Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-01 / 74. szám

■ SPORTTÜKÖR 2005. ÁPRILIS 1., PÉNTEK Már a jobb eredmények is jönnek Poolbiliárd, Sport 1 tv éjszakai verseny és nyílt megyebajnokság, első forduló Maratoninak bizonyult a húsvéti hét vége jó féltucatnyi salgótar­jáni biliárdosnak, hisz a szombati megyebajnokság első forduló­ját követően késő este kocsiba vágták magukat, és a fővárosban folytatták azt, amit itthon elkezdtek (illetve be is fejeztek). Azaz poolbiliárd-hétvége volt a javából, időkorlátok nélküL Újfalusi Péter pályafutása első nagyobb győzelmét aratta a megyebajnokságon Labdarúgó megyei III. osztály A 4+1 fordulós megyebajnok­ság első versenyét az elmúlt szombaton rendezték meg a sal­gótarjáni Madison Biliárd Cen­terben, ahol a 15 hazai dákómű- vész mellett hárman Balassa­gyarmatról is indultak. Az úgy­nevezett 8-as játékban két cso­portban, öt nyert játszmáig mentek a résztvevők, és „ádáz lökdösődés” után délutánra ki­alakult a döntősök mezőnye. Itt aztán kiderült, a remek formát mutató hazai Újfahisi Péter ver­hetetlen ezen a napon, és maga­biztos játékkal meg is szerezte a győzelmet. A további sorrend: 2. Smida Szabolcs, 3. Kovács Zoltán (mindketten Madison Bi­liárd Klub Salgótarján), 4. Csikós Gábor (Balassagyarmat), 5-6. (holtversenyben) Smida László és Bartus László (mindketten Madison BK, St.). A nyílt megye­bajnokság következő fordulóját április 9-én rendezik, ugyancsak a megyeszékhelyen. * 9r Mindössze egy másfél órás autóútnyi pihenőideje akadt annak a nyolc tarjáni verseny­zőnek, akik a fent említett me­gyebajnokságot késő este befe­jezve azonnal Budapestre in­dultak, hogy részt vegyenek a Sport 1 tv által rendezett első húsvét éjszakai poolbiliárd-ver­senyen. Mint a későbbi ered­ményekből kiderült, jó párak­nak kiváló a „biliárd álló- és koncentrálóképessége” hisz a 30 főből álló mezőnyben Smida László - nógrádi pool- biliárd-sporttörténelmet írva - az első helyet szerezte meg, és nem is akármilyen versenytár­sakkal szemben. A 20-as ma­gyar ranglistából hárman is ott voltak, közülük például a leg­jobb jelenleg az 5. helyen áll. Kiválóan szerepelt még a Madison Biliárd Klub csapatá­ból Bartus László - ő 4. lett - és Jenei István, valamint Botos Ro­land, akik holtversenyes ötödik helye ugyancsak szenzációs. __________________;______(SATIS) B ALASSAGYARMATI CSOPORT 14. forduló Unicum FC II. - Csesztve 5-3 (3-2) • Mohora, 140 néző, vezette: Balogh A. Unicum FC II. Mohora: Dudás - Mikus V., Pálok, Rith, Antóni, Hornyák, Diósi, Gyurovics, Mikus A., Mizera, Nagy A. Cs.: Nagy Z„ Podholiczki, Szűcs. Csesztve: Pálmán K. - Leszák, Kukéi, Fe­renc, Császár, Karaba, Pálmán Z„ Németh Z., Németh G., Gu­lyás, Tolnai. Cs.: Kárpáti, Korbely, Bander. Gl: Mizera (2), Gyurovics, Antóni, Pálok, ill. Né­meth Z., Karaba, Császár. Ipolyszög - Herencsény 5-0 (2-0) Ipolyszög, 100 néző, vezette: Jónás K. Ipolyszög: Selymes R. - Trepinszki Z., Trepinszki Sz., Szemesi, Záborszki, Zagyi, Tóth Cs., Tóth }., Gajdos, Uram, Bog­nár S. Cs.: Jakus Molnár Sely­mes P. Horváth G. Herencsény: Gyurovics J. - Tácsik, Hering, Jusztin B., Berger, Kiss A., Kiss P, Oláh, Polonkai, Szilfai, Hajdú. Cs.: Kerekes, Szabó. GL: Bognár (2), Trepinszki Sz., Szemesi, Tóth J. Csitár - Magyarnándor 5-1 (2-1) Csitár, 110 néző, vezette: Babcsán T. Csitár: Markó Sz. - Csábi Cs., Bozány A., Valah, Szép, Csábi Sz., Baráz, Szalánszki R, Takács, Szandai, Bozány F. Cs.: Nagy B., Chikán, Komjáti, Cserni Cs. Magyar­nándor: Szőllősi - Forgács, Szentgyörgyi, Bagyal Bálint, Jusztin N„ Istvanovszki, Kor­mány, Bagyal Balázs, Pásztor, Si­mon, Kukucska. Cs.: Gyurek, Bagyal Z. GL: Szandai, Takács, Csábi Sz., Chikán, Forgács (ön­gól), ill. Jusztin N. Nógrádsipek - Galgaguta 4- 2 (3-1) Nógrádsipek, 130 néző, vezet­te: Lőcse. Doboskút SK Nógrád­sipek: Oláh Zs. - Vizi Z., Oláh B„ Kocsis, Oláh R, Guti, Végh, Pifka, Kolosi, Balázs, Czerovszki. Cs.: Csordás, Vizi V., Szandai, Lenner, Szita. Galgaguta: Föld­vári - Kurnász, Ferik, Sinkó, Horchi, Nemecz, Lieszkovszki, Bálint, Blaskó, Szabó A., Kovács R. Cs. : Pleva T., Pleva Cs., Radies. GL: Oláh B., Pifka, Balázs, Szandai, ill. Bálint Kovács R. Hugyag - Kétbodony 5- 0 (2-0) Hugyag, 100 néző, vezette: Oláh Z. Hugyag: Oláh R. - Csábi R., Kiss, Vigh L., Riczi E., Riczi T„ Berki, Győri T., Kellnár, Ju­hász, Vígh E. Cs.: Barabás, Oravecz. Kétbodony: Miklián T. - Dóczi, Sági, Kosik, Manda, Oman, Nagy T., Hajzsel Z., Ma­gos, Gulyás, Szabó T. Cs.: Teplánszki, Kiss, Csordás. Edző: Hajzsel József. GL: Vígh E. (3), Juhász A., Riczi E. Szanda - Nógrádmarcal 3-2 (1-1) Szanda, 100 néző, vezette: Szőrös R. Szanda: Koplányi N. - Ivanics, Csonka, Koplányi D., Tóth A„ Grenyó, Molnár, Repka, Szabó G„ Tóth J„ Szabó F. Cs.: Magyar K., Koplányi J., Varga O. Nógrádmarcal: Kosik J. - Petői, Varga Cs., Cservenák, Virágh, Gáspár, Búzás, Sági, Mahót, Ab­rahám, Szabados. Cs.: Tóth Z„ Varga K„ Juhász L., Jusztin A. GL: Csonka G., Szabó G., Szabó R, ill. Mahót, Varga Cs. Pótolt mérkőzés a 4. forduló­ból: Unicum FC II. Mohora - Hugyag 3-1 (2-0). KANYÓ FERENC A bajnokság állása 1. Unicum FC II. 13 10 1 2 38-24 31 2. Ipolyszög 13 10 0 3 46-17 30 3. Csitár 13 8 3 2 35-18 27 4. Nógrádsipek 13 6 4 3 32-19 22 5. Herencsény 13 7 1 5 29-24 22 6. M.-nándor 13 6 3 4 29-22 21 7. Hugyag 13 6 2 5 45-30 20 8. Kétbodony 13 6 2 5 26-33 20 9. Csesztve 13 6 I 6 28-28 19 10. Galgaguta 13 6 0 7 38-28 18 11. Nógrádmarcal 13 2 1 10 21-51 7 12. Szanda 13 1 0 12 11-56 3 13. Cs.-surány visszalépett RÉTSÁGI CSOPORT 14. forduló: Felsőpetény - Nóg- rád 2-5, Ipolyvece - Vámosmikola 4-2, Tereske - Rétság II. 2-3, Szen­té - Drégelypalánk 1-1, Borsosbe- rény - Bernecebaráti 4-4, Hont - Legénd 5-1, Szátok - Ősagárd 6-0. A bajnokság állása 1. Rétság II. 14 14 0 0 59-23 42 2. Szátok 1410 2 2 49-21 32 3. Berneceb. 1410 1 3 49-24 31 4. Borsosb. 14 7 2 5 33-31 23 5. Ipolyvece 14 7 1 6 40-32 22 6. Nógrád 14 5 4 5 41-39 19 7. D.-palánk 14 5 4 5 26-27 19 8. Vámosmikola 14 6 1 7 34-41 19 9. Legénd 14 5 2 7 3040 17 10. Hont 14 4 2 8 30-39 14 11. Tereske 14 4 2 8 25-35 14 12. Szente 14 3 2 9 23-39 11 13. Ősagárd 14 2 3 9 2246 9 14. Felsőpetény 14 2 2 10 26-50 8 ■ Pontmentés a hajrában Labdarúgó vb-selejtező Sztilian Petrov fejesgóljára a le­fújás előtt egy szöglet utáni kavaro­dást követően Rajczi Péter vála­szolt, így döntetlennel zárult a Ma­gyarország-Bulgária labdarúgó vi­lágbajnoki selejtező. A 2006-os né­metországi vb európai 8. selejtező- csoportjában: Magyarország - Bulgária 1-1 (0-0) Szusza Ferenc Stadion, 10 ezer néző, vezette: Jan Wegereef (hol­land). Magyarország: Király - Ju­hász R., Stark, Komlósi - Bodnár L, Böőr, Vincze O. (Rajczi, 84.), Kor­sós (Kerekes Zs., 74.), Huszti - Torghelle, Szabics. Szövetségi kapi­tány: Lothar Matthäus. Bulgária: Ivankov - Kirilov, 1. Petkov, Topuzakov, Sztojanov - Lazarov (Borimirov, 75.), Jankov (Mancsev, 63.), Sztilian Petrov, Georgiev - Martín Petrov (Ivanov, 83.), Berbatov. Szövetségi kapitány: Hriszto Sztoicskov. GL: Rajczi (90.), ilL Sz. Petrov (52.). Sárga lap: Vincze (30.), Böőr (51.), Stark (78.), Torghelle (86.), ül Sz. Petrov (36.), Berbatov (40.), Jankov (55.), Petkov (74.). Lothar Matthäus: - Jó meccs volt, és noha Gera Zoltán hiány­zott, az egész csapat kiválóan küz­dött Az első félidőben voltak esé­lyeink, szünet után mégis a bolgá­rok szerezték az első gólt. Szeren­csére az utolsó pillanatban sikerült egyenlítenünk, ezzel együtt néhá- nyan elfelejtették végighajtani a ta­lálkozót. A jövőben jobban keü összpontosítanunk a második já­tékrészben. Hriszto Sztoicskov: - Még van esélyünk a továbbjutásra, bár ter­mészetesen nem örülünk annak, hogy döntetlennel zárult ez a már megnyert találkozó. Nagyon jól ját­szottunk, elégedett vagyok a fut- balüstáimmal. Voltak esélyeink az újabb gólokra, de nem használtuk ki azokat, s üyen a futbaü, egyenlí­tettek a hazaiak. Nincs más hátra, meg keü nyernünk a hátralévő meccseinket. Az állás 1. Horvátország 5 41013- 213 2. Svédország 5401 17- 212 3. Bulgária 5221 10- 8 8 4. Magyarország 5212 6- 9 7 5.Izland 5014 4-14 1 Olimpia 2012 A 2012-es nyári olimpia rende­zési jogáért folyó verseny minden idők legszorosabbja lesz - jelentet­te ki Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Soha nem volt még ennyire kiegyensú­lyozott a mezőny, mint most, ami­kor London, Madrid, Moszkva, New York és Párizs kandidál „Azt gondolom, korai még bármit is mondani, ki vezet, ki van lemarad­va. Mind az öt jelentkező jó pályá­zati anyaggal van versenyben” - fogalmazott Rogge. A NOB júüus 6-án Szingapúrban dönt, mely vá­ros adhat otthont a 2012-es nyári játékoknak. Nyílt túra A Zöld Út Temészetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez április 3- án, vasárnap a Mátrába. A tervezett útvonal: Pásztó - Kamara-gödör - Nyikom-nyereg - Zám-patak - János vára - Tilalmas tető - Szurdok- püspöki. Találkozás Salgótarjánban, a főtéri vasútállomáson 6.30-ig. Túravezető: Molnár János. 33%-kai alacsonyabb áron!* •Most ingyen online angol-magyar/magyar-angol szótár-szolgáltatást is kap mellé. Microsoft Office Small Business Edtition 2003: Word, Excel, Outlook, PowerPoint és még 2 alkalmazás. Fordítsa előnyeit a saját vállalkozása hasznára - most rendkívül kedvező, 69 900 Ft+áfa-s áron. Az akció részleteiről érdeklődjön a 2-MSINFO (2-674636) telefonszámon vagy hivatalos viszonteladóinknál Az akció 2005.03. Ol tói a készlet erejéig érvényes www.microsoft.com/hun/offlcesbe2003 J Microsoft' j Office Az információ érték Tel^irypkocsikt online interjú www.nogradmegyeihirlap.hu DR. LAM PERT MÓNIKA Április 1., péntek 15.00-16.00 Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter asszony lesz szerkesztőségünk vendége április 1-jén, pénteken 15 órától. A politikus egy órán keresztül válaszol az olvasók kérdéseire.

Next

/
Oldalképek
Tartalom