Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám
2005-02-15 / 38. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2005. FEBRUÁR 15., KEDD Jó teljesítmény egy kiemelt időszakban Február 10-én Béndek József tábornok, a határőrség országos parancsnoka, illetve Dúzs József ezredes, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója értékelte az állomány tevékenységét országos és helyi szinten. Balassagyarmat Béndek József elmondta, hogy a napokban Lamperth Mónika belügyminiszter és Gyur- csány Ferenc miniszterelnök a minisztériumban és a Határőrség Országos Parancsnokságán egyaránt elismerte a szervezet munkáját.- Kiemelt időszak volt az elmúlt év uniós csatlakozásunk folytán - jegyezte meg a tábornok, aki említést tett a tavalyi indult meg. A határrendészeti kirendeltségek, zöldhatár rendészeti és határátkelőhelyek ösz- szevonása a gazdasági erők és eszközök koncentrálását eredményezte. Decemberben szervezetátalakítás folytán csökkentették a vezető, irányító szervek létszámát, s e decentralizáció első üteme már meg is valósult - emelte ki a parancsnok. - 714 fő távozott jórészt közös megegyezéssel a határőrség mintegy 11 és fél ezres állományából. mos szabálymódosítás szükséges. Több mint 48 ezer intézkedést foganatosítottak országosan, s mintegy 22 ezer jogellenes cselekményre derült fény: tizenháromezer a migrációhoz kapcsolódott. A tiltott határátlépési kísérletek 21 százalékkal csökkentek, nőtt viszont a közokirat-hamisítás és az ember- csempészet aránya. Főként lengyel és ukrán elkövetők körében megjelent a személyiigazol- vány-hamisítás is. A nemzetközi bűnbandákat a szlovák, román, osztrák kollégákkal együttműködve leplezték le, a nyomozási eredményesség 94 százalékos - szögezte le a paDúzs József ezredes ismertette, hogy a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságon 49 fő került nyugállományba. Az illegális migráció jelentősen csökkent, a jogsértők (például a közlekedésrendészeti szabályokat sértők) száma viszont nőtt, s gyarapodott a szabálysértési feljelentések, illetve az idegenrendészeti előállítások statisztikája is, a helyszíni bírságolások száma csökkent. A járműforgalom, a vasút kivételével, növekedést mutat. A személyforgalom Balassagyarmaton csökkent, a többi átkelőnél azonban nagyobb lett. Az áthaladás rugalmas, 30 percnél tovább a határesztendő három fő feladatáról. Múlt januártól bevezették az egymegállásos határforgalmi ellenőrzést, így május 1-jétől zökkenőmentessé vált az uniós feltételek teljesítése. Júniusban egységes határrendészképzés Béndek József az idén január 1-jétől életbe lépett alkotmány- módosításról is szólt, miszerint a határőrség már nem fegyveres erő, hanem rendészeti szerv - ehhez azonban még jogszabályok megalkotása, illetve szárancsnok, aki megemlítette az idegenrendészethez kapcsolódó 8000 toloncolási ügyet is.- A tavaly működésbe lépett integrált vezetési központ az illegális migráció mélységi ellenőrzését segíti elő - tette hozzá. átkelőhelyeken várakozni nem kell. Az állomány alkalmazkodott az új kihívásokhoz, teljesítménye jó - fogalmazott a balassagyarmati határőr-igazgató. SZ. A. A vizsgált időszakban a tiltott határátlépési kísérletek száma 21 százalékkal csökkent Védelem az egyházzal Ökrös László, Borenszki Ervin és dr. Beer Miklós a megállapodás aláírásakor Megerősítette együttműködését a magyar katolikus egyház váci egyházmegyéje és a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság. A Nógrád megyei delegációt - Borenszki Ervint, a megyei közgyűlés alelnökét, illetve Ökrös László ezredest, a megyei védelmi bizottság titkárát - dr. Beer Miklós váci megyés püspök fogadta. A találkozón a megyei védelmi bizottság és az egyház képviselői a felek között 1998-ban köttetett szerződést aktualizálták és a jövőbeni közös feladatokat beszélték meg. A megállapodás célja, hogy az egyházi szervek a védelmi bizottsággal közösen tudják segíteni a lakosságot katasztrófahelyzetben, az egyház képviselőinek bevonásával segítse a megelőzést, illetve a keletkező károk mérséklését. A megyei védelmi bizottság február 21-én és 22-én a református egyház Duna melléki egyházkerületével, illetve az evangélikus egyház északi egyházkerületének püspökével is megerősíti korábban kötött együttműködését. Teljesítményük aranydiploma SZÉCSÉNY A Magyar Rádió és a Hungaroton lemezkiadó által meghirdetett, Hungaroton hangjáték zenei műveltségi vetélkedő területi döntőjét a közelmúltban rendezték meg Dunakeszin. A megmérettetésen négy megye, már a korábbi két fordulón sikeresen szereplő csapatai vettek részt. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi tagozatának növendékei: Tőzsér Bálint, Burgundi Bálint, Hegedűs Réka, Gbózer Katalin, Sisa Attila, Varga Egon, Tisztartó Ádátn aranydiplomával tértek haza. A szécsényi diákokat a versenyre, amelyen a résztvevőknek az elméleti feladatok megoldása mellett énekelni és hangszeren kellett játszaniuk, Lévárdi Beáta tanárnő készítette fel. SZ. F. Tavaszvárók hálóztak A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavaszváró kamarai bált rendezett a hét végén Salgótarjánban, a kamara székházában. A program Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárának pohárköszöntőjével kezdődött, majd Váczi Eszter klasszikus jazzdalokból álló műsorát hallgathatták a vendégek. Ezt követte a svédasztalos vacsora, amelyet - körülbelül 15- féle ételkülönlegességet - a La Fiesta Étterem készített és szervírozott a kamarai tagoknak. Hagyomány, hogy a kamarai bálra a süteményeket a kamarai tagok sütik és így volt ez idén is. Berenténé dr. Kurucz Erzsébet, a megyei kereskedelmi és iparkamara titkára lapunknak elmondta: mintegy száz vendég bálozott idén a kamara székházában, akik között ott volt Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke és Kovácsáé Czene Csilla, Salgótarján alpolgármestere is. A jó hangulatról a gyöngyösi Forgács Trió gondoskodott, akik végigzenélték az estét. A nap fénypontja a tombolahúzás volt. Közel 400 tombolát vásároltak a résztvevők, akik között rengeteg ajándékot sorsoltak ki. A nyeremények között volt kozmetikai kezelés, kerti kandalló, páraelszívó, ezüstérme és egy teherautónyi trágya is. Több fődíjat is kisorsoltak. Többek között egy százezer forintos arany Eurocard-Mastercard kártyát és egy egyhetes, két fő részére szóló szlovákiai wellnesshetet teljes körű ellátással. Berenténé dr. Kurucz Erzsébet lapunkat arról tájékoztatta, hogy az idei bál minden eddiginél jobban sikerült és az utolsó vendég hajnali öt óra körül ment haza. J. A.