Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)
2005-03-08 / 56. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap BÁTONYTERENYE 2005. MÁRCIUS 8., KEDD REGIONÁLIS NAPLÓ Költségvetés, megvalósítható célok Elfogadta a bátonyterenyei önkormányzat 2005. évi költségvetését a város képviselő testülete. Vanya Gábor polgármestert arra kértük, véleményezze a büdzséL A 2005. évi költségvetésben célkitűzésként fogalmazódott meg a város által biztosított szolgáltatások színvonalának biztosítása, az ellátási színvonal lehetőség szerinti emelése. Kiemelt feladatként határozták meg a szennyvízközmű-beruházási program első és második ütemének megvalósítása, valamint a tanuszoda befejezését, működésének elindítását. Feladat továbbá a kiemelt projektek (városközponti rehabilitáció, szolgáltató önkormányzat) végleges elfogadása esetén az azokban vállalt feladatok maradéktalan végrehajtása.- Az idei költségvetésben mintegy négymilliárd 482 millió forint bevételt terveztünk, amely jelentősen - 15,8 százalékkal - meghaladja a 2004. évi költségvetést. Az önkormányzat által ellátott feladatok finanszírozására megközelítőleg négymilliárd 700 ezer forintot fogadott el a képviselő-testület - fejtette ki Vanya Gábor. Szavai szerint az eredetileg tervezett forráshiány 215 millió 373 ezer forint, amely teljes egészében az intézmények működtetése során keletkezik. Vanya Gábor elmondta, hogy a költségvetés szerkezete jelentősen módosult a fejlesztések, beruházások javára. A tavalyi 50-50 százalékos működési-fejlesztési arány 45-55 százalékra módosult. A teljesség igénye nélkül, néhány önkormányzati szakfeladatot kiemelve, a működési költségek az alábbiak szerint alakulnak. Az egészségügyi ellátásra mintegy 116 millió 500 ezer, a szociális ellátásra csaknem 470 millió 800 ezer forintot biztosítottak. Az alapfokú oktatásra több mint 780 millió forintot, a közművelődésre csaknem 64 millió forintot, míg a városfenntartásra megközelítőleg 224 millió forintot fordítanak. Az idén beruházásra 2 milliárd 366 ezer forintot, felújításokra 11 millió 195 ezer forintot, fejlesztési célú pénzeszköz átadására (például közvilágítási hálózatbővítésre) pedig több mint 38 millió forintot fordítanak. Az idei intézményi keretek tartalmazzák a közalkalmazottak ez évi összességében 12 százalékos, valamint a köztisztviselők 6 százalékos bérfejlesztésének fedezetét. Az önkormányzat a szak- alkalmazottak körében a szűkös költségvetés ellenére sem tervez létszám- leépítést, intézménybezárást. Mint azt a polgármester elmondta, céljuk, hogy az intézményi szolgáltatások színvonalának emelésével többletbevételekhez juttassák az intézményeket. A szolgáltatások szintjének emeléséhez viszont jól képzett szakemberekre van szükség, ezért nem is gondolkodnak létszámleépítésben.- Sajnos, városunkban nagy számban vannak szociálisan hátrányos helyzetben lévő családok, emberek, ezért továbbra is kiemelten kell kezelnünk a szociális segélyezést, amelyre 2005- ben 318 millió forintot fogadott el a testület - szemben a tavalyi 280 millió forinttal - hangsúlyozta a polgármester. A fejlesztési, beruházási feladatokat 2 milliárd 416 millió forintban tervezték meg, amely 24 százalékos növekedést jelent az előző évi tényadatokhoz képest. A szennyvízberuházás első és második ütemére az igénylésnek megfelelően csaknem 1,1 milliárd forint támogatást vehetnek át. Tervezik a társasházi épületek külső felújításának támogatását, valamint - pályázatok segítségével - a játszótéri beruházásokat és a maconkai ravatalozó felújítását, korszerűsítését.- A célkitűzések megvalósításához, a költségvetési hiány csökkentéséhez szigorú intézményi gazdálkodásra, vagyis a bevételek növelésére, a kiadások mérséklésére, következetes munkára és szemléletváltozásra van szükség - hangsúlyozta a polgármester, aki úgy véli, hogy a lehetőségek feltárásában, valamint a megvalósítás kidolgozásában és végrehajtásában egyaránt elengedhetetlen a képviselő-testület minden egyes tagjának intenzív közreműködése.- A feladat nem könnyű, de egy szigorú, racionális gazdálkodással, a célkitűzéseink következetes végrehajtásával Bátonyterenye idei költségvetése biztonságosan kezelhető, céljaink megvalósíthatóak - zárta gondolatait Vanya Gábor. Vanya Gábor Mátrai túra - gyönyörű panoráma A Bátonyterenyéről induló mátrai túrák közül most a négyes számú, Nagybátony vasútállomás-Nagybátony-ófalu-Szo- rospatak-Mátraszentistván útvonalat mutatjuk be. Jelzése Z, távolsága 9 kilométer, szintemelkedése 550 m, túraideje pedig 3 óra 10 perc. A vasútállomásról jobbra indulunk el a sínek mellett. A sorompónál balra fordulva átmegyünk a síneken, s délkeleti irányba tartva az SZP+ jelzések vonalán hamarosan a városháza előtt haladunk el, s a Béke utcán megyünk tovább. Dél felé nemsokára az Óvár (753 m) és az Ágasvár (789 m) csúcsait pillanthatjuk meg. Közvetlenül balra a Nagy-kő 242 méteres magányos homokkő kúpja emelkedik ki. Még mielőtt a Nagy-kő délnyugati lábához érnénk, a P+ jelzés a jobbra eső bemélyedésben csörgedező Kecskés-patak gyaloghídján át, elválik utunktól. Mi az SZ jelzések nyomán továbbra is a rövidesen ismét házak közé érő, majd enyhén balra ívelő Béke utcát követjük és fél kilométer után a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtt balra nyíló Alkotmány utcába fordulunk. Ez már Nagybátony-ófalu. Az Alkotmány út 24. szám alatti házban gazdag, a magyar történelem évszázadait, építészeti, ipari, kulturális és sporttörténeti ritkaságokat, kortörténeti dokumentumokat bemutató képes levelezőlap-magángyűjteményt tekinthetünk meg. Figyelemre méltó az utca átellenes oldalán álló, 1735-ben épült, barokk stílusú, műemlék jellegű fatornyos templom is. Az Alkotmány utcán folytatva túránkat, rövidesen a falu főterét alkotó hármas csomóponthoz érünk. A balra ágazó Hősök útjából csatlakozik a Maconkáról jövő P+ jelzés. Mi a jobbra vezető Len- gyendi utcán megyünk tovább, amelyen a 30. számú háznál elérjük az ugyancsak jobbra kiágazó Mátrai utcát. Itt véget ér a P+ jelzés, és szemből, a Lengyendi utcából csatlakozik utunkhoz a Kisterenyéről Szorospatakon át Ágasvárra vezető P jelzés. A Mátrai utcán pár perces séta után átmegyünk a Nagybá- tony-patak hídján és néhány ház mellett elhaladva elhagyjuk a falut. Ismét keresztezzük a patakot és széles földúton enyhe emelkedéssel gyalogolunk tovább. Hamarosan egy magányos ház előtt haladunk el, amelytől 150 lépésnyire az S jelzés balra elágazik Mátraszent- lászló felé. Mi a völgyben a Z és P jelzéseket követve a kis patak mellett kanyarogva, a vízfolyással szemben megyünk tovább. Balról a mély árkokkal sűrűn barázdált Kómos-hegyoldal. Kőről kőre lépve még egyszer keresztezzük a patakot és jobbra tartva nemsokára déli irányba fordulunk. A széles földutat továbbra is a patak mellett kanyargó, egyre meredekebbé váló szekérút, majd ösvény váltja fel. Az előbb még mellettünk szaladó patak balról egyre mélyebb völgyben csillog. Egy rövid kaptató után ismét széles útra érünk, amelyen jobbra haladva a pataktól eltávolodunk. Még néhány perc gyaloglás és a Kecskés-patak hídján átkelve a Mátra fogadó mellett Szorospatakra érünk. A műúton balra fordulunk, s 100 lépésnyit déli irányba megyünk. A P jelzés - irányt tartva - Ágasvárra vezet. A mi Z jelzésű utunk az Ajnácskő fogadó kerítése mellett balra vezet, s a kerítés sarkánál keresztezi a Kecskés-patakot. A patak mellett délkeleti irányban, fiatal tölgyesben, közepes meredekséggel emelkedő gyalogösvényen folytatjuk túránkat. 800 méter megtétele után gerincútra érünk. Továbbra is délkelet felé tartva, a jobbra eső erdővágás szélénél széles földutat keresztezünk, s a hegyoldalban, állandó emelkedővel ritka, szálas tölgyesben vezető gyalogösvényen a Szorospatak-Mátraalmás között vezető üzemi műútra kaptatunk fel. Az utat keresztezve gyalogösvényünk most már tarvágás utáni újulatban vezet, s hamarosan kétfelé ágazik. A jobb oldali ágon mindjárt elérjük az Alsókatalin-Mátraalmás között vezető keskeny műutat, amelyről minden irányba szép . kilátás nyílik. A mátrai tájvédelmi körzet határán vagyunk. Még 200 métert fölfelé kapaszkodva az erdővágás dél-keleti szélén vagyunk. Gyönyörű panoráma tárul elénk. Északi irányban távol a Karancs (729 méteres) csúcsa, észak-északnyugati irányban pedig a Cserfát dimbes-dombos vidéke. Fél kilométer után jobbra a tisztításra szoruló Cseterna-kút. Túrautunkból már csak alig másfél kilométernyi van hátra, de itt kezdődik a legmeredekebb része. A kissé balra vezető sziklás talajú úton 500 méter meredek kapaszkodó után keresztezzük a Mátraszentlász- ló-Ágasvár között vezető széles kövesutat, s egy kis tisztáson áthaladva hamarosan elérjük a Mátra-bércet. Itt ágazik ki balra a Vörös-kő (782 méteres) nyugati nyergébe vezető S+ jelzés. A gerincet keresztezve gyönyörű látkép tárul elénk. A Fiskalitasi-katlanban Mátra- szentistván, hátrább kissé balra Mátraszentlászló, mögötte a Piszkés-tető (944 méter), tőle balra peddik Galyatető (964 méter) látható. A szemben lévő magaslaton áll a Három falu temploma. A gerincről lefelé ereszkedve, a Hotel Jäger nagy üdülője előtt éles kettős kanyar után csatlakozunk az országos K jelzéshez. Átmegyünk egy kis patak hídján, és a Virág utcán, majd balra a Petőfi utcán máris a Vidróczki csárda előtt, az autóbusz-megállónál vagyunk. OSCYÁNINÉ Átalakuló pénzügyi irányítás Átalakítja a városi önkormányzat a hatáskörébe tartozó intézmények pénzügyi irányításával kapcsolatos feladatokat A módosításra azért volt szükség, mert az eltelt 15 évben mind az önkormányzat finanszírozása, mind az intézmények gazdálkodása megváltozott. Az új rendszer célja, hogy az intézményekben folyó szakmai munka és a pénzügyi tevékenység minél színvonalasabb legyen. A jövőben új, önálló intézmény alakul városi kincstári feladatokra, míg a többi intézmény részben önálló gazdálkodású szervként működik tovább. Az intézményvezetők csak a bér és bérjellegű, dologi kiadások előirányzatával gazdálkodnak, az egyéb kiadások a kincstár hatáskörébe tartoznak. A pénzügyi finanszírozás optimalizálásával mintegy 30 millió forint közvetlen megtakarítás érhető eL A tervek szerint a kincstár a jelenlegi egészségügyi gondnokság helyén fog működni. Az átalakítást úgy kell szervezni, hogy az új feladat már 2005. április elsejétől működjön. Átmeneti támogatások A sportegyesületek és civil szervezetek 2005. évi támogatását nem tárgyalta legutóbbi ülésén a város képvi- selő-testülete, mivel a beérkezett igények további egyeztetése szükséges. Átmeneti támogatást biztosítottak viszont azon sportegyesületeknek, amelyeknek március végéig be kell fizetniük a nevezési díjakat. Ennek megfelelően 200-200 ezer forintot kapott a Kisterenyei Sportegyesület és a Nagybátonyi Sport Club, 50 ezer forintban részesült a Bátonyterenyei Teke Klub, míg a városi asztalitenisz- sportkörnek és a Bátonyterenyei Karate Sportegyesületnek egyaránt 30 ezer forintot ítéltek meg. A sportegyesületek és civil szervezetek idei támogatását előreláthatólag a március végén tartandó testületi ülésen tárgyal- iák a városvezetők. ________§ B átonyterenye sikeréért Nógrád megyében elsőként megalakult a Sikeres Bátony- terenyéért Társaság, amelyben - Vanya Gábor polgár- mester felkérésére - tiszteletbeli tagságot vállalt Mandur László, az Ország- gyűlés alelnöke is. Az egyesületet tíz magánszemély, köztük a város első embere és több önkormányzati képviselő alapította. A legfőbb cél, hogy ne csak egy szűk csoport alakítsa a városfejlesztési elképzeléseket, hanem minél szélesebb körben bevonják a közös gondolkodásba, az élhetőbb település kialakításába a lakosságot, és a helyi gazdálkodó szervezeteket is. A tagság politikai hovatartozástól független, bárki csatlakozhat, aki tenni tud és tenni akar Bátonyterenyéért és az ott élő emberekért. ■ Télűző buli Első alkalommal rendezte meg a „Télűző buli” című rendezvényét a bátonyterenyei Fiatal Baloldal március 5-én, szombaton. A város fiataljainak szórakoztatására tervezett esemény este 6 órakor kezdődött az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében. Földi Balázs Fib-elnök köszöntőszavai után az est műsorvezetője, Máté Ilona ismertette a programot. A nyitótáncot a salgótarjáni Dav Jam Dance Scool fiatal művészei adták elő. Ezután Balázs Pál, Bátonyterenye alpolgármestere nyitotta meg a táncot. A zenéről Körei Róbert kisegyüttese gondoskodott. Széles repertoárjuk mindenki számára táncra csábító muzsikát kínált. Az est tetőpontját a kíváncsian várt tombolasorsolás jelentette. A nyerőszámokat Orosz Nikolett segítségével húzta ki a műsorvezető. A város vállalkozói által felajánlott nyereményeknek nagyon örült minden szerencsés nyertes. Az est hátralévő részében folytatódott a tánc, kifulladásig.- Igaz ugyan, hogy nem töltöttük meg teljesen a táncteret, de aki eljött, az láthatólag jól szórakozott. Köszönjük nekik, hogy itt voltak és együtt szórakozhattunk és köszönjük támogatóinknak, hogy segítették rendezvényünket - fogalmazott Földi Balázs. Nyílt napok A hónap folyamán még két lakossági fórumot tartanak Bátonyterenyén. Az érdeklődők március 16-án este hat órától a Kossuth Lajos Általános Iskolában, másnap, 17-én ugyancsak 18 órától a Csupafül óvodában találkozhatnak az önkormányzat vezetőivel és a választókerü- letek képviselőivel ________■ F ekete Gyémánt Egyesület - jelkép és valóság Bátonyterenye, e négygyökerű - Nagybátony-Kisterenye- Maconka-Szupatak alkotta - különös város gazdag és változatos történelmének van egy abszolút közös momentuma, a bányászmúlt Múlt, amely változatlanul él a jelenben, a település és környékének hangulatában, a többgenerációs bányászcsaládok életében, a bányászkodást már nem folytató utódokba is „bekódolva”. S szerencsére él, egyre inkább élni akar e múlt megőrzőinek szándéka, akarata, ki-ki a maga területén érvényesítve ezt. A nagybátonyi bányász nyugdíjasok közössége a közelmúltban döntött arról, hogy megkeresik, ha úgy tetszik, megújítják működési kereteiket a még teljesebb, eredményesebb tevékenység érdekébe. Egyesületet hoztak létre. Fekete Gyémánt Egyesület - sokatmondó, mindenképpen érzelmeket megmozdító elnevezés. Az egyesület alelnö- kével, Nagy Jánossal beszélgettünk.- Az elhatározás hátteréről, motivációjáról, kivitelezéséről hallhatnánk néhány szót?- A bányászsors egyik jellegzetessége, hogy az a fajta ösz- szetartozás, ami az itt dolgozókat jellemezte, jellemzi, nem szakadt meg a nyugdíjaztatással. Változatlanul tartjuk a kapcsolatot, szakszervezeti, vagy klubkeretek között közösségünk él, s figyelemmel kísérjük mindazokat a lehetőségeket, amelyek hozzájárulhatnak életünk javításához. A Nemzeti Civil Alapprogramhoz kapcsolódó rendezvényeken, civil fórumon, illetve a kistérségi irodán keresztül megismert szervezeti formában nagy lehetőségeket találtunk. Huszonkét alapító tag, ötfős elnökséggel, háromfős ellenőrző bizottsággal kezdte meg működését, illetve dolgoztuk ki alapszabályunkat. A bányászathoz kötődő, de nemcsak nyugdíjasok, még ma is aktívan dolgozók is találhatók az egyesület tagjai között.- Céljaik, tevékenységük fontosabb területei?- Alapvetően az ember, a több évtizedet tisztességgel, helytállással ledolgozók megbecsülése, tisztelete. Mindenekelőtt a bányászhagyományok ápolásán, megőrzésén keresztül. Szorosan együttműködve az ebben illetékesekkel, például a helyi önkormányzattal. Ilyen alkalmaknak bizonyul a bányásznap megünneplése. Idén ez különös jelentőséggel bír, hiszen Í25 évvel ezelőtt nyitották meg Ó-Mária- tárót, az idei 55. bányásznapon erre is emlékezhetünk. Továbbá a bányászemlékmű megkoszorúzása, halottainkra emlékezve, vagy a mostani nagyszerű terv: a bányász-emlékmúzeum létrehozásának segítése, anyaggyűjtéssel, arra érdemes tárgyak és személyes emlékek közreadásával. Továbbra is őrizni kívánjuk azokat a hagyományos összejöveteleket, ünnepeket, főleg azok hangulatát, összetartó erejét, amelyeket „aktív” korunkban ismertünk és éltünk meg az üzemekben, többek között a nőnapot és a május elsejei majálisokat. Figyelemmel kísérjük a sportot is, ennek is szép hagyománya van térségünkben - foci, teke - bár már megváltozott körülmények között. Eredményességünk a kapcsolattartás, a szoros együttműködés útján érhető el, a szakszervezeti szervezetekre, a művelődési intézményre, más klubokra, közösségekre gondolok. Akiknek hasonlóan fontosak azok az értékek, ami számunkra is.- A Fekete Gyémánt Egyesület helyileg hol működik, a közösség után érdeklődők hol találhatják meg önöket?- Bejegyzett székhelyünk az Ady Endre Városi Művelődési Központ, ahol péntekenként tizenkettő és tizennégy óra között megtalálhatnak. Egyesületünk nyitott, szívesen fogadunk minden céljainkat szolgáló javaslatot, kezdeményezést. ____________________|OWt)