Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)
2005-05-14 / 111. szám
4 2005. MÁJUS 14., SZOMBAT KULTÚRA Egy sima - egy fordított a A kézimunka, a kötés „tudórá Színházi esték mányában” járatosak persze \y*L« nem így, hanem németesen- egy sima, egy verkehrtnek - mondják az egy- ^ más után következő, de eltérően formázandó műveleteket. Én azért kölcsönzőm ide e szófordulatot, mert az alábbiakban egy cikk keretében két olyan, ugyancsak egymást követő színházi előadásról esik szó, amelyik jellegében, hangulatában ugyancsak alaposan elütött egymástól. Az egyik kemény abszurd, ha úgy tetszik groteszk dráma, a másik nosztalgiázó zenés játék volt a tragikus sorsú táncdalénekes, Szécsi Pál szerelmeiről. Csongrády Béla „Rémes... mennyire elavult ez a darab, mire elénk került! Még rémesebb, hogy akkor játsszuk, mikor még nem ért ide legújabb aktualitása, a konzervatívizmus lázadása éskijulladása”- írta Almási Miklós húsz évvel ezelőtt, 1985- ben, amikor a Pesti Színház Kapás Dezső rendezésében mutatta be Slawomir Mrozek „Tangó”-ját parádés szereposztásban Darvas Ivánnal, Gálffi Lászlóval, Gobbi Hildával, Eszenyi Enikővel, Páger Antallal, Ruttkai Évával. Azt megelőzően a hetvenes években volt az 1964-ben született darab magyarországi ősbemutatója Budapesten az „eldugott” Metro Színpadon Mészáros Tamás rendezésében, majd nagyszínházi keretek között a szolnoki társulat produkált belőle emlékezetes előadást. E Salgótarjánban is játszott 1979-es változatban - amelyet Paál Istán rendezett - kezdő színészként debütált Udvaros Dorottya. A fentiek alapján önkéntelenül adódik a kérdés, hogy manapság, tizenöt évvel a kelet-európai történelmi léptékű fordulat után vajon időszerű-e még, vagy már ismét az ezúttal Csiszár Imre által a Magyar Színházban megrendezett Mrozek-parabola. Az kétségtelen, hogy a sokat megért, átélt társadalomban már nem hat olyan döbbenetes erővel az orvos- tanhallgató Artúr (ŐzeÁron) anarchikus lázadása az ötvenes évek Eugenius nagybácsit Agárdi Gábor, a nemzet színésze formálta meg remekül végi, hatvanas évek eleji formák és normák ellen mint akkoriban, de a rendcsinálásnak, valamiféle fazonírozásnak az alaposan ösz- szekuszálódott értékrendben igencsak itt az ideje. S ez alkalommal a valamifélére esik a hangsúly, mert akárcsak a színpadon, a valóságban sem látszik a kibontakozás iránya, módja. A képzeletbeli család valamennyi tagja akaratos és befolyásolható, régimódi és újító egyszerre, megőrizni is, és megtagadni is akarja a múltat, a hagyományokat, az emberi együttélés szokásait. Egyéni törekvéseik ennélfogva hol erősítik, hol keresztezik, hol pedig végképp kioltják egymást. Stomil, az apa (Vallai Péter m. v.) szárnyaló gondolatvilágú, meg nem értett művészként igyekszik - persze sikertelenül - definiálni magát. Eleonóra, a feleség, a megértő anya (Csömör Csilla) családot ösz- szetartó erejét megkérdőjelezi, beárnyékolja nyílt szexuális viszonya a korlátolt Edékhez, a sokáig engedelmes, de aztán kirobbanó izomkolosszushoz (Sipos Imre). Szinte csak kíváncsiságból, de szintén összefekszik Edékkel Artúr szerelme, a szabadelvű Alá (Gregor Bernadett), aki azonban eleinte abba is belegyezik, hogy hófehér menyasszonyként tetszelegjen az oltár előtt. Eugénia, a ravasz nagymama (Csemus Mariann) annyira szenvedélyes pókerjátékos, hogy a kártya igézetében jó ideig még az évekkel ezelőtt elhunyt férje ravatalára is képes száműzetni magát. Testvére, Eugenius bácsi (Agárdy Gábor) egy darabig éppen őskonzervativizmusa révén csaüakozik Artúr tisztázatlan, visszafelé is tekingető „reformjaihoz”, később azonban a szabadosság jelei kiábrándítják a változásokból... Mint a szereposztásból kiderül, a Magyar Színház is jó erőkkel vitte színre a „Tangó”-t, amely a lehető legnagyobb rendetlenséget, a tapintható avittságot sugalló látványos színpadképével ugyancsak megfogja és elgondolkodtatja a XXI. század eleji nézőket is. * * * A Tarjáni tavasz összművé- szeti fesztivál gazdag színházi programjában bérleten kívüli előadás keretében láthatta a salgótarjáni közönség Pozsgai Zsolt „Szeretni bolondulásig” című (könnyű) zenés játékát, amely az évtizedekkel ezelőtti népszerű táncdalénekes, Szécsi Pál tragédiába torkolló élettörténetét dolgozza fel. Az íróként, rendezőként, dramaturgként egyaránt rangos, többszörösen díjazott szerző neve ismerős lehet, hiszen ugyancsak ő írta az ugyanebben az évadban látott „Boldog Asztrik küldetése” című történelmi drámát. Ez az előélet jelenthetett ugyan némi garanciát a darab színvonalára vonatkozóan, mégis félő volt, hogy - csakúgy mint némelyik Szécsi-dal - túlzottan érzelgősre, sziruposra, netán giccsesre sikeredik. Szerencsére nem így történt. A döntő mértékben tényeken alapuló, valós személyekből összegyúrt alakokat szerepeltető szövegkönyv mentes a túlzásoktól, viszont jól érzékelteti, hogy a főleg a gyengébbik nem által kedvelt énekes rövid életében szinte csak pillanatokig élvezhette a hatásos előadást láthatott a nagy számú, az átlagosnál is lelkesebb, a végén állboldogság örömét. Nehéz gyermekkora volt, szülei korán magukra hagyták Kati nevű testvérével, s mindenféle segédmunkából tengette életét, amíg a manökenpályán a kifutón, majd énekesként a színpadon nem talált átmeneti biztonságot. Ugyancsak - ön- és mások hibájából - nem volt szerencséje magánéleti kapcsolataiban sem, pedig leg inkább a szeretet re kiéhez- A Pali (Gergely Róbert) utolsó nagy szerelmével Edittel (Radó Denise) hat hölgyhöz fűződő viszonyát meséli el. Ezek mindegyike csalódással, öngyilkossági kísérlettel végződött. A legutolsó esetben azonban sikerült Editet követnie odaátra... A jól megírt - a slágerré lett dalokkal, táncbetétekkel megfelelő helyeken „illusztrált” - darab ellenére az előadás még lehetett volna igénytelen, akár haknijelle- gű is. Annál is inkább, mert egy alkalmi összeállítású társulat jegyezte a produkciót, amely azonban e téren is rácáfolt minden esetleges előítéletre. Mértéktartó, ízléses, ugyanakkor nagyon va tapsoló közönség. A rendező jól érezte, értette a szerző szándékait, minthogy Pozsgai Zsolt maga vállalta a színpadra állítást is. Gergely Róbert korábbi manírjai nélkül, férfias charme-ját, jó énekhangját és tánctudását kamatoztatva formálta meg Szécsi Pált. Színészileg még figyelemre méltóbb alakítást nyújtott Radó Denise, aki a hat hölgyből öt különböző karaktert maga személyesített meg. Borbáth Ottilia, Maronka Csilla és Nádas György ugyancsak hitelesnek bizonyult a Szécsi számára három fontos ember szerepében. Hölgyek társaságában „érett meg” Otthon érezhette magát Salgótarjánban, a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (Temi) Nógrád Megyei Könyvtárában Bus István újságíró, a Nők Lapja munkatársa, hiszen akárcsak Budapesten a szerkesztőségben, itt is zömében hölgyek vették körül mind a vendéglátó könyvtárosok, mind pedig a találkozóra érkezett olvasók részéről. A harminckettedik életévében járó fiatalember kilenc esztendővel ezelőtt szinte gyermekfejjel - kalandos előélet, be nem fejezett jogi tanulmányok és sikerrel abszolvált újságíró-stúdió után - egy pályázat révén került be a patinás hetilap kollektívájába. Azért is örült a lehetőségnek, mert naivan azt gondolta, hogy végre megismerheti, kiismerheti a nők titkait, érzelemvilágát. Ehelyett kemény tanulóidő várt rá. Kivált az első 1 -2 esztendő volt nemcsak szokatlan, hanem nehéz is számára. Ekkor kellett beilleszkednie a nagyobbrészt nők alkotta szerkesztőségbe és akkor szembesült azzal is, amit társadalmi valóságnak, magyar valóságnak hívnak. Szerencsére sok segítséget kapott, sok gyakorlati, szakmai fogást elsajátított idősebb pályatársaitól, nőktől és férfiaktól egyaránt és lassanként kialakult önálló karaktere, hangja, sajátos stílusa. Eleinte úgy gondolta, hogy csak úgymond a női lélek sajátosságait, rejtelmeit kutató, a nők mindennapos gondjaival-bajai- val foglalkozó írások illenek e lapba, mígnem rájött, hogy ezeken túl minden jól megírt, megjelenített érdekes témára, értelmes mondandóra fogadókész a szerkesztőség és nyitottak az olvasók. A Nők Lapjánál nőtt fel, érett újságíróvá. Jó ideje már azt szereti igazán ha emberek között lehet - az írás, a fogalmazás is gyorsabban, jobban sikerül neki a nyüzsgő, feszültségekkel teli szerkesztőségi miliőben, mint a csendes lakás négy fala között - szívesen utazik mind vidékre, mind pedig - ha küldik - külföldre. Különösen azok a nagy különbségek érdeklik, kötik le, amelyek mindenütt a világon megtalálhatók a szerencsés csillagzat alatt születettek és a hátrányoktól egész életükben szenvedők között. Időközben felsőfokú diplomát is szerzett, sőt manapság már abban a stúdióban tanít is, ahol alig egy évtizeddel korábban ő maga is ismerkedett az újságírás elméleti alapjaival. Elismeri, hogy a gyors karriernek veszélye is lehet, igyekszik kikerülni a csapdákat. Nem akar megrekedni, azért is próbálkozik mindenféle műfajjal, mert nem tudja, hogy melyik jelenti majd a továbblépést. Egyszer majd szeretné kipróbálni magát szerkesztőként is. Izgal- < más feladat lehet - véli - egy új- “ ságot összerakni, c Egyáltalán nem tartja vélet- I lennek, hogy az előzőleg itt járt főmunkatárs kolléganője, Schdffer Erzsébet éppen őt ajánlotta következőnek a Nők Lapja- staféta folyamatában. Ugyanis gondolkodásmódban közel állnak egymáshoz, van közöttük valami láthatatlan kapocs. Mondhatná, hogy hasonló a viszonya Vigh György újságíróhoz is, akit viszont ő javasolt legközelebbi vendégnek a Temi könyvtárba. Bus István Salgótarjánban, a Nők Lapja-staféta közönsége körében ■ Cs. B.
