Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)
2005-03-30 / 72. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2005. MÁRCIUS 30., SZERDA • • FULEKI NAPLÓ így nemesedik műalkotássá az eszköz - A késmíves FOTÓ: GYURIÀN TIBOR kívül senkirfft. Számomra elég, ha szeretteim büszkék lehetnének rám. Főleg életem párja, akinek türelme és megértése nélkül nem tudnék alkotni. Kisfiam „apa, ez nagyon szép”-je az igazán nagy elismerés. Albert István alkotóterepétől nem könnyű elbúcsúzni: késműveinek motívumsorai, a történelmi személyek, állatfejek és más díszalakok egy ősi világ üzenetének hordozói. Jó lehet megfejteni ezeket a titkokat. Ez az egyszerűségében is impozáns épület családi fészek, műhely, alkotóterep Füleken. Megannyi művészi igényességgel faragott egyedi darab, rajz, a különös érzékenységgel kiválasztott, szépséges pillanatok motívummá kicsinyített, átmeneti vagy állandó otthona. S főleg: meghatározó hely egy késmíves, Albert István életében. Fülek A legtárgyiasabb szemlélet sem képes egyszerűen késnek, vágó-, szúróeszköznek nevezni a hihetetlen aprólékossággal megformált alkotásokat, a díszkéseket, vadászkéseket. Pengéjük a legnemesebb acél, amely csontból, szaruból, mahagóniból készült, és faragott, vésett formákkal dí szes markolatban folytató dik, s nyer teljességet. Mindegyik egy kis csoda, melynek szikrája már annak idején ott szuny- nyadt az alapiskolás Albert Istvánka elméjében, tehetsége parancsainak engedelmeskedő kezében... Vésnök, csontfaragó, szoborminiatűrök, féldombormű vek életre hívója a harminchat éves férfi, aki szenvedélyesen rajzol. A vonalak megszámlálhatatlan variációi egész kisgyermekkorától fogva tartották képzeletét és elindították a kezét... Minden rajza egy-egy ugrásra kész állapot a következő műveletekhez, a legmegfelelőbbek kiválasztásához, a lendület, az ellesett idő, a „már nem és még nem” megörökítéséhez késbe öntéséhez. Eleinte mintha fába gyökerezett volna a művész ko- noksága: kisgyerekként fával kezdte a különös munkálkodást, aztán - bizonyos értelemben - szokatlanul folytatta. Az alapiskola után ugyanis Körmöcbányán aranyművesnek tanult volna, de ebből az anyagiak miatt semmi nem lett. Édesanyja ugyanis egyedül nevelte, s ez kissé megnyirbálta a képességfejlesztés iskolai lehetőségeit, így jött a maga szabta és az életiskola rengeteg munkával, kifogyhatatlan ötletekkel, a meg nem unt újszerűségre törekvéssel. Továbbá és szerencsére jó néhány komoly segítő- Albert István „káscsaládjának" minden darabja egyedi alkotás vei, vésnöktársakkal, alkotó barátokkal, nem utolsósorban a kihívások egész sorával. Albert István számára mindez lassan egyet jelentett az egyedi darabok iránti eltökéltséggel.'S a megújulni tudással, amiben rokon a természettel, az erdő zúgásával, az űzött vad magányával. S ami elvezeti a késztetésekhez, mely műremek késeiben testesül meg. Mikor a fafaragványo- kon túllépve, a mága kovácsolta vésőkkel dolgozott, s letett az asztalra egy míves agancsdarabot, az első „mást,” tudta, hogy korszakot váltott. Mégis, jó ideig, évekig csak szűk családi körben volt hajlandó megmutatni a késeit, domborműveit, mert úgy látta, azok még nem az igaziak. Aztán eljött a perc: kilépett a nagyközönség elé, mégpedig legelőször szűkebb pátriánkban, egy bá- tonyterenyei vadásznapon, ahol nagy tetszést arattak a díszkései. Asztalra sorakoztatja a legszebb, legkülönfélébb, határozott alakokkal, korallszerű miniatűröknek tűnő díszítőelemekkel variált késcsaládot. Örül az elismerő, dicsérő szavaknak, de ezekhez szerényen csak annyit fűz: igyekszem. S másokra, a késesek leg- jobbjaira, ismerőseire, többek közt a szakmában remek csehekre tereli a szót. Aztán például arra, hogy Szlovákiában sokan faragnak, fát, agancsot is, sok a tehetséges ember, de az olyan is, aki megelégszik a szériamunkával. Valószínűleg azért, mert az egyedinek meg kell találnia a maga útját, a maga körét, azokat az ismeretleneket, akiknek ezek készülnek. Korántsem az újgazdagok, hanem a különleges munkáira fogékony emberek a célközönség. Albert István késmíves-nyugtalansága az új keresésében is megnyilvánul. Hetente két-három füzetet telerajzol, hogy megtalálja, amit kutat a motívumok eddig még nem alkalmazott változataihoz... Most például olyan darab megformálására készül, ami sokféle technikát - így a csontfaragást, a gravírozást és az egyéb módszereket is egyesíti. „Hogy milyen lesz majd az eredmény, nem tudom” - hangzik a kérdése, s érezhető, hogy izgatja, foglalkoztatja a feladat. S mintha kicsit türelmetlen is lenne önmagával, hiszen, mielőtt nekifogna az ismeretlen újnak, a világ legkülönbözőbb részeiről kapott megrendeléseket kell teljesítenie. Éppen ezért a mostanában esedékes pozsonyi kiállításán is a meglévő kollekciójával mutatkozik be. Az alkotó, a füleki biztonsági őr önmagáról így vall: célom nem az anyagi jólét. Megfelelni sem akarok magamon-, JKyolc éve csontfaragással kezdtem foglalkozni, barátom, Jacsmenyik József festőművész segítő tanácsadása mellett. Mivel a középiskolai tanulmányaimat szűkös anyagi helyzetünk miatt nem sikerült ott végeznem, ahol elképzeltem, úgy éreztem, ez lehet az, amit szeretnék csinálni. Eleinte féldom- bormüveket készítettem agancsba, majd következtek a domborművek és kisplasztikák. Egy év elteltével jött az új ötlet: vadász- és egyedi diszkeseket csinálok egyedi megrendelésekre vagy saját elképzelés szerint Késeim anyagai a legkiválóbbak. A pengéket domborfaragással áttört mintával grammzással díszítem. Markolatanyagnak agancsot, marha-, sertés- és strucc-csontot, diófát, diófagyökeret, körte-, szilva-, vas-, kanadai tiszafát, maha- górtit és más trópusi fát használok. Tokot, dobozt, esetleg állványt is készítek, munkáim eljutottak már Magyarországra, Nagy-Britanniába, Olaszországba, Svédországba és Kanadába is. ” „Csak azt csináljuk, amit a fiatalok szeretnek” Óriásinak tűnik a tér, betonkockái szinte vakítanak ezen a napsütéses, de hideg, szeles napon. A járókelők jövés-menése most éppen csak a széli részeket érinti, de - könnyű elképzelni - amint egy-egy jónak ígérkező esemény kedvéért minden irányból ide sietnek a helyiek, vagyis a helyiek és környékbeliek. Egy pontban - a hatalmas térség túlsó peremén lévő épületben - mintegy összefutnak, találkoznak, ahogyan a gyújtópontba fókuszált sugarak. A jókora ház méretei összetett funkciót sejtetnek, s ezt erősíti meg a neve is: ez itt ugyanis a füleki szabadidőközpont, amely egyébként korábban a losonci intézményhez tartozott. Három éve szakadt el az utóbbitól, azóta a városi önkormányzat a fenntartója. Nyüzsgés, vakító vagy félhomályos világítás, a szórakozás jellegzetes atmoszférája helyett most csendesség és - a felső szinten - méretes helyiségben fiatalok egy kis csapata dolgozik, kellemes zene mellett. Varga Norbert, a központ igazgatója és két kollégája sajátos műhelye ez. Nemrégiben költöztek ide, de a falak már átvették azt a fiatalos lüktetést, aminek hiányában nem létezhet az a pezsgés, amivel javarészt a legifjabbakat, a gyerekeket, a tizen-, huszonéveseket célozza meg ez a kis gárda. Hogy mi mindenről is lehet szó? Körültekintő szervezésről, előkészítésről, vendégszerepléssel kapcsolatos megannyi inté- zendőről, kapcsolattartásról, a figyelemfelhívás különféle módjairól, a kellemes és hasznos időtöltés feltételeinek megtartásáról és karbantartásáról. S ez persze csak egy része a sajátos műhelymunkának, a részletekkel az igazgató ismertet meg. Elsőként az állandó tevékenységeiket sorolja: táncegyüttesek, majorette-csoportok működéséhez nyújtanak, teremtenek kereteket. Heti rendszerességgel szervezik az úszást, (egy külső munkatárssal) konditermet és képzőművészeti szakkört is működtetnek. Varga Norbert érdeklődésünkre elmondja, hogy mozi is van a házban, de azt egy tőlük független vállalkozás üzemelteti. Csak a fiatalokat, és a gyerekeket „szólítják meg” a felsorolt szolgáltatások. Az utánpótláscsoporttal együtt hetvenöt tagot számláló néptáncegyüttesük bőven ad feladatokat, idén azért is, mert fennállásuk tizedik évéhez érkeztek. Ezekben a napokban a budapesti táncház találkozóra készülnek, Salgótarján környéki együttesekkel. Arra a kérdésünkre, hogy a felsoroltak közül mi a legnépszerűbb szolgáltatása a szabadidőközpontnak, Varga Norbert elmondja, hogy mindegyik kedvelt, egyszerűen azért, mert a fiatalság igényeihez igazítják a rendszeres és az alkalmankénti programokat is. Munkatársaival tehát nem a kitalált, megvalósítandó ötletekhez rendelik, csalogatják a közönséget, hanem fordítva működik a dolog, eleve olyat kínálnak, ami az igények tárházában biztos telitalálat. Vagyis az intézmény repertoárját az ismert elvárásokhoz igazítják. Az igazgató szavaival a szabadidő-szervezés receptje egyszerű: „mi csak azt csináljuk, amit szeretnek.” Természetesen az újítás, a szolgáltatások körének bővítése foglalkoztatja a csapatot.- Pénzkérdés és személyi kérdés tudom, de azt gondolom, az időszerű társadalmi problémákkal többet kellene foglalkoznunk. Elképzeléseink között szerepel a drogellenes munka beépítése a tevékenységünkbe. Ehhez programokat összeállítani, pályázni kellene. Érezzük mi ennek a fontosságát, de a feltételek hiánya miatt ebbe az irányba egyelőre nem tudunk nyitni - mondta Varga Norbert. Fejleszteni szeretnék a számítógépes szolgáltatást, egy pályázaton ugyanis sikerült internet- használathoz és géphez jutniuk. A polgári társulásokkal jó partneri kapcsolat kiépítésére törekszenek, ennél többet - vagyis, hogy esetleg otthont adjanak ezeknek - a kellő háttér hiánya miatt nem tehetnek jelenleg. S van egy dédelgetett elképzelése is a vezetőnek és munkatársainak: szeretnék elérni, hogy az intézmény képes legyen összefogni a városon belüli ifjúságot, ide értve a közösségi élet iránt fogékony gyerekeket is. ________________(M?M V arga Norbert, a szabadidőközpont igazgatója mutatta be tevékenvséaüket. IFOTO: GYURIAN TIBORI
