Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)

2005-03-09 / 57. szám

4 2005. MÁRCIUS 9., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Téli vadetetés tavasszal a „rekordtermő" területen Az Ipoly és Dobroda-patak között terül el a balassagyarmati Ipoly Erdő Rt. egyik va­dászterülete. A folyóparti részen legelők húzódnak, kisebb szántóföldekkel, náda­sokkal, fűz- és égerligetekkel vegyesen. A Komra-völgyi víztározó, Piliny, Nógrádszakál, Ludányhalászi és Szécsényfelfalu közötti dombvidéket cser-, tölgy- és akácerdők borítják, a bükk is megél az árnyékos, magasabban fekvő oldalakon, meg persze előbbiek mellett jó pár elegyfaj. A 3200 hektár 65 százaléka erdő, az adottsá­gok pedig már csak azért is kiválóak, mert a terület belsejében nincs lakott hely. Faragó Zoltán- Gímszarvas, őz, muflon, vaddisznó fordul elő a területen - tudtuk meg Páris Istvántól, az Ipoly Erdő Rt. szécsényi erdé­szetének helyettes vezetőjétől - az apróvadak közül a mezőgaz­dasági területeken kevés fácán és mezei nyúl is él, de utóbbiak állománya nem jelentős. Ami az eredményeket illeti, vadászidé­nyenként 20-25 gímszarvas, 50-55 őz, 15 muflon és 100-110 vaddisznó kerül terítékre. Az utóbbi években mind a mennyi­ség, mind a minőség jelentős mértékben javult. Ami a minő­séget illeti, első helyen érdemel említést a tavalyi szezonban a Ludányi-réten puskavégre ke­rült megyei rekord, országos ha­todik helyezett, 631 grammos, aranyérmes őzbak trófeája. Ugyancsak a tavalyi szezonban lőttek egy, a nógrádi átlaghoz képest jónak mondható, nyolc kilogrammos agancsot viselő gímszarvasbikát is. Korábban ennél még nagyobb, 9,75 kilós bika is került már terítékre az erdészeti területen. A muflon­trófeáink is nagyon szépek, az idősebb kosok 70-80 centimé­ter közötti csigákat viselnek. A vaddisznó társas vadászatára érkező vendégek rendkívüli él­ményekkel térhetnek haza, mert hajtásonként átlagosan 12 feketecsuhás kerül puskavégre! Ez az Ipoly Erdő Rt. vadászterü­letei között a napi terítékátlagok vonatkozásában a második leg­jobb eredmény.- Honnan érkeznek a vendé­gek?- Zömmel külföldiek, első­sorban németek és osztrákok érkeznek hozzánk. A trófeás nagyvadfajok egyéni vadászata mellett a téli disznóhajtások a legvonzóbbak. Egyébként egy­re nagyobb a hazai bérvadászok részéről megnyilvánuló érdek­lődés is.- Mi jellemzi a vadföldgaz- dálkodást?- A terület több pontján ala­kítottunk ki a vad táplálkozását biztosító agrokultúrát, ezekkel is csökkenteni kívánjuk az er­dő- és a mezőgazdasági káro­kat. Összesen 25 hektárnyi vadfóldet művelünk. Álta­lában őszi búzát, kukori­cát és vegyes takarmány- keveréket termelünk és el­sősorban a szarvasok szá­mára lucernaföldjeink is vannak. A vadetetést egész évben folytatjuk, ér­telemszerűen nyáron keve­sebb, télen több takarmány fogy. A kihelyezett mennyi­ségeket az időjárástól függő­en növeljük vagy csökkent­jük. Évente 350-400 mázsa szemes kukoricát, mellette lé­dús takarmányként 200 mázsa silót etetünk fel. Nemrég na­gyobb mennyiségű sárgarépát is sikerült beszereznünk, amit fo­lyamatosan etetünk.- Észrevehet&e a területen a vadkár?- A tekintélyes mennyiségű takarmány feletetése mellett ki­csi! Emellett mind az erdőterüle­teken, mind a mezőgazdasági kultúrákban törekszünk persze a károk elhárítására, így a makk­termést állandó kerítések építé­sével igyekszünk megóvni a vad­disznóktól. A ban. Megállunk, a vad pedig, bár bizalmatlan, de a közelben ma­rad. Az őzek egymás után moz­dulnak meg, így kiderül, hogy öten vannak. Amikor a fotós kol­léga kiszáll, hogy jobb képet csi­nálhasson róluk, egymás után menekülnek el a kocsi közelé­ből. Fehér tükrük villoga fák kö­zött, mintha csúfolódnának... A következő őzet ezek szerint majd a kocsiból kell fényképezni, mert az ajtó csapódására elszaladnak. Tovább hajtunk, s egy perc múl­va már előttünk egy újabb, bar- kás agancsot viselő bak. Megug­rik, aztán Páris István füttyére megáll, felénk figyel - gyönyörű látvány éppen két fa között - csakhogy már a teleobjektívek- nek is túl messze van. Tovább hajtunk, alattunk fel­tűnik a Komra-völgyi víztározó. Be van fagyva, de a levegőztető körül állandó a vízmozgás, ott nem áll be a jég, s a folyékony elem kétféle halmazállapotú vál­tozatának éles határa pár száz méteres hosszúság­ban húzódik ke­Mik jártak itt? Páris István a szórón hagyott nyomokat vizsgálja Szénával feltöltött szarvasetető magasles alatt ismeretlen ren­deltetésű lemezhordó áll.- Néhány napra való szemes tákarmány elfér benne - mondja kérdésünkre veze­resztbe a tavon. A me­Magasles a területen FOTO: RIGÓ TIBOR gazda­sági kultú­rákat vil­lanypásztorral próbáljuk távol tartani a vadat. Ez nagyon jó és hatásos megoldás, kevesebb gond van vele, mint drótkerítéssel. Utóbbinak nagyobb az anyagkölt­sége, a munkadíja, ráadásul, mi­után teljesítették feladatukat, le is kell bontani őket Egyébként a te­rületen két kerületvezető erdész dolgozik, ők látják el a hivatásos vadász feladatait is. Közreműkö­désükkel történik a szakszerű se­lejtezés is, így jelentős mérték­ben kiveszik részüket az állo­mányszabályozás munkájából. Tavasz van - elméletileg. A táj azonban nem erről árulkodik, a hó még mindig tart, különösen az árnyékos és a magasabban fekvő területeken. Előbb Pilinyt, majd a faluvégi majort is elhagy­va rátérünk a Komra-völgyi víz­tározó üzemi útjára, ami egyben a vadászterület határa is. Alig pár száz métert haladunk az er­dészet terepjárójával, amikor őzeket látunk az akácos oldal­J e g szélén tőkésrécék pihennek: a szo­rosan egymás mel­lett üldögélő madarak tö­mege egyetlen, szürke sávvá olvad össze, parttól partig. Há­romszáz? Négyszáz? Ötszáz? Ki tudná megszámolni...- Rászoktak a récék az erdei szórókra is - jegyzi meg Páris István. - Esténként jönnek, megeszik a szemes takarmányt, mozgásukkal, hangoskodásuk­kal az óvatos nagyvadat, még disznót is, elriasztják... A víztározó partjáról az erdő felé vesszük az irányt. Nemsoká­ra két őzet látunk a sűrűben, az­tán egy magasleshez és a köze­lében kialakított szóróhoz érünk. A nyomok tanúsága szerint őzek és néhány vaddisznó járt erre. A tőnk. - Ami- k o r olyanok P a terepvi- szonyok, hogy a traktor sem tud kijönni ide, ebből pótoljuk, amit a vad megeszik. Megné­zünk még néhány szép fekvésű ma­gaslest és szórót, aztán egy helyen gyalogos sétát teszünk egy völgy aljába. Szóró, kupacba lerakott si­ló két helyen is, fatőkén elhelye­zett sózó, magasles, szarvasetető egymás közelében, - körülöttük pedig milliónyi nyom. A terület nagyvadállományának minden képviselője megfordult itt, gím­szarvas, vaddisznó, muflon, őz - lehet ismerkedni, melyik, miféle patalenyomattal írja nevét a hóra.- Az őz reggel tovább marad a szórón, mint a többi yad, azért tűnik úgy a nyomok alapján, mintha sokkal több lenne belő­lük - jegyzi meg Páris István. Körülnézünk alaposan. A szarvasetető mellett nagy ku­pac, frissen kihozott siló, zsák­nyi sárgarépa, az oldalán pedig kukoricával feltöltött önetető, ki­zárólag szarvasnak alkalmas magasságban. Megnézünk még egy szórót egy nehezen művelhető, ököl nagyságú kövekkel borított vadföld közelében. Nagyobb mennyiségű répa várja itt is a vadat.- Különösen fontos ilyen­kor a lédús takarmány eteté­se, mert a vad inkább csak szénához, szemestakar­mányhoz, rügyekhez jut, in­ni pedig nem tud, mert a vi­zekbefagytak - mondja kísé­rőnk. Azt is megtudjuk tőle, hogy a közelben egykor tanya volt, a terület akácosait és többnyire csenevész tölgyeseit valószínű­leg a régi, rossz birkalegelőkre ültették. Aztán megnézzük a volt va­dászházat a víztározó közelé­ben, - most egy cég nyaralója -, közelében az őz- és muflonnyo­mokkal teli szórót, aztán a Mihálygerge és Litke felé húzó­dó kisebb-nagyobb vadfóldeket. Út közben szerencsénk van: az út mellől három őz ugrik meg közeledtünkre, de, amikor a ko­csi fékez, megállnak. Páris Ist­ván rájuk fütyül, mire szépen felénk néznek, s néhány fotó erejéig várnak. Persze nem tar­tós a fütty hatása, eliramodnak végül... Litke közelében még há­rom őz kerül elénk. Nyugodtan legelnek, de amikor megpróbál­juk fotózható távolságra megkö­zelíteni őket, hosszú szökkené­sekkel menekülnek a takarás nélküli mezőről. Visszafelé Lükétől a vadász- terület határa mellett megyünk végig, az Ipoly-parti úton. Nógrádszakál és Ludányhalászi között mezőgazdasági terület húzódik: éppen, itt került pus­kavégre tavaly az országos hato­dik, megyei rekord nagy őzbak. Közvetlenül a néhány helyen jól látható folyóterasz alatt magas­les áll, közelében most is két őz keresgéli táplálékát. Talán a csu­da trófeát viselő bak utódja va­lamelyik? Reménykedhetünk benne! VADASZTARISZNYA

Next

/
Oldalképek
Tartalom