Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-23 / 93. szám
4 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT KULTÚRA „S homlokomra kiülnek a csillagok" Drága Barátunk! Tudod Te, hogy mekkora ólomsúlyt, béklyót helyeztél a lelkünkre, amikor azt mondtad imádott párodnak, Magdusnak, hogy majd a barátaim elbúcsúztatnak, ha bekövetkezik... Nos, bekövetkezett és most nekünk tisztességgel be kell váltanunk végakaratodat Belátom, Praznovszky Misinek még nehezebb, neki a koporsódnál (döbbenetes és hihetetlen, hogy ezt a szót vagyok kénytelen használnom Veled kapcsolatban), gyászolók sokasága előtt kell elszorult torokkal beszélnie, én nyugodtan könnyezhetek a számítógép klaviatúrája felett De megpróbálok erős lenni és még egyszer utoljára - mielőtt a méltósággal viselt félelmetes, kérlelhetetlen betegségtől, a gyilkos kórtól agyongyötört, sokat szenvedett testedet elnyeli az anyaföld a temetőben, ott szemben a házatokkal, szemvillanásnyira a kertetektől, nyiladozó virágaitoktól - egy jót - ahogy megszoktuk - beszélgetni Veled. CSONGRADY BELA ________ M egkérdezni például azt, hogy emlékszel-e arra a több mint negyven évvel ezelőtti napra, amikor 1964 kora őszén, a mai Erzsébet téren, az egykori vasúti sorompó tövében létezett régi megyei könyvtárban megismerkedtünk. Te mint a közgazdasági szakközépiskola, a „kéri” ifjú tanárából lett újdonsült könyvtáros, én pedig ugyancsak kezdő népművelő a városi tanácsról. Készséggel kerested meg az általam kért könyveket és már az első alkalommal is hosszasan diskuráltunk az akkor még csak évente megjelent Palócföld 1963-as számáról, Balassi Bálintról és Rimay Jánosról, Te az Alföld pereméről, a Pest megyei Kocsérról - középiskolai állás reményében - idekerült friss diplomás és én, a hazakerült - majdnem tősgyökeres - tarjáni. Aztán legközelebb Pálfalván találkoztunk, a ma már híre sincs új moziban „Az orvos halála” című film díszbemutatóján, amelyet Páger Antal részvétele tett emlékezetessé számunkra. S onnan hazafelé menet, a helyi buszon derült ki, hogy az albérletből éppen a mi utcánkba, a szomszéd házba költöztetek a szegedi egyetemi évek alatt megismert első feleségeddel, Anikóval. Hány meg hány estét, sok fél éjszakát töltöttünk Nálatok, különösen 1967 szeptembere után, amikor megszületett fiad, Gábor és négyesben vigyáztuk álmát, egészségét. És arra emlékszel - hogyne emlékeznél! -, milyen boldog voltál, amikor - mintegy elkezdődvén nagy ívű történészi pályafutásod - doktorrá avattak, s akkor is jogosan örültél, amikor a Te szorgos kutatómunkád eredményét is magába foglaló megyetörténet kötetei napvilágot láttak. S ugyancsak boldognak láttalak, amikor a falutokban - ahonnan a juhász, majd később pedellus apa és a főhivatású mama házasságából született öt gyermek legkisebbjeként, úgymond első generációs értelmiségiként kiemelkedtél - jártunk, édesanyád vendégszeretetét élvezve. Voltunk Nagykőrösön is, ahol érettségiztél, a kedvenc költődről Arany Jánosról elnevezett gimnáziumban. (Kovács Anna - aki most megelégedésedre utódod a múzeumigazgatói székben - mesélte a minap, hogy nemrégiben is emlegetted Aranyt, akinek a tiédhez hasonló kínok- bajok keserítették meg végnapjait.) Számtalan emlékmorzsa, mozaik sorjázik bennem további közös élményeinkről is. A Kerekes Lacihoz - a József Attila Művelődési Központot is igazgató grafikusművészhez, a tavaszi tárlatok katalógusainak, plakátjainak tervezőjéhez - fűződő, máig tartó barátságod révén is sokat voltunk együtt munka- és a szabadidőnkben egyaránt. Dr. Horváth István (1939. október 14. Kocsér - 2005. ápri- Hasonló nézeteket val- lis 17. Salgótarján) így élsz tovább emlékezetünkben... lőttünk, képviseltünk politikában, kultúrában, művészetben, Salgótarjánhoz való viszonyunkban is. Bár dolgoztál a művelődésirányítás különböző, nem is akármilyen posztjain, nem mellesleg a Palócfóldet is főszerkesztetted, munkásságod a múzeumban eltöltött két évtized során jutott a zenitjére, ott alkottál igazán maradandót. A direkt múzeumnak készült új épület a Te vezetéseddel telt meg tartalommal. A megyei intézmény történetének kiemelkedő személyiségeként tartanak számon a szakmában nemcsak Nógrád- ban, hanem szerte az országban is. Ezt akkor lehetett igazán érzékelni, amikor 1999-ben, a 60. születésnapodra rendezett ünnepségre távolról is nagy számban érkeztek vendégek. Munkatársaid főnöknek hívtak ugyan - és mindmáig így emlegetnek a hátad mögött is -, de e megszólításban nem csak a tisztelet, a szeretet is megnyilvánult. Ugye Te is jól emlékszel - hogyan is felejthetnéd - sorozatban megjelent könyveid bemutatóira, a Szvircsek Feri által elmondott méltatásokra. Tucatnyi saját könyvedben főként az utóbbi kétszáz év történetével foglalkoztál, politika-, város- és társadalomtörténeti tanulmányok, cikkek sokaságát publikáltad. Utóbbiak közül jó néhány éppen e helyütt, a Nógrád Megyei Hírlap kulturális rovatában került először a nyilvánosság elé. Számodra bizonyára nem felejthetitek azok a nehéz évek sem, amelyek során a múzeumban drasztikus létszámleépítéshez, költségcsökkentéshez voltál kénytelen asszisztálni. De túléltétek a buktatókat. Sőt még arra is maradt időd, energiád, hogy 1996-ban megszervezd és élére állj a Salgótarjáni Polgári Körnek. Már betegen, de hihetetlen szívóssággal és következetességgel, bennünket ösztönözve készítetted elő a 2004 őszi tudományos tanácskozást a hatvanas évek kulturális életéről, az úgynevezett „kultur- centrum” határozat 40. évfordulója apropóján, az objektív elemzés szándékával. A konferencia megtartatott, s ha gyengülő hangon is, de Te is felolvastad ezúttal is igényes dolgozatodat. Az előadásokat tartalmazó, megjelenésre váró kiadványt azonban sajnos, Te már nem tudod kézbe fogni. De ott lesz majd Magdus féltve őrzött kincsei között, elküldjük fiadnak - akinek oly büszke voltál tudományos és civil karrierjére - és két leányunokádnak, akiket oly kimondhatatlanul szerettél. Emlékszel kedves Pista, együtt kísértük utolsó útjára Iványi Döncit, Kojnok Nándit és Czinke Ferit is a Hozzád oly közel állók közül. - Egyre kevesebben vagyunk - mondtad... Most Veled, egy múlóban lévő sajátos szellemiség képviselőjével lettünk még sokkal kevesebben... Mi, akik még maradtunk, s amíg csak vagyunk, egyet tehetünk, hogy őrizzük emlékedet, mentalitásodat, gazdag szakmai és emberi örökségedet. Köszönjük Neked, hogy életműveddel igazoltad Illyés Gyula szép gondolatát: nem az a fontos, hogy az ember honnan jön, hanem az, hogy hová tart. Bebizonyítottad, hogy egy várost és lakóit akkor is meg lehet szeretni, ha az ember felnőtt fejjel, mintegy véletlenszerűen kerül oda, kerül közéjük. S ugyancsak nagy tanulsága pályaképednek, hogy vidéken is lehet okosan, értelmesen, alkotó módon élni. Köszönjük, hogy szívós voltál, bíztál a gyógyulásban, terveid voltak és szinte minket vigasztaltál. Számos rangos országos és megyei kitüntetésed közül az utolsót - a Nógrád díszpolgára címet - néhány hónapja kaptad meg. Akkor azt nyilatkoztad: - Ilyen elismeréseket az életpálya vége felé szoktak adni: igaz, én is a vége felé járok, de remélem, még nem a végén! Nem Rajtad múlott, hogy nem lett igazad, hogy ezúttal - talán első esetben alulmaradtál... József Attila - akit szintén szerettél - néhány Rád is vonatkoztatható sorával hozzátartozóid, megannyi barátod, tisztelőd nevében búcsúzok Tőled: „A békességet szétosztja az este, / meleg kenyeréből egy karaj vagyok, /...s homlokomra kiülnek a csillagok. ” Pihenj békében! A 85 éves Zenthe Ferenc jutalomjátéka A nagy korkülönbségű párkapcsolatok nem jelentenek új témát az irodalomban. Az idős rvj férfiak és fiatal hölgyek szerelmét feldolgozó variáci- y ók közül Gerhart Hauptmann német író „Naplemente előtt” című, 1932-ben papírra vetett - később megfilmesített - regénye az egyik legismertebb. Ebben azonban nem csupán érzelmekről van szó, hanem az anyagi érdekek és a szemforgató morál mentén megnyilvánuló éles családi konfliktusról is. Szakonyi Károly drámaíró - többek között az „Életem, Zsóka”, az „Adáshiba”, a „Hongkongi paróka” szerzője - ugyancsak egy románcot örökített meg a „Turini nyár” című, egyfelvonásos színművében. A viszony történelmi pikantériáját az adja, hogy a férfi főhős nem más, mint az emigrációba kényszerült nagy formátumú politikus, az 1848/49-es szabadságharc egyik hőse: Kossuth Lajos, aki 1865 után - rövid megszakításokkal - haláláig, 1894-ig egy . Torino mel letti kis faluban élt. Min- dennapjai- nak egyhangúságát, a „miként lett volna ha” típusú elmélkedéseit botanikai érdeklődése oldotta valamelyest A történet idején, 1884-ben a nyolcvankét éves Kossuth megismerkedik Zeyk József diplomata unokahúgával. Az Olaszországban nyaraló, húszéves erdélyi lány eredetileg zongorázni jár Kossuth falusi házába, később azonban kölcsönös érdeklődés, vonzalom alakul ki a fiatal szépség és a tekintélyes, idős korában is férfias, lelkileg és fizikailag egyaránt erős öregúr között Sarolta odaadó lelkesedéssel viseltetik vendéglátója tiszteletet parancsoló múltja iránt, élvezettel hallgatja a negyvennyolcas eszméket töretleAntonio festőművész (Zenthe Ferenc) és Kossuth Lajos (Bánffy György) kedves évődénül, megalkuvás nélkül valló hazafias eszmefuttatásait, s óvja attól, hogy a kiegyezést el nem fogadó, sőt nemzetárulásnak tartó, továbbra is a Duna-konfóderáció tervében gondolkodó egykori államférfit nehogy baj érje túlzott fel- hevültségében. Kossuth számára viszont az ifjú hölgy bája, természetes életszeretete, gyengéd figyelmessége jelenti a vonzerőt A finom hangú, Urai atmoszférájú játékba jól illeszkednek az Antonio nevű festőművész derűs hangulatú látogatásai. A Madách Színház által színre vitt - és a minap a Tarjáni tavasz keretében bemutatott - darabot Gellért Péter rendezte, úgymond, a hagyományos, az őszinte, tiszta érzelmekre ható színház követelményeinek érvényesítésével. A helyi közönség számára az előadás plusz hozadéka az volt, hogy a kedves, bohém Antonio szerepében Zenthe Ferenc, Salgótarján- Salgóbánya szülötte színművészként most lépett fel először szülővárosában. A 85. születésnapját április 24-én, holnap ünneplő Kos- suth-díjas művészt - a Nemzet színészét - tapsorkán köszöntötte. Nem is tudni igazán, hogy ezen alkalom kinek volt nagyobb jutalom: az ünnepeknek vagy a nézőknek. S ha szokatlan is e műfajban, itt is megfogalmazzuk: Isten éltesse a továbbiakban is erőben, egészségben Zenthe Ferencet! Kossuth Lajost Bánffy György formálta meg nagy átéléssel, hitelesen. Haffner Anikó is képes volt elhitetni, hogy Sarolta miért lett oly fontos a „turini remete” számára. Löte Attila ugyancsak korrekten formálta meg Kossuth alkalmi vitapartnerét, a leány nagybácsiját A Madách Színház vendégjátéka kellemes, szép színházi este élményét jelentette. CS. B. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „A férjem a zenéért rajong, én meg a szobaszökőkutat szeretem. ” Szerencsés nyertesünk: Bozó Istvánné ,Zabar, Bem út 16. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb április 21-éig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
