gazdaság élénkítését, fejlesztéseket szolgáló konstrukciónk volt, de viszonylag kevesen ismerték ezeket Pedig ér­demes megismerni őket, mert rendkívül kedvezményes feltéte­lek mellett vehetők igénybe. Ha a kamatkondíciókat nézzük, az álta­lunk kínált termékek kamata nagyjából a fele, harmada a piaci kamatnak, a futamidő pedig akár háromszorosa is lehet a megszo­kottnak. Mindamellett más támo­gatásokkal is összevonhatók.- Melyek a mostanság pályázha­tó MFBs hitelek?- Előrebocsátom, hogy a fejlesz­tési bank termékeit csak és kizá­rólag fejlesztésekre és beruházá­sokra lehet fordítani, forgóeszköz, vagy likvid hitelre a kereskedelmi bankok konstrukciói állnak ren­delkezésre. A legsikeresebb az eu­rópai technológiai felzárkóztatási hitelprogram. Ennek a futamideje akár 10-15 éves is lehet, a kamat pedig általában 6-7 százalék. A konstrukció forintalapú. Egy má­sik termékünk az Európa Terv projekt kiegészítő hitel, amely annyival kedvezményesebb az elő­zőnél, hogy ennél a kötelezően elő­írt saját rész fele is megfinanszí­rozható, tehát 5-12,5%-os önrész is elegendő. De megkötés, hogy csak olyan beruházáshoz köthető, amely mellett valamely operatív programból, tehát uniós forrásból kapcsolódik támogatás. Rendkívül kedvező hitelt ajánlhatok az ön- kormányzati beruházásokhoz, amelyet önkormányzati, vagy kis­térségi társulások is igényelhet­nek. Ez is forintalapú, kamata 4-6% között mozog, s valamennyi, az önkormányzatnál előforduló beruházás, fejlesztés finanszíroz­ható általa: csapadékvíz-elvezetés, gáz, út, s más közműépítés stb. Amíg az Európa Tervnél 5, a tech­nológiai fejlesztésre 10 millió a leg­kisebb igényelhető hitel, addig az önkormányzati konstrukciónál nincs ilyen határ. Látható, hogy az önkormányzatok rendkívül ked­vezményes módon kaphatják meg ezt a hitelt, amelynek a futamide­je elérheti a 20 évet, 10%-os saját erő mellett, amibe elnyert támo­gatás is beleszámíthat- Mi a menete annak, hogy vala­ki egy ilyen konstruktiót elnyerjen?- Az MFB ezeket a termékeit zö­mében kereskedelmi bankokon keresztül értékesíti. Természete­sen bennünket is felkereshetnek, mi is tudunk segítem a forrásszer­vezésben, a konstrukció kiválasz­tásában. Az önkormányzatok ese­tében kicsit más a helyzet, hiszen a beruházás megvalósításához közbeszerzési eljárást kell lefoly­tatniuk, s az azon nyertes bank kapja a finanszírozás jogát. Az ilyen közbeszerzési eljárásokon az MFB nem indul, erről egy belső szabály rendelkezik, hiszen part­nerként és nem konkurenciaként akar működni a kereskedelmi bankok mellett. Gazdálkodók, vál­lalkozók esetében a hitel nagyság­rendje határozza meg, hogy mi­lyen módon juthat a pályázó a hi­telhez. A kisebb hiteleket a keres­kedelmi bankok kezelik, a na­gyobb projektek esetében azonban az MFB is bekapcsolódik.- HogyállunkNógrád megyében az MFBs hitelek igénybevételével?- Itt elsősorban az Európai tech­nológiai felzárkóztatási hitelprog­ramot említhetem, amely igen népszerű Nógrádban. Az önkor­mányzati szektorban az egyik leg­nagyobb volumenű beruházás a bátonyterenyei uszoda építése, amelynek finanszírozásához mi is hozzájárulunk. E téren még egyál­talán nem ürült ki a keretünk, te- hát projekt elképzeléseik megva­lósításához ezen forrást az önkor­mányzatok még igénybe vehetik. Az önkormányzati termékünk csak az elmúlt év végén jelent meg, még frissnek számít, ezért úgy gondolom, hogy ezekben a he­tekben, hónapokban számítha­tunk leginkább az érdeklődésre. A rendelkezésre álló keretünk egyébként 60 milliárd forint, amelynek nagyjából a felére je­lentkezett igény eddig. Persze nem várjuk ölbe tett kézzel, hogy beko­pogtassanak hozzánk, számtalan helyi gazdasági fórumon vettünk és veszünk részt, közös szervezés­ben a gazdasági érdekképvisele­tekkel, szakmai társaságokkal.- Mire számíthatunk a kifizetés gyorsaságát illetően?- Nos, a hiteleink abban a pilla­natban rendelkezésre állnak, mi­helyst az azt elbíráló szervezet meghozza a határozatát. A mi ese­tünkben nem támogatás elnyeré­séről van szó, ezért ez a konstruk­ció lényegesen gyorsabb, mint pl. a pályázat útján elnyerhető uniós pénzek. De úgy tudom, hogy az irányító hatóságok dolgoznak azon, hogy ez utóbbi források is mielőbb lehívhatók legyenek, mi­előbb a vállalkozók rendelkezésé­re álljanak.- Lesz-e a megyei képviseletek­nek más feladatuk a jövőben?- Igen, az MFB a gazdasági ver­senyképesség operatív program­ban is közreműködik. Tekintettel arra, hogy az elkövetkezendő idő­szakban nagyságrendileg na­gyobb támogatások, fejlesztési for­rások állnak majd rendelkezésre, amelyek lehívásához segítséget nyújt bankunk. Ez természetesen nekünk, tehát a képviseleteknek is többletmunkát jelent majd, hi­szen egy-egy beruházást végig kell kísérnünk. Az egész nemzetgaz­daság érdeke, hogy az uniós pén­zeket minél nagyobb hatékonyság­gal vehesse igénybe a magyar gaz­dasági szektor. Emellett nagyobb hangsúlyt kap a jövőben a Magyar Fejlesztési Bank leányvállalatai ál­tal kínált exporthiteltermékek, külföldi tőkebefektetések, és ex­porthitel-biztosítások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások népsze­rűsítése és reértékesítése. Váczy József 37 éves, nős, három gyermek édesapja Iskolák: Gödöllői Agrártudományi Egyetem Társa­dalomtudományi Kar Gyöngyös (1990- ben államvizsga) Nemzetközi Bankárképző Eddigi banki munkahelyek: K&H Bank Rt. egri ig., Konzumbank Rt. egri és salgótarjáni fiók (1996-2004), Magyar Fejlesztési Bank Rt. Heves megyei, majd Nógrád megyei képviseletének vezetője Felesége főállású anya Gyermekek: Lilla (13), Özséb (5), Magorka (1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom