Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-08 / 80. szám
HAZAI TŰKOR 2005. ÁPRILIS 8., PENTEK Papíron már jó ideje ' *'f az unió tagjai vagyunk < t BALOGH ZOLTÁN kénytelen voltam visszavenni az uniós hurráhangulatomból, abból, hogy szeretett hazámat - bár korábban is odatartozónak váltottuk magunkat - Európa tavaly végleg magához ölelte. Visszakoztam, miután a napokban megjártam Párizst. Nem a kulturális és egyéb gazdagság, hanem a Fény Városa és a saját mindennapjaink összevetése késztetett meghátrálásra. Hogy nem akadt olyan hely, ahol sikerült volna előre köszönnöm. Ahol vizslathattam, szorongathattam az árut, és a képeslap vásárlásakor is úgy adnak vissza, hogy előbb a számlát nyújtják. már itthon, de még útközben, előre jóreggeltezve egy benzinkútnál a hölgynek, érdeklődtem: hol találok egy napilapot? Kimegy, balra! - így, félvállról és szájsarokból. Szép kis köszöntés, bemutatkozás! Csak nem ez a vezeték-és a keresztneve? - próbáltam munkára bírni az agysejtjeit. Sikertelenül, ugyanis megint jött a „kimegybalra". tegnap arra vetemedtem, hogy veszek valamiféle tréningruhát. A pénztáros bekapcsolta a gépet, beütötte az összeget, de nem nyomott entert, nem adott blokkot. Az áru ellenértékének csak bennem maradt nyoma. még Franciaországban a rendőrök megállították a buszunkat útlevél-ellenőrzésre. Az egyik utasnál csak a plasztik személyi igazolványa volt. - Ez mi? - kérdezte az egyenruhás. - Személyi - magyaráztam -, amit elfogadnak az EU-polgároktól. - Miért, Magyarország tagja az uniónak? - kerekedett el a szeme. Igen, az. Papíron mindenképpen. Fidesz: mégsem kért bocsánatot Gyurcsány NÉMETH ZSOLT fideszes honatya kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mégsem kért elnézést arabokat leterroristázó korábbi kijelentése miatt. Emlékezetes, Szaúd-Arábia februárban hazarendelte budapesti nagykövetét azt követően, hogy a kormányfő egy rendezvényen úgy fogalmazott: a magyar futballválogatott a szaúdi-ma- gyar mérkőzésen „halált megvető bátorsággal küzdött az arab terroristák ellen”. Ismét tüntetést tervez három gazdaszervezet három gazdaszervezet által létrehozott demonstrációs bizottság Kecskeméten tartott ülésén úgy döntött, hogy április 29-én vagy május 6-án, az 51-es úton, Dunaharaszti mellett, félpályás útlezárással figyelemfelkeltő akciót szervez - közölte Sákán Antal, a tüntetés egyik szervezője. Kifogásolják, hogy a kormányzattal kötött korábbi agrármegállapodás végrehajtása nem a tervek szerint halad. Családbarát munkahelyek a nők foglalkoztatásáért A NŐK MUNKAERŐ-PIACI hely zetét távmunkával, rész- munkaidős és családbarát munkahelyek teremtésével lehetne orvosolni - hangzott el egy szakmai fórumon. A felszólalók hangoztatták, hogy intézkedéseket kellene tenni a nők és a férfiak bére közötti különbségek csökkentésére. A felszólalók egyetértettek abban, hogy a nők hazánkban hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon, amit az EU irányelveivel összhangban javítani kell. Van, aki nemet mondana a két párt egyesülésére bégány Attila, Budapest V. kerületének MDF-elnöke azt javasolja a párt holnapi országos gyűlésén, hogy utasítsák el az egyesülést a Kereszténydemokrata Néppárttal. A politikus szerint azért végzetes az összeolvadás, mert megszűnik az MDF megújulási lehetősége. Bégány azt ajánlja, hogy a KDNP helyett a Jobbik Magyarországért Mozgalommal kössön szövetséget az MDF. Az MDF alapítói szerint lesújtó az ország helyzete LESÚJTŐNAK NEVEZTE az ország helyzetét az a volt MDF-es politikusok által jegyzett dokumentum, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra Új lakiteleki nyilatkozat címmel. A Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba és lezsák Sándor nevével fémjelzett írás szerint a társadalomban nő az elégedetlenség, és a nemzet jövőjét érintő fontos kérdésekben felelőtlen politikát folytat a kormány. Nagyon sokan megtiltanák az éttermi dohányzást A MEGKÉRDEZETTEK fele megtiltaná a dohányzást az éttermekben - ismertetett egy felmérést KÖKÉNY MIHÁLY népegészségügyi kormánymegbízott. Az adatok szerint a megkérdezettek kétharmadát zavarja, ha étkezés közben rágyújtanak. A kérdőívet kitöltők hasonló arányban álltak ki amellett, hogy az oktatási intézményekben egyáltalán ne lehessen rágyújtani. Helyben járó jelöltvita tárgyalás Nem hozott eredményt a pártok tegnapi egyeztetése Toller László kevés esélyt lát arra, hogy a sikertelen tegnapi tárgyalások után a koalíció ma meg tud állapodni arról, hogy Szili Katalin házelnököt jelöljék államfőnek. Szakács Árpád- A két párt álláspontja nincs egymáshoz közel - így minősítette az államfőjelöltről tartott koalíciós egyeztetést a tegnapi megbeszélések után Szabó György, a tárgyaló delegáció szocialista tagja. Hozzátette: kicsi, mondhatni semmi esélye M ■ ,A liberálisok elvi álláspontja az, hogyne pártpolitikus legyen az államfő.” PETŐ IVAN, AZ SZDSZ ÜGYVIVŐJE annak, hogy az MSZP Szili Katalin házelnök helyett más köz- társaságielnök-jelöltet nevezzen meg. Arra sem lát esélyt, hogy a szocialista párt április 15-i jelöltállító kongresszusa mást jelöljön. Ugyanakkor hangsúlyozta: törekvésük továbbra is az, hogy közös koalíciós jelölt legyen. Kérdésünkre Toller László, a küldöttség másik MSZP-s tagja azt mondta, továbbra is nagy a szakadék a két párt álláspontja között. így egyelőre reményt sem lát arra, hogy meg tudnának egyezni a jelöltről. A tárgyalások kimenetelétől függetlenül a holnapi MSZP-választmány elé egy javaslat kerül, és az Szili Katalin neve lesz - tette hozzá. Hangsúlyozta: az MSZP tagságának, szimpatizánsainak igen nagy többsége a házelnököt tartja alkalmasnak az államfői posztra, de sok felmérés szerint nemcsak az MSZP szavazóbázisa számára, hanem sokkal szélesebb körben is elfogadható jelölt. - Őszintén bízom abban, hogy az SZDSZ el tud mozdulni saját álláspontjáról és megszavazza Szili Katalint. Pető Iván SZDSZ-es ügyvivő a megbeszélések után ismételten azt közölte: a liberálisok elvi álláspontja abban nem változott, hogy ne pártpolitikus legyen az államfő. Arra kér rik a szocialisták delegációját, hogy több személyt nevezzenek meg az MSZP nevében, akik közül kiválasztható a mindkét párt számára elfogadható közös köztársaságielnök-jelölt. Leszögezte, hogy nem az MSZP kongresszusa a végső határidő, hanem az elnökválasztás maga, tehát június 5-e, így addig „vészforgatókönyveket gyártani nem érdemes”. A megbeszélésen a szocialistákat Toller László, Steiner Pál I és Szabó György, a szabad demokratákat pedig Fodor Gábor, Pető Iván és Sándor Klára képviselte. ■ „Őszintén bízom abban, hogy az SZDSZ el tud mozdulni álláspontjáról. TOLLER LÁSZLÓ, A szocialisták hajthatatlanok, Szili Katalin házelnök az egyetlen jelöltjük Szakminiszterek vitája a hazai oktatási reformról vélemény Mindent másként látnak Eltérően ítélte meg a jelenlegi és a korábbi szakminiszter az oktatás aktuális kérdéseit. Egy tegnapi rendezvényen Magyar Bálint tárcavezető hangoztatta: a gyermekek nem az életkoruknak megfelelő ismereteket tanulnak. Hozzátette: a tananyag- csökkentés úgy valósítható meg, ha változtatnak az iskolaszerkezeten, ugyanis a jelenlegi 4+4+4- es rendszer nem tartható. Pokorni Zoltán volt miniszter a 6+6-os szerkezetet veszélyesnek nevezte. Szerinte nem jó, ha a gimnáziumi szemlélet foglalja el a hetedik-nyolcadik osztályokban a képzést. A két politikus nem értett egyet a magántőkével megvalósuló felsőoktatási beruházásokkal sem. Pokorni elfogadta, hogy építeni kell, de jobbnak látta, ha ez hitel helyett költségvetésből történik. Magyar leszögezte: nincs pénz, a beruházásokat előre kell hozni, hogy a felsőoktatást versenyképessé tegyék. Mutyi- és korrupciómentes politikát akar a Centrum középpárt Nem készülnek koalícióra A Centrum párt a legutóbbi választáson 220 ezer ember szavazatát kapta meg. Ez Kupa Mihály pártelnök szerint elegendő bizonyíték arra, hogy „kell egy középpárt, mely képes megállítani az ország politikai kettészakítá- sát”. A Centrum új politikai programjának bemutatásakor hangsúlyozták, hogy vissza kell adni a politikusi munka becsületét. „A politikai kultúra és erkölcs hanyatlását jelzi, hogy ma Magyarországon egyre többen fogadják el szükséges rossznak a mutyizást, a korrupciót” - vallják. A középen álló politikai erő a Magyar Nyugdíjasok Pártjával írt alá egy együttműködési szerződést. A párt vezetői már most nyomatékosították, hogy a Centrum nem köt választási szövetséget sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel, de a szélsőséges pártokkal sem. Céljuk, hogy 2006-tól parlamenti, majd 2010-től kormányzati tényezővé váljanak. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Steinerné Vasvári Éva az árvaháznak gyűjtött STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (53), a Fidesz Borsod megyei ország- gyűlési képviselője gyűjtést szervezett Tiszaújvárosban a Fidesz női tagozatával. Egy hét alatt teherautónyi adomány gyűlt össze a dévai árvaház nagyszalontai otthona javára. Tiszaújvárosból és környékéről ruhát, könyvet, játékot, élelmiszert és pénzt is szántak az árváknak. A képviselő asszony elmondta: az adományokat a közeljövőben viszik Nagyszalontára, (szs) Papcsák Ferenc útlevele gyanússá vált az USA-ban DR. PAPCSÁK FERENC (39), baktalóránt- háza fideszes országgyűlési képviselője úgy érzi, eddig nem sok hasznát vette a képviselőknek járó diplomata- útlevelének. Magánúton feleségével Marokkó helyett Nyu- gat-Szaharában kötöttek ki. Az ENSZ felügyelte háborús övezetben furcsállották, hogy mit keres ott két magyar „diplomata”. Nem sokkal később az USA-ban váltak gyanússá: vajon miért töltöttek azon a zűrös helyen két napot? (szs) Rózsa Endre esküszik anyósa házi sonkájára ROZSA ENDRE (51), a mezőtúri választó- körzet szocialista ország- gyűlési képviselője számára sokat jelentenek az asztali örömök is. A képviselő esküszik az anyósa által készített házi sonkára. Csakúgy, mint apósa aranyló, átlátszó kocsonyájára, aminek szintén ott a helye az ünnepi asztalon. A képviselő általában odafigyel az egészséges étkezésre, de úgy tartja, néha megengedhető a nehezebb, ám csodálatos ízű ételek fogyasztása is. (szs) W Tatai-Tóth András reméli, még népesebb lesz a család TATAI-TÓTH ^ 'Á ANDRÁS (57), Tata körzetének szocialista . -.. j országgyűlési képviselője w/k JlT H kevés szabadidejét népes családjának szenteli, ami az ő esetében időigényes elfoglaltság. A honatya hétgyermekes famíliából származik, feleségével pedig három gyermeket neveltek fel. Idősebb fiuk révén van egy kétéves unokájuk is. A képviselő reméli, hogy gyermekeik legalább az ő példájukat követik. Azaz még sok unokával ajándékozzák meg őket. (szs)