Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-05 / 77. szám

2005. ÁPRILIS 5., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Búcsúzik a világ II. Jánes Rál pápától mutatták be tegnap este hattól azt a szent­misét, ahol a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, álla­mi és kor­mányzati veze­tők, a rótták kegyeletüket. Megyénkben az el­múlt hét végén és a hét elején bemuta­tott, illetve tartan­dó miséken is meg­JEGYZET Kéziratok üzenete Mihallk Júlia kézbe veszem a hajtásnyomoktól viseltes pa­pírt, rajta szálkás, hórihorgas, kapaszkodó be­tűk, szavak, mondatok. Ezek itt pedig mint a gyöngyök, egymásba fűződnek, pajkosan tova­gurulnak, mesélnek, beszélnek, dalolnak, szin­te nevetnek. Milyen kedvesek, milyen nagyon kedvesek, nem tudok betelni velük. Mert kéz írta a sorokat, igazi tollal! Becses nyomok, de attól tartok, világunkból sajnos, lassan-lassan ki­vesznek, kikopnak. HISZEN MÁR RÉGÓTA GÉPEKRE TESSZÜK A KEZÜNKET, ha írni aka­runk. Szokásunkká vált száműzni az eredetiséget... Féltem, men­teném a kéziratokat. Nem az üres betűfolyamokat, a hivatalos irományokat, hanem a formailag, tartalmilag értékest, az egyedit, egyénit. Ami megmutat minket, feltár, elrejt, őriz és tovább ad. Megment. Szeretteinknek, unokáinknak, az utánunk jövőknek. Ne sajnáljuk futtatni a ceruzát, tollat a papíron. Hagyjuk itt szép, kusza, riadt vagy örömteli jeleinket, a kíváncsi, rácsodálkozó á-t, az álmélkodó ó-t„ a pajkos „e”, a tréfás „r” betűt, aztán az égre mutató „t”-t és a betűcsalád minden más együvé tartozó tagját. a gép a mindennapi munkaeszközzé vált klaviatúra leütésre fúj­ja az ábécét. Szép, unalmas egyformaságban. Gépies, jeltelen so­rokban. Mert ugyan ott a kéz a billentyűkön, üzenne, de az üze­net így nem érkezik meg... Egy plakát utóélete Hírek Rétság IPARMŰVÉSZEK TÁRLATA. A művelődési központban április 13-án 17 órakor nyílik kiállítás palócföldi iparművészek mun­káiból. A tárlat május 4-ig tekint­hető meg. FOTÓKLUB. Ma (április 5.) dél­után 17 órakor a művelődési központ társalgótermében a rét­sági fotókör tartja összejövetelét. A téma: fényes tárgyak, csillogó felületek. Bátonyterenye KASTÉLYKERTI MEGEMLÉ­KEZÉS. A költészet napja tisz­teletére, születésének 120. évfor­dulója alkalmából április 7-én csütörtökön 17 órától Kosztolá­nyi Dezsőre emlékeznek a Kas­télykerti társalgó tagjai, illetve az érdeklődők. Az előadást Tóth Norbertné tanárnő tartja. Salgótarján KIÁLLÍTÁS A BOLYAIBAN. Baji Miklós Zoltán képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás ápri­lis 7-én 10.30 órakor a Bolyai Já­nos Gimnázium Derkovits Gyu­la iskolagalériájában. Az alkotót és műveit Csach Gábor művé­szettörténész mutatja be, közre­működik a Movig Art Diáktársu­lat Gressainé Lóránt Lujza veze­tésével. TURIZMUS, IDEGENFORGA­LOM. Turisztikai értékeinkről, idegenforgalmi lehetőségeinkről beszél a Salgótarjáni Polgári Kör következő, szerdai összejövete­lén körtársainak Tóth Csaba, a civil szervezet vezetőségi tagja. Emellett szó lesz a kör születés- napi vacsoraestjéről, s a kiadan­dó újságjukról is. MÉG LÁTHATÓ. A Nógrádi Történeti Múzeumban április 11-ig látható Palaticzkyné Gócs Éva, lapunk fotósának kiállítása. SZÉCSÉNY EMLÉKMÜSOR. Április 11-én 14 órakor, a költészet napja al­kalmából a művelődési ház nagytermében a HOBO, József Attila emlékműsorára várják az érdeklődőket. Dorogháza KÜLÖNLEGES KIÁLLÍTÁS. Április 10-én 16 órakor a plébá­nián nyílik kiállítás régi haszná­lati tárgyakból - miseruhákból, rózsafüzérekből, szentföldi em­lékekből - ereklyékből. A tárla­tot dr. Limbacher Gábor nyitja meg. Imával és harangszóval bú­csúznak a hívek világszerte a szombaton elhunyt II. János Pál pápától. Ezekben a napokban hazánkban is szentmiséken em­lékeznek a katolikus egyházfő­re. Pár napja Budapesten a Du- na-parti piarista kápolnában ki­lenc felnőttet keresztelt meg Er­dő Péter bíboros, prímás. Az esztergom-budapesti érsek a pá­páért ajánlotta fel a szentmisét, amelyen a keresztelkedők mel­lett tizennyolc felnőtt bérmálko­zott. A pápa halála után kilenc napon keresztül a bíborosok minden nap szentmisét ajánla­nak fel az elhunyt pápáért. Ugyancsak Erdő Péter vezeté­sével, a Szent István-bazilikában A katolikus egyházban szigo­rú szabályok rendezik a pápavá­lasztás rendjét, s ezeket a szabá­lyokat 1996-ban II. János Pál az Universi Domini Gregis című apostoli konstitúciójában a ko­rábbiakra való gyakori hivatko­zással tovább részletezte. Jelen­leg 117 azoknak a bíborosoknak a száma, akik még nem töltötték be 80. évüket, s így részt vehet­nek a választáson - néhány kivé­tellel mindannyiukat II. János Pál nevezte ki. A bíborosok leg­hamarabb 15, legkésőbb 20 nap­pal a pápa halála után gyűlhet­nek össze a sixtusi kápolnában tartandó konklávéra. Az új pápa megválasztásáig semmilyen kapcsolatot nem tart­hatnak a külvilággal. A szállóból eltávolít­ják a tévékészüléke­ket, a konklávéba szi­gorúan tilos bármi­lyen, kép, vagy hang rögzítésére alkalmas eszközt bevinni, nem kaphatnak leveleket, nem olvashatnak újsá­got, a mobiltelefonok használata is tilos a választási menetek és fordulók számát, ered­ményét még utólag sem hozhatják nyilvá­nosságra. A választás lomáciai testület tagjai, az egy­házak képviselői, és mások is le­akár hetekig is eltarthat: az első napon egyszer szavaznak a bí­borosok, azután naponta legfel­jebb négy ízben, néhány napon­ta szünetet kell tartaniuk. Elő­ször kétharmados többség szük­séges a megválasztáshoz, de a pápai szabályozás nem rögzíti, hogy mikortól elégséges az ab­szolút többség: egyes értelmezé­sek szerint az - egyenként több- fordulós - harmincadik, mások szerint a harmincnegyedik vá­lasztási menet után. Elrendelhe­tő azonban egy második forduló a korábban leggyakrabban fel­merült két név között is. Jelöltek és választási beszédek a pápavá­lasztáson nincsenek: a résztve­emlékeznek a 85. évében el­hunyt II. János Pálról. Rendűiét Tenger alatt a föld, itt fenn a lelkek rendültek meg. Morajlik a mélység, kavarog a felszín. Mi van veled világ? Sírsz? Bánt ta­lán a lelkiismeret? Zokogj csak! Engedd, hogy átjárjon a megren- dültség tisztítótüze. S vigasztal­jon a tudat: ő elment, s azon a napon is új életek születtek. Ne búsulj hát ember, de sírj, sírj, könnyezve imádkozz. Meríts erőt az eltávozott nagy lélek kristály­tisztaságából vő bíborosok felírják egy papír­ra, annak a nevét, akiről úgy vé­lik, hogy „isten akaratából őt kell megválasztani”, s a választá­si menetek során kristályosodik ki a legesélyesebbek névsora. Pápává II. János Pál rendelke­zése értelmében - elvben - olyan is választható, aki még nem püspök, ám ebben az eset­ben „azonnal”, még neve nyilvá­nosságra hozása előtt püspökké kell avatni - vagyis legalábbis katolikus papnak kell lenni vala­kinek ahhoz, hogy legalább elv­ben számításba jöhessen. Gya­korlatilag azonban a bíborosok évszázadok óta saját körükből választanak pápát. Városszerte láthatóak voltak azok a plakátok, amelyeken ígé­reteikkel szembesítették az ellen­zékben lévők a kormánypárti politikusokat, a salgótarjáni vá­rosvezetőket. Nem először fordult elő, hogy ilyen tartalmú plaká­tok árasztották el az aluljárók fa­lait és olyan helyeket, ahol sok ember megfordul. Gusztos Ist­ván, a Szabad Demokraták Szö­vetségének salgótarjáni szerveze­tének elnöke a plakátokkal kap­csolatban a következő közle­ményt juttatta el lapunkhoz: Rövid időn belül másodszor ragasztották tele ismeretlenek Salgótarján belvárosát politikai tartalmú „tacepaóikkal”. A poli­tizálásnak ezt a módját legitim­nek tartom, s szabad demokra­taként is tisztában vagyok azzal, hogy a, jelenlegi kormány politi­kája sokakban kelt ellenérzést vagy akár heves indulatokat is. A demokrácia fontos velejárója, Sikeres volt az idősek életének megkönnyítését végző két fő gondozó tevékenysége, akiknek alkalmazását az önkormányzat egy nyertes pályázat által biztosí­totta. Több mint húsz koros em­bernek segítettek többek között a bevásárlásban és az otthoni ház­tartási munkákban. A pályázat csak március végéig biztosította hogy a hatalmon levőket szem­besíteni lehet ígéreteikkel. Ezt teszi a mostani, e műfaj­ban második plakát is, amely az előzőhöz hasonlóan szó szerint, számon kérő hangon említ salgó­tarjáni szocialista politikusokat. A föllépés hitelességét azonban nagymértékben gyengíti, hogy a szervezők nem nevezik meg ma­gukat - ismeretlenek maradnak ugyanúgy, mint például a 2002- es kampány 60 százalékos gázár­emelést kilátásba helyező szóró­lapjainak szerzői... A helyi és általában a magyar közélet további szándékos züllesz- tését megakadályozandó, a salgó­tarjáni szabad demokraták nevében arra kérem a jelenlegi kormánnyal elégedetlen embereket, hogy néze­teik, érdekeik képviseletét a további­akban lehetőleg olyanokra bízzák, akik azt névvel, pártállásuk megje­lölésével hajlandók vállalni. ______________________GUSZTOS ISTVÁN a z SZDSZ salgótarjáni elnöke az anyagi feltételeket, de a telepü­lésvezetés más forrásból folytatja az immár szűk két esztendeje megkezdett szolgáltatást. Idén is pályázatot nyújtott be a Kossuth úti partfal támfalának elkészítésére a település önkor­mányzata. Ezúttal egy a korábbi terveknél kedvezőbb árú, úgy­nevezett GABION-technológiá- val készült konstrukció támoga- tási igényét nyújtották be. ■ Hamarosan új egyházfőt választanak Idősekről gondoskodnak és támfalra pályáznak Nemti Reneszánszát éli a népi iparművészet Az elmúlt hét végén szombaton, Szécsényben a művelődési házban, azon a konferencián amelyet a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesü­lete szervezett, olyan személyek voltak jelen, akik a népi kultúrából merítve készítik használati tárgyaikat korunk emberének. _______ Szécsény Török János, az egyesület elnöke áttekintette a 2002-től, a megalaku­lástól napjainkig a közösségük tevé­kenységét. Akkor tizenketten voltak, ma harminchétén vannak. Szerveze­tük lefedi Nógrád megyét, sőt a szomszédos Heves megyéből is van­nak tagjaik. Jó kapcsolatot ápolnak a füleki Motolla körrel. A szakmai ta­nácskozáson ÿ szlovák testvéregye­sületet Bozó Andrea képviselte. Soraikban tudhatnak fazekast, ko­vácsot, kosárfonót, fafaragót, bútorké­szítőt, bőrdíszművest, mézeskalá- csost, csuhéból dísztárgyakat készí­tőt, tojásfestőt, babakészítőt, hímzőt, szövőt. Az elmúlt három évben ott voltak falunapokon, városnapon, be­mutató foglalkozást tartottak iskolák­ban, kézművestáborokat szerveztek. Rendszeresen részt vesznek Hollókőn a húsvéti napokon, augusztus 20-án Budapesten az országos szövetség ál­tal szervezett kiállításon. Alkotásaik­kal bemutatkoztak Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban is. Az elnök a problémák között em­lítette, hogy nincs otthonuk, a pályá­zati pénzen vásárolt eszközöket kénytelenek magánlakáson tárolni. A tanácskozáson részt vett dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szé­csény város polgármestere. Bejelen­tette, hogy a történelmi belvárosban a jelenleg rossz állapotban lévő volt vámházat pályázati pénzből felújít­ják. Az épületben kap helyet a Tourinform-iroda és a mesterek há­za is. Az épület augusztus végére el­készül. Annak fenntartói és műkö­dési jogát átadják a Palócföldi Népi Iparművészeti Egyesületnek. A pol­gármester asszony tájékoztatta a je­lenlévőket, a múzeum, a történelmi belváros és a várkert rekonstrukció­járól, amely közel egymilliárd forint értékben pályázati pénzből valósul meg. Kanyó Judit, a helyi Tourinform- iroda vezetője elmondta, hogy rövi­desen elkészül az a térkép, amelyen többek között azok a településeket is feltüntetik - az alkotók nevével, címé­vel - ahol iparművészek dolgoznak. Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke nagyon sok olyan hatékony mód­szerről szólt, amit Nógrád megyé­ben is meg lehet valósítani. Megem­lítette, hogy a szakképzési jegyzék 30 OKJ-s kézművesszakmát tartal­maz. Példaként említette, hogy Bé­késcsabán kézműves szakiskolában és művészeti alapiskolában OKJ sze­rinti népi kézművesszakmákat ok­tatnak. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Népművészeti Egyesületek Szövet­sége az egész ország területére kiter­jedve 32 tagszervezetben ötezer al­kotót fognak össze. Örömmel ta­pasztalják, hogy az országban, így Nógrád megyében is, reneszánszát éli a népi iparművészet. SZENOGRÁDI FERENC FÁSÍTÁS. A salgótarjáni Ábel Ferenc (képünkön balról az első) lányának Ipolytarnóc határá­ban van gyümölcsöse. A tulajdonos édesapja több száz gyümölcsfa csemetét ajánlott fel a köz­ségnek. Szabó Tibor Ipolytarnóc polgármestere elmondta, hogy a csemetefákat kiszállították, s azokat a közcélú munkások az országút mentén ültetik el. ________fotó= szenográpi tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom