Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-07 / 79. szám

2005. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR Kiss László (1947-2005) Tragikus hirtelenséggel 58 éves korában elhunyt Kiss László, a Síküveggyár SE volt játékosa és edzője. Kiss László 1947. február 21-én született Szécsényben. Labdarúgó­sportpályafutását szülővárosában kezdte, majd Veszprémbe került, ahol az egyetemi csapatban foly­tatta. Aztán Salgótarjánba került, ahol a síküveggyár üzemében dol­gozott, mint művezető, és emellett a gyár labdarúgócsapatában ját­szott. Az aktív játék befejezése után az 1980-as évek elejétől éve­ken át a Síküveggyár vezetőedzője volt, majd Balassagyarmatra került, ahol két évig működött. Aztán visszakerült Salgótarjánba, az Öblösüveggyárnál az utánpótlás­együttesek nevelésében kapott feladatot. Legutóbb a Salgótarjáni Sportiskolánál edzősködött. A labdarúgó-társadalom egy nagyszerű sportembertől búcsúzik, aki sokat tett a megye labdarúgásáért, a fiatalok fejlődéséért. Kiss László temetése április 8-án, pénteken, 13.30 órakor lesz a szécsé- nyi temetőben. Búcsú Lantos Emiltől A Karancslapujtő Baráti Köre 1961-ben alakult pesü diákokból. Ekkor ismertük meg Lantos Emil bácsit, aki hosszú évtizedeken ke­resztül a lapujtői labdarúgócsapat mellett tevékenykedett. Családja és munkája mellett a lapujtői focicsa­pat volt a mindene. Szerette és pár­tolta a fiatalokat, büszke volt sike­reikre. Ugyanígy érzett a barátí kör tag­jaival, akikből az eltelt évtizedek alatt meglett korú felnőttek lettek. Az évek elszálltak, de a barátság, Lantos Emil bácsi szeretete megmaradt. Az utóbbi években egész­sége megromlott, de ennek ellenére egyetlen mérkőzést sem mu­lasztott el. Jómagam az egyik őszi mérkőzés után találkoztam vele utoljára. Ezen a lapujtői mérkőzésen a hazai csapat bravúros játék­kal, fölényesen győzte le a listavezetőt. A mérkőzés után odamen­tem Emil bácsihoz, aki a házuk előtti pádon ült. Ugyanazt a kérdést tette fel, amelyet évtizedeken keresztül a megnyert mérkőzések után annyiszor: „Na, mit szólsz hozzá?!” Ha most újra feltennéd a kérdést Emil bácsi, na mit szólok hoz­zá, azt válaszolnám, mérhetetlenül szomorú vagyok, nagyon fáj, hogy elmentél tőlünk. Soha nem felejtünk el, emlékedet mindig szeretettel fogjuk őrizni. Az égből kísérd figyelemmel csapatodat. ________________________________________________HÁBER FERENC a Karancslapujtő Baráü Körének elnöke •k -k -k Lantos Emil 82 éves korában hunyt el. Temetése április 7-én, csütörtökön 16.30 órakor lesz a karancslapujtői temetőben. Debrecen pályázik Debrecen megpályázza a 2006-os félmaratoni-világbaj- nokság megrendezését - jelen­tette be Kása Lajos polgármes­ter. A szerdai sajtótájékoztatón a politikus jelezte, a pályázatot vasárnap Schulek Ágostonnal, a Magyar (MASZ) és az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) alel- nökével és Orendi Mihállyal, a Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatójával közö­sen mutatják be Dohában a nemzetközi szövetségnek (IAAF). Orendi az esemény ter­vezett költségével kapcsolatban elmondta, a kiadási oldalon mintegy 650 ezer dollárral (120 millió forint) számolnak. Ebből 470 ezer dollárt (86 millió fo­rint) az állami, illetve önkor­mányzati támogatás fedezne. A viadalra 350 versenyzőt (200 férfi, 150 nő) várnak. Idén októ­ber 1-jén a kanadai Edmonton- ban randevúznak a világ leg­jobb félmaratonistái. Közel háromszázan léptek pályára 5. OTP Garancia Biztosító nemzetközi gyermek-labdarúgótorna, Salgótarján Nagy létszámot és jó színvonalat hozott a közelmúltban a Sal­gótarjáni Városi Sportcsarnokban megrendezett 5. OTP Ga­rancia Biztosító nemzetközi gyemek-labdarúgótorna, ame­lyen négy korosztályban közel háromszáz ifjú futballista mérte össze tudását A Salgótarjáni Sportiskola Egyesület csa­patai ezúttal különösen kitettek magukért, hiszen három el­ső helyük mellett mindössze az 1992-es korosztályban voltak kénytelenek beérni a dobogó második fokávaL SI-USE 0-3. GL: Szabó, Molnár, Nagy. Egri SI-USE - SASÉ 2-6. GL: Nagy G., Nagy D„ ill. Földi (4), Kiss, Forgács. A csoport végered­ménye: 1. SASÉ 6,2. Eger SI-USE 3, 3. Baglyasalja 0. B-csoport: Ba­lassagyarmat - Pásztó ULC 2-1. GL: Illés, Mátyás Zs., ilL Molnár. zincbarcika 0-4. GL: Dobó, Deme, Vavrik, Károlyfalvi. Ka­zincbarcika - SASÉ 0-5. GL: Radies (2), Bobál D„ Bobál G„ Bakos. A csoport végeredménye: 1. SASÉ 6, 2. Kazincbarcika 3, 3. Váci VLSE 0. B-csoport: Rima­A SASÉ 1995-ös születésűekböl álló együttese százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg korcsoportját A csapatok, illetve a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó játé­kosok díjaikat Kékesi Lászlótól az OTP Garancia Biztosító Rt. Nóg- rád megyei igazgatójától, Kiss Gyuládétól, az OTP Garancia Biz­tosító Rt. Nógrád megyei fiókve­zetőjétől, Kiss Józseftől a Salgó­tarjáni Sportiskola Egyesület el­nökétől, Bállá Árpádtól a Létesít­mény és Sport Kht. igazgatójától, valamint Horváth Gyulától a tor­na főszervezőjétől vehették át.- Kisebb problémáktól eltekint­ve ebben az évben is jól sikerült gyermektomát láthattunk, ami számomra bebizonyította, hogy Salgótarjánban igenis lehetne szakmai jövője a labdarúgásnak. A négy nap alatt rengeteg tehet­séggel találkoztunk, akik nagy lel­kesedéssel és ügyességgel művel­ték ezt a szép játékot. Ezúton sze­retném kifejezni köszönetemet Kékesi László és Bállá Árpád uraknak és mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a torna sikeres lebonyolítását - nyi­latkozta Horváth Gyula, a torna főszervezője. Eredmények. 1993-as korosz­tály. Körmérkőzések: Nógrád Volán-Baglyasalja - Nagybátony 3-3. GL: Sárközi, Kalácska, Tarlósi, ilL Pozsár, Szilágyi, Tóth. Pásztó ULC - SASÉ 2-6. GL: Hermész, Ba­logh, ilL Puszta (2), Bonivárt (2), Taliga, Botos. Nagybátony - Pász­tó ULC 1-7. GL: Tóth, ill. Bányai (3), Falusy (3), Molnár. SASÉ - Nógrád Volán-Baglyasalja 6-0. GL: Bonivárt (2), Viskárdi, Botos, Tóth, Taliga. Pásztó ULC - Nógrád Volán-Baglyasalja 2-0. GL: Bányai (2). SASÉ - Nagybátony 3-1. GL: Bonivárt (2), Puszta, ilL Szilágyi. A végeredmény: 1. SASÉ 9, 2. Pásztó ULC 6,3. Nagybátony 1 (5-13), 4. Baglyasalja 1 (3-11). Különdíjak. Legjobb kapus: Kormos Roland (Pásztó ULC). Legjobb mezőnyjá­tékos: Kálmán Richárd (SASÉ). Gólkirály: Bonivárt Erik (SASÉ). A győztes csapat névsora: Sebes­tyén Dávid, Csépe Márk, Baksa Bence, Baló Tamás, Tóth Dávid, Stark Dávid, Guszlev Donát, Pusz­ta Dániel, Kálmán Richard, Taliga Benjámin, Botos Dávid, Dénes Máté, Viskárdi Krisztián, Bonivárt Erik. Edző: ifj. Répás Béla. 1992-es korosztály. Csoport- mérkőzések. A-csoport: SASÉ - Pásztó ULC 6-0. GL: Bognár (2), Ráduly, Sziklai, Ferhan, Oláh. Pásztó ULC - Losonc 0-5. GL: Marozinek (2), Fekete (2), Olsiak. Losonc - SASÉ 1-5. GL: Fekete, ilL Bognár (2), Sziklai, Ráduly, Géczi. A csoport végeredménye: 1. SASÉ 6 pont, 2. Losonc 3,3. Pász­tó 0. B-csoport: Rimaszombat - SBTC 6-1. GL: Demeter (3), Obrocnil, Illés, Árvay, ilL Csabák. SBTC - Iklad 0-1. GL: Gagyi. Iklad - Rimaszombat 0-6. GL: Harencál (3), Demeter, Migala, Illés. A cso­port végeredménye: 1. Rimaszom­bat 6,2. Iklad 3,3. SBTC 0. Hely­osztók. Az 5. helyért: Pásztó - SBTC 0-2. GL: Csabák, Szeles. Elődöntő: SASÉ - Iklad 3-2. GL: Sziklai, Juhász, Bognár, ill. Kéke­si, Zsíros. Losonc - Rimaszombat 0- 5. GL: Harencál (3), Demeter (2). A 3. helyért: Iklad - Losonc 1- 2. GL: Gagyi, ilL Fekete, Olsiak. Döntő: SASÉ - Rimaszombat 0-1. GL: ObrocniL Különdíjak. Leg­jobb kapus: Sebestyén Dávid (SASÉ). Legjobb mezőnyjátékos: Mátyás Harencál (Rimaszom­bat). Gólkirály: Szabolcs Demeter (Rimaszombat). 1996-os korosztály. Csoport- mérkőzések. A-csoport: SASÉ - Nógrád Volán-Baglyasalja 6-0. GL: Földi (3), Simon (2), Tóth. Nógrád Volán-Baglyasalja - Egri Pásztó ULC - Váci VLSE 1-5. GL: Molnár, ill. Helembai (2), Megye­ri, Szabó, Lami. Váci VLSE - Ba­lassagyarmat 2-1. GL: Helembai, Sinkó, ill. Mátyás Zs. A csoport végeredménye: 1. Váci VLSE 6, 2. Balassagyarmat 3, 3. Pásztó ULC 0. Helyosztók. Az 5. helyért: Nóg­rád Volán-Baglyasalja - Pásztó ULC 0-3. GL: Csépe R., Molnár, Csépe P. Elődömő: SASÉ - Balas­sagyarmat 3-1. GL: Hegedűs, For­gács, Földi, ilL Mohácsi. Egri SI- USE - Váci VLSE 1-0. GL: Molnár. A 3. helyért: Balassagyarmat - Vá­ci VLSE 2-0. GL: Mátyás Zs., Illés. Difitő: SASÉ - Egri SI-USE 2-0. GL: Földi, Forgács. Különdíjak. Legjobb kapus: Rácz Péter (SASÉ). Legjobb mezőnyjátékos: Mátyás Zsolt (Balassagyarmat). Gólkirály: Földi Dániel (SASÉ). A győztes csapat névsora: Rácz Pé­ter, Simon Márk, Puszta Balázs, Kiss Bence, Hegedűs Martin, For­gács Bence, Stark János, Végh Norbert, Földi Dániel, Tóth Bá­lint, Horváth Dávid, Andrássy Ri­chárd, Czikora Márk. Edző: Kiss László. 1995-ös korosztály. Csoport- mérkőzések. A-csoport: SASÉ - Váci VLSE 8-0. GL: Bobál G. (2), Bobál D., Pápai, Sólyom, Oláh Z., Zsély, Bakos. Váci VLSE - Ka­szombat - Váci Titán SE 0-2. GL: Makk, Pallagi. Váci Titán SE - Pásztó ULC 2-3. GL: Czinege, Pallagi, ül. Alapi (2), Nagy. Pász­tó ULC - Rimaszombat 0-1. Gl: Szekfű. A csoport végeredménye: 1. Váci Titán SE 3 (4-3), 2. Pász­tó ULC 3 (3-3), 3. Rimaszombat 3 (1-2). Helyosztók. Az 5. he­lyért: Váci VLSE - Rimaszombat 1-1 - büntetőkkel: 1-2. GL: Ha­lász, ill. Balogh. Elődöntő: SASÉ - Pásztó ULC 4-0. GL: Bobál G„ Sólyom, Liszka, Oláh Z. Kazinc­barcika - Váci Titán SE 1-3. GL: Dobó, ill. Kucsera (2), Makk. A 3. helyért: Pásztó ULC - Kazinc­barcika 2-0. GL: Nagy (2). Dön­tő: SASÉ - Váci Titán SE 4-1. GL: Bobál G. (2), Liszka, Bobál D., ill. Kucsera. Különdíjak. Leg­jobb kapus: Kádas István (Ka­zincbarcika). Legjobb mezőnyjá­tékos: Bobál Dávid (SASÉ). Gól­király: Bobál Gergely (SASÉ). A győztes csapat névsora: Bednár Dávid, Puporka Dániel, Berki Dominik, Sólyom Ádám, Pápai Péter, Galajda Márió, Oláh Zo­lán, Nyerges Krisztián, Bobál Gergely, Bobál Dávid, Bakos Bence, Hupcsik Martin, Liszka Gergő, Radies Dávid, Zsély Be­nedek. Edző: Horváth Gyula. Fölényes pásztói siker Kézilabda - Heves megyei bajnokság, férfiak Jótékonysági sportbál Pásztón A Pásztói Kézilabda Club és a Mindennapi Testnevelésért és Diáksportért Alapítvány április 9-én, 19 órai kezdettel ren­dezi meg jótékonysági sportbálját a Dózsa György Általános Iskola aulájában. A második alkalommal rendezendő ese­ményről Mészáros Sándor szervezőt, a Pásztói Kézilabda Club elnökét kérdeztük.- Miért van szükség egy váro­Pásztó Kézilabda Chib - Kisköre SC 47-11 (24-5) Pásztó, 50 néző, vezette: Urbán T. Urbán R. Pásztó KC: Molnár Zs. (Ber­csényi G) - Vass K. 8., Szabó S. 6., Alapi A. 6., Juhász I. 3, Feke­te L. 6., Petreczky T. 6, Kürti F. 4, Németh A. 4., Erdei M. 4, Ju­hász I. Edző: Szabó Zsolt. Szabó Zsolt: - A csapat pará­dés játékkal, nagyszerű gólokkal magabiztos győzelmet aratott az átalakulóban lévő, de nagyon lel­kesen játszó kisköreiek ellen. Szabó Sándor si jótékonysági sportbál meg­szervezésére1- A kiemelkedő helyi bevéte­lekkel nem rendelkező - forrás- hiányos önkormányzatok - nem igazán tudják megfelelő anyagi erőforrással támogatni a telepü­lések, kisvárosok tömegsportját. Ezért az egyesületeknek feltétle­nül szükséges egyéb pályázati, vagy támogatói források elnyeré­se, illetve megszerzése. Az el­múlt években lehetőségeinkhez mérten sokat tettünk azért, hogy Nógrád megye egyetlen (NB-s salgótarjáni és balassagyarmati csapatokon kívül) megyei szin­tű, nagy hagyományokkal ren­delkező kézilabdacsapata fenn­maradjon és fejlődjön. Több, működésünket támogató pályá­zatot nyertünk, önkormányzati támogatást és szponzori forráso­kat kaptunk. Az elmúlt évben hi­ánypótló sporttörténeti doku­mentumot készítettünk el, mely a pásztói kézilabdázás elmúlt 30 évét volt hivatott bemutatni. A kiadványnak a Nógrád, Heves megyei sportegyesületek és a já­tékvezetők között is nagy sikere van. A klub vezetősége Alapi Sándor javaslatára tavaly szer­vezte meg elsőként városunkban azt a jótékonysági sportbált, me­lyen több mint 200-an vettünk részt és jelentős társadalmi mun­kánkon kívül többletbevételt eredményezett.- Mi várható az idei sportbál tekintetében?- Hosszú szervezőmunkánk, környezetünk, előadóink és a helyi vállalkozók pozitív hozzá­állásának eredményeként úgy gondolom, hogy igen színvona­las programot, műsort tudunk ajánlani érdeklődőinknek, illetve résztvevőinknek. Az est védnö­kei: Sisák Imre, Pásztó polgár- mestere, országgyűlési képvise­lő, Sinka László, a Magyar Kézi­labda Szövetség főtitkára, Juhász Gábor BM-államtitkár, ország- gyűlési képviselő és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő. A mű­sorban fellépnek a pásztói Rajeczky Benjámin Zeneiskola tanárai, a Swing Tánc-Sportegye- sület Budapest latin táncos prog­rammal és Gáspár László a 2004- es év „férfi hangja”. A belépőjegy 3000 forintba kerül, amelyek Pásztó, Kölcsey F. út 16. szám alatti üzletben kaphatók. ESLA Vitalij Klicsko csak júliusban bokszol Várhatóan csak július 23-án védheti meg a Nem­zetközi Boksztanácsnál (WBC) őrzött nehézsúlyú világbajnoki címét Vitalij Klicsko az amerikai Hasim Rahman ellen. Az összecsapás eredetileg április 30- ra volt kitűzve, de az ukrán ökölvívó márciusban edzés közben lábsérülést szenvedett. így a találko­zót előbb június 18-ra halasztották, most pedig úgy tűnik, csak júüusban lép kötelek közé a két bokszo­ló a New York-i Madison Square Gardenben - leg­alábbis így nyilatkozott Ron Scott Stevens mérkőzés­szervező. Az idősebb Klicsko testvér tavaly április­ban, Los Angelesben a dél-afrikai Corrie Sanders le­győzésével szerezte meg a WBC övét, amelyet négy hónapja Las Vegasban az angol Danny Williams el­len megvédett. A már háromszoros családapa Vitalij Klicsko Los Angelesben készül az összecsapásra. A 32 éves Rahman, aki 2001-ben a Lennox Lewis elle­ni szenzációs diadallal érte el legnagyobb sikerét, négymillió dollár kért a fellépésért, végül 2,15 milli­óban állapodott meg a szervezőkkel. A 33 esztendős Klicsko ötmillióra számíthat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom