Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-05 / 77. szám
2005. ÁPRILIS 5., KEDD SPORTTÜKÖR Ebihal úszóverseny Mától csütörtökig újra az ebihalak veszik birtokukba a salgótarjáni uszodát, hiszen a szokásos és népszerű, az általános iskolások számára a 2004-2005-ös tanévre kiírt ebihal úszóverseny második (záró) fordulóját rendezik meg három délutánon át. Ma, azaz kedden 14 órától három úszásnemben (gyors, mell, hát) az összes alsós leány és fiú áll rajthoz a 25 méteres távon, holnap szerdán a felsős fiúk, csütörtökön a hasonló korú lányok ugyanezen számokban 50 méteren versengnek, ugyanúgy délután kettőtől. Az utóbbi évek szokása szerint külön értékelik az edzésre járó „profik, és a teljesen amatőrök teljesítményét, és a pontversenyben is megkülönböztetik a kis és nagy iskolákat. Nevezni 13.45 ig lehet a helyszínen. Egymást verték a csapattársak Nagyon-nagyon ritkán fordul elő, hogy csapattársak egymással verekedjenek össze mérkőzés alatt, most viszont szombaton Angliában, vasárnap pedig Németországban is megtörtént ez, a két ország élvonalbeli labdarúgó-bajnokságában. Szombaton a Newcastle United - Aston Villa (0-3) találkozó 84. percében a hazaiaknál Kieron Dyer és Lee Boywer veszett ösz- sze, a bíró mindkettőjüket kiállította. Az angol szövetség - noha a vétkesek bocsánatot kértek a klubjuktól és a szurkolóktól - vizsgálatot indított ellenük, s további szankciókra számíthatnak. Alan Shearer csapatkapitány szerint szégyent hoztak a Newcastle-ra, és felelniük kell tetteikért. Freddy Shepherd elnök valószínűleg már hétfőn elbeszélget velük. A klub egyébként Bowyert tartja egyértelműen hibásnak, ő kezdte a verekedést, míg a televíziós visz- szajátszások alapján Dyer csak védekezett, ezért az ő piros lapjának törlését kérik. Vasárnap a Borussia Dortmund - Hertha BSC (2-1) Bun- desliga-mérkőzés szünetében, az akkor még kétgólos hátrányban lévő fővárosiaknál - akiknél Dárdai Pál nem lépett pályára - Ame Friedrich és Mar- celhino különbözött össze. A brazil légiós megütötte a védőt, aki keményen lefogta támadóját. „Érezhetően nagy volt a feszültség, s ezért veszekedhetett a két játékos. Helytelenítem a viselkedésüket, de remélem, gyorsan lezárjuk az ügyet” - mondta Falko Götz, a Hertha vezetőedzője. A második félidőben Friedrich eredményes volt, de ezzel csak a szépítésre futotta a Herthának. Villas fillas vízszigetelő lemezek AKCIÓS ÁRON az építőanyagkereskedőknél! Villas color lemezek palatetők felújításához Villas bitumenes zsindely magastető szigeteléshez èà u. a * KERESSE A MÁRKÁT: VILLAS Villas aljzatszigetelő lemezek talajnedvesség elleni szigeteléshez Magabiztos Kábel-siker Kézilabda - NB II, Északi csoport, 16. forduló Bgy. Kábel SE Gyöngyössolymos 36-24 (17-12) Balassagyarmati Városi Sport- csarnok, 300 néző, vezette: Berente, Lukács. Bgy. Kábel SE: SÍRÓ Z. - Széles Z. 2, Köteles 6, JAKUBECZ 5, KOVÁCS K. 6, Kertész 2, Szabó A. Cs.: Dósa (kapus), Specziár, Rácz 4, Lőrik 6/3, Kajdy 2, Demus D. 2, Bán D. 1. Edző: Urbán Ottó. Hétméteresek: 3/3, ill. 5/5. Kiállítások: 2 perc, ill. 0 perc. Az eredmény alakulása: 10. perc: 6-6, 23. perc: 12-11, 26. perc: 15-11, 36. perc: 21-13, 47. perc: 26-18, 53. perc: 31-20. A Gyöngyössolymos legjobb dobója: Tóth 15/5 A mérkőzésen nehezen indult meg a hazaiak gépezete. Nyitott védekezéssel kezdtek az Urbárc-tanítványok, de néhány perc játék után a balassagyarmati mester visszaállította csapatát a hatos falra. Ennek ellenére a 22. percben még mindössze egy Síró Zoltán gól volt a hazaiak előnye. A folytatásban azonban már jobban ment a játék, így az Ipoly-parti gárda megnyugtató előnnyel ment pihenőre. Fordulás után röpke hat perc alatt, Jakubecz, Kovács, Köteles és Széles Z. góljaival már nyolc volt közte. A hazai gárda támadásokban egyre több technikás, kombinatív megoldással kápráztatta el közönségét. Hiába változtatott és jött ki emberfogásra Lórik Tamás a vendégcsapat, à különbség egyre nőtt, s végül fölényes balassagyarmati siker született. Urbán Ottó: - Ez a mérkőzés is nagyon nehezen indult. Az az érzésem volt, mintha a játékosaim könnyedén vették volna az ellenfelünket. A huszadik perc tájékán megtaláltuk az ellenszert, innentől kezdve nem volt kétséges a két pont kimenetele. Ifi: 47-21. K. F. Nem sikerült a „poolos” duplázás Lassan már természetessé válik a salgótarjáni poolbiliár- dosoknak, hogy egy-egy játéknapon dupla „műszakot” kell lenyomniuk, hisz elmúlt alkalommal a megyebajnokság után azonnal egy éjszakai versenyre siettek, most pedig egy napra két bajnoki szuperliga-mérkőzésük is jutott A14., utolsó fordulót is lejátszották hét végén a salgótarjáni Madison Biliárd Klub versenyzői, számukra mégsem ért véget a bajnoki szezon, hisz két csapat ellen is le kell játszaniuk elmaradt mérkőzéseiket. Az egyiket a fenti hazai meccs után némi utazgatás után azonnal „letudták”, míg a Szegeddel egy későbbi időpontban találkoznak. De hogy a kronológiai sorrendet is betartsuk, nézzük először a Staro II. elleni összecsapást, melyet hazai pályán, a Madison Biliárd Centerben vívtak a tarjániak. Újfakisi Péter és Nagy Gergő az úgynevezett „nyolcas” játékban hatalmas küzdelemben nyert és Smida László valóságos tarolása (7-1) után már 3-0 volt a vendéglátóknak, de aztán megremegett a dákó a hazai kezekben, és két játszma máris az ellenfélé volt. Szerencsére Smida ismét biztosan hozta „kilences” játékát, így már a legrosszabb esetben is csapatdöntetlen lehetett volna a vége, de hát az előrelépéshez a bajnoki tabellán nagyon kellett az újabb pont. Miután Kovács Zoli előnyből is elide- geskedte partiját, az egyre jobb eredményeket felmutató Nagy Gergőn maradt az óriási teher, a győzelmi kényszer. Ráadásul az ellenfél legjobbja, a hazai ranglista jelenleg 33. (rutinos) helyezettje ellen kellett löknie! Az egyik legnehezebb és legidegőrlőbb játékban, a „14/l”-ben a hazai versenyző korát meghazudtoló rendkívüli erényekről tett tanúbizonyságot, amikor neves ellenfelét legyőzve bebiztosította az 5-3- as „madisonos” csapatgyőzelmet. A mérkőzés után jó másfél órával már a Pirat Black Ball fővárosi otthonában játszott a változatlan felállású tarjám legénység, mely nem tudott átállni a frissen posztózott villámgyors asztalokra, így Kovács és Ujfalusi győzelme ellenére 6-2-re alulmaradtak. ________________________ff«Ml € Nagy Gergő keze nem remegett meg a sorsdöntő pillanatban Sportturmix KAMPÁNY INDUL Kampány indult Franz Beckenbauer ellen, aki komolyan fontolgatja, hogy harcba száll az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért. A Daniel Cohn- Bendit német Európa parlamenti képviselő által elindított mozgalom a „szövetség Franz ellen” nevet viseli. „Botrány lenne, ha ő irányítaná az UEFA-t. Ez a szervezet a fut- ballról szól, és nem néhány helyi nagyvállalat érdekeiről” - jelentette ki a Zöldek politikusa, hozzátéve: a maga részéről a francia Michel Piatini kandidálását támogatja. A jelenlegi vezető, Lennart Johansson mandátuma 2006-ban jár le, ám elképzelhető, hogy csak 2007- ben tartják a választást, amennyiben az UEFA áprilisi 21-i tallirmi kongresszusán elfogadják a nemzetközi szövetség (FIFA) erre irányuló kérését. ÚJ ELNÖK Szekeres Pált választották meg elnökké a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének (MMS) tisztújító közgyűlésén. A posztra az MMS-t 1992 óta irányító Pancsa József pályázott még, de a küldöttek 23-11 arányban a háromszoros paralimpiai bajnok vívónak szavaztak bizalmat. Az szervezet alel- nöke Kogon Mihály és Szappanos Zoltán lett. TÉLI OLIMPIA A salzburgi lakosok támogatják, hogy városuk pályázzon a 2014-es téli ötkarikás játékok rendezésére. A témában tartott szavazáson, amelyen a 368 ezer lakosnak csupán 19 százaléka vett részt, a helyiek 60 százaléka voksolt a kandidá- lás mellett. Mozart városa a 2010-es olimpiára is jelentkezett, de a NOB a kanadai Vancouvert részesítette előnyben. Salzburg mellett várhatóan Szófia, a francia Annecy és a dél-koreai Pjongcsang kandidál a kilenc év múlva esedékes seregszemlére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2007 júliusában, Guatemalavárosban dönt a helyszínről ASZTALITENISZ Ezüstérmes lett a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős az Aarhusban zajló asztalitenisz Eu- rópa-bajnokságon, miután a női párosok döntőjében 4-0-ra kikapott a Boros Tamara, Michaela Steff horvát-román duótóL Tippeljen csapataink 14. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése l X 2 l. Gyula - SBTC labdarúgás NB II 2. Magyargéc - Balassagyarmat labdarúgás NB III 3. Baglyasalja - Pétervására 4. Nagybátony - Kisbágyon labdarúgás megyei I. osztály 5. Kisterenye - Berkenye 6. Palotás - Karancslapujtő Név: Lakcím: ...................................................................................... A tippszelvény beérkezési határideje 2005. április 8., péntek 12 óra. Totóeredmények 1. Nyíregyháza-Újpest 2-2 x 2. Vasas-Somon 0-12 3. Bieleieid-Leverkusen 1-01 4. Bremen - VfB Stuttgart 1-22 5. Freiburg-Hamburg 1-1 x 6. Kaiserslautem-Hannover 0-22 7. Schalke-Nürnberg 4-11 8. Wolfsbure - Bawm München 0-3 2 9. Dortmund - Hatha BSC 2-11 10. Fiorentina - Juventus 2-11 11. Bologna - Intemazionale 0-0 x llCaeliari-SarnndDria 3-3x 13. Udinese-Roma 1-1 x 14. MTK-FTC 3-11 Találgató eredmények Vecsés-SBTC 2-11 Gödöllő-Magvareéc 1-1 x Veresegyház - Baglyasalja 0-2 2 Karancsberénv - Nagvbátonv 2-42 Héhalom - Romhány 2-2 x Zagyvaróna-Palotás 0-32 Telitalálatos szelvény nem volt. Totónyeremények Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 923 494 forint. 11 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 79 157 forint. 10 találatos szelvény 407 darab, nyereményük egyenként 11 345 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 12 191 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Tóth István salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 7 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű, fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - Tes, 2- es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektettebe.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁDJ,,HÍRLAP Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat l. FTC Kaposvár 2. Debrecen MTK 3 Újpest Vasas 4 Hamburg Bremen 5. Hertha BSC Freiburg 6. Leverkusen Dortmund 7. Mainz Wolfsburg 8. VfB Stuttgart Schalke 9 Intemazionale Cagliari törölve io. Juventus LeCCe törölve 11. Siena Milan ,ör°lve 12. Bologna Lazio törölve 13. Roma Reggina ,örölve +1 mérkőzés 14. Bielefeld Kaiserslautern PÓTMÉRKŐZÉSEK A pótmérkőzésekre 1. Livorno- Fiorentina törölve tippelni nem kell, 2 Brescia- Atalanta törölve törlés esetén ered3. Chievo- Parna törölve ménymegállapításra 4. Sampdoria- Palermo törölve szolgálnak. 1 016 17 1 '“T““4” 1 64 db Név:. Cím: