Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)

2005-03-23 / 67. szám

2005. MÁRCIUS 23., SZERDA HIRDETÉS Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága jó édesapa, SÁNDOR ISTVÁN (volt homokterenyel lakos) 90 éves korában elhunyt. Hamvait 2005. március 25-én (pénteken) 12.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a salgótarjáni új temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. SZERETŐ FELESÉGE ÉS . A GYÁSZOLÓ CSALÁD § Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy t VARGA BÉLA 67 éves korában elhunyt. Temetése 2005. március 25-én (pénteken) 12 órakor lesz a forgáchi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK BÉLA 71 éves korában elhunyt. Temetése 2005. március 23-án (ma) 15 órakor lesz a karancskeszi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD / Ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak akik BALGÁNÉ SUBA KATALIN temetésén részt vettek, gyászunkban velünk éreztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD \ GLORIA KEGYELET Temetkeiési szolgáltatás. Bátonyterenye, Vasút út lt. „Elcsitult a sz/v, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KAKUK VILM0SNÉ sz. Sándor Mária 91 éves korában elhunyt. Temetése 2005. március 24-én (csütörtökön) 16 órakor lesz a kisterenyei temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN alápincézett, összkomfortos családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: 30/958-7058. *60283* ST., városközponti 1 szobás önkormányza­ti lakásomat minimum 1 + 2 fél szobás, er- kélyes beszterce-lakótelepi vagy városköz­ponti lakásra cserélném értékkülönbözet- tel. Tel.: 30/619-0273. *60353* _______ G ALYATETŐ mellett, Mátraalmáson pano­rámás telken bekerítve 32 m2-es faház ga­rázzsal és szomszédos 100 négyszögöles telekkel eladó. Víz, villany van. Tel.: 53/352-621. *60388* __________JÁRMŰ__________ L ADA Niva kerékfelnit keresek, 4 db-ot! Tel.: 06-30/935-4951. *60364* FORD Escort 4 ajtós, 1.4-es, injektoros, ‘93-as évjárat, kp.-i zár, metálfény, megkí­mélt állapotban eladó. Ár: 690 000 Ft. Tel.: 06-20/559-4708. *60365* ■92-es évjáratú Nissan Vanetttgk. 5 szemé­lyes eladó. Tel.: 32/462-977. *6038T* CSAK NÁLUNK! HAT1Z 183 000 KALOS 165 000 LACETTI 127 000 Ft árengedménnyel. o DAEWOO ÉS CHEVROLET \ KENDERESI, Salgótarján, Rákóczi út 135. Tel.: 32/441-255, 32/441-600. Az akció a készlet erejéig tart! Fogyasztás: 5,1-7,1 1/100 km. AMERIKAI-MAGYAR rt. munkatársakat ke­res! Jövedelem 130-180 E Ft/hó. Ingyenes képzés, önálló karrierlehetőség. Informá­ció: 06-30/205-4885. * 60314* 4 ÓRÁS takarítónőket keresek salgótarjáni munkahelyre. Érd.: 30/3991-268. *60367* AUTÓBUSZ-VEZETŐ munkakörbe keresünk jelentkezőket, hosszú távra. Kérjük, önélet­rajzát az alábbi számra elküldeni: 06- 1/203-1036, mobil 06-20/9222-566. •60421* SZOLGÁLTATÁS PALA- és cseréptetők felújítása, átrakása színes, mintás bitumenes lemezzel, zsin­dellyel, Lindab-bal, Ranilla-val tavalyi áron! 06-20/9874-669. -eosio* Salgó Vagyon Kft. (3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1.) Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából értékesítésre felajánlja 1. Salgótarján, Frigyes krt. (6677/21., 6677/22., 6677/23. hrsz.-ú) 3 db sorházas beépítésre alkalmas 1978 m2, 2164 m2, 2153 m2 nagyságú építési telkeket. A közmű gerinchálózat (gáz, víz, elektromos áram, szennyvízcsatorna) kiépített, a rácsatlakozások költsége a vevőt terheli. Induló ár: bruttó 3000 Ft/m2. 2. Bérbeadásra történő hasznosításra az alábbi helyiségeket:- nyugati városrész (volt autószalon) 300 m2,- Beszterce-ltp. 220 m2, 57 m2,- Rákóczi út 31-45. sz. alatti pinceszinten 13 m2-től 60 m2-ig,- Gorkij krt. 52-72. sz. alatt 80 m2, 66 m2,106 m2,- Losonci út 6. (raktárépület) 114 m2. Részletes felvilágosítás személyesen a kiíró székhelyén, vagy az i 521-350/207 és 206-os telefonszámon kapható. j* OKTATÁS ÉMÁSZ ÁLLAMILAG elismert dajkaképzést indít Ka­sza Szakképző. 06/1/276-5918. *59801* ____ALAPÍTVÁNYOK____ K ÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak, akik a Fekete István Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány számára ajánlották fel adójuk egy százalékát. *60399* QARÁZS SALGÓTARJÁNBAN, Forgách úti garázssoron nagyméretű garázs eladó. Érd.: 06- 20/237-6585. *59964* QÉPEK ELADÓ 1988-as VW Golf TD fehér, 5 ajtós + 1 garnitúra nyári gumival. Ár: 500 000 Ft. Tel.: 36/476-536, 20/472-5290. •60420* _________VEGYES_________ H OLHÓS-kapu-s, Hörmann. T.: 06- 30/9336-026. *60212* LAKODALOMRA hűtökocsi, 3 hűtő, mosoga­tó, gázzsámoly kölcsönözhető. Tel.: 32/441-617. *60389* DIÓBÉLFELVÁSÁRLÁS. Érd.: 06-20/9255- 462. *60390* PANORÁMA 2000-es új ablakok eladók. Érd.: 70/556-3587. *60391*_______ T OJÓTYÚKOK és egy gyári készítésű lovaskocsi eladó, Patvarc, Gyarmati út 42. Tel.: 06-30/368-5888. *6o«9* __________ÁLLAT__________ 1 db vágni való anyakoca, hízók, süldők, mangalicák és fehérek eladók. Zagyvapálfalva, Csalogány út 5. *60402* HÍZÓ eladó. Tel.: 06-20/436-1932. *604io* KEVERÉK kölyökkutyákat oltva elajándékoz­nánk, 06/20-593-7006. *60413* ALBÉRLETET KÍNÁL KIADÓ St., városközponti 2 szobás, búto­rozatlan, igényesen felújított lakás. Tel.: 30/904-8801, 70/317-0279. *60384* ______álilástjcínA^______ O RSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselő­ket keres átképzéssel! 06-1-210-4673. *60238* A Zentis Drégelyvár Gyümölcsfeldolgozó Kft. pénzügyi-számviteli munkakörbe munkatársat keres. Feltétel: középfokú németnyelv-tudás. Pályázatokat szakmai önéletrajzzal a 2646 Drégelypalánk, Fő út 178. címre kérjük elküldeni. *60288* SOROS műtrágyaszóró, mikrogranulátum- szóró SPC-re sorközművelőre, sorközműve­lő a gyártótól! 06-20/9360-125. *604oo* MEZŐGAZDASÁG FÉMZÁROLT vetőmagok folyamatosan kap­hatók postai utánvéttel is. Herefélék, fűfé­lék, pillangósok, gabonák, kukoricák, hüve­lyesek stb. 22 585-076, 30-304-1438. •59791* SALGÓTARJÁN, Karancsalja, Etes, Ságújfalu, Kishartyán települések külterü­letén rétet/legelőt, szántót, esetleg erdőt veszek készpénzfizetéssel. Tel.: 06- 70/3111-333. *60375* ___________ K ISBÁLÁS lucerna 4000 bála, gyepszéna 2000 bála, lucernamag (Verkó I. fok), tava­szi árpa (sörárpa) ea. vagy mg.-i munka­gépre, haszonállatra cserélhető. 30/370- 9392, 36/483-098. *60397* NÉGYKERÉKMEGHAJTÁSÚ kerti traktor pót­kocsival, kettes ekével, boronával eladó. Tel: 20/5485-968. *6040i* VÁLLALKOZÁS SALGÓTARJÁN belvárosában 270 m2-es üzlethelyiség kiadó (megosztva is). Ugyan­itt 254 m2-es üzlethelyiség eladó. Tel.: 30/362-7576. -eoize*_______ A DÓSSÁGGAL terhelt vállalkozását korrek­tül átvesszük. 06-30/608-0354. *6030i* Apróhirdetésekkel kapcsolatos információkkal készséggel állunk rendelkezésére. 32/416-455 215-ös mellék SALGÓTARJÁN, Pécskő út végén 10 éve épült, 220+60 m2-es sorházi lakás eladó. Tel.: 06-30/239-9239. *58722* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904. *60241* ÉRDÉRT típusú, felújításra és pótlásra szo­ruló 28x10 m alapterületű faház eladó. Érd.: 32/511-858, 30/958-7058. *60283* SALGÓTARJÁN központjától 4 km-re, Karancsalján, főút mellett 96 m2-es, félig Publishing Company is looking for candidate for the following position: IT Business Consultant Responsibilities: • Consult and assist internal business partners in identifying division/business unit or corporate-wide opportunities to increase revenues and/or reduce costs delivered through IT. • Assist in managing the IT project investment portfolio. • Track portfolio performance, execution of key projects, and value creation. • Establish documented processes for selecting and executing projects. • Perform due diligence on proposals and ongoing project budgets. • Assist in infrastructure and application portfolio management in order to maximize return on IT assets • Assist in development of an audit process and continuous improvement system. • Observe IT-trends and evaluate relevance for the corporation Qualifications: • Experience in planning, analysis, process improvement, project management, and/or portfolio management. • Able to analyze business cases for investment proposals, understand financial drivers and fit with business strategy. • Good understanding of IT architectures • Broad technology understanding • Excellent project management skills • Demonstrated ability to analyze and resolve problems. • Proven project implementation experience. • Demonstrated ability to communicate effectively, both orally and in writing. • Able to manage multiple tasks and establish priorities. • Professional, consulting, and customer-oriented attitude. • Ability to work independently and under aggressive deadlines. Requirements • Job is located in Berlin, Germany • Travel up to 20% • Proficient English required, German a plus Please send your application and CV in English not later then March 25th to: e-mail: ITJOB@axelspringer.hu or 1536 Budapest Pf.: 252 ÉRTESÍTÉS ÁRAMSZÜNETRŐL Tisztelt Fogyasztóink! Ezúton értesítjük Önöket arról, hogy a középfeszült­ségű hálózat felújítása miatt az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet várható. 2005. március 30-án és 31-én 8.00-15.00 óráig ■ Mátracserpuszta, ■ Nyírmedpuszta, ■ Mátranovák községek területén, kivétel Bányatelep és GANZ lakótelep. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy ha a munká­latokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk. Salgótarján, 2005. március Szíves megértésüket és türelmüket kérve, Tisztelettel Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. www.emasz.hu Hévízi Hunguest Hotel Panoráma*** tavaszi felfrissülési akciója 2005. április 02.-tól Classic* * * kétágyasban: 53.900 Ft/fő Superior* * * kétágyasban: 63.700 Ft/fő Egyágyas felár 12.600 Ft Ellátás: 7éjszaka, büfé jellegű félpanzióval, délutáni kávé, sütemény, fürdőköpeny-, széfhasználat B* épületben: 37.800 Ft/fő egyágyas felár nélkül Ellátás: 7éjszaka, büfé jellegű félpanzióval, széfhasználat Minimum 5 éjszakától félpanzióval, napi fürdőjeggyel: 7.900 Ffrtói/éj/fő TB-kártyával és háziorvosi javaslattal kedvezményes gyógykezelés. Üdülési csekket elfogadunk! Szobafoglalás: tel: 06 (83) 341-074. 06 (83) 341-580, fax: 06 (83) 340485 reserve@hotelpanorama.hunguesthotels.hu ÉKSZER AZ ALBABAN! Húsvéti NAGY HÉT 10-50% engedménnyel (amíg a készlet tart). ARANYÓRA ÉKSZER- ÉS ÓRABOLT Salgótarján, s Álba Üzletház, földszint I _ JKJKUtt AÂZTQOtÔGlié VONALA KOS T 06-90-330-661 BIKA 'ö'06-90-330-662 IKREK IC 06-90-330-663 RÁK ©06-90-330-664 OROSZLÁN •'L 06-90-3 30-665 SZŰZ TTf 06-90-3 30-666 MÉRLEG dOs 06-90-3 30-667 SKORPIÓ Hí/ 06-90-3 30-668 NYILAS / 06-90-330-669 BAK -t> 06-90-330-670 VÍZÖNTŐ 06-90-330-671 HALAK H06-90-330-672 ÉjjeMlaypal híuhalú! fl híuás dija 88 Fttffái'pen: BhrI üpiittijeHludapest Kiadói Kit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom