Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)
2005-05-24 / 118. szám
2 2005. MÁJUS 24., KEDD NÓGRÁD MEGYE Megszépült a madárpaiit A Karancs-Medves tájvédelmi körzetben, a Salgótarjánhoz tartozó Eresztvényben a közelmúltban adták át megszépült madárparkot. A madarak és fák napján a Bükki Nemzeti Park munkatársai vetélkedőt rendeztek magyar és szlovák diákoknak. A gyönyörű környezet arra is alkalmat nyújt, hogy a természetbarátok megismerkedhetnek a Magyar Madártani Egyesület madárbarát kert programjával. A tájékoztató táblák kihelyezésével, a Várberek-patak felett átívelő fahíd felújításával egy értékes látnivalóval gazdagodott Salgótarján északi fekvésű része. Vállalkozások, térségfejlesztés A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban „A vállalkozások szerepe a térség fejlesztésében” elnevezéssel rendezték a minap a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kistérségi csoportjának összejövetelét Bár a százötven helyi és környékbeli meghívottnak csupán töredéke vett részt a fórumon, a jelenlévők hasznosnak és sikeresnek ítélték a programot. Hajdúné Bodor Zsuzsa, a Nógrád Gabona Rt. vezérigazgatója, a balassagyarmati kistérségi csoport vezetője arról tájékoztatott, hogy meglepetés volt számára az alacsony részvételi arány. Mint mondta, a vállalkozók gyakran panaszkodnak arra, hogy kevés az információjuk, nincs módjuk találkozni olyanokkal, akik a gazdaságról első kézből tájékoztatnák őket. Nos, ezúttal lett volna alkalom minderre, mert a vendégek mindegyike hasznos tudnivalókat ismertetett a vállalkozókkal. Becsó Zsolt (Fidesz-MPP) országgyűlési képviselő és Szántó Zoltán, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. igazgatóhelyettese az aktuális gazdasági kérdések mellett valóban a kistérség helyzetét elemezte adatokkal, számokkal, összefüggésekkel illusztrálva. Hajdúné Bodor Zsuzsa hangsúlyozta: ezek az előadások mutattak rá arra, mi a feladat, mit kell tenni, min kell javítani a kistérség helyzetének jobbításáért a vállalkozóknak. Az összejövetelen részt vett Tordai Péter, a megyei kamara elnöke és Berenténé dr KuruczErzsébet, a kamara titkára. Ők az országos kamara küldöttgyűléséről érkezve a legaktuálisabb ügyekről tájékoztatták a jelenlévőket, s vázolták a megyei szervezet előtt álló legfontosabb feladatokat. A balassagyarmati kistérségi csoport ősszel hasonló témában, szintén szakértők és szakemberek, kamarai vezetők meghívásával e témában újra megszervezi a kistérség vállalkozóinak fórumát. Nyárköszöntő dupla sávszélesség Május 23-tól a Hungarotel Rt. minden meglévő ADSL előfizető aktuális sávszélességét megduplázta, s akciót is indított, amelynek keretében már havi 9990 forinttól igényelhető GloboNet ADSL 768 széles sávú internetelérés. Az ADSL szolgáltatás mintegy 90 százalékos lefedettséget jelent - indította tájékoztatóját Mérész István értékesítési területi vezető. Tere-Fere átalánydíjas kiegészítő csomagjainkkal korlátlan telefonálási lehetőséget kínálnak ügyfeleiknek. A Tere-Fere 1, 2,4 kiegészítő díjcsomagokkal 1, 2, illetve 4 darab, a Hungarotel Rt. körzetein (32,66,68, 89,95) belüli szám díjmentesen hívható kedvezményes időszakban - mindössze havi bruttó 690 forintért! A Tere-Fere Dupla és Dup- la+ kiegészítő díjcsomagokkal kedvezményes időszakban a Hungarotel hálózatán belül korlátlanul lehet telefonálni. Belföldi távolsági irányokba a hívás díja csak bruttó 3 forint/perc 1, illetve 2 kiválasztott vezetékes telefonszámra. A Tere-Fere Dupla és Dupla+ kiegészítő csomagok havi díja mindössze bruttó 1380 forint. Fantasztikus kedvezményekkel kínálnak új vezetékes telefonvonalat - tudtuk meg Mérész Istvántól. Az analóg telefonvonal akciós ára készülék nélkül csak bruttó 4990 forint, Ventus FJ 400 Bull SMS-képes asztali telefon- készülékkel csak bruttó 6990 forint, Panasonic KX-TCD455 HGM SMS-képes vezeték nélküli készülékkel pedig bruttó 14990 forint. Minden ügyfél, aki SMS-képes készüléket vásárol, illetve hívószámkijelző szolgáltatást rendel meg, július 31-ig havonta 20 SMS-t küldhet díjmentesen a Hungarotel Rt. hálózatába, amelyhez ugyanezen időszak alatt díjtalan hívószámkijelzés szolgáltatás is társul. Az ISDN ajánlatban az új ISDN2, ISDN2+ vagy ISDN2+Net szolgáltatás, illetve analóg vonal cseréje ISDN-re bármely konfigurációban ConCorde Silver Star ISDN készülékkel csak bruttó 7500 forint. Akciós ajánlatok: wwwJitcc.hu 184 Bővülő választék, akciók egész évben Mintegy két tucat beszállító részvételével rendezték meg tegnap az Észak-Kelet Pro-Coop Rt. hagyományos árubörzéjét, ezúttal Karancs- lapujtőn, a rendezvényházban. Szinte minden standon találkoztunk újdonsággal, ami nem véletlen: uniós csatlakozásunk óta hatalmas verseny indult meg a fogyasztók kegyeiért. A jelek szerint a coop-lánc állja a sarat, régiós cégünk például márciusban forgalmi rekordot döntött. TNL karancslapujtő. - Az év első két hónapja után folyamatosan bővül a forgalmunk, s eddigi történetünk legjobb hónapját zártuk márciusban - mondta lapunknak dr. Egyed Ferdinand régióigazgató. - lói indult a május is, ami nyilván köszönhető a számos országos, regionális és helyi akciónak. Bővült a hálózatunk is Nógrád megyében, hiszen Palotáson új boltot nyitott a Nyugat-nógrádi Coop Rt., s ezzel stratégiai helyet foglaltunk el Dél-Nógrádban. A beszállítókat és a coop-társaságok képviselőit a Tücsök népzenei együttes szórakoztatta, miközben jelentős üzletek köttettek. Folyamatos nyomás alatt tartották Verbőczy Zoltánt, a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Rt. értékesítési vezetőjét is, aki attraktív akciókról számolt be az érdeklődőknek.- Negyedszázados cégünk elsősorban a szörp- és gyümölcslépiacon kínál széles választékot. A jelenlegi gyártási cikklistánkon 100-féle termék szerepel. Köztük azok az újdonságok is, amelyeket a mostani börzére elhoztunk. Ezek közül is kiemelném a megújult csomagolásban látható félliteres szörpeinket - mondta. Immár másfél éve „kedves vendég” a coop-börzéken a Hamé Hungária Kft., melynek területi vezetője, Károlyi Sándor elsőként egy kis kóstolóval kedveskedett:- Folyamatosan bővülő kínálatunkból legújabb termékeinket emelném ki, így a kacsamájas pástétomot, a parasztos sertésmáj krémet, a reggeli zöldséges pástétomot, a hamburgeres melegszendvicskrémet és a fémdobozos libamáj krémet- mutatta be. - Immár 120-féle cikkelemmel vagyunk jelen a magyar piacon, s hogy még nagyobb kedvet csináljunk a vásárláshoz, hamarosan egy reklám- kampány révén is találkozhatnak velünk a tv-nézők. Célunk a még nagyobb ismertség, s a még kedvezőbb ár.-'A börze kínálatából is látszik, hogy az uniós csatlakozás után csak még nagyobb választékkal, s még kedvezőbb árakkal, számos akcióval vehetjük csak fel a versenyt az egyre terjedő multinacionális cégekkel szemben. Erre most jó alapot szolgáltat, hogy a Coop Hungary Rt. épp' tíz éve kezdte meg tevékenységét - mondta el érdeklődésünkre Kovács Istvánné, az Észak- Kelet Pro-Coop Rt. kereskedelmi Egy hamf Haméra dr. Egyed Ferdinánd is vevő volt igazgatója. a cseh cég standján Mint megtudtuk, az rt. a napokban értékelte közgyűlésén az elmúlt évet, amely a várakozásoknak megfelelően alakult Az idei elképzelések elérését ráfuzték a jubileumi akciósorozatra, amelynek keretében egész évben 64 gépkocsit sorsolnak ki országos akcióikon, amelyekbe besegítenek a beszállítók is. A coop márkatermékek választéka tovább bővült, elsősorban a friss áruk körében. Ezek közül havonta 4-5 termék akciós fix áron lesz elérhető a hálózatban.- Versenyképességünk növelése érdekében a Coop Hungary is uniós árualappal bővíti palettáját. Néhány ilyen termékkel már találkozhattak vásárlóink, s ez tovább nő majd. Országosan szeretnénk megőrizni előkelő pozíciónkat, s a lakosság megelégedését is fokozni - mondta végezetül Kovács Istvánné.