Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-02 / 75. szám
4 2005. ÁPRILIS 2., SZOMBAT KULTÚRA Palócul tanított imádkozni anyám „Kiről is tudnék én írni, mint azokról az emberekről, akiktől az életemet kaptam, akik megtanították velem az édes anyanyelvemet. Magyar nyelv, de palóc tájszólással kiejtve. Nekünk ám ez olyan szép és kedves beszéd, hogyha úgy mondanék ki valamit a számon, mint a városiak, úgy érezném, mintha kitört volna a nyelvem! Mi már megszoktuk ezt a tájszólást és ez elkísér a sírig. ” DR. FANCSIK JÁNOS Talán hitvallásnak is tekinthető e néhány sor, mely Tó'zsér Kapcsos Anna „Palócul tanított imádkozni anyám” című könyvéből kiragadott rövidke részlet. A kereken 300 oldalas kötet az elmúlt év végén jelent meg az Európai Folklór Intézet - L’Harmattan kiadásában, a Hoppál Mihály által szerkesztett Folklór sorozat legújabb köteteként. Alcíme: Egy kazári palóc asszony önéletírása. De ki is az a hetven-egynéhány éves, hat elemi osztályt végzett „palóc asz- szony”, aki ezzel az országos érdeklődésre is méltán számot tartó művel megajándékozott bennünket? Panni néni a palóckutató néprajzosok körében már évtizedek óta ismert személyiség, Belső meggyőződésből őrzi a folklórt, ismeri annak minden részletét és amióta az „megkopni” látszik, kötelességének érzi a hagyomány tudatos ápolását, ismereteinek tovább adását. Akár hajlékában is mindig szívesen fogadta a néprajzkutatókat és kifogyhatatlanul, magával ragadó- an mesélt saját életén, emlékein keresztül szülőföldjének múltjáról, életéről. Kapott is tőlük egy vaskos, üres könyvet, hogy abba írja le élete regényét. „No ez az üres könyv bizony évekig ott hevert a kredencfiókomban. 1992- ben aztán beteg lettem és Budapestre kerültem a kórházba. Vittem magammal az üres könyvet és bizony hozzáfogtam az íráshoz. Sok időm volt, jó volt visz- szaemlékezni arra az időre, amiről az én drága ősz hajú nagymamám mesélgetett nekem. Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy gyarapodik az írásom. Azután kedvet kaptam és amikor hazamentem a kórházból, minden nap estefelé egy, vagy két órát leültem írni. Úgy beleéltem magam, hogy ha vidám történeteket írtam, hangosan nevettem, szinte átéltem. Sajnos, le kellett írnom sok szomorú történetet is, és bizony olyankor egy zsebkendő kevés volt a könnyeimnek. Hát így folytattam én az írásomat, sírva és nevetve, és észre sem vettem, hogy az a vastag könyv tele lett.” Hogy mivel lett tele a könyv, azt talán majd megtapasztalhatja az Olvasó is, amikor olvasása közben hangosan felnevet az ízes, de nem mesterkélt palóc tájszólással elmesélt furfangos csínytevéseken, amikor ő is könnyeivel küszködik a tífusz áldozataivá vált férjét és kisgyerekeit egyszerre elvesztő fiatal édesanya - a szerző nevelőanyja- fájdalmát átérezve. Amikor észre sem veszi, hogy már nem kívülállóként, hanem maga is együttélő, együttérző és ugyancsak visszaemlékező résztvevőként olvassa a lebilincselően szép és érdekfeszítő történeteket. Elgyönyörködik a dimbes- dombos kazári és vizslási táj leírásában, megismerheti a mesz- sze földön híres népviselet min denegyes darabját, a színes gázsmér- és selyemszoknyát, az aranycsipkés féketőt, a menyasz- szonyi sejtes ruhát, a színes gyöngyökből fűzött garályist, a fekete bársony gombos mellényt és még ki tudja, hány ruhadarabot. „Olyanok voltak ezek a szép fiatal kazári lányok és asszonyok, mint a mezei virágok... a szerelem akkor még olyan tiszta és ártatlan volt, mint a virágillat. Meg is házasodtak a legények 18 éves korukban, mert a vágyakozás megvolt minden egészséges férfiban, de előbb az Úristen házában, az oltár előtt a pap stólával összekötte őket. A nászéjszaka csak azután következett.” Megtudhatjuk azt is, hogy azelőtt az asszonyok otthon, nem egyszer a mezőn szültek, s à gyerekágyas asszonynak szép, tiszta, sufrikás lepedőből a gerendára felkötve sátrat csináltak a házban, hogy megvédjék a babát és az édesanyát a boszorkány megrontásától. Mert bizony, boszorkányok, azok még a két világháború között is voltak Kazáron, Vizsláson, csakúgy, mint tudalmas asszonyok és halottmondók. Bár ezekben már Panni néni édesanyja sem bízott meg, amikor rájött a turpisságra, azt mondta a leleplezett halottlátónak: „Gond ütte, jaj kutya égette, no megá’! Ha nem hagyja abba a marhaságait, úgy kipofozom, hogy megemlegeti, amíg ezen a világon él!” Megtudhatjuk, mi minden volt egy poszrikos kosárban, hogyan porkolták szalmával a leölt disznót, milyen volt egy lóvásár, hogyan játszottak, ugrostak a gyerekek, hogy ringázták a bölcsőt, hogy segítette ki a tojást a Komi gyerek a tyúkból. Hogy kerültek a pelyvarakásba a sikeres borjúvásár után az áldomást ivók, hogyan kínlódta végig guggolva, a karfára támaszkodva a mozielőadást Bandó, a fiatal cigánylegény, aki nem tudta, hogy az ülést le kell hajtani. Megtudhatjuk, milyen volt a májfaállítás, hogy zajlott a karácsony, a húsvét, a locsolkodás, milyen volt a három falu (Kazár-Mátraszele- Vizslás) vendégsége. Betekinthetünk az első és második világháború eseményeibe, megismerhetjük a katonaélet keserveit és például ezzel kapcsolatban Panni néni bölcs gondolatait: „A háború egy borzalmas dolog az ember életében. Aki a háborút megindítja és a többi becsületes embert is belekényszeríti, családokat szakít szét egymástól, fiatal szerelmeseket a legszebb férfikorban a halálba kényszerít, az szerintem csak elmebeteg lehet. Bízzunk benne, hogy a jövőben még józanabb, okosabb emberek is kerülnek a bársonyszékbe, akiknek eszük is van, meg szívük, lelkűk. (Nagymamája is 30 évesen maradt özvegyen négy gyerekkel az első világháborúban.) Sok nehézséget hoztak az 1920-as évek is, amikor például Fergyi sógor azt mondta feleségének: „Hallod-e, Marcsa, jó volna nekem is kimenni Amerikába, hát úgy mondják, hogy ott sokkal több pénzt lehet keresni. Meg kellene a pajtát is csináltatni, meg a házat is, mit szólsz te hozzá?” „Nem tudom, Fergyi, mit szóljak én hozzá. Féltelek!” Aztán kiderül, hogy milyen volt Amerikában és hogy tért haza Fergyi sógor. Dédnagyapja idejében még együtt éltek a nagy családok, a hadok, Pályánk, Pestánk, Jánosónk. Együtt volt a sok föld, melyen a testvérek szíwel-lélek- kel együtt dolgoztak, olyan volt ez, mint egy kis téesz. Közülük Sándor Ispán János, azaz Espán Jankó a bölcs vizslási bíró irányította a gazdaságot. Tanulatlan ember volt ő is, de a földműves munka irányításában lepipálná a mai szakembereket. „Előrelátó volt, akár a bibliai József. Mindig tartalékolt gabonát vermekbe, számított arra, hogy szűk esztendők is következhetnek. Ami egyszer be is következett" Hozzá jöttek még az Alföldről is búza vetőmagért! Akkor még maguk készítette fakanállal, favillával ettek. Még az édesapja is azzal szeretett a legjobban enni, mert „a fakanállal nem meleg, nem forró az étel. Fiatalon árván maradt, már 12 éves korában nagy bükkönytáblát önállóan lekaszáló és a lovakhoz egész életében ragaszkodó édesapjáról is nagy szeretettel emlékezik meg: „Amikor az édesapám lovagolni kezdett, olyan volt, mint az égen a tejúti huszárok, csak a porfelhőt lehetett látni utána.” Az volt a kedves nótája, hogy „Esik eső, havas eső, nincs a lovamnak legelő. A zöld mező deres, fagyos, adok neki szénát, zabot. Kis pej lovam okos állat, tudja, hol lakik, babámat. Ha fölülök a hátára, gyorsan elvisz őhozzája. ” Nem felsorolásszerűen, hanem a történetek helyszíneként ismerkedhetünk meg az olyan szép dűlőnevekkel, mint a Mocsárrét, Sástó, Berek, Váró, Acsota, Nagyárnyék, Boszorát, Csörgőberki és a falu határában fakadó forrásokkal: Kiskút, Nagykata-kútja, Fehér-víz, Isten- kútja, Köszvényes-kút. A könyvismertetés során természetesen csak szemelvények villanthatok fel abból a személyes élményekből, emlékekből táplálkozó gazdag hely- történeti anyagból, melynek akár egyszeri elolvasása, akár egyes részleteinek újra és újra olvasása egyaránt nagy élményt jelent bárki számára, nekünk, palócföldieknek pedig szinte bibliánk, kis tájhazai bibliánk lehet. Befejezésül idézzük még egyszer Panni nénit: „Azon gondolkodom, hogy 1878-tól, amikortól a nagymamám Kazárra jött férjhez, azóta de nagyon sokat változott a világ, az emberek, a szokások, az öltözködés, a paló- cos nyelv, a templombajárás, a parasztházak... Ha bemegyek a kazári templomba, sokszor az jut eszembe, hogy de sokat járt ide az én vallásos nagymamám! Úgy köszönt be mindig azzal a szép köszönéssel, szépen, halkan, szinte magában, hogy: Dicsértessék az Úrjézus Krisztus mindörökké, ámen.” A kötet megvásárolható a megye könyvtáraiban. Oktatják a turizmust is A Comenius-program projekttalálkozóját a közelmúltban rendezték meg a litvániai Veisiejaiban: a bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot Bocsok Józsefné koordinátor, Gembiczki Ferenc közoktatási helyettes és Reviczki András 1/13. a osztályos tanuló képviselte. A találkozón részt vett a koordinátor lengyelországi Lubsko középiskolájának 3 tanulóból és 4 kísérő tanárból álló küldöttsége is. HEGEDŰS E. Amint azt Bocsok Józsefné elmondta, a projekt fő témája az iskolai vállalkozásoktatás és ennek gyakorlati kipróbálása volt. A találkozón alkalmuk nyílt a működő projekteken kívül a litván szakképzéssel is megismerkedni. Mivel áÉk- Litvánia ezen terű- , létén is igen nagy a munka- nélküliség, az iparfej lesztés nem igazán működik, így számukra is egy kitörési pont van: a turizmus, és ezen belül az ökoturizmus fejlesztése. A projekttalálkozó résztvevőit fogadta a lazdijai járás polgármestere, aki törekvéseiket ismertetve megmutatta a polgármesteri hivatalban berendezett tourinform-irodát. Ugyanitt biztosítottak helyet a helyi vállalkozók számára ingyenesen használható tanácskozó- és számítógépes teremnek.- Az iskola is kénytelen volt profilját a megváltozott igényekhez igazítani, így a szolgáltatások, különösen a turizmus oktatását vezették be - folytatta Bocsok Józsefné. - Az iskola diákjai a tuA nemzetközi csapat és a vendéglátók a litván igazgatói irodában rizmushoz kötődően kézművestermékek - virágszirom képek, képes naptárak, szőttes szalagok, virágdíszek - készítését tanulják, amivel környezetüket, a kollégiumot, az iskolát, de a szállodákat, éttermeket is díszítik. Igen tanulságos volt a csoport számára az a gondosság, amely a környezet megóvását jellemzi. Tisztában vannak vele, hogy Európa színes palettáján csak a tiszta levegő, a tiszta vizű tavak, a nemzeti ételek, a kézmű- vestermékek, a tánc- és-zenekuL- túra megőrzésével, kedves vendégfogadással válhatnak verseny- képessé. A koordinátor elmondta azt is: különösen érdekes volt számukra, hogy bár Litvánia csak 1918-1940 között volt önálló ország, sikerült nyelvi és kulturális értékeiket megőrizni. Részesei lehettek a függetlenné válás 15. évfordulója ünnepségeinek az iskolában, illetve Vilniusban, a fővárosban. Az ünnepségeket a nemzeti kultúra bemutatása uralta, nem volt semmilyen politikai felhangja, a tiszta öröm hozta össze az embereket.- Talán ha mi, magyarok is az ünnepek méltóságára koncentrálnánk, és az összefogást emelnénk ki, vendégeink hasonló elismeréssel adózhatnának, mint mi a vilniusi ünnepségen - mondta végezetül Bocsok Józsefné. - Minden Comenius-program számtalan tanúsággal szolgál, de ez a program különösen arra mutatott rá, minden kis nemzet - Litvánia lakossága 3,5 millió - megőrizheti kulturális, nyelvi, természeti értékeit, amennyiben ezt fontosnak tartja. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Bármennyire is félsz a sötétben, ne fütyöréssz betörés közben!” Szerencsés nyertesünk: LudányinéBella Szilvia Nógrádszakál, Rákóczi út 22. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb április 7-ig juttassák el szerkesztőségünkbe!
