Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám

2005-02-22 / 44. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap \ SPORT TÜKÖR 2005. FEBRUÁR 22., KEDD Most mutasd meg, mit tudsz! Csaknem félszázan mérették meg magukat és autójukat SPORTTURMIX Ó-tanfolyam A Nógrád Megyei Labdarúgó Szö­vetség ismét megrendezi az MLSZ „D”-tanfolyamot, melynek jelent­kezési határideje március 8-a. A korai határidőnek az oka, hogy a pedagógusok szakképzési támoga­tásának az a feltétele, hogy a tanfo­lyam megkezdése előtt harminc nappal az MLSZ-nek jelentkezési kötelezettsége van az oktatási mi­nisztériumnak. Jelentkezni lehet a 06-32-432-077-es telefonszámon. A BOCOG TAGADJA A 2008-as pekingi nyári olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) hi­vatalos közleményben cáfolta a spanyol lapok azon értesülését, mely szerint az FC Barcelona lab­darúgócsapatának mezén szerette volna népszerűsíteni a kínai ötkari­kás játékokat. „A BOCOG soha nem lépett kapcsolatba a katalán klubbal, s nem is szerepel a tervei között, hogy az FC Barcelona me­zét használja fel hirdetésre” - olvas­ható a három év múlva sorra kerü­lő esemény hivatalos honlapján. Spanyol sajtóinformációk szerint a BOCOG évi 18 millió eurót kínált az FC Barcelonának, hogy a játéko­kat megelőző két idényben a pe­kingi olimpia jelképe díszítse a grá- nátvörös-kék mezt. POLGÁR JUDIT IS INDUL Erősségi fokozatát tekintve a sport­ág történetének eddigi legmaga­sabb - XXI-es - kategóriájú nem­zetközi sakkversenyét rendezik meg májusban Szófiában, amelyre Polgár Judit is hivatalos. A bolgár sajtó külön kiemeli, hogy a 12. és 22. közötti viadalon asztalhoz ülő nagymesterek között a magyar ki­válóság az egyetlen női induló. A bolgárok első számú sakkozójá­nak, a világranglistán jelenleg har­madik Veszelin Topalovnak a kez­deményezésére született meg a tor­na, amelyre a szülés után a nem­zetközi sakkelitbe visszatérő Pol­gár mellett már az orosz Vlagyimir Kramnyik, az indiai Viswanathan Anand és az ukrán Ruszlan Ponomarjov is visszaigazolta rész­vételi szándékát. A hatodik szerep­lő a világelső orosz Garri Kasz- parov lehet, de ő még nem jelezte, hogy elfogadja a szófiai invitálást. Ha nem indul, helyére a világrang­sorban pillanatnyilag 5., de a ne­gyedévente készülő új lajstrom megjelenésekor már - Wijk aan Zee-i tornagyőzelmével - harma­dikká előlépő Lékó Pétert várják. csúszást leszámítva, de ezek még anyagi kárral sem jártak. A tapasztalatokból okulva tervez­zük a távoli jövőben versenyso­rozat indítását, de annyi bizo­nyos: 1-1 futam addig is minden bizonnyal követi az első, sike­resnek mondható próbaver­senyt. A Kobak-kupasorozat vasár­napi futamának eredményei. G1 kategória (1000 köbcenti­ig): 1. Dunai Gábor (Buda­pest), 2. Tátrai Zoltán (Ka- rancsberény), 3. Hangácsi Ist­ván (Recsk). G2 kategória (1001-1500 köb­centi): 1. Vincze Márton (Szé- csény), 2. Jusztin Tamás (Szé­csény), 3. Tóth Kálmán (Eger). G3 kategória (1501-2000 köb­centiig): 1. Szabó László (Felső- tárkány), 2. Kis Péter (Salgótar­ján), 3. Kolozsvári Zsolt (Bá- tonyterenye). G4 kategória (2000 köbcenti felett): 1. Csong­rádi Béla (Szuha), 2. Szegi Lajos (Budapest), 3. Vajkovics Károly (Veresegyház). Junior kategó­ria: 1. Cseh Péter (Salgótarján), 2. Lehoczky Roland (Salgótar­ján), 3. Kiss Balázs (Recsk). Ab­szolútban: 1. Vincze Márton (G2, Szécsény), 2. Jusztin Ta­más (G2, Szécsény), 3. Szabó László (G3, Felsőtárkány). A versenyen különdíjat is ki­adtak: a legbiztonságosabb ve­zetőnek Sörös Attila bizonyult, míg a legpechesebb versenyző Cseh Péter volt, mert az autó ugyan elindult, de az időmérő óra pihenőt tartott. HEGEDŰS ERZSÉBET Az országban egyedülálló a kezdeményezés, amelyet a rend­őrség és az egyik salgótarjáni motorsportklub közösen indí­tott útjára, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal A Kobak-kupasorozat egyik futamát tartották vasárnap a Sal­gótarján külső pályaudvaron épített pályán, amelynek ren­dezésére ezúttal a Kobak Motorsport Club mellé felsorako­zott a városi baleset-megelőzési bizottság és a Salgótarján és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány. A hideg idő ellenére közel kétezer néző volt kíváncsi, hogy a 46 induló közül kik lesznek a legjobbak. A verseny helyszínén már ko­ra reggel gyülekeztek az érdeklő­dők, elvégre nem mindennap történik meg, hogy rendőri biz­tosítás mellett, akár jogosítvány nélkül is a legnagyobb lelki nyu­galommal beülhetnek a verseny- szelleműek az autók volánja mö­gé. 2200 méteres, jó minőségű aszfalt állt rendelkezésre: ebben nagy szerepe volt a Nógrád Me­gyei Állami Közútkezelő Kht. munkatársainak, akiknek a ren­dezők ezúton is köszönetét mondanak. Mindegy, milyen az autó, itt ezúttal nem a márkáké volt a főszerep: Trabanttal épp­úgy rajthoz álltak, mint Toyotá­val vagy Opel Calibrával. A versenyzőknek több felada­tot is meg kellett oldaniuk: a gyor­saság mellett főszerepet játszott az eredményben a vezetéstechni­ka. Olyan nehezen megoldható helyzetek elé állították a verseny­zőket, mint a szlalomozás nagy sebességgel, szűk területen törté­nő megfordulás, szűk kapubejá­rón történő áthaladás nagy sebes­séggel. A szervezők gondoltak a legfiatalabbakra is, ezért junior kategóriában azok a 17 év alatti fiatalok indulhattak, akik nem rendelkeznek vezetői engedél­lyel. A legfiatalabb résztvevő 12, a legidősebb 50 éves volt. No és ha már verseny, akkor vannak dí­jak is: a kategóriák első hat helye­zettje oklevelet, az első három helyezett serleget és minden ka­tegória helyezettje tárgyjutalmat kapott. Az utóbbit a Nógrád Me­gyei Baleset-megelőzési Bizott­ság ajánlotta fel, a többi díjról a Salgótarján és Környéke Közbiz­tonságáért Alapít­vány gondoskodott. A győztesek részére Juhász István ezre­des, Salgótarján rendőrkapitánya ad­ta át a díjakat. A verseny céljá­ról, a tapasztalatok­ról Buda Gábor szá­zadost, a salgótarjá­ni rendőrkapitány­ság közlekedésren­dészeti osztályveze­tőjét kérdeztük, aki aktívan kivette ré­szét az előkészüle­tekből és a lebonyo­lításból egyaránt.- Célunk a bal­esetek megelőzése egyebek mellett az­zal, hogy biztonsá­gos körülményeket teremtve ne az ut­cán száguldozzanak balesetveszélyes helyzetet, olykor balesetet okozva azok, akik szeret­nék kipróbálni ve­zetői tudásukat és próbára szeretnék tenni autójukat is - kezdte Buda Gábor.- A pályán vizes, csúszós, latyakos szakaszok vol­tak, mindenki megtapasztalhat­ta, milyen vezetési ismereteket követel a megváltozott útvi­szonyok között egy- egy váratlan helyzet megoldása. Termé­szetesen nem tud­tunk minden, a va­lóságban előfordul­ható szituációt szi­mulálni, de azt elér­tük, hogy a verseny­zők felmérjék saját és autójuk lehetősé­geit, és a tapasztala­tok útján megszer­zett ismereteket az utakon kamatoztas­sák. Azonban nemcsak azok ta­nulhattak, akik versenyzőként voltak itt, hanem a nézők is: a pálya szélén állva láthatták, ho­gyan viselkedik az első- és ho­gyan a hátsókerék-meghajtású autó a megváltozott útviszonyok közepette, s milyen nagy szere­pe van a vezető képességének és rutinjának. A százados elmondta azt is, hogy azért vonták be a rende­zésbe a motorsportklubot, hogy egy verseny során bonta­kozzon ki a tapasztalatszerzési folyamat, amely ösztönzi a szélsőséges viszonyok közötti megfelelő vezetői reagálás ki­alakulását, illetve lehetőséget ad a meglévő tudás egészséges fitogtatására is.- Ez a verseny bizonyítási le­hetőség volt arra is, hogy nem­csak jó minőségű, jól járható úton tudunk biztonságosan köz­lekedni - folytatta Buda Gábor. - A versenyzők helytálltak a téli­es, változó minőségű útszaka­szokon is. A versenyen baleset nem történt, egy-két apróbb ki­millió Ft személyi kölcsön már 23 670 Ft havi törlesztéssel Euró személyi kölcsön 60 hónapos futamidőre THM: 12,71-23,61% MKB fiók: Salgótarján, Fő tér 6. • Tel.: (32) 521-200 www.mkb.hu MAGYARORSZÁGON MÁR TÖBB MINT 200 000 ÜGYFELÜNK TELEFONÁL OLCSÓBBAN a tele2-vel! ÖN NEM AKAR KÖZÉJÜK TARTOZNI? További információért hívja a -es számot! www.tele2.hu TELE2

Next

/
Oldalképek
Tartalom