Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-09 / 81. szám
2005. ÁPRILIS 9., SZOMBAT 5 HAZAI TŰKOR MAGYARORSZAG A kormány következetes a cigi árának emelésében STEINBACH ! egyre többen hiszik el, hogy dohányoz^l,ii(;ttiifsákrÍá, hanem tényleg veszedelmes szenvedély!. Tfaiaihias változások történtek az utóbbi i(löbph á’ítögózás társadalmi megítélésében. Ne- ^yed száddá Nagy Feró még magától értetődően kért cigaret- 17 tát alkalmi ágybéli partnerétől a dal és a nász végén. Azóta óriásit fordult a világ. A sezlonon, rögtön utána rágyújtani?! Ez ma már durva. De nemcsak a lakásokból száműződnek a bagósok az erkélyre. Füstmentesek a munkahelyek Is, és talán pár év múlva a szórakozóhelyeken sem szabad majd rágyújtani. Sőt, egy legutóbbi felmérésben azt is tudomásul kellett vennünk, a megkérdezettek hetvenöt százaléka egyenesen megtiltaná a cigizést az éttermekben. Hasonló arányban támogatták azt, hogy az oktatási intézmények területén se hódolhassanak szenvedélyüknek a dohányosok. persze az illetékesek még nem dőlhetnek elégedetten hátra, (közben egy jólesőt slukkolva), mert dohányos még rengeteg van. A gyerekek között ráadásul még divat is. hamarosan újabb, EU-s füstmentes kampány indul, nálunk is. Reklámokat vetítenek majd a dohányzásmentes életről, a leszokásról, a cigi veszélyeiről. Szigorú intézkedések is várhatóak, például a feketekereskedelem ellen. És végre egy jó ügy, amely mellett az állam is tiszta, teli tüdőből kiálthat. A népegészségügyi kormánymegbízott már meg is ígérte, hogy következetesen fognak fellépni. A dohánytermékek árának emelésében. Összeurópai felelősség a romák beilleszkedése A romák beilleszkedését segítő politika megvalósítása összeurópai, össztársadalmi felelősség és érdek - hangsúlyozta teleki LÁSZLÓ, romaügyekért felelős politikai államtitkár a romavilágnap alkalmából megfogalmazott üzenetében. Rámutatott arra: a világnap is hozzájárulhat a romák és a nem romák közötti megértés erősödéséhez. Hozzátette: 1990-ben döntöttek arról, hogy április 8-a a romák nemzetközi napja lesz. Leváltaná a levéltár munkatársait a Jobbik A KOMMUNISTA titkosszolgálatoknál dolgozott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának két munkatársa- derítette ki a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Ezért a párt az érintettek felmentését kérte a belügyminisztertől. Molnár Tamás alelnök felháborítónak nevezte, hogy a diktatúra és a jogállamiság között ilyenfajta átjárás van. A belügyi tárca azt közölte, nem illetékessége a levéltárban dolgozók menesztése. Antall Józsefre emlékeztek a Fiumei úti temetőben Antall József néhai miniszterelnök születésének 73. évfordulójára emlékezték tegnap; « Budapesten, a Fiumei úti temetőben. Boróss V Péter volt kormányfő a pápa halálát felidéz ve emlékeztetett: Antall József utolsó szavaival azt mondta, keresztény Magyar- országot akar, mert csak ennek van jövője. Hozzátette: a volt miniszter- elnök egy olyan üzenetet hagyott ránk, hogy vigyázzunk elveinkre. Pert nyert Gyurcsány Pokomival szemben ELSŐ FOKON, nem jogerősen elmarasztalta a bíróság Pokomi Zoltánt, a Fidesz alelnö- két, amiért tavaly novemberben azt állította: gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzleti partnere annak az Erdős Ákosnak, akinek cége nyertes volt a tankönyvkiadó magánosítására kiírt pályázaton. A bíróság ugyanakkor elutasította azt, hogy állapítson meg a jogsértést, amiért Pokorni azt mondta: a kormányfő „szoros kapcsolatban” áll Erdős Ákossal. Helyreigazítást kértek Orbán tokaji ügyei miatt helyreigazítást kért az Élet és Irodalom című hetilaptól az a kft., amelyben résztulajdona volt Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségének. A cég azt állítja, a korábban napvilágot látott információkkal szemben az újságban megjelent napon nem volt olyan taggyűlés, amelyen Orbán is ott lehetett volna, így tanácsot sem adhatott. Kovács Zoltán, a lap főszerkesztőjét azt közölte: kitart a megjelent adatok mellett, és állnak a bírósági per elé. Ma egyesül hivatalosan is az MDF és az MDNP kilenc Év külön politizálás után egyesül az MDF a Magyar Demokrata Néppárttal. Az erről szóló megállapodást níúlt héten írta alá Dávid ibolya, az MDF elnöke és Szabó József, az MDNP vezető- ! je, ma pedig a pártok f országos választmányai kimondják az összeolvadást. Az MDNP 1996-ban alakult meg, miután Szabó Iván alulmaradt a pártelnökválasztáson Lezsák Sándorral szemben. Ketyeg az^ érettségibomba? viTA Egyesek szerint az idén érettségizők hátrányban vannak ' Az oktatási miniszter módosíthatja egyes szakok keretszámait az idén vizsgázók javára, ha a felvételi eredmény a korábban érettségizőknek kedvezne. Tibay Gábor A kormány módosította a felső- oktatási felvétellrendeletet: ennek értelmében az oktatási miniszter bővítheti egyes szakok felvételi keretszámait, ha az idén érettségiző felvételizőket hátrányosan érintené a megváltozott pontszámítás a korábban vizsgázókkal szemben. Magyar Bálint oktatási miniszter lapunknak leszögezte, a módosítás épphogy nem hátrányt teremt, hanem pluszlehetőséget ad. A felvételi összke- retszám - ez az államilag támogatott képzésben 62 ezer helyet jelent - ugyanakkor nem bővül, a tárcavezető a ponthatárok meghúzása után maradó szabad helyekkel gazdálkodhat majd. Hogy a korrekció pontosan melyik intézmények mely szakjait érintheti, arról a miniszter egyelőre nem közölt részleteket, mondván, ez majd a felvételik után derül ki. A konkrétumokat hiányolja a rendeletmódosításból Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője: szerinte a szakminisztert „abszolút uralkodóhoz teheti hasonlatossá” az egyes hallgatók sorsáról döntő jogkör. A politikus úgy véli, a rendelet- módosítás „gumiszabály”, mely Magyar Bálint oktatási minisztertől is függ, hogy ősztől hányán ülnek az egyetemek padsoraiban lehetőséget ad a miniszternek, de valós kötelezettséget nem támaszt. Ráadásul csak az emelt szinten érettségizőkre gondol, a középszinten vizsgázókra nem. Két érdekvédelmi szervezet már korábban az Alkotmánybírósághoz fordult azzal, hogy a jelenlegi felvételi rendszer a korábban érettségizőknek kedvez. Márkus Zsuzsa, a beadványt jegyző Tüskevár Országos Szülői Egyesület vezetője szerint a rendeletmódosítás nem szünteti meg az esélyegyenlőtlenséget. A vizsgák kezdetéig alig három hét maradt, így nemigen várható, hogy az ügyben a viszonyokat jelentősen megváltoztató döntés születik. Többletpontot jelenthet az emelt szintű vizsga idéntől az érettségi egyúttal a felvételi is: a diákok közép- és emelt szinten adhatnak számot tudásukról. Az intézmények többsége nem követeli meg az emelt szintű vizsgát, a nehezebb megmérettetés azonban pluszpontokat hozhat a konyhára. Az emelt szintű vizsgával járó többletpontokért a korábban érettségizőknek mindössze a vizsgaszint harmadát kell teljesíte d niük. Míg az idén vizsgázók teljesítményéből százalékos módszerrel számolják a felvételi pontokat, addig a korábban vizsgát tevők érettségijegyüknek megfelelő maximumot kapják meg - így más felvételi , pontszámot érhet egy idei és egy tavalyi jeles. Nem adózhattak a pápa emlékének egy iskolában indok Csak hétfőn lesz rá alkalom A Református Pedagógiai Intézet felhívása ellenére volt olyan egyházi iskola, ahol tegnap nem emlékeztek meg II. János Pál pápa haláláról. Felháborodott miskolci szülők és diákok arról tájékoztatták lapunkat, hogy a Lévay Református Gimnáziumban Ábrám Tibor igazgató nem tette lehetővé, hogy az iskolába járó katolikus diákok és tanárok méltóképpen adózhassanak a pápa emlékének. - A fekete zászló tényleg nem volt kint, de a nemzeti lobogó félárbocon van, az igazgató úr kihirdette, hogy a hétfő reggeli istentiszteleten lesz a megemlékezés - mondta Kormány Attila énektanár. Csorna Áron, a református egyház sajtó- referense szerint az, hogy hétfőn istentisztelen lesz a megemlékezés, nem a temetés napján, emeli a jelentőségét. ■ K. G. Koalíciós patthelyzetbe jutott az államfőjelölés tárgyalások Megállapodásra várva Ma dönt az MSZP országos választmánya arról, hogy államfőjelölés ügyében kit vagy kiket terjeszt az egy hét múlva ülésező kongresszus elé. Miután tegnap is zsákutcába jutottak a koalíciós tárgyalások, a párt elnöksége csak késő este, lapzártánk után fejtette ki azt, kit látna szívesen Mádl Ferenc székében. Javaslatukat ismertetik a választmánnyal is. A délután kiszivárgott információk után valószínűsíteni lehetett, hogy az elnökség Szili Katalin házelnök mellett megnevez egy második személyt is, aki Bihari Mihály alkotmánybíró lehet Ugyanakkor ezt többen valószínűtlennek tartották, és azt közölték, a szocialisták határozottan kiállnak Szili egyedüli jelölése mellett. ■ Körmendi Gábor POLITIKUSOK-MAGÁNÜGYEK Gyimesi Endre szabad ideje a sporté és az olvasásé DR. GYIMESI ENDRE (53), Zalaegerszeg környékének fideszes országgyűlési képviselője egyben a város polgármestere. A két tisztség kitölti napjait. Ha mégis van szabad ideje, futballozni és fallabdázni szokott. Az olvasás állandó Igénye, a bölcsészdoktor főként kutatási területéhez köt- hető művelődéstörténeti munkákat tanulmányoz. Nyaranta két hét a családé, ilyenkor elmennek a városból ismeretlen tájakat felfedezni, (szs) Gruber Attila: a reptéren minden ember egyenlő DR. GRUBER ATTILA (47), Siófok körzetének fideszes ország- gyűlési képviselője ezüstkoszorús sportrepülő. A honatya a vitorlázórepteret olyan helynek tartja, ahol maximálisan érvényesül az emberek közötti egyenlőség. A repülőszezon előtti kötelező vizsgákon például ugyanazokat a kérdéseket kell megválaszolnia mindenkinek, „rangtól” függetlenül. A képviselő azért is kedveli a repteret, mert ott, közmegegyezéssel, senki nem politizál, (szs) Herbály Imre testközelből figyelte az egészségügyet HERBÁLY IMRE (59), a kunhegyesi választókörzet MSZP-s országgyűlési képviselője nemrégiben balesetet szenvedett. Amikor felhívtuk, éppen az egri kórház sebészetén nyomta az ágyat. Úgy fogalmazott, hogy „belülről tanulmányozza a magyar egészségügyet”. Tapasztalatairól pozitívan nyilatkozott, saját állapotáról már kevésbé. Gyorsan le is tette a telefont, mert nagy kínok kiállására készült: nadrágot akartak felhúzni rá. (szs) Dr. Kovács László kiváló őszibarackot termel DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (42), Komárom-Esz- tergom megyei szocialista országgyűlési képviselő számára a legfontosabb a család. Kevés szabad idejét velük tölti. Főként lényeges ez érettségi előtt álló fia esetében. A honatya sokat olvas, kedvencei közé tartoznak a XIX. és XX. századi amerikai írók. Olvasást igényel a kertművelés is: most A metszés ABC-je című munkában mélyed el, mert szeretne kiváló őszibarackokat termelni családi kertjükben, (ko)