Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)
2005-05-26 / 120. szám
2 2005. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK REGIONÁLIS NAPLÓ - PÁSZTÓ Egy hónappal a katasztrófa után Több mint egy hónap telt el a mátrakeresztesi természeti katasztrófát követően, de ez az esemény még mindig rendszeresen szerepel a híradásokban. Sisák Imrét, Pásztó város polgármesterét arról kérdeztük, hol tartanak most a helyreállítási munkálatok. K. L- Az április 18-20 közötti időszak örökké emlékezetes marad azok számára, akik Mátrake- resztesen közvetlenül megtapasztalták, hogy milyen ereje van a természetnek, a víznek és a kőfolyamnak. Most több mint egy hónap elmúltával tudunk igazából visszaemlékezni arra a bizonyos estére és az azt követő napokra. Most is hátborzongató az a kép, amely emlékeimből elém tárul a hasznosi víztározót követő 2408-as fő közlekedési úton - mondja Sisák Imre. - A hasznosi víztározónál több mint egyméteres vízátfolyás fogadott, a Pásztói Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság gépkocsija akkor már elmosva állt, üzemképtelen állapotban az úton. Mátrake- resztesre Erdélyi László barátommal és társaival jutottam fel, akik egy ZIL teherautóval járták az utat és motoros fűrészekkel takarították el az úttestre zuhant fákat. Útközben Trabantok és UAZ gépjárművek, farönkök, vagy éppen hűtőládák úsztak a több méter magas vízoszloppal lezúduló patakon. Az Óvár étteremhez érve azt láttam, hogy a Kövicses- és a Csörgő-patak a fő közlekedési úton lévő híd korlátjának a tetejét nyaldossa. Legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a Csörgő- és a Kövicses- patak, amely korábban 10 ernes kis csobogó, képes 4 méteres vízoszloppá duzzadni. A látvány kapcsán Petőfi Sándor verssorai jutottak az eszembe, csak éppen itt nem a Tisza, hanem a Csörgő- és a Kövicses- patak törte át zúgva, bőgve a gátat és valóban minden elsodort, ami az útjába került. Óriási szerencse, hogy ez a természeti katasztrófa 18-án délután 16 óra után következett be, mert ha éjjel éri Mátrakeresztes lakóit, akkor valószínűleg emberéleteket követelt volna az áradat. A lakóházakba betörő 1,5 méteres hideg víz álmában több ember életét is kiolthatta volna. Most is bebizonyosodott, hogy a természet erőivel - az egy óra alatt lehullott 120 mm csapadékkal, amely Mátrakeresztes környékén 3,5-4,5 millió m3 vizet jelentett - az ember képtelen megbirkózni. Hál’ istennek a tűzoltók, a rendőrök, a mentő- szolgálat munkatársai, a katasztrófavédelmisek, az ÉMÁSZ és a vízmű munkatársai, valamint a sok-sok helyi önkéntes tette a dolgát, mindenki tudta, itt az első és legfontosabb feladat az emberi életek mentése. A több méteres vízoszlop ellen homokzsákokkal, vagy más egyéb eszközökkel ebben az időszakban még lehetetlen volt bármit is elérni.- Mi történt az eltelt egy hónap alatt?- Az eltelt több mint egy hónapban hatalmas mennyiségű munkát végeztünk el. Több mint 30 munkagép dolgozott a területen folyamatosan, s ennek eredményeként eltakarították a falura zúdult több 10 ezer köbméter követ, iszapot és sártengert. Megtörtént a kutak, illetve a település fertőtlenítése, az épen maradt ivóvíz- és csatornahálózat átmosatása és fertőtlenítése. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Mátrakeresztes teljes területén ivásra és főzésre is használható már a vezetékes ivóvíz, még ha ezt ideiglenes vezetékkel oldották is meg a szakemberek. Az ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézete május 18-án oldotta fel az utolsó településen is a vízkorlátozást Tűdjuk, hogy ez összesen 19 települést érintett a korábbi időszakban. Nyugodtan mondhatom, hogy Bujáktól Hasznosig, Mátrakeresztestől Kálióig ezen időszak alatt zavartalan volt a vízellátás, amelyet lajtos kocsikból, csomagolt vízzel és ásványvízzel oldottunk meg. Az első és azóta utolsó kormányzati segítség 2005. április 29-én, pénteken érkezett, 35 millió Ft.- Milyen nagyságrendű a kár és honnan érkezett már eddig támogatás?- A magántulajdonú ingatlanokban bekövetkezett kár értéke 152 102 000 Ft, s ennek kezelési módjáról és forrásairól dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző fog nyilatkozni. (Hogyan történik a károk enyhítése című cikkünk ugyanezen az oldalon.) A védekezési költségek 20 millió forintos nagyságrendet tesznek ki, míg az ún. vis maior-kár, amely az önkormányzati tulajdonú in- gaüanokban, közművekben (vízfolyásokban, ivóvízhálózatban, csatornahálózatban, közutakban) bekövetkezett, az önkormányzat felmérése szerint 451 309 000 Ft. Van még információnk arról, hogy az állami közutakban keletkezett kárt 100 millió forintos nagyságrendre becsülik. Sajnos, eleddig nem kaptuk meg sem azt a 120 millió forintos állami forrást, amely a magántulajdonú ingatlanok kárenyhítését szolgálná, de nincs információnk a 100 millió forintos hitelről sem. A közművekben és vízfolyásokban keletkezett károk állami ellentételezéséről sem született döntés a mai napig. Tehát nyugodtan mondhatjuk magad uram, ha szolgád nincs. Ezt megfogadva és az önkormányzat képviselő- testületének április 19-i döntésére alapozva, a meglévő 12 millió forintos saját forrásból finanszíroztuk a feladatok egy részét. Természetesen az elvégzett munkák nagyságrendje ennek a többszörösére tehető. Időközben a Nógrád Megyei Fejlesztési Tanács szintén átutalt a vis maior- keretből az önkormányzatunk számára, ill. döntés született további 8 millió forintos támogatásra. Sajnos, arra kell számítani, hogy a helyreállítás több hónapot vesz igénybe, hiszen terveket kell készíteni, engedélyeket kell megszerezni, s a közbeszerzési eljárás szabályait is be kell tartani. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése pedig az állami forrás ismerete nélkül nem lehetséges.- Érkeztek-e már felajánlások magánszemélyektől és gazdálkodóegységektől?- lóleső érzéssel nyugtázhatjuk azt, hogy összefogott az ország lakossága és egy emberként sorakozott fel Mátrakeresztes mellett. Telefonok százai, ezrei érkeztek, amelyek együttérzésükről és szeretetükről, támogatásukról biztosítottak minket a bajban. A pénzbeli támogatástól a tartós élelmiszeren, ruházati cikken, építőanyagon, bútorokon keresztül rengeteg felajánlás érkezett. Ezeknek az elosztását a polgármesteri hivatal, illetve a mátrakeresztesi ön- kormányzati képviselő, Molnár István és a civil szervezetek is felügyelték és felügyelik. Sokat segített a Katolikus Karitasz, a Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat is. Itt kell megemlíteni a Magyar Televízió és a Vöröskereszt által szervezett jótékonysági műsort, amelyet Friderikusz Sándor irányított. Mindannyiunk előtt ismert, hogy 101 millió forintot meghaladó összeget ajánlottak fel, amelyet a Vöröskereszt és Friderikusz Sándor véleménye alapján fogunk majd felhasználni. A Szólás szabadsága 2005. május 22-i adásában Friderikusz Sándor bejelentése szerint a korábbi felajánlásból eddig 36 millió forint érkezett meg a Vöröskereszt számlájára. El kell mondanom, hogy az önkormányzat számlájára ebből az összegből még nem került átutalásra pénzügyi forrás. Az önkormányzat létrehozott egy alapítványi számlát is, amelynek kuratóriumába és felügyelőbizottságába önkormányzati képviselőket (Molnár István, Reviczki László, Sisák Imre, Sánta Kálmánné, Volek György, Palaticzky lános), mátrakeresztesi civil és egyházi szervezetek vezetőit (Laczkóné Holtner Mária, Vígh Józsefné, Erdélyi Gyula és dr. Varga Lajos) is beválasztottuk. A felajánlások felhasználásáról a közvéleményt maradéktalanul tájékoztatni fogjuk. Köszönettel tartozunk Mikó Zsoltnak és azoknak a művészeknek, akik május 4-én felléptek, valamint Görög Zitának és az idei Megasztár döntőseinek a május 18-án megtartott jótékonysági koncertért, végül, de nem utolsósorban az Omega együttesnek, Tolcsvay Lászlónak, Koncz Zsuzsának, Sebestyén Márta és Keresztes Ildikó Bandnek azért, hogy május 27- én jótékonysági koncertet tartanak a mátrakeresztesi természeti katasztrófa kárenyhítése érdekében. Minden jó szándékú adakozót nem tudunk felsorolni, hiszen arra az újság teljes terjedelme sem lenne elegendő, de név nélkül is szeretnék köszönetét mondani mindenkinek, aki segített a bajba jutott Mátrakeresztesnek. Remélem, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban megkímél minket a kellemetlen meglepetésektől és nyugodtan végezhetjük a helyreállítási és újjáépítési munkálatokat - fejezte be tájékoztatóját Sisák Imre. 21-es főút: indulhat a kivitelezés (Folytatás az 1. oldalról) irányító hatósága közötti támogató szerződés megkötése. Azt kéri az igazgatóságtól, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegye meg a szükséges intézkedéseket a szerződés megkötésének érdekében.- Ez azt jelenti, hogy emberi számítás szerint, természetesen a technológiai átfutásokat is figyelembe véve, idén ősszel indítható a 21-es négynyomsávú- sítása, megkezdődhetnek a konkrét kivitelezési munkálatok - foglalta össze BOLDVAi László. - Ez négy előzési sávot jelent, összesen 7,5 kilométer hosszúságban: az látszik, hogy két sáv műszaki előkészítettsége és jogi feltétel- rendszere olyan szinten van, hogy azonnal indítható, a megyei közútkezelő kht. igazgatójától kapott tájékoztatás alapján a másik két sáv előkészítettsége, jogi feltételeinek tisztázása folyamatban van: azt kértem, tegyenek meg mindent a feltételek mielőbbi megteremtéséért annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül ez a két sávhoz is egy gyors, rövid indítással felzárkóztatható legyen. Emlékeztetőül: a 21-es főút négynyomsávúsításának III. üteme Pásztó és térsége, a IV. ütem Szurdokpüspöki térsége, az V. ütem Mátraverebély térsége, a VI. ütem Tar térsége. Önkormányzati ülés Pásztó. A város önkormányzati képviselő-testü- lete május 26-án 14 órakor tartja soros ülését a városháza nagytermében. Az ülésen szó lesz többek között a Városgazdálkodási Kht. 2004. évi tevékenységéről és a 2005. évi üzleti tervéről, a Délnógrádi Vízmű Kft. 2004. évi tevékenységéről és a 2005. év üzleti tervéről, a foglalkoztatottság helyzetéről, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának helyzetéről, a Pásztó Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásáról, az alapító okirat módosításáról, a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. ■ esla Folynak a helyreállítási munkák Hogyan történik a károk enyhítése? A magántulajdonú ingatlanokban bekövetkezett kár értéke 152 102 000 Ft, s ennek kezelési módjáról és forrásairól dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző a következőket mondta el. K. L. A Mátrakeresztesen 2005. április 18-20. között lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt keletkezett károk enyhítéséről 2005. április 27-i ülésén a kormány 88/2005. (V. 5.) Korm. rendeletben döntött, amely 2005. május 5-én lépett hatályba. A kormányrendelet a károsodott magántulajdonban lévő lakóingatlanok helyreállításának elősegítése, a káresemény időpontjában életvitelszerűen lakó károsultak lakhatási feltételeinek biztosítása érdekében az ingatlan esőzést megelőző műszaki tartalom és komfortfokozat szerinti helyre- állítását támogatja. A kormány 120 millió forint telfepülési keretösszeget hagyott jóvá a fentiek szerint lakáskárok enyhítésére, nem számolt vissza nem térítendő támogatással a műhelyekben, egyéb építményekben keletkezett károkra. Ezek helyreállítását a Fejlesztési Bank által biztosítandó hitelből, valamint az adományokból valószínűsíti. A rendkívüli esőzés, árvíz kártételeinek felmérése során 23 300 000 Ft volt a nem lakásrendeltetésű épületkár, műhelyek 16 680 000 Ft, egyéb építmények 6 620 000 Ft (ez 28 épületet jelent). Az összes magántulajdonú kárból, ami 152 102 000 Ft a lakóépületekben keletkezett károk helyreállítása 128 millió 802 000 Ft (ez 25 lakóingatlan helyreállítási költsége). A támogatás odaítélésénél figyelembe kell venni a biztosításból megtérülő kárösszegeket, így a biztosított lakások esetében a helyreállítási érték a biztosítással együtt 100%-ra egészíthető ki, a nem biztosított lakásoknál pedig 90%-os támogatás lehetséges. A statikai, A kormány 120 millió forint települési keretösszeget hagyott jóvá a fentiek szerint lakáskárok enyhítésére, nem számolt vissza nem térítendő támogatással a műhelyekben, egyéb építményekben keletkezett károkra. vagy árvízvédelmi okból nem helyreállítható lakóingatlanok esetében a károsodott lakóingatlan alapterülete, de legfeljebb a jogszabály szerint méltányolható lakásigény felső határának megfelelő lakásnagyság m2-kénti bruttó legfeljebb 140 ezer Ft összegével lehet számolni a lakhatási feltételek biztosítását. Ennek formája használt lakás vásárlása, vagy új lakás építése. Eddig a 25 lakóépület helyre- állítását célzó támogatási ügyek közül 12 nt meg a támogatás megállapítása. Két használt lakás vásárlására került sor, valamint 10 lakás helyreállítása esetben törté érdekében állami támogatás megállapítása történt (ezek ösz- szege 18 millió forint). A többi ügy elbírálása folyamatban van, mert a rendelkezésre álló adatok nem elégségesek a támogatás odaítéléséhez. A fenti kormányrendeletben meghatározott települési keretösszeget a 2005. április 26-án összesített kárfelmérési kimutatások alapján a Magyar Államkincstár igazgatósága útján, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács javaslatát is kérve a 2005. május 15-ig előírt határidőn bélül igényeltük 2005. május 9-én, amely igényünk elbírálása folyamatban van a Belügyminisztériumnál.