Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-17 / 14. szám
2005. JANUÁR 18., KEDD NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Egység a sokféleségben Salgótarján Mihalik Júlia Kóstold meg! Enni jó. Egészségesen táplálkozni biztosan jó lenne, ha már tegnapelőtt és azelőtt is így tettünk, pontosabban így ettünk volna. Ha evési szokásaink ebben gyökereztek volna. Másrészt a táplálkozásé fiatal tudomány, ezért a hatása még nem lehet elég mély, az étrendet így sokkal inkább uralja az életrend, a maga kiélt, egészségtelen hajlamaival, a gyorsétkezéssel, készételek variációjával, ha- marvacsorákkal, ritkán kiadós ebédekkel. Amilyen kapkodós az életünk, nagyjából olyan elnagyolt az evésünk - minőségben. A mennyiségre ugyanis kényesek vagyunk, ezt - akármilyen szaladgálós a napunk - legalább egy nokedlis, rántott húsos vacsora erejéig kiköveteljük magunknak. Keveseket kivéve ki eszik rendszeresen sovány halat, brokkolit, fokhagymát (ezek mellé egy pohár vörösbor is engedélyezett)? Pedig - mondta ki éppen pár napja a tudomány - ezzel kivédhető a szívinfarktus veszélye. Ezt az életmódot mutatjuk - akarva-akaratlan - a gyerekeinknek, akiket most az iskolai büfével akarnak a kívánatos étkeztetésre szoktatni. Mint uniós országnak, illik így tennünk, félre tehát a kólával, süteménnyel és chipsszel, elő a zöldséges szendviccsel, gyümölccsel, gyümölcslével. Ami a két utóbbit illeti, azoktól aligha idegenkednek az éhségüket csillapítani, vagy csak nassolni akaró nebulók, de a zöldségfogyasztás „feltálalása” szinte biztos, hogy „hátraarcot” vált ki belőlük. Legtöbbjük ugyanis nincs ezekhez szokva, mert otthon is csak ritkán fogyaszt zöldfélét, jó esetben sok anyuka legfeljebb a hoz- zászoktatásnál tart... Próbálja érvényesíteni a reformkonyha ajánlatait, becsempész egy-egy zöldségkrokettet, ízlésesen tálalt vegyes salátát a jó öreg kedvenc ételek közé, s ha nyitottnak bizonyul erre a környezet (esze és gyomra), akkor előbb-utóbb sikerül továbbvinni az újításokat. Erőltetéssel azonban biztos, hogy nem éri el a kívánt eredményt, sőt! A gyerekekkel ugyanez a helyzet: minden rábeszélést mellőzve meg kell kedveltetni velük a most szokatlan tízóraikat, nassolnivalókat. Ha az otthoni konyha példája rossz, akkor mondjuk - rendhagyó órán, szakkörön - kóstoltatással, esetleg a maguk készítette „fura” ízek megismertetésével érdemes a dolgot megkísérelni. (Ezt csinálják a gyártók is, mielőtt piacra dobnak egy új élelmiszeripari terméket.) Az iskolai büfék aligha vállalnának ilyesmit, aligha áldoznának apró, ingyenes falatkák ajándékozásával. Bár ki tudja, melyiküket hol, mire viszi még rá a szükség? 10 ÉVES A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA SALGÓTARJÁNI KONZULTÁCIÓS KÖZPONTJA LEGYEN A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA SALGÓTARJÁNI KONZULTÁCIÓS KÖZPONTJÁNAK HALLGATÓJA! Munka mellett is végezhető - távoktatásos rendszer. Megszerezhető végzettség: állami főiskolai diploma két szakon INFORMATIKUS KÖZGAZDÁSZ vagy MŰSZAKI INFORMATIKAI Konzultáció: heti egy alkalommal szombatonként. FELVÉTELI VIZSGA NINCS! Jelentkezési feltétel: középiskolai érettségi bizonyítvány. A képzés teljes egészében Salgótarjánban történik. Diákhitel igényelhető. Jelentkezési határidő: 2005. február 15. Beiskolázási tájékoztató és jelentkezési lapok igénylése: 2005. január 21-én és 28-án, február 4-én és 11-én pénteki napokon 17 órakor a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központjában (Salgótarján, Kossuth út 8. - az APEH mellett). Információ: tel. 32/416-833, e-mail: iozsef.agocs@.ncsszi.hu A halál oka füstmérgezés Karancskeszi Hírek Salgótarján TOVÁBBJUTOTT VERSMONDÓK. A tegnapi lapszámunkban megjelentektől eltérően a szombaton rendezett regionális József Attila versmondóversenyről az országos döntőbe az általános iskolai kategóriából a balassagyarmati Odor Dániel, a szakközépiskolások közül pedig a salgótarjáni Sándor János Zsombor jutott tovább. FOGADÓNAP. A városházán január 19-én 8-12 óra között Kovácsné Czene Csilla alpolgármester tartja fogadónapját. Salgótarján-Pásztó JÓTÉKONYSÁGI KONCERTEK. A Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei és helyi szervezete, Baglyasalja Barátainak Köre, a Bóna Kovács Általános Iskola és Diákotthon a Salgótarjáni Kamarazenekar Egyesület és az Akkord fúvósegyüttes közreműködésével jótékonysági hangversenyt rendez január 22- én, szombaton 16.30 órai kezdettel a baglyasi diákotthon épületében. A Vöröskereszt a római katolikus plébániahivatallal együttműködve január 23-án, vasárnap 17 órakor Pász- tón a Szent Lőrinc-templomban is tart koncertet a fenti együttesek közreműködésével. Az adományokat mindkét esetben a dél-ázsiai szökőár-katasztrófa áldozatai családtagjainak és a túlélőknek a megsegítésére fordítják. Jobbágyi—Szirák KASTÉLYGALÉRIA. A Jobbá gyiban élő Nógrády Andor tanár mintegy harminc alkotásából nyílt képzőművészeti kiállítás a múlt héten a sziráki Kastély Hotel galériájában. A tárlatot febru- • ár 14-ig lehet megtekinteni. Balassagyarmat FOTÓKIÁLLÍTÁS. Január 14 én nyílt meg Kovalcsik István fotó- kiállítása a Balassi Bálin Gimnázium galériájában, melyet Pénzes Géza, Apáczai-díjas tanár, a balassagyarmati fotókör vezetője méltatott. A tárlat február végéig tekinthető meg tanítási napokon 7.30 és 18.30 között. TÁRLAT. A Palóc Múzeum és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ rendezésében január 21-én 15 órakor a magyar kultúra napján nyílik Csemniczky Zoltán szobrászművész kiállítása. A tárlatot Csach Gábor művészettörténész nyitja meg. Közreműködik: Fogarasi Béla gitárművész. A kiállítás 2005. szeptember 5-ig látogatható a balassagyarmati Palóc Múzeumban. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tegnap szakmai napot tartottak, amelyen Nógrád megye kulturális intézményeinek munkatársai vettek részt. A rendezvényen Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója a kulturális örökségről és védelméről tartott előadást. Deme Péter a kulturális örökség elemeiről, védelméről beszélt és néhány európai ország gyakorlatát is felhozta példaként.- Az örökségünk, legyen az szellemi, tárgyi, ingó vagy ingatlan, közös örökségünk, mindannyiunké. Fenntartása, megvédése, továbbvitele közös ügyünk - fogalmazott Deme Péter. A Magyar Művelődési Intézet szociológusa, Hunyadi Zsuzsa egy felmérés eredményeit ábrázolta és kommentálta, melyekből az olvasási szokásainkra is fény derült. A kivetített grafikonok alapján elmondható, hogy az internetet nagyon sokan munkára használják, de a hírek olvasására, zenei anyagok és egyebek letöltésére is sokan használják az internetet. A nyolc általánost végzők 18 százaléka olvas romantikus regényeket, 15 százaléka pedig kalandregényeket. A diplomások a szakirodalmat előnyben részesítik és 71 százalékuk az ilyen témájú könyveket böngészi. Hunyadi Zsuzsa elmondta: a magyar összlakosság 24 százaléka könyvtári tag. Megyeszékhelyeken átlagosan a lakosság 26 százaléka tagja a könyvtárnak, viszont 43 százalék használja a könyvtár adta adatbázishalmazt. Néhány héten belül elindul egy országos olvasásprogram, amelynek keretében a lakosság szavazhat majd az általa legkedveltebb könyvekre. A program végén a tizenkettes toplista is összeáll majd és kiderül, hogy a magyar lakosság körében melyik a 12 legnépszerűbb könyv. Mátis András, Szirák polgár- mestere, az Európai Unió Régiók Bizottságának tagja a kultúra fejlesztésének lehetőségeiről, valamint a magyar kultúra európai kultúrkörben elfoglalt szerepéről beszélt. Arról, hogy mennyire integráns része az európai kultúrának a magyar kultúra hagyománya, koncepciója és mennyire egyedüli a tipikusan magyar kulturális világ.- Az biztos, hogy az Európai Unió születésekor elhatározta az EU-t létrehozó tudóscsoport, hogy az egység a sokféleségben elvén kell minden olyan közösségi dolgot intézni, amely az EU- n belül zajlik. Szent Istvánig visszamenően - attól fogva folyamatosan - újra és újra fogalmazza a magyarság, a magyar ember a saját kulturális létét és létjogosultságát - mondta Mátis András a megyei könyvtár szakmai napján. Szombaton a déli órákban jelentette a tűzoltóság ügyeletese a rendőrségre, hogy Karancske- sziben egy lakástűzhöz riasztották őket. A lakásban holtan találtak egy 67 éves férfit. A helyszíni halottszemle során idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, az ügyeletes orvos elsődleges véleménye szerint a halál oka füstmérgezés. A salgótarjáni rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit. A hallgatók. Bal szélen az egyik előadó, Mátis András FOTOK: GYURIAN TIBOR Egyetemes imahét _______ Balassagyarmat E gyetemes imahetet tartanak január 16-tól 23-ig az Ipoly-parti városban. Vasárnap „a lelki érettségre hivatottak” címmel Pethő Attila evangélikus gyakorló lelkész tartott istentiszteletet a Bosco Szent János szalézi templomban, míg hétfőn „a növekedést Isten adja” gondolat jegyében Kovács Ferenc római katolikus diakónus prédikált az evangélikus gyülekezeti házban. A mai napon Jézus Krisztus a fundamentum” elnevezéssel Molnár Zsigmond református lelkipásztor osztja meg gondolatait a szalézi templomban, szerdán pedig „A fundamentumra vagytok építve” címmel Vendrey Gábor szalézi plébános elmélkedik a Zeke Kálmán református gyülekezeti teremben. Az „Isten ítéli meg fáradozásainkat” gondolatra alapozva Kulcsár Zsuzsanna evangélikus lelkész beszél január 20-án a Szentháromság főplébániatemplomban. Pénteken „Isten temploma vagytok” címmel értekezik Tarjányi Ferenc szalézi rendi igazgató a Zeke Kálmán református gyülekezeti teremben. Szombaton, azaz január 22-én „Bolondság és bölcsesség” címmel Molnáráé Tóth Erzsébet református lelkipásztor beszél a római katolikus új templomban, vasárnap pedig „Krisztusé vagytok” címmel Koza József római katolikus kanonok-plébános prédikál az evangélikus templomban. Minden istentisztelet délután hat órakor kezdődik, kivéve a vasárnapit, amelyet délután négytől tartanak. Deme Péter a kulturális örökség elemeiről, védelméről beszélt Csökkenő forgalom, növekvő adó Továbbra is nagy a visszhangja a megyeszékhely önkormányzata által megszavazott he- lyiadó-emelésnek. A Nógrád Megyei Kereskedők Vendéglátók Érdekképviseleti Szervezete, az Ipartestületek Nógrád Megyei Szövetsége és a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozata is lapunkon keresztül kívánt megnyilatkozni az ügyben. A Nógrád Megyei Kereskedők Vendéglátók Érdekképviseleti Szervezete és az Ipartestületek Nógrád Megyei Szövetsége, mint megyei érdekképviseletek a Salgótarjánban telephellyel rendelkező vállalkozók érdekeinek védelmében tiltakozását fejezi ki az építményadó 30 százalékos emelése ellen. Az építményadó ilyen mértékű emelése tovább nehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévő vállalkozások működését, ezzel elősegítik a munkanélküliek számának növekedését. Összehasonlítva a kedvezőbb helyzetben lévő más városokban kivetett építményadó mértékével az itt kivetendő adó mértékét hallatlanul magasnak tartjuk. A multinacionális cégek miatt csökken a kiskereskedők áruforgalma, amely nemhogy az építményadó növelését, hanem csökkentését indokolná. Mindezen reális indokaink figyelembevételével kérjük, vizsgálják felül a 2005-ös évre tervezett építményadó emelését. ZÖLD IMRÉNÉ, A NÓGRÁD MEGYEI KERESKEDŐK VENDÉGLÁTÓK _______________________ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETÉNEK TITKÁRA BARAN YAI KÁLMÁN, AZ IPARTESTÜLETEK NÓGRÁD MEGYEI SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKI TANÁCSADÓJA TILTAKOZIK A TAGOZAT IS A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozata is tiltakozik a salgótarjáni ön- kormányzat nagymértékű adóemelése ellen - jelentette ki Szarvas Sándorné, a tagozat elnöke, aki lapunknak elmondta:'méltatlannak tartják a terhek jelentős növelését, amely a teljes ellehetetlenüléssel fenyegeti a salgótarjáni kisvállalkozókat, mikrovállalkozókat.- Több száz tagunk van, szeretnénk eljárni az érdekükben, segíteni rajtuk azért, hogy ne roppanjanak össze - mondta a tagozatvezető, s hozzátette: a városvezetőkkel való személyes beszélgetéssel is megpróbálnak lépéseket kezdeményezni a vállalkozókért. KÉSZÜL A FÜLEKI HÍRLAP. Rövidesen napvilágot lát a Nógrádi Média Kiadói Kft. gondozásában megjelenő Füleki Hírlap, ami magyar és szlovák nyelven jut el az észak-nógrádi város olvasóihoz. Az első szer- kesztőbizottsági ülés (képünkön) tegnap, hétfőn volt a füleki városházán. ____________fotói gyurián tibor