Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám
2005-02-26 / 48. szám
I „Most együtt kell valami jót csinálni” Rendhagyó módon kezdődött Palaticzkyné Gócs Éva fotókiállításának megnyitóünnepsége a minap Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban. A V Moto-Rock együttes „Gömb” című számát és Sztankay István hangját felvételről hallotta a közönség. A színművész által elmondott szövegből egy sor akár az egész tárlat mottója lehet: „Most együtt kell valami jót csinálni.” Gócs Éva politikai tartalmú, de pártsemleges képeivel ugyanis éppen ezt sugallja a közélet szereplőinek, kiállítása nézőinek... Az objektív valóság és a szubjektív én közötti viszony - az érzékszervek, az agy különleges együttműködése, összmunkája révén - lényegében nem más, mint a külvilág folyamatos leképezése. Sőt bárki megtoldhatja, kiegészítheti a génjeiben készen kapott „apparátusát” egy, a pillanat élményét, „varázsát” tárgyszerűen is rögzítő ilyen-olyan csodamasinával, de attól, hogy akár a legmodernebb készüléket a használati utasítás szerint, rendeltetésszerűen működteti, még nem lesz fényképész, fotós, fotóriporter belőle. Sok ismeret is kell ahhoz, hogy valaki tudja, mit miért csinál, mit, hogyan kell csinálni. És ez még mindig kevés. Szükséges hozzá az a megmagyarázhatatlan, intuitív adottság is, amit tehetségnek nevezünk. Megállítani a tovasuhanó időt, rögzíteni a végtelen tér egy darabját, erre vállalkozik a fotográfia, amelynek folyamatában nemcsak a fény, nemcsak a kép, olykor a szín játszik szerepet, hanem mindenekelőtt az alkotó egyéni látásmódja, különleges érzéke, szakmai felkészültsége. Gócs Éva azontúl, hogy tanult fotózni - bizonyítványa van róla - azontúl, hogy lassan négy évtizedes pályafutása során igyekezett mindig a lehető leggyorsabban lépést tartani a szakmai kihívásokkal, a legújabb technikai, műszaki eljárásokkal, azontúl, hogy nem kis anyagi áldozatok révén egyre korszerűbbre cserélte gépeit, mindenekelőtt különleges képességének, elhivatottságának köszönheti, hogy e nem kevesek által művelt pályán figyelemreméltó eredményeket produkált, nevet szerzett magának. Palaticzkyné Gócs Éva Munkássága az utóbbi évtizedben szorosan kötődött a Nógrád Megyei Hírlaphoz. Gyakran ott volt, ha X. Y. jeles személyiség a megye valamelyik településére érkezett, ha történt valami szívderítő, vagy tragikus esemény, ha ismét beköszöntött a virágérlelő tavasz, vagy éppen az aratás, a szüret ideje, ha síkossá, netán járhatatlanná váltak az utak, ha ünnepségre gyülekezett egy-egy város vagy község apraja-nagyja, ha újabb látványos műsort, bemutatót, felvonulást produkált valamelyik hagyomány- őrző népművészeti csoport, ha összemérték erejüket, tudásukat bizonyos csapatok vagy egyéni sportágak képviselői. A feladatot, a témát a szerkesztőtől kapta, de az adott helyszínen, sokezres tömegben vagy intim családi körben, tűzforró, izzasztó melegben vagy farkasordító jéghidegben, nem egyszer étlen-szomjan neki, a fotósnak kellett helytállnia. Ő döntötte el, hogy mikor exponál, milyen látószögben, kit vagy mit emel ki, s takar el a látványból, hogyan komponál Meg az is, hogy a kötelező te endőkön kívül mit vesz még észre, mit talál igaznak és nemcsak valószerűnek. Gócs Éva engedelmes, szorgalmas, érdeklődő munkatárs, jó kolléga, szívesen társalgó, barátságos, talán túlságosan is nyűt ember. Számára nincs lehetetlen megbízatás, tűzön-vízen megoldja, hajnalban vagy késő éjjel, mindig lehet rá számítani. A megyei napilap műhelyében készült sajtófotói az olvasók ezreinek tájékoztatására, informálására szolgáltak egy-egy adott lapszámban és szolgálnak majd a későbbiekben is. Ilyenformán mindenekelőtt dokumentumérté- kűek, az elmúlt évtized számos fontos jelenségét, az események atmoszféráját rögzítették a jelenkor A benczúrfahraiak is különösen a választások idején fontosak és őrzik meg a jövő számára. Ennélfogva sokrétű, megannyi témakört felölelő kiállítást is képes lenne produkálni, Ő azonban valamennyire leszűkítette harmadik önálló tárlata témáját és elsősorban az úgynevezett protokoll-látogatá- sokkal, illetve a választásokkal ösz- szefüggő felvételeit bocsátotta közszemlére, gyűjtötte össze e tárlat kedvéért. Állami és pártvezetőket, képviselőket, egyházi személyiségeket látni e képeken, akik - függetlenül hovatartozásuktól, elkötelezettségüktől, hitüktől - sajátosan, de nagyjában-egészében hasonló módon viselkednek az évfordulókon, a kenyérszegés, a szalagátvágás, az európai uniós csatlakozás, az intézményavatás, a kegyeletteljes főhajtás magasztos perceiben. Gócs Éva „megleste” őket, kifürkészte hangulataikat, gesztusaikat, mozdulataikat, bizonyítván, hogy őt elsősorban a másik ember érdekli. A politikusoknak minden esetben azonos a céljuk, a választók bizalmának, voksainak megnyerése, a hatalom megszerzése, illetve megőrzése. Szándékaikkal akarva-akaratlanul is szorosan összefügg a nyilvánosságért vívott harc, az úgynevezett plakátháború, a tetszik-nem tetszik falfirkákban kifejezésre juttatott vélemények áradata. Ennek is számos megjelenési formája érhető tetten Gócs Éva fotóin. Ó mintegy az állampolgárokat képviselve fotózza a magas rangú vendégeket és kísérőiket, a választások történéseit és - mint a kiállítási teremben is olvasható - fogalmazza meg ars poeticaszerű gondolatát az ádáz tülekedésről: „A képekkel kicsit ironizálva üzenni szeretnék, lehetne másképp is egy szebb, egy jobb, egy boldogabb jövőért együtt dolgozni.” Lehetne, de az elmúlt évek tapasztalatait tükröző kiállítás tanúsága szerint eleddig nem sikerült. Bárcsak jó néhány politikus éppen e képek hatására fogadná meg, hogy ezentúl másként cselekszik... Gócs Éva persze nemcsak az ismert és kevésbé ismert, országos és helyi politikusokat örökítette meg, hanem a demokratizmus játékszabályai szerint oly fontos szerepet játszó tömeget is, a nép egy-egy alkalmasint jókedvű, gondolkodó, meditáló vagy éppen mérlegelő, szavazó képviselőjéről is készített fotókat a megye városaiban, falvaiban, Bánkon, Balassagyarmaton, Bátonyterenyén, Csesztvén, Felső- petényben, a Karancs völgyében, Kétbodonyban, Nógrádszakálban, Pásztón, Salgótarjánban, Sám- sonházán Szécsényben és másutt. Tulajdonképpen mindegy is, hogy hol, mert nem a helyszín, nem a díszlet, hanem az ott élő, az abban szereplő ember volt és maradt a lényeges számára. S az érzelem, a gondolat, amit a - tudatosan cím, aláírás nélküli - képek kiváltottak és kiváltanak. Köszönet és elismerés jár Gócs Évának, hogy ennyiféle - emberségünkhöz méltó és méltatlan - viszonylatban, összefüggésben láthatjuk viszont magunkat, hisz József Attilával szólva „hiába fürösz- töd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. __________________ CSONGRÁDY BÉLA „ Egy írónak is be kell fizetnie a számlákat” A napokban mutatta be legújabb, „Voyage to the End of the Room” című regényét a magyar származású angol író, Tibor Fischer a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A meglehetősen bohém alkotóval az eseményt megelőzően beszélgettünk. Salgótarján- Mit jelent önnek Magyarország?- Az otthont - egyfajta értelemben. Először 22 éves koromban jártam Magyarországon, de a szüléimét leszámítva valamennyi családtagom Budapesten él. Szóval van kihez fordulni, ha ennivalót, vagy pénzt szeretnék kérni...- Mikor és milyen hatásra kezdett el írni?- Mindig is író akartam lenni, 1987 és 1990 között, a rendszerváltás idején Magyarországon is dolgoztam újságíróként. '90-ben visszamentem Londonba, ahol munkanélküli lettem... Néhány rö- videbb írást korábban is „elkövettem”, majd egyszer csak úgy gondoltam, ha most nem írok igazi regényt, akkor soha...- Szépirodalmi munkásságában foglalkozott már az 1956-os eseményekkel?- Az első regényem, „A béka segge alatt” egy magyar kosárlabdacsapatról szól és az 1950-es években játszódik. Szüleim is kosarasok voltak, tehát személyes élmények is szerepelnek a történetben. Édesapám egy alkalommal még Salgótarjánban is játszott.- Angliai viszonylatban mit jelent sikeres írónak lenni?- Hát azt, hogy jól fogynak a könyveid.. Egy író számára több területen is mérhető a siker. A kritikai megbecsülés és az, hogy jelöltek a rangos irodalmi díjra, a Booker Prize for Fiction-re, sokat segített abban, hogy minél többen megvásárolják a regényeimet. Elvégre egy írónak is be kell fizetnie a számlákat..- Hogyan fogadta műveit a magyar olvasóközönség?- Első két regényem évekkel ezelőtt jelent meg. „A béka segge alatt” magyar nyelvű fordításának 3000 példányát hónapok alatt szétkapkodták. Azóta is heti rendszerességgel kapok telefonokat magyar emberektől, akik arról érdeklődnek, hol lehet hozzáférni a fordításhoz. Eddig azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs, de ezentúl azt fogom: menj a Nógrád megyei könyvtárba!- Mit üzenne a magyar olvasóknak?- Remélem, élvezik a könyveimet. SCHVEICZER KRISZTIÁN Tibor Fischer szülei 1956-ban elhagyták Magyarországot, így ő már Stockportban született. Londonban gyerekeskedett, felsőfokú tanulmányait Cambidge-ben végezte. Kezdetben újságíróként dolgozott. Első két regénye magyarul is megjelent, „A béka segge alatt” (1992) és a „Gógyi galeri” (1994) címmel. Első regényét felterjesztették a rangos Booker Prize for Fiction és a Betty Task Award díjakra, s utóbbit el is nyerte. A „The Collector 001160101’ című regényének (1993) magyar kiadása előkészületben van. 1993-ban elnyerte a Granta Magazine „Best of Young British Novelists” címet. 2000-ben jelent meg „Don’t read this book if you're stupid” című novelláskötete. ____________________JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES______________________ M últ heti rejtvényünk helyes megfejtése: „A tévé bemondta, hogy magas rangú vendég látogat hozzánk, hozok egy üveg bort. ” Szerencsés nyertesünk: Kadlót Csabáné Karancsalja, Határ út 19. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb március 3-ig juttassák el szerkesztőségünkbe!
