Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)
2005-03-23 / 67. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ PÁSZTÓ 2005. MÁRCIUS 23., SZERDA Mozgalmas évkezdet Pásztó Az első negyedévben mozgalmas napokon vannak túl a pásztói tűzoltók. A részletekről Csépe Zsolt százados tájékoztatott bennünket- A Pásztói Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság érdekeltségi területén négy esetben fordult elő jelentősebb lakástűz, ahol a tűzoltóság szakemberei avatkoztak be. Még januárban csaptak fel a lángok Jobbágyiban egy családi házban, ahol az egyik helyiség lett a tűz martaléka, berendezési tárgyaival együtt. A ház teljes pusztulását a tűzoltók gyors és hatékony beavatkozása mentette meg. Egy hét elteltével ismét „kukorékolt” a vörös kakas. Ezúttal Szarvasgede- Aranyospusztán egy elhagyatott raktárépületben keletkezett tűz, valószínűleg emberi közreműködés hatására. Egy időben több helyen égett az épület, de a segítség ide is időben érkezett Pásztóról. Február elején egy fagyos hajnali órában Mátraszőlősre kérték a köztestületi tűzoltóság segítségét. Egy kémény meghibásodása folytán kipattanó szikrától izzani kezdett a faszerkezetű födém, amely hat négyzetméteren elégett és beomlott. Személyi sérülés egyik esetben sem történt, az anyagi kár viszont meghaladja a kétmillió forintot. Az épületek megmentett értéke a kárérték többszöröse volt. A hirtelen jött havazás következtében több esetben kellett segítséget nyújtani elakadt, árokba csúszott gépjárműveken. Ezeknél a beavatkozásoknál sem történt szerencsére személyi sérülés. Az olvadás és az esőzés hatására több esetben vonult ki a pásztói tűzoltóság vízszivattyúzáshoz. Az elárasztott pincékből vízeltávolítást és tárgyi mentést végeztünk. Sajnos az elmúlt időszak sem telt el halálos közlekedési baleset nélkül. A 21-es főút jobbágyi elágazó és a benzinkút közötti szakaszon két személyautó ütközött, aminek következtében az egyik autó az árokba repült. Vezetőjét feszítő-vágó felszereléssel szabadították ki a tűzoltók és adták át a mentőknek. A máCsépe Zsolt sik autó vezetőjén már nem lehetett segíteni, őt a rendőrségi helyszínelés után a roncs megbontásával emelték ki a lánglovagok. Március 10-én a reggeli órákban ismét közúti baleset történt, ezúttal Szarvasgede és Jobbágyi között. Az útról lesodródó autó az oldalára dőlt, fogságba ejtve a vezetőjét. A tűzoltók az autó szélvédőjét kiemelve tudták kimenteni a sérült személyt. Az elmúlt napok javuló időjárása miatt megszaporodtak a nádas- és szárazfű-tüzek. Ezúton kérem a lakosokat, hogy a kiskertekben végzett gaz égetését ne hagyják felügyelet nélkül és tartsák készenlétben a tűz oltására alkalmas eszközöket! Egyre ismertebb a Memory zenekar A modern metálzenét játszó salgótarjáni Memory együttes története 2003 elejére nyúlik vissza. Az öttagú banda egyik tagja a pásztói Kovács DánieL Az együttes létrejöttéről, zenéjéről beszélgettünk vele. Salgótarján-Pásztó- Amikor Magyar „Kicsi” Balázs és Szummer „James" Csaba korábbi bandáik feloszlása után megalapították a Memoryt mindketten ugyanarra a stílusra gondoltak, de kellett egy ritmusgitáros, és sajnos a tarjám gitárosok más bandákban zenéltek - kezdte Kovács DánieL - Hirdetés útján találtak rám, hiszen én is tapasztalt zenésznek számítottam. Ekkor kezdődött az igazán komoly próbák és a számok írásának időszaka. Tavaly áprilisban csatlakozott az énekes Dombi „Pearcy” Arthur, akinek bár nem volt zenei előképzettsége, a gyerekkori jó barát hangja meggyőzte a többieket. Augusztusban James régi zenésztársa, a basszusgitáros Tari „Szila" Szilárd belépésével lett teljes a csapat.- Milyen a zenekar, hogyan áltatok össze?- Decemberben adtuk első koncertünket Salgótarjánban, amelyre sokan voltak kíváncsiak. Saját számaink mellett néhány feldolgozást is elővezettünk. Az intenzív előadásmód, a lendületes, ritmusos zene hamar a banda mellé állította a fiatalokat. Következő, saját koncertünkre még többen jöttek el, manapság pedig már komoly rajongótáborral büszkélkedhetünk, akik a bulikon már a saját számok szövegeit is ismerik, éneklik. A Memory ebben a hónapban nem csak koncertekre, hanem stúdióba is készül, hogy néhány számot rögzítsünk. A tavaszi bulikra új számokkal várunk mindenkit, aki már látott bennünket, és azokat is, aki még nem. Aki részletes infókra kíváncsi, látogassa meg a zenekar honlapjait: www.memo- ryrock.ini.hu vagy www.memo- ryrock.uw.hu . Koncertbeszámolókat a www.sthc.ini.hu-n olvashatnak, s utóbbi lapon az is megtudható, hol lép fel legközelebb a banda. A zenekar tagjai: Magyar j „Kicsi” Balázs (szólógitár, vokál), j Szummer .James” Csaba (dob), Dombi „Pearcy” Arthur (ének), j Kovács „Dany” Dániel (ritmusgitár), Tari „Szila” Szilárd (basz- szusgitár). Dany penget a Memoryban Szórakozás közben is kell az óvatosság! Szerencsére Nógrád megyében kevés nemi erkölcs elleni bűncselekmény történik. Azonban ez az a bűncselekményfajta, amelyből egy is sok. A törvény nem véletlenül sújtja súlyos büntetéssel az ilyen bűncselekmények elkövetőit, amivel a közvélemény teljes mértékben egyetért. Elegendő belegondolni abba, milyen lelkiállapotba kerül az áldozat, mekkora megrázkódtatást jelent számára az ilyen brutalitású erőszak... A történelem során számtalan eset fordult elő, ahol a nyers erőszak törte meg az áldozatok ellenállását. A kor fejlődése viszont olyan eszközöket adott az ilyen indíttatású bűnözők kezébe, amely egyrészt megkönnyíti a dolgukat, másrészt az áldozat azt sem tudja, mi történt vele: ezt egy új kábítószerfajtával érik el, amelyet a szakemberek GHB- nek neveznek. A GHB egy olyan színtelen, szagtalan, ízetlen folyadék, amely adott mennyiségben az emberi szervezetbe kerülve eleinte eufóriaszerű állapotot okoz, majd fogyasztója a tudatát veszti, mintha mély álomba merülne. Ebben a szakaszban bármit megtehetnek vele. Ébredéskor (általában 2-3 óra múlva) nem emlékszik semmire, nem tudja felidézni azt, hogy a szer hatása alatt és közvetlen előtte mi történt. A kábítószer-fogyasztás elterjedése óta sokszor hallottunk esetekről, amikor valakinek az italába kábítószert - speedet, ecstasyt - kevertek a tudta nélkül, s így akarata ellenére vált kábítószer-fogyasztóvá. Valójában szinte valamennyi esetben az derült ki, hogy ez nem felel meg a valóságnak, ezt a „történetet” a fogyasztó csak védekezésképpen találta ki, mert így szerette volna elkerülni a büntetőjogi felelősségre vonást és a szülők haragját. Persze sok szülő is szívesebben hitte el ezt a „mesét”, mert így nem kellett szembesülniük azzal, hogy gyermekük rossz útra tévedt. Annak ellenére, hogy ez az úgynevezett „beetetés” eddig nem jelentett reális veszélyt, a különböző bűnmegelőzési rendezvényeken - előadásokon, tájékoztatókon - a rendőrség minden alkalommal felhívja a figyelmet arra, hogy a szórakozóhelyeken csak olyan üdítőt fogyasszanak a fiatalok, amelyet előttük bontanak fel és töltenek ki. Amennyiben őrizetlenül hagyják az asztalon a maradék italt, azt később már ne igyák meg! Ezeket a tanácsokat most - a GHB megjelenésekor - még fokozottabban meg kell fogadni, be kell tartani! Itt az ideje, hogy komolyan vegye mindenki az előbb említett szabályokat: sajnos már több olyan riasztó eset is történt az utóbbi időben, melyek során bebizonyosodott, hogy a „rossz” emberek a szert szándékosan azért keverték az italba, hogy később a fogyasztó kábult, tudatkieséses állapotát kihasználva különböző bűncselekményeket (például erőszakos közösülés) kövessenek el a sérelmére. Pusztán az aggódás, a rettegés nem vezet eredményre, hanem racionálisan fel kell mérni az esetleges veszélyhelyzeteket! Nem elegendő, ha csupán az italfogyasztásnál tanúsítanak kellő óvatosságot, a környezet - a társaság, a szórakozóhely - megválasztásának is jelentős szerepe van. Amennyiben megfontoltan, felelősségteljesen választanak a szórakozási lehetőségek között, akkor felszabadultan szórakozhatnak, el tudják kerülni a kockázatokat és később csupa pozitív élményt lesz módjuk felidézni. Ha valaki rablás, kifosztás, erőszakos közösülés, vagy más egyéb bűncselekmény áldozata lett, akár csak egyszer is életében, az biztosan óvatosabbá vált. Megéri-e a felelőtlen szórakozás annak a kockázatát, hogy esetleg súlyos testiegészségi károsodással vagy maradandó pszichés problémákkal küzdjenek további életükben? Mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy ne a saját vagy szerettei kárán legyen megfontoltabb, hanem a rendőrség szakembereinek tanácsain elgondolkodva, megfogadják azokat. Nincs okunk szégyenkezésre” A rendőrségről szóló 1994. évi törvény feladatként határozza meg a rendőrkapitányság vezetője részére, hogy - felkérés alapján évente - személyesen, vagy képviselője útján számoljon be a település közbiztonsági helyzetéről, a települési önkormányzatok képviselő testületi ülésének. Legutóbb Pásztón történt meg a beszámolás. Erről kérdeztük Bodrogi István alezredest, a pásztói kapitányság vezetőjét NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI SZOLGÁLAT 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon/fax: (32) 4204)20 >endőr>. lekmények vizsgálata során megállapítható volt kiváltó okként, a romló gazdasági helyzet, a munkanélküliség aránya. Ezen a vonalon egyre inkább beszélhetünk megélhetési bűnözésről. A 2004. évben 1092 ügyben fejeztünk Bodrogi István Pásztó- A beszámolóm elején megemlítem, hogy a város rendelkezik érvényes, a 2004-2006. évekre szóló bűnügyi-közbiztonsági koncepcióval, amely 2003. december hónapban lett elfogadva, jóváhagyva. Ez a program megfogalmazza a lakosság elvárásait a végrehajtandó feladatokat és a végrehajtásért felelős szervezeteket, személyeket. Az elvégzendő feladatok között elsőbbséget, kiemelt figyelmet élvez a bűnmegelőzés, a lakosság biztonságérzetének javítása. Az élhető lakókörnyezet igénye jogos elvárás a város polgárai részéről és a rendőrség ennek megteremtése, biztosítása érdekében tervezi feladatát. A lakosság, az önkormányzat, az önszerveződő társadalmi csoportok együttműködő támogatásával, segítségével meg tudjuk valósítani célkitűzéseinket. Kapitányságunk személyi állománya 2004. évben is a megye, illetve az ország többi kapitányságához hasonlóan, a tevékenységünket meghatározó, vagy azt befolyásoló külső és belső körülmények hatása, irányítása alatt végezte munkáját. A 2004. évben egyre nehezedő munkakörülmények és kedvezőtlen gazdasági feltételek között dolgoztunk. Az elért eredmények a meglévő állomány áldozatkész munkájának és kötelességérzetének köszönhetőek. A minőségfejlesztési program keretében ismételten közvélemény-kutatást végeztünk az önkormányzatok gazdálkodó és társadalmi szervezetek, a lakosság, valamint az állomány körében. Rendőrkapitányságunk állományának nincs oka szégyenkezésre. A megkérdezettek többsége jó minősítést adott a helyi rendőrség munkájáról. A felvetett hiányosságokból, észrevételekből a szükséges következtetéseket Bűnügyi statisztika 2003-2004 be nyomozást, 19 ügyben a vétségi eljárás, 43 esetben pedig a bűntetti eljárás szabályai, 1030 ügyben pedig az új, megváltozott szabályai szerint folytattunk le a büntetőeljárást. A fentiek figyelembevételével pozitívnak értékelhető, hogy az ismeretlenes felderítési eredményességben a változás nem számottevő, 53,42 százalék. Ez az eredményesség igen jónak mondható, hiszen a 2003 2004 Feljelentés 721 797 Ismert bűncselekmények 874 824 Lopások 258 210 Betöréses lopás 123 121 Csalás 47 11 Közlekedési bűncselekmény 40 58 Ittas vezetés 37 56 Sikkasztás 7 2 Szándékos testi sértés 37 44 Garázdaság 19 21 Közrend elleni bűncselekmény 247 185 Kábítószer-bűncselekmény 6 40 Nyomozati eredményességi mutató 58,12% 63,90 % levontuk és a lehetőségünkhöz képest igyekszünk kiküszöbölni, illetve munkánk során hasznosítani azokat.- Hogyan alakult a bűnügyi helyzet statisztikája?- Az ismertté vált bűncselekmények 42,96 százalékát Pásztó város területén követték el - amely az előző évihez viszonyítva némi emelkedést jelent - míg a fennmaradó 57,04 százalékát a város vonzáskörzetéhez tartozó területeken, településeken. A vagyon elleni bűncsemegyében is jó helyezést jelent és országos szinten is megállja a helyét. A közegészség elleni bűncselekmények azon belül is a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény vonatkozásában jelentős mértékű az emelkedés. A bűncselekmény elkövetőinek felderítését gátló tényező, hogy sok a látenciában lévő bűncselekmény. A statisztikai adatokat lehetne még tovább sorolni, jelen esetben csak a legfontosabbakat kívántam elmondani. Készült a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központja támogatásával