Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-14 / 85. szám
2005. ÁPRILIS 14.. CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE 3 A közigazgatás szolgálatában Április 10-én, vasárnap hajnalban, 49 éves korában elhunyt Rábaközi Istvánná dr., Nógrád megye aljegyzője. Akik ismerték, tudják, milyen hihetetlen erővel dacolt betegségével, a sorssal, amely a borongós áprilisi hajnalon végül beteljesedett. Életének egyik legfontosabb, számunkra való tanulsága ez az erő és egész személyiségének méltósága, varázsa. Sokak számára az utolsó, róla őrzött kép a közgyűlés februári üléséről való, ahogyan csendes mosolyával őrködik a testület minden rezdülése felett. Majd feláll, elköszön és kissé fáradtan kisétál a hivatal ajtaján... Nagyon nehéz közérthető és olvasmányos módon vázolni egy köztisztviselői életpályát. A közigazgatás: szolgálat. A szolgálat pedig soha nem hivalkodó, nem látványos elemekből, fényes alkalmakból építkezik. Lényegét a szorgalmas, kitartó háttérmunka, a testületek döntéseinek előkészítése és fegyelmezett végrehajtása, közös ügyeink megbízható és folytonos intézése adja. Ami a közigazgatásban valóban fontos, az soha nem szerepel a címlapokon, a hétköznapi ember számára jóformán észrevétlen. Rábaközi Istvánné dr. 1956-ban született Salgótarjánban. Itt végezte a középiskolát és itt volt legelső munkahelye is a Salgótarjáni Ruhagyárban. Kereken harminc esztendeje, 1975-ben került a Salgótarjáni Járási Hivatal pénzügyi osztályára, majd 1978 és 1983 között a TÁKISZ jogelődjénél, az illetményhivatalban dolgozott. 1984-től a Nógrád Megyei Tanács VB, majd a Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlésének Hivatala munkatársa volt. Igazgatásszervezői diplomáját 1983-ban, az Államigazgatási Főiskola veszprémi tagozatán, jogi diplomáját 1993-ban, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg. A közgyűlés 1995. május 26-án nevezte ki Nógrád megye aljegyzőjévé. Szakmai életútjának talán egyik legfontosabb szakasza az ön- kormányzati rendszerre történő áttérés időszaka, az ezt megtervező és végrehajtó műhelymunkában való közreműködés volt. Neve, tevékenysége összeforrt a megye önkormányzatának legújabb kori, 15 éves történetével. Munkái, kéziratai, az általa jegyzett dokumentumok ott vannak a hivatalok irattáraiban és a levéltárakban. Szakmai teljesítményét sokszor, sokféleképp elismerték, legutóbb 2004-ben „A Köz Szolgálatáért Érdemjel” ezüst fokozatával. Ilyen különös egy hivatalnok életműve - vagy legalábbis annak kézzelfogható relikviái. Valójában persze ennél sokkal többről van szó: Azt gondolnánk, hogy a hivatali munka, különösen pedig az egy évtizedes vezetői, aljegyzői pálya megkeményíti az embert. Az Aljegyző asszony azonban nem így volt kemény. Erejét valami megragadhatatlan, hétköznapi fogalmakkal leírhatatlan derű, kedvesség, a gondoskodás és együttérzés rendkívüli képessége adta. Számára magától értetődően egyszerű volt megérteni helyzeteket, embereket, emberi sorsokat. Dönteni persze gyakran nem egyszerű, humora és szeretete viszont ekkor is megoldott olykor megoldhatatlannak tűnő helyzeteket. Általa nyert valóságosan emberi arcot a közigazgatás gyakorta lélektelen mechanikája. Korai halála pótolhatatlan veszteség a megye önkormányzata, illetőleg valamennyi polgára számára. Élete, pályája azonban tanulság és példa. Búcsúzunk: Rábaközi Istvánné dr. (1956-2005) Smitnya Sándor (a közgyűlés elnöke, 1994-1998) Becsó Zsolt (a közgyűlés elnöke, 1998-2002) Dóm Ottó (a közgyűlés jelenlegi elnöke) dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző Költészet napi délután Kisbágyon Zenés irodalmi délutánt rendeznek a költészet napja alkalmából a kisbágyoni faluházban, április 16-án, szombaton délután négy órától. A műsorban fellépnek a falu fiataljai, a Rajeczky Benjámin Zeneiskola tanárai és diákjai. A programot a Kisbágyon Ifjúságáért Alapítvány szervezi. ■ Ülésezett a NORDA Felvételünk a salgótarjáni fórumon készült FOTÓ: RIGÓ TIBOR Országos és regionális szinten egyaránt folyik a 2007-2013 európai uniós időszakra való felkészülés, melynek keretében elkészült az észak-magyarországi régió középtávú fejlesztési célkitűzéseit tartalmazó munkaanyag, melyet az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács megtárgyalt, elfogadott és társadalmi vitára alkalmasnak talált Salgótarján-Balassagyarmat A NORDA, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség tegnap Salgótarjánban és Balassagyarmaton is ülésezett. A regionális fejlesztési program három fő irányvonalra épül. A versenyképes gazdaság megteremtése, a tecnorégió program a gazdasági és technológiai fejlesztést, a logisztika, a cégek közötti együttműködés erősítését, a környezetvédelmi ipart foglalja magába - tudtuk meg Varga László miskolci programigazgatótól. A regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása a turizmus és idegenforgalom infrastruktúrájának fellendítését, a szálláshelybővltést, rendezvények szervezését jelenti. A minőségi élet feltételeinek megteremtése, a településhálózat integrált fejlesztése a város- rehabilitációt, a környezetvédelmi beruházásokat, az internet- és e-mail használatot helyezi előtérbe. Varga László elmondta: azt szeretnék, ha 2007-től saját regionális pályázati kiírások jönnének létre, s minden térség elmondhatná igényeit, véleményét akár megbeszéléseken, akár a www.norda.hu interneteimen, illetve a tervezes@norda.hu e- mailen. A programot június 30- ig véglegesítik. _______________Bt. A. M egújul a történelmi belváros (Folytatás az 1. oldalról) Reneszánsz Rt.-t a vezérigazgató, Páljános András és munkatársai képviselték. A szerződést a közbeszerzési pályázatot kiírt szervek részéről dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet írta alá. A kivitelezési munkák koordinálója, lebonyolítója Szécsény Város Önkormányzata lesz. A pályázók részéről a szerződést a két vezérigazgató írta alá. Dóra Ottó megköszönte a két félnek a megyei önkormányzattal való jó együttműködését, azt a szerteágazó, sokrétű munkát, amit a szerződések aláírásáig végeztek. Kérte a kivitelezőket, hogy olyan munkát adjanak át, amire hosszú távon büszke lehet a város és a megye. Vág-völ- gyi Ferencné és dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet szintén színvonalas munkát kért a pályázatot elnyerőktől. Páljános András lapunknak elmondta, hogy a munkálatokat már ma elkezdik, s a múzeum felújítását augusztus húszadikára befejezik. A várkert rekonstrukciójával novemberben végeznek. Kolozsvári Gyula úgy nyilatkozott, hogy a múzeumhoz vezető Ady Endre utcát és az előtte lévő teret állam- alapításunk ünnepéig elkészítik, így nem lesz akadálya szeptemberben a szécsényi országgyűlés 300. évfordulójának méltó megünneplésére. A többi munkát ősszel tovább folytatják. SZENOGRÁDI FERENC Hírek Szécsény KÉT ALKOTÓ. Április 15-én' pénteken 16 órakor a szécsényi Művelődési Központ galériájában a szlovákiai id. Gerő Ervin és ifj. Gerő Ervin alkotásaiból nyílik kiállítás. DIÁKVERSENY. Április 16-án a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában rendezik meg az általános iskolák ötödik és hatodik osztályosai részére a megyei Kaán Károly biológiai versenyt. Salgótarján TEST-LÉLEK. Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas népdalénekes „Testi-lelki kenyerünk” címmel tart műsort április 14-én, délután öt órakor a Somoskőújfalui könyvtárban. KIÁLLÍTÁS. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában április 14- én, csütörtökön, délután négy órától a Nógrády Andor műveit bemutató kiállítást Antal József könyvtáros-tanár nyitja meg. A tárlatnyitáson közreműködnek a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népi énekesei. ZÁRÓ FOGLALKOZÁS. A Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet szervezésében befejeződik a képzőművészeti szabadegyetem. A záró foglalkozás április 20-án, szerdán 17 órakor kezdődik a József Attila Művelődési Központ klubjában. Az előadó Bálványos Huba grafikusművész, főiskolai tanár. A téma a Nagy alkotók - különleges művészeti értékek sorozatból Szalay Lajos művészete. ÉLETMŰ. A József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában április 20-án 17 órakor nyílik Gyüre Nándor festőművész életműkiállítása. A tárlatot dr. Csongrády Béla író nyitja meg. Közreműködik Ora- veezné Orsó Erzsébet hegedű- művész zenetanárnő, Szabó Istvánné zongoratanárnő, valamint Csákvári László előadó- művész. ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉG. Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetség (EFOÉSZ) Nógrád Megyei Egyesülete üdülési lehetőséget kínál tagjai részére. Bővebb felvilágosítást kérni, illetve jelentkezni a 32/311-217-es telefonszámon lehet. Feloszlatta magát a képviselő-testület (Folytatás az 1. oldalról) korszerűsítettük az utcai világítást, három év alatt 240 millió forintból megvalósítottuk a szennyvízberuházást, az útjaink 90 százaléka jó állapotban van, szilárd burkolatú. Ráadásul a közelmúltban kaptunk értesítést arról, hogy sikeresnek bizonyult a kábeltelevízió-hálózat kiépítésére benyújtott pályázatunk. Már csak a gáz hiányzik a teljes közművesítéshez - fejtette ki a település első embere. - Hallottam már olyat is, hogy az ön- kormányzat sokat költekezik. Igen, lehetne spórolni, ha nem biztosítanánk az iskolás gyerekeink részére ingyenes tankönyvet és étkeztetést, felhagynánk az idősek szociális étkeztetésének támogatásával, vagy ha szélnek eresztenénk a közmunkásokat. Én a törvény által meghatározott legkisebb bérrel vagyok foglalkoztatva, és soha nem kértem emelést - mondta a község vezetője. Szentes Dezső elmondta, hogy a június 12-re kitűzött időközi választáson ismét jelölteti magát polgármesternek, s addig is ellátja a tisztséget.- A falu majd eldönti, hogy akar-e még, vagy sem. Nem adtam fel, nem hagyom itt a települést - zárta gondolatait Szentes Dezső. Az üggyel kapcsolatban próbáltuk megkeresni az önfeloszlatás mellett döntő képviselőket. Illés Ferenc éppen tíz esztendeje látja el a tisztséget a településen, a lépés indokaira vonatkozó kérdésünkre így felelt:- A pénzügyi bizottság belső ellenőrzést tartott, s kiderült, hogy Szentes Dezső egyszeri, személyes jutalomként olyan pénzt fizetett ki (mintegy 60-80 ezer forintot) egy, a polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselőnek - aki akkor leszámolt - amelyet a képviselő-testület nem szavazott meg, s még a jegyző sem javasolta. Az ügyészség szerint bűncselekményt követett el, ezért „dorgálásban” részesítette a polgármestert - mondta Illés Ferenc.- Ráadásul a jegyző és a polgármester az Állami Számvevőszék jelentését sem mutatták meg nekünk, képviselőknek, holott az már hivatkozott a belső ellenőrzésre, s kiderült, hogy nem volt elvégezve a leltározás. A költségvetés deficites, óriási péiizproblé- mákkal küszködik a testület. Személyes ügyek is felmerültek: a hivatal pénzügyes, gyámügyes dolgozói panaszkodtak, hogy a polgármester keményen bánik velük - fejtette ki a képviselő. Megkerestük Gréczi-Zsoldos Miklós alpolgármestert is, aki azonban közölte, hogy - az ügyvédjectanácsá- ra - mindaddig nem nyilatkozik, amíg nem látta a testületi ülés jegyzőkönyvét. SCHVEICZER KRISZTIÁN Barta László főjegyző tájékoztatása szerint a negyedik önkormányzati ciklusban - vagyis 2002. október 20. óta - Nógrád megyében hét időközi választást és egy népszavazást tartottak: Bokor és Herencsény községben a polgármester lemondása miatt, Nógrádmarcal, Nagylóc és Szalmatercs községekben a cigány kisebbségi önkormányzat, Szirák, Karancsberény községekben a képviselő-testület feloszlatása miatt. A jelenlegi ciklus egyetlen helyi népszavazását Nagykác-Zsunypuszta településrészen - az Európai Parlament tagjainak választásának napján - tartották. TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS. Salgótarjánban ezekben a napokban a városgazdálkodási válla- lat dolgozói folyamatosan takarítják a városközpont közterületeit és járdáit. _____fotó: rigó tibor