Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-03 / 101. szám

2005. MÁJUS 3., KEDD 11 SPORTTUKOR Hegyimenőink figyelmébe 5. Apenta hegyi félmaraton és váltó A tavasz legnagyobb félma­ratoni versenyét, az 5. Apenta hegyi félmáratont és váltót má­jus 8-án rendezik meg a főváros feletti hegyekben, a Normafa környékén. A 21,095 km-es táv mellett 316 méteres szintkülönbséggel is szá­molni kell az idulóknak. A váltók tagjai 9,8-7,8-3,5 km-es bontás­ban osztoznak a távon, s ha mind­ezt cégük képviseletében teszik, akkor külön versenyt vívnak a Fut a cég! akció keretében. Tavaly több mint ezer egyéni futó ért cél­ba a 21 kilométeres távon, köztük 78-an voltak azok, akik a verseny történetének mind a négy félmaratoniját teljesítették. Nóg- rád megyéből ezzel csak a balas­sagyarmati Borda Gyula büszkél­kedhet. Ismerve megyei hegyi­menőinket (Langer Olivér, Molnár Dániel), vagy bármelyik hölgy­versenyzőnk indulása esetén to­vábbi nógrádi sikerekre is van ki­látás. Az Apenta félmaraton és a váltó mezőnye 11 órakor, a félmaratonka 11.30-kor rajtol a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központból, amely verseny köz­pontja, a cél- és rajtterülete is. Ne­vezni előzetesen a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) lehet, minden induló egyedileg emblé­mázott pólót kap. Sportturmix Jusztin harmadik A hét végi Komámo-Komárom közötti 5500 méteres nemzet­közi futóversenyen négy nógrá­di indult Balassagyarmatról Kovács József és Csábi Szilárd, míg Szécsényből Hasznosi Márk és Jusztin Ferenc. Az utóbbi korosztályában harma­dik lett, míg a többiek közép­mezőnyben végeztek. Uniós futás Tavaly rendezték meg először Vanyarcon az uniós csatlako­zás évét szimbolizáló 2004 méteres futóversenyt, melyen gyermekek és felnőttek egy­aránt részt vettek. A hagyo­mány idén április 30-án is folytatódott a községi könyvtár rendezésében. Ugyanezen a napon Kollár András polgár- mester vezetésével a lakosok megtisztították, kitakarították a községet is. Tájfutás Megyénk erdészeti, faipari és természetvédelmi szervezetei­hez tartozó tájfutói május 13-17. között a szlovákiai Sel­mecbányán a nyílt szlovák er­dész-tájfutóbajnokságon vesz­nek részt. A salgótarjáni Fehér­vári Péter, Fehérvári Zsolt mel­lett a nagybárkányi Cserhátal­jai Bt. színeiben a pásztói Hugyecz Zoltán, Zentai József sprint és klasszikus távon ve­szi fel a küzdelmet négy nem­zet tájfutóival szemben. * * * Lezárult az előzetes nevezési határidő a július 11-16. között Lettországban Ventpils térségé­ben tartandó erdész Európa- bajnokságra. Annyi már bizo­nyos, hogy megyénk erdészet­tel kapcsolatos szervezeteit képviselve Nógrád megyéből az elmúlt évi címvédők közül Fehérvári Zsolt és Zentai József is ott lesz a küzdelmekben. A kis nógrádi küldöttség Fehér­vári Péterrel és Hugyecz Zol­tánnal kiegészülve ezúttal a nagybárkányi Cserhátaljai Er­dészeti Bt. színeit képviselve állnak rajthoz az erdészek kon­tinensviadalán. A nógrádi csa­pat vezetője ezúttal a nagybár­kányi Szikora János lesz. A Bauton Pásztó lehet NB ll-es sakk - Megyei csapatbajnokság, külföldi szereplés Meglehetősen hir­telen, amolyan ripsz- ropsz „lezavarták” a megyei sakk-csapat­bajnokságot, igaz kár is lett volna két indu­ló csapatért a nagy cécó. Mert bizony mára megérhettük, hiába rendkívül ked­velt az ősi perzsa já­ték Nógrádban, hiá­ba szeretnek renge­tegen sakkozni, a fenntartási költsége­ket (nevezés, utazás, készülékek és szab­ványos, újfajta digitális sakkórák beszerzése stb.) nem nagyon tud­ják összekaparni az egyesületek. Pedig Szécsény, Rétság, Balassa­gyarmat, Nagy- lóc, vagy a Karancs (Dob- roda) völgye, Sal­gótarján és von­záskörzete mint régebben, most is eltarthatna még vagy 5-6 csapatot. Ennek ellenére a Bauton Pásztó és a Garancia Salgó­tarján Heves me­gye bajnokságán edződött legény­sége döntötte el egymás között a bajnoki címet, és egyben az NB Il­es osztályozó lehetőségét. A Muzsla-aljiak végül minimális kü­lönbséggel győztek, így kivívták az előbb említett jogot a magasabb osztályba kerülésért Salgótarján Garancia VSCIL - Pásztói Sakk Egyesület 4,5 - 5,5 Részletes eredmény a táblák sor­rendjében: Ponyi Attila - Kerék­gyártó lózsef 0,5-0,5, Lengyel Ist­ván - Gorda Ferenc 0-1, Lenkó Csaba 2025 - Mátrai László 0,5-0,5, Nagy Béla - Süli Gyula 0,5-0,5, Kállay Gyula - Tóth Jó­zsef 0,5-0,5, Kovács Zsolt - Tódor Attila 1 -0, Fazekas Péter - Kovács Adalbert 0,5-0,5, Dávid Máté - Kaiser Ferenc 0-1, Kiss-Simon Áron - Németh Balázs 1-0, Ko­vács Dániel - Katulin Martin 0-1. * * ★ A szlovákiai Rozsnyó környékén található Revucára kalandozott el a Salgótarjáni Garancia VSC há­rom játékosa, hogy szerencsét pró­báljon az ottani rapidsakkverse­nyen. A 9 fordulós, 2x15 perces partik után Frink Ferenc hat győze­lem, 1 remi és két vereség mellett a 3-5. helyen végzett holtverseny­ben. A füleki, de a „Garanciában” is játszó Klein Péter 5,5 pontot gyűjtött és 10. lett a 47 induló kö­zött. Kiváló teljesítménnyel 15. he­lyen végzett a még csak iflsta Ko­vács Zsolt aki 5 pontot szerzett. ■ (satis) Remekeltek versenyzőink Felnőtt erőemelő magyar bajnokság, Orosháza Rekordnak számító 113 férfi és 33 női versenyző vett részt az orosházai felnőtt erőemelő magyar bajnoksá­gon, melyet először követhettek élőben az interneten az érdeklődők. Úgy látszik ez feldobta a nógrádi erős embereket is, számosán új egyéni csúcsot állítottak fel, és több érmes helyezést is szereztek. A nógrádiak eredményei. Nők, 67,5 kg-. 3. Sándor ludit (Qua­simodo TSE) 312,5 kg. Férfiak, 56 kg: 2. Oláh István (Hard Zone SC) Zone SC) 365 kg. 7. kg: Henzel Lajos (Vitalitás SE) 425 kg. 82,5 kg. 10. Odor András (Vitalitás SE.) 535 kg. 90 kg: 6. Kelecsényi János Jól jellemzi az erőemelés nép­szerűségét megyénkben, hogy idén három nógrádi egyesület „izomkolosszusai” is indultak az orosházai felnőtt magyar baj­nokságon, és az eredménylistát böngészve nem is akárhogy sze­repeltek. Sorra döntögették egyéni legjobbjukat, bár meg­esett, hogy még ez is kevésnek bizonyult egy-egy igen előkelő helyezés elcsípéséhez. Jó példa erre többek között az egyébként remeklő és éremhalmozó salgó­tarjáni „quasimodósok” esete. Sándor Judit majd 40, Radies Ber­talan 20, Juhász Csaba pedig 100 kilóval teljesítette túl tavalyi ob- eredményét, és ez mindannyiuk­nak „csak” az egyébként nagyon értékes bronzérmet jelentette. Már tavaly is kimagasló eredmé­nyeket értek el a bátonyterenyei Hard Zone SC versenyzői, idén viszont még azt is „űberelték” két második és egy negyedik hellyel. A megszokottól gyen­gébbre sikerült a gyarmati vita- litásosok szereplése - mint Honfi Attila szakosztályvezető el­mondta: a legsűrűbb súlycso­portokban indultak, és a még csak megítélt, de eddig meg nem kapott idei önkormányzati támo­gatás miatt csak a legszűkebb versenyzői gárdával tudják kép­viselni egyesületüket, városu­kat. Egy bajnoki bronzért meg kell szenvedni: Juhász Csaba (Quasimodó) 340 kg. 60 kg: 2. Fekete Attila (Hard Zone SC.) 387,5 kg. 3. Ra­dies Bertalan (Quasimodó TSE) 375 kg., 4. Gál Béla Olivér (Hard (Vitalitás SE) 615 kg. 125 kg: 3. Ju­hász Csaba (Quasimodó TSE) 730 kg. 9. Herczeg Zoltán (Vitalitás SE) 550 kg. Tippeljen csapataink 18. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki. egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sor­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Kazincbarcika - SBTC labdarúgás NB II 2. Főt - Balassagyarmat labdarúgás NB III 3. Tápiógyörgye - Magyargéc 4. Nagybátony - Romhány labdarúgás megyei 1. osztály 5. Kazár - Szécsény 6. Mátranovák - Szügy Név: Lakcím: ........................................................................................................... A tippszelvény beérkezési határideje 2005. május 6., péntek 12 éra. Találgató eredmények SBTC - Hajdúböszörmény Magyargéc - Gyöngyös 1-22 3-11 Túra - Baglyasalja 3-01 Szécsény - Nagybátony 0-0 x Karancslapujtő - Berkenye 0-42 Héhalom - Palotás 2-2 x Telitalálatos szelvény nem volt. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 17. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: Totó: 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3 625 393 forint. 12 találatos szelvény 32 da­rab, nyereményük egyenként 84 970 forint. 11 találatos szelvény 459 da­rab, nyereményük egyenként 5924 forint. 10 találatos szelvény 3 502 da­rab, nyereményük egyenként 1 294 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény nem volt. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Budai István salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért eL Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények kö­zött. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé­nyek közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játéko­sok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejá­ték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a fel­adott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer fo­rint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! N0GRAD«* HÍRLAP 18. hét Sor­szánt 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bielefeld Schalke Német 1 2. Hertha BSC Wolfsburg 3. Mainz Bayern München 4. VfB Stuttgart Hannover 5. Dortmund Bremen 6 Hamburg Mönchengladbach 7. Brescia Internazionale 0'asz 8. Cagliari Palermo 9. Chievo Fiorentina 10. Lazio Udinese 11. Milan Juventus 12. Parma Roma 13. Sampdoria Lecce +1 mérkőzés 14. FTC Debrecen NB1 PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Atalanta - Messina 2. Reggina - Bologna 3. Livorno - Siena 4. Leverkusen - Rostock I 016 | 7 I ln'1«”' Olasz A A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. Ú4 db Név:. Cím:. Kovács Zsolt figyelemre méltó eredményt ért el Szlovákiában, és a megyebajnokságon is győ­zelmet szerzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom