Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám
2005-02-19 / 42. szám
2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT BULVÁR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal N Ó G Knapik Tamás a Fiestából Majdnem feleségül vette kedvesét! Négy évvel ezelőtt majdnem bekötötték a zenész fejét Latin- amerikai kedvesének családja azonban ellenezte az esküvőt Tamás hét évvel ezelőtt nehéz anyagi helyzetéből egyetlen kiutat látott, ha külföldre megy, s ott próbál szerencsét, vendéglátós muzsikusként. Hosszú ideig egy karib-tengeri luxushajó szalonzenekarában játszott, s a világ számos pontjára eljutott, többek között Puerto Ricóba, ahol is elkezdődött élete legcsodálatosabb korszaka. "Mesebeli történet ez, hús-vér szereplőkkel - meséli Tamás. - Amikor partra szálltam Puerto Ricóban, abban a szent pillanatban megpillantottam egy lányt a karneváli tömegben. Vízkereszt ünnepe volt, rengetegen tolongtak az utcán. Brenda, mert utóbb kiderült, hogy így hívják, még a szép lányok sorából is kiragyogott. Ő is felfigyelt rám, hiába, no, a 194 centi magas, kék szemű férfi látványa ott meglehetős ritkaság. Három férfi volt a társaságában, ezért nem mertem megszólítani. Addig forgolódtam körülötte, amíg az elejtett megjegyzésekből kiderült, hogy a kísérői az unokatestvérei. Ezek után felbátorodtam, s a bemutatkozás után társalogni kezdtem vele. így kezdődött életem legromantikusabb fejezete, majd hónapokkal később ez a lány a menyasszonyom lett." Tamást megigézte Brenda kedvessége, szelídsége. Elhatározta, hogy végleg Puerto Ricóba költözik, s új életet kezd szerelmével. Persze nem volt köny- nyű meghozni ezt a döntést. "Ingáztam a zenekar és a kedvesem között - emlékszik vissza. - Iszonyatos lelki teher volt rajtam, hiszen a csapat folytatta az útját a luxushajóval Alaszka felé, s az eredeti elképzelések szerint magam is velük tartottam volna. Igen ám, de akkor búcsút kellett volna vennem BrendátóL Sokat őrlődtem azokban a napokban, s beváltom férfiasán, a lánnyal való mélyebb beszélgetések után időnként elsírtam magam. Aztán Brenda mellett döntöttem s Puerto Ricóban maradtam." Ám a szerelmesek hajója csak nem akart révbe érni, a lány szülei ugyanis kezdetben ellenezték a kapcsolatot "Azt hitték, csak érdekből vagyok Brendával, hogy az ő révén letelepedési engedélyhez jussak - mondja Tamás. - Feleségül akartam venni, de a szülők hallani sem akartak róla. Pedig még vizet is árultam Puerto Ricóban, hogy lássák, tisztességes módon keresem a napi betevőmet - folytatja. - Abban az időszakban senki és semmi más nem létezett számomra, mint Brenda. Pedig nem tagadom, rettentő erős honvágyam volt, s azt is tudtam, hogy a vízárusítás nem karrier. Titkon arra vágytam, hogy abból élhessek, amiből mindig is szerettem volna, a zenébőL Aztán szép lassan megkedveltek a szülők, hisz elhoztam Brendát Magyarországra, Budapesten töltöttünk három hetet, s láthatták, nem vagyok szélhámos. Különös fintora a sorsnak, hogy mire rendbe jöttek a családi szálak, kihűlt Brendával a kapcsolatunk. Elmúlt a szerelem, de a barátság megmaradt. A szívem hasadt meg, amikor végleg elváltunk egymástól, s utoljára felszálltam a hazafelé tartó gépre. A repülőtéren mindketten sírtunk, hiszen mindketten nagyon kedves embertől búcsúztunk. Én tőle, ő pedig tőlem.11 A fiatalok hosszú ideig nem látták egymást. Legközelebb akkor találkoztak, amikor Tamás már befutott magyar zenészként Puerto Ricóba utazott, hogy a kinti zenészekkel rögzítse új lemezét. A muzsikusok szerződtetésében, s a stúdióidő lekötésében ki más segíthetett volna, mint Brenda. "A mai napig nagyon erős kötelék van köztünk - vallja be Tamás. - A lángoló szerelem átalakult, amolyan testvéri szeretetté. A közelmúltban többször is meglátogattam őt, legutoljára még édesanyámat is magammal vittem, ugyanis a családja úgy szeret engem, mintha a fogadott fiuk lennék. Náluk vendégeskedtünk. Szinte biztos, hogy a szerelem már nem tér vissza, de amíg étok, őrzöm Brenda emlékét. " Brenda is segített az új lemez előkészületeinél A napokban jelent meg a Resta negyedik lemeze, az Amor latino. Az album fele az előző anyaghoz hasonlóan most is Puerto Ricóban készült, ahol Brenda már előkészítette a terepet, mire a fiúk kiértek. Tomi sokat beszélgetett a stúdiófelvételek során a lánnyal, aki beváltotta neki, ha nehezen is, de már túltette magát a gitárossal történt szakításon. Exkluzív; Kasza Tibor, a Crystal együttes frontembere Kubában eljegyezte a kedvesét! Számtalan levelet kaptunk hétről hétre, amelyekben különböző zenekarokat kérnek tőlünk az olvasók. A legtöbb szavazat a februári hónapban a Crystal együttesre érkezett, így felvettük a kapcsolatot a csapat frontemberével. Kasza Tibi úgy gondolta, ha már a nógrádi közönség megtisztelte azzal a zenekart, hogy szavazott rá, hát igazi kuriózummal, exkluzív sztorival és fotókkal kedveskedik nekik. Titokban vásárolta meg a jegygyűrűket a nyaralás előtt, majd egy romantikus estén megkérte kedvese kezét a kubai vakáción. Amint mondja, a lány megérdemli e gesztust hiszen nem könnyű elviselnie őt „Andi semmit sem tudott a tervemről, itthon titokban vásároltam meg a jegygyűrűket - meséli élményekkel telve Kasza Tibor. - Tizenkét napra utaztunk el a karibi országba, s már a negyedik napon, rendkívül romantikus helyzetben, megkértem a kezét. Kerestem az alkalmat, mikor kérdezhetem meg, hozzámjön-e feleségül. Egy vacsorát követő sétán akadtunk rá a kis kápolnára, ahol megtörtént a lánykérés. A kápolna a tenger fölött, egy sziklán állt. Azt gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom, és előhúztam a zsebemből a gyűrűket. Andi elsírta magát, és boldogan igent mondott. Hetünk legszebb napjai következtek ezután, az egész nyaralás olyan volt, mint egy romantikus film.” Tibi három évvel ezelőtt ismerte meg Andit egy rendezvényen, ahol a lány hostessként dolgozott. „Emlékszem, alig akartam elmenni arra a partira - mondja az énekes. - Aznap koncertünk volt, s a barátaim noszogatására csap- zottan, izzadtan állítottam be az eseményre. Soha nem felejtem el, beléptem a helyiségbe, és két gyönyörű lány nézett rám meredten. Andi volt a barátnőjével. Vibrált a levegő, mikor egymásra pillantottunk. Telefonszámot cseréltünk, majd elkezdtünk talál- kozgatni.” Kapcsolatuk során többször is szakítottak, ám később mindig visszatértek egymáshoz. „Nem könnyű engem elviselni. Sőt, nagyon nehéz velem élni - vallja be őszintén. - A sok éjszakázást, a számtalan bulit nehéz egy civilnek tolerálnia. Egy zenésszel mindig csak baj van. Ráadásul olyan vagyok, mint egy nagy gyerek. Szét- dobátom a ruháimat, a tányérokat sem mosom el soha étkezés után... Andi tökéletesen megtanult engem kezelni, olyan ő nekem, mint a második anyám. Az eljegyzéssel szerettem volna neki megköszönni a sok gondoskodást, de arra a kérdésre nem tudok válaszolni, mikor tesz az esküvőnk. Erről még nem beszéltünk.” Tibi fontosnak tartja, hogy születendő gyerekei majdan teljes családban nőjenek fel, és ne szenvedjenek hiányt soha, semmiben. „Á szüleim nagyon korán, gyerekkoromban elváltak. Szeretném, ha a gyerekeim soha nem tudnák meg, müyen érzés csonka családban felnőni!” Sokan nem tudják, de a Crystal két frontembere, Lajtai Kati, és Kasza Tibi nyolc évig a magánéletben is egy párt alkottak. Persze egyiküknek sem volt könnyű elfednie ezt a időszakot, amelyet szerelemben együtt töltöttek. Mára azonban túltették magukat a fájdalmakon. Márciusban indul az országos turné! A zenésznek egyetlen szabad perce nem volt az utóbbi hónapokban, hiszen megállás nélkül dolgozott a Crystal vadonatúj albumán, s a lemezt bemutató koncertjén. Kubában alaposan kipihente magát és újult erővel veti bele magát a munkába. Március 12-én indul az együttes Trilógia című turnéja, amelynek nyitó előadása Szegeden lesz. Ezt követően még számos sportcsarnokba ellátogatnak Egertől kezdve, Sopronon át, egészen Kaposvárig. Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu email címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár! radio ioo„4 Kati és Tibor, még a középiskolában szerettek egymásba. Nyolc évet töltöttek egymás mellett, kapcsolatuk utolsó esztendeiben már ünnepelt sztárok voltak az országban. Kíváncsiak voltunk, hogyan tudnak a mai napig is zökkenőmentesen együtt dolgozni. „Azért nem volt mindig zökkenőmentes a közös munka - mondja Tibi. - Miután szakítottunk, nagyon feszült volt közöttünk a légkör. Persze a színpadon ez soha nem Játszódott, de a fellépésekre vezető utazások meglehetősen fagyos légkörben teltek. Abban mindketten egyetértettünk, hogy a magánéleti problémánk nem mehet a zenekar rovására, s nem is vittük fel soha a színpadra sérelmeinket, a fellépések után azonban igyekeztünk minél kevesebbet beszélgetni egymással. Tudtuk, hogy ebben a szituációban a kis problémákat is nagyokká alakítanánk. Néhányszor belefutottunk hasonló vitába, olyankor mindig a bátyám, Gábor, a zenekar harmadik tagja csitított bennünket” „Soha nem felejtem el ezt az időszakot - folytatja Kati. - Arra esélyünk sem volt, hogy hetekig elvonuljunk a világ, s legfőképpen egymás elöl, ugyanis pont akkor jelent meg a második lemezünk, s éjjel-nappal menni kellett hol a fellépésekre, hol az interjúkra. Elsősorban önmagunkban keltett helyretenni a dolgokat, csak így tudtunk megnyugodni. Persze amíg ide eljutottunk, sok kínos szituáción átestünk. Nagyon rossz érzés volt például, amikor Tibinek már volt barátnője, s hallottam, amint vele beszél. Neki pedig az nem tetszett, amikor egy fellépés után, hajnalban az autóban SMS-eztem a leendő kedvesemmel.” Mára szerencsére elcsitultak a viharok, mindketten túltették magukat a fájdalmas szakításon, s úgy érzik, ez a próbatétel kellett ahhoz, hogy a zenekar tökéletesen össze- kovácsolódjon. „Ma már abszolút családi vállalkozás lett a Crystal, hiszen Kati olyan számunkra, mintha a harmadik testvérünk lenne - állítja Tibi. - Összetart minket a közös cél, sokkal nagyobb öröm a közös munka, mint korábban volt. A napokban jelent meg a harmadik nagylemezünk, a Trilógia, amely eddig a legkiforrot- tabb alkotásunk. Ezen a korongon van egy olyan dal, amelynek a szövegét ketten írtuk Katával. Aki figyelmesen hallgatja a nótáinkat, rájön, nagyon sok melódiában benne van a mi kapcsoltunk története.” Pop plusz rock Pop plusz rock Pop plusz rock KDRMORÁN - A lovak álma KORMORÁN A Kormorán együttes muzsikusai egyedülálló módon teremtették meg a maguk műfajában a folklór hagyományokból épülő nemzeti rockzenét Bejárták a világot és sikert sikerre halmozva öregbítették Magyarország hírnevét. A kilencfős Kormorán az elmúlt években soha nem tapaszt koncertsikereket ért el itthon és a határokon kívül élő magyarság körében. Most megjelent új albumuk, A lovak álma őszinte vallomás a legmélyebb emberi érzésekről, érzelmekről. (Hungaroton) Szerelem évszakai sorozat- Tél (Halott szenvedély) Szerelmes dalok a magyar pop aranykorából. A Hereiem évszakai sorozatcímet viselő, né© CD- nyi, tematikus válogatásunk a Hereiem stádiumait járja körbe; a vágyódástól a beteljesülésen, majd az elha©atáson át a teljes kiábrándulásig - az örök újrakezdés ígéretével. A né© CD (Na© találkozás - Tavan, Na©on kell, ho© sze- ress - Nyár, Miért mentél el? - Ősz, Halott nen- vedély - Tél) örökzöld slágerek és időközben klasszikussá nemesedett dalok mellett méltatlanul elfeledett ©ön©nemeket is tartalmaz. Függetlenül attól, mennyire volt népyerű a maga korában e©-e© szerzemény, a válogatásunkban yereplő dalok közös jellemzője a mély gondolatiság és a magas művészi színvonal. Már-már anútöménységű lemezek születtek í©. A dalok minden CD-n két-két témát kísérnek végig, általában ezeken belül is kialakítva e© gondolati va© hangulati ívet, sőt, néha az e©es dalok Hinte felelgetnek e©másnak. Válogatásunk a ma- ©ar pop aranykorából csemegéz, nem meglepő háta míves hangszerelés, a na©nerű hangne- res játék, és az sem, ho© ©akran a na© slágereket is jóízű szólók gazdagítják. Csak ízelítőnek néhány név a námos előadó közül: Zorán, Koncz Zsuzsa, Katona Klári, Kovács Kati, az LGT, a Fonográf, a KFT, a V Moto-Rock. (Hungaroton) Pop plusz rock Pop HOR tükre-No3. (DVD) Már szinte ha©omány: szilveszter után megjelenik e© újabb Hofi DVD. A Hofi tükre sorozat harmadik kiadványával jelenik meg az idén, ho© ez az év se múljon el "Hofi-szil- veszter" nélkül. A Magyar Televízió Hofi Gézával készült felvételei közül újabb 4 jelenettel jelentkezik a kiadó. 1. Hófehérke (Felme- ©ek hozzád) 2. Tiszta őrültek háza (1980.) 3. Meggyúrtuk Hofit (1981.) 4. Hofi-szilvesz- ter 1991. DVD extrák (Hungaroton) KATONA KLÁRI - Éjszakai üzenet Az Éjszakai üzenet c. na©lemez 1986-ban jelent meg. Az a meghitt és gondos műhelymunka, melyet Presser Gáborral és Demjén Ferenccel folytatott meghozta ©ümölcsét, ez lett Klári egyik legsikeresebb albuma. A majd két évtizeddel ezelőtt rögzített felvétel CD verziója mellett e© másik CD is található a tokban, melyen Klári az e©kori benyomásairól, élményeiről mondja el mai gondolatait, Akkor és PLUSZ ROCK most címmel. Katona Klárit 1972-ben a táncdalfesztiválon ismerhette meg a na©közőn- ség, ahol a Bővizű forrás c. dallal a fesztivál egyik ©őztese lett. Ettől kezdve szinte nem múltéi év, ho© valamilyen díjat ne kapott volna. A nyolcvanas években az Év énekesnője címet háromszor is elnyerte. Énekesi pályája azóta is töretlen. Két három évente új lemezzel jelentkezik, melyeknek ma már zenéjét és szövegét is ő írja. (Hungaroton) JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heb rejtvényünk helyes megfejtése: Király Linda. Két héttel ezelőtti kérdésünk helyes megfejtéséért CD-k és kazetták közül válogathat szerkeytöségünkben: Kovács Attila (Szécsény) és Sinkovicz István ( jabadi@freemail.hu ) Kérdésünk: - Ki nem írt dalt soha Katona Klárinak? a) Babos Gyula b) Demjén Eerenc c) Presser Gábor Beküldési határidő: február 25. Címünk: Nógrád Me©ei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. E-mail címünk: nogradibulvar@chello.hu