Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)

2005-03-01 / 50. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2005. MÁRCIUS 1., KEDD Egy szál virág - ezúttal vörös rózsa - általában kijár a hölgyven­dégeknek az igényesebb mulatságokban, kitűzőt viszont nem­igen szoktak kapni a férfiak. Nem így a minapi SBTC-bákm, ahol az urak az 1920-ban alakult klub egy körforma által hatá­rolt klasszikus - pajzsformájú - jelvényét kapták ajándékba, ha úgy tetszik emlékbe. Ugyancsak kedves, szívet-lelket melengető színfoltja volt a megnyitó ceremóniának a Stécé-induló felhang­zása, miközben az utánpótlást képviselő gyermeksereg a ha­gyományos színösszeállítású mezben vonult be a salgótarjáni megyeháza ugyancsak fekete-fehér zászlóval dekorált nagyter­mébe, mintegy élő díszletet képezve a köszöntőbeszédhez. Lengyel Judit-Tóth Boglárka-Tóth Tibor családi trió színvonalas, egy kicsit a bál hangulatához „hangszerelt” ének-zenei műso­rát. Az ízletes vacsora a házigazda Dobor István és Budai Sándor ve­zette konyhának, az italkínálat a La Fiesta étterem és vendéglő ud­varias stábjának volt köszönhető. A tánchoz a népszerű Szexi Cso­A báli meghívó, az SBTC jelvényével és Szojka Ferenc játékoskorabeli képével A jó hangulat megalapozásához Főnix Táncklub SE bemutatója is hozzájárult A bál fővédnöke, Szojka Ferenc feleségével az ünnepi asztalnál „Büszke, szép zászlónk, ha lobog...” Végh Zsolt az elnökség, illetve a szervezőbizottság nevében min­denekelőtt örömének adott han­got, hogy sokan és készségesen mondtak igent megkeresésükre és a báli belépők megvásárlásával ta­nújelét adták, hogy készek anyagi­lag is támogatni az SBTC jelenleg az NB II-ben játszó, helyi fiatalok­ból álló csapatát. Ez azt bizonyítja, hogy a városban továbbra sem ke­vés azoknak a száma, akik kötőd­nek a 85 éves múltú, Salgótarján­nak megannyi dicsőséget szerzett, Kopka László (balról a harmadik), a Stécé örök szimpatizánsa, a bál egyik szponzora, Básti István (balról az első) olimpiai bajnok társaságában A megnyitót Végh Zsolt, az SBTC elnökségi tagja tartotta, mögötte a jövő reménységei kóládé együttes szolgáltatta a talp- alávalót egészen hajnalig. Reper­toárjukban - más közismert ze­neszám mellett - az „Újra itt van a nagy csapat” című, hajdani Il­lés-sláger is szerepelt. Teljes jog­gal, ugyanis az asztaloknál nem­csak sportvezetők, támogatók, szimpatizánsok, szurkolók, jelen­legi játékosok ültek, hanem az SBTC korábbi, patinás sikercsa­patainak képviselői is. Teljes lét­számban megjelent például a Básti István-Répás Béla-Szalay évtizedekig a magyar labdarúgás élvonalában szerepelt gárdához és másokkal összefogva szívügyük­nek tartják sorsát, jövőjét. Végh Zsolt szakosztályvezető külön is köszöntötte a bálon személyesen megjelent Bállá Árpádot, a Létesít­mény és Sport Kht. igazgatóját, Ferencz Gyulát, az MLSZ elnöksé­gi tagját, a labdarúgó-szövetség megyei elnökét, Huszár Mátét, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének sporttanácsnokát, ár. Gótai Lászlót, a Magyar Olimpi- Puszta Béla, Salgótarján polgármestere feleségével Miklós összeállítású felejthetetlen középpályássor, köztük két olim­piai bajnokkal, de az egykori ked­vencek közül ott volt - mások mellett - Cséki János, Gecse Fe­renc, Kmetty József, Kriskó Lajos, Szoó József, Szőke István, Varga Sándor. Közéjük sorolható a már említett Ferencz Gyula és Kakuk József is. Néhányan - így Cserhá­ti József, Lipták Zoltán, Oláh Bé­la, Stark János - ma már másik klub képviseletében voltak jelen. Újra találkoztak az öregfiúk, az egykori sikercsapatok képviselői Valamennyien szívesen találkoz­ai Bizottság Nógrád megyei tagját, Kopka László és Kakuk József vál­lalkozókat, Puszta Bélát, a város polgármesterét és országgyűlési képviselőjét, Rácz Istvánt, a mag- yargéci sportegyesület és Simon Imrét, az SBTC elnökét, valamint Szojka Ferencet, az Aranycsapat tagját, a huszonnyolcszoros egy­kori válogatott játékost, a rendez­vény fővédnökét, a megye és a vá­ros díszpolgárát. Nagy taps kísérte a Főnix Táncklub SE látványos produkci­óját éppúgy, mint a szintén helyi Simon Imre, az SBTC elnöke (jobbról az első), mellette a felesége tak újra egymással, éppúgy, mint számos, időközben barátjukká lett „civillel”. Tetszik-nem tetszik, bizony ez alkalommal is volt he­lye a nosztalgiának, a nagyszerű eredményekre, a különleges epi­zódokra való emlékezésnek, de az öregfiúk - Szojkával az élen - a táncparketten is meghazudtolták korukat. Az éjféli tombolán - hála a felajánlóknak - értékes ajándé­kok kerültek gazdára, de végül a klub is jól járt... Jól sikerült az SBTC-hívek el- A jelenlegi NB ll-es együttes tagjai segédkeztek a rendezésben ______fotók, gócs éva múlt hét végéje, hiszen a bál előt­Simon Attila (középen), a mostani csapat edzője feleségével jobbra Gabora János technikai vezető történeti érték született. Remél­hetően mind a bál, mind film hozzájárul ahhoz, hogy a mérkő­zések előtt még sokáig - és egyre magasabb osztályban - hangoz­hassanak fel a csapat indulójának - „Az SBTC tizenegy, mindig a győzelemre megy... Büszke, szép zászlónk, ha bbog, még a kék ég is mosolyog. / Rajta hát Stécé, Rajta hát Stécé! Színeinknek győznie kell!’’- lelkesítő, szép so­rai, s egyszer még megvalósul Szojka Ferenc - aki szeretné még látni a csapatot az élvonalban - kívánsága is. CSÖNG RÁDY BÉLA ti estén mutatta be a Salgótarjáni Városi Televízió „A Szojka” című filmjét, amelyben az élő legenda László István kamerája előtt Gótai László találó kérdéseire vá­laszolva élményszerűen mesélt élettörténetének kiemelkedő ese­ményeiről, a Seséről, a Stécéről, a válogatottról, játékostársakról, kedvenc és kevésbé szeretett edzőkről, játékvezetőkről. Egy­aránt köszönet és elismerés jár a nyilatkozónak és a film készítői­nek, hiszen közös munkájuk ré­vén fontos dokumentum, sport­Kakuk József (jobbról a harmadik) vállalkozó, volt Stécéjátékos is támogatta a bál megrendezését 200S. má*c,us e'ejéig. Előhűtött csirkecomb Az akcióban résztvevő üzleteink: 3. sz. Diszkont, 3060 Pásztó, Cserhát-lakótelep 5. sz. KOHÁSZ ABC, 3100 Salgótarján, Acélgyári út 52. 12. sz. Diszkont, 3145 Mátraterenye (Homokterenye) 13. sz. Élelmiszer-ABC, 3100 Salgótarján, Pécskő út 3. 14. sz. Diszkont, 3070 Bátonyterenye, Ózdi út 45. 15. sz. ABC-áruház, 3170 Szécsény, Rákóczi út 111. 16. sz. Diszkont, 3182 Karancslapujtő, Rákóczi út 79. 17. sz. Diszkont, 3170 Szécsény, Dugonics út 2. 19. sz. CBA Élelmiszer, 3121 Salgótarján, Somosi út 190. 20. sz. Diszkont, 2660 Balassagyarmat, Móricz Zs. út 1. 25. sz. CBA Élelmiszer, 3060 Pásztó, Nagymező út 8. 30. sz. CBA Élelmiszer, 3063 Jobbágyi, Felszabadulás út 80. Az ár a készlet erejéig érvényes. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom