Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-10 / 7. szám
2. oldal - NógrAd Megyei Hírlap H Ó G R Á D MEG Y E 2005. JANUÁR 10., HÉTFŐ Egy árverés utóhangjai Harckocsik álltak régen a garázsokban (Folytatás az 1. oldalról) színteret és továbbra is közösségi célokra használja. Egy bejegyzett sportpályát nem is lehet más célra alkalmazni. A terület nem Rétság közigazgatási területéhez tartozik, hanem Tolmács településhez, de csak Rétságról közelíthető meg, tehát ezer szállal kötődik a városhoz. Bízunk a szomszéd községgel való jó együttműködésben, ami a további hasznosítás szempontjából is fontos. A sportpálya megvásárlásában egyhangúlag döntött a testület, ellenvélemény nélkül. A másik terület - a volt honvédségi objektum - megvétele körül már konstruktív vita folyt. Nézetkülönbségek merültek fel azzal kapcsolatban: -a város vegye-e meg vagy magántőke hasznosítsa. Végül a képviselők többsége úgy döntött, hogy Rétság vásárolja meg a területet azon oknál fogva, hogy koordinálhassa a magántőkés partnerekkel karöltve a későbbi hasznosítást. Ez a terület Rétság belterületéhez kapcsolódik, csak onnan közelíthető meg. Ami a licitálást illeti: körülményei törvényesek voltak, az árverés közjegyző előtt történt. Majnik László önkormányzati képviselő: - A város képviselőtestülete arra hatalmazott fel, hogy az érintett földterületek árverésén eredményesen képviseljem az önkormányzatot, és a területeket - figyelembe véve a költségvetést és Rétság anyagi lehetőségeit - szerezzem meg. November 2-án az ÁPV Rt. székházában megtartott licitáláson ketten indultunk. Egy budapesti vállalkozás igazgatója, illetve én az önkormányzat képviseletében. Az árverés törvényesen és korrekten ment végbe. Ha a területeket négyzetméterárra osztjuk vissza, mintegy 620-630 fo- rint/négyzetméter ár jön ki - környezetvédelmi helyreállítás nélkül - ami végül is nem rossz. Ha azt is hozzátesszük, hogy a kikiáltási ár kb. az értékbecslés szerinti ár 1/3 részéről indult, akkor nem is csináltunk olyan rossz üzletet. Felvetődhet a kérdés, mennyi lehetett az az ösz- szeg, ameddig a testület nevében- elmehettem volna. Nem kérdeztem senkitől és nem mondta senki, a testület ebben nem foglalt állást. Akár hiszi valaki, akár nem, talán még magamnak sem szabtam határt. Három fontos érdeket kellett képviselnem: a város hosszú távú érdekeit, a városban működő sportjellegű közösségek érdekeit, s az itt lakó állampolgárok érdekeit. E célokat szolgálja az is, hogy az Árpád íjász Egylet birtokon belül maradhasson, vagy a sportkombinát területét sport- és szabadidős célokra használjuk és fejlesszük. Ma már semmire sem lehet kötelezni egy tulajdonos vállalkozót. Örülök, hogy végül is sikerült megszerezni a területet, s jó feltételekkel tudtunk hitelt felvenni. Girasek Károly, önkormányzati képviselő: - Elfogadható áron sikerült licitálni az objektumra. Helyesen döntött a testület, amikor előre nem határozta meg az ösz- szeget. Rétságnak elemi érdeke volt a terület megszerzése, mert ha bárki más a tulajdonos, a városnak a most kifizetendő összegnél nagyobb költségei merülnének fel, hogy példának okáért a bejárha- Az árverésen értékes tóságot biztosítsa. Nem egyszerű a jogi helyzet, mert e területek Tolmácshoz tartoznak, viszont onnan nem megközelíthetők. Útépítéstől kezdve közműrákötési igények jelentkeznének, melyeket az ön- kormányzat kénytelen lenne teljesíteni. A területek megszerzése hosszú távú településfejlesztési célokat szolgál. Az ingatlanok közös tulajdonsága az, hogy Tolmács külterületéhez tartoznak, de szorosan illeszkednek Rétság belterületi határához. Tolmácsról közúton nem közelíthetők meg, tehát ha egy külső pályázó szerzi meg bármelyik ingatlant, annak hasznait Tolmács élvezheti (pl. helyi adók), viszont a közlekedés miatt az útépítés, a gázművek ártalmainak elviselése Rétságot terhelné. Majnik úr a lehető legkevesebbet adta a megszerzendő területekért. A vállalkozó licitáló különféle elképzeléseket vázolt fel (például a sportkombinát területére lakóparkot), s ezek az ötletek nem voltak rosszak, bár a városi rendezési terv nem tartalmaz ilyen megoldást. Az, hogy liciten alakult ki az ár, ilyen szempontból mellékkörülmény, hiszen az ÁPV Rt. éppen azért hirdette meg az árverést, hogy az ingatlant a forgalmi értékéhez közelítő áron tudja értékesíteni. Azt a felfogást én hamisnak tartom, hogy bármilyen licitben résztvevők egymás ellen lépnének fel. A licitben részvétel valahogy olyan, mint például, ha lottójátékban veszek részt, de tudom, ha én is megképzelései voltak. Rétság érdekében: termelőtevékenységet, munkahelyeket akart megteremteni a település számára. Az is baj, hogy Rétság megosztott: fekete-fehérben _ lát mindent, akár az ország. Úgy kell felfognunk, hogy megszereztük a telett ez a rétsági terület ütöm a főnyereményt és más ugyanazokat a számokat játsz- sza, elvesztem a nyeremény felét. Már a felvetés is nevetségesnek tűnik? Éppen úgy, mint feltételezni, hogy valató károkozás szándékával licitált. Ő is nyerni akart, s ha tudott volna több pénzt kínálni, neki sem lehetett volna egy szava sem a várossal szemben, hogy felverte neki az árat. A fontos az, hogy Rétság olyan értékhatáron vette meg a területeket, amennyiért a lehető legolcsóbban mejg lehetett szerezni. így a város határozhatja meg a tevékenységi célt is. Ha kívülálló szerzi meg, a használat bizonytalan. Igaz, hogy jó lett volna olcsóbban hozzájutni, de törvénytelenségbe nem ütköztünk. Hamis az az érv, miszerint a másik licitáló ki akart volna tolni a várossal. Semmiféle telekspekulációról nem volt szó. Utólag tudtam meg, hogy a vállalkozónak konkrét el- Vajon mit hoz rületet, nem pedig kidobtuk a pénzt. Havas Vilmosáé képviselő, a licitáló vállalkozó édesanyja: - 1972-ben költöztem Rétságra, 23 évig voltam óvodavezető. A munkámat Pro Urbekitüntetéssel ismerték el, idén augusztus 23-án pedig megkaptam a Veres Pálné-díjat a megyei önkormányzattól. Három cikluson át, 1994-től vagyok önkormányzati képviselő. A szociális bizottság elnökeként tevékenykedem. Ügy érzem, az egyik legnehezebb feladatot végzi ez a bizottság: a rászorultság elvét érvényesíti. Jómagam állandó jelleggel támogatom a Vöröskeresztet, az óvodát és a civil szervezeteket. Elmondhatom, hogy nem a tiszteletdíjért dolgozom. Két fiam van: az egyik egy budapesti kft. igazgatója. Az érintett területek megvételével komoly üzleti terve volt: egy hongkongi céggel van szerződése, s egy - mintegy száz embernek munkát adó - nemzetközi bázisraktárt kívánt létrehozni. Már három hónapja elkezdte keresni Rétság körzetében a lehetőségeket. Konkrét célja volt: mivel a szülőhelye Rétság, úgy érezte, vállalkozásával a városának kell hasznot hoznia, nem pedig egy idegen településnek. Azt akarta, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Haza kívánt települni, de a történtek után úgy döntött: nem jön Rétságra. Vállalkozása iparűzési adója, a foglalkoztatás segítettek volna a város helyzetén. A céljai közé tartozott az is, hogy az íjászoknak ingyen adja át a területet, melyet idáig béreltek az ÁPV Rt.-től. A fiam a bánatpénz befizetése után szólt apjának, hogy indul a liciten. Ekkor közöltem e tényt képviselőtársaimmal, de az árverés körülményeiről, a licitszámról nem akartam tudni. Olyan hangok merültek fel az önkormányzatban: amennyiben a fiam nyeri meg a licitet, lezárják az utat, a jövő, mire fogják hasznosítani a régi honvédségi ingatlanokat a csatornára nem csatlakozhat rá, Tolmács felől közelítheti meg a területet. Ennek ellenére a fiam elment az árverésre, de korrekt módon csak addig licitált, ameddig érezte, hogy kárt nem okozhat Rétságnak. Egyébként a testületben a licit előtt én is megszavaztam a megvételt és a hitelfelvételt, mert nem tartottam volna helyesnek, hogy éppen a fiam miatt mondjak nemet. Bár lemondásra szólítottak fel és hirdetőoszlopokra, postaládákba a személyemet és családomat sértő írásokat helyeznek el egy politikai csoporthoz tartozó emberek, én úgy érzem, tisztességgel végzem a munkámat és nem mondok le. A vállalkozó édesapja: - Azt is beszélik a városban: több vállalkozó visszalépett, hogy ne licitáljon rá az önkormányzatra. Úgy tudjuk, tizenketten váltották ki a nevezéshez szükséges csomagot, s csak két vállalkozóról tudunk, aki ezután is érdeklődött a terület iránt, de végül is nem volt pénzük a feltételek teljesítésére. A környezetvédelmet például 120 millió forintért lehetett volna biztosítani. A fiam komoly szakembereket kért fel a területek megvizsgálására e szempontból. A kft. felkereste az önkormányzatot, hogy tekintsenek el a licittől, s felezzék meg a területeket kilenc-kilenc millióért. A cég csak a hangárt használta volna, hisz ott akarták tárolni a felszereléseket, melyeket a későbbi tervek szerint Rétságon kívántak gyártani. Azt is felajánlotta a kft. igazgatója, hogy a kft. megveszi az egész területet, s ingyen rendelkezésre bocsátja a sportpályát három feltétellel. Az egyik kikötés az, hogy az önkormányzat lakótelepet hoz létre a területen (Rétságnak már van egy sportpályája), s ennek hasznából igényelt volna százalékot a fiam. A lakópark fontos és megtérülő vállalkozás lenne. A másik feltétel az lett volna, hogy a város biztosítson a fiamnak egy telket építkezésre - természetesen nem ingyen - mert itt akart letelepedni. A harmadik kérés: az önkormányzat ne gördítsen akadályt az üzemeltetéshez. Erre kaptuk meg azt, hogy a fiam ultimátumokat ad Rétságnak, holott ezek üsztességes üzleti ajánlatok voltak. Maszlik Pál, az egyik vállalkozó, aki érdeklődött a terület iránt: - Megmondom őszintén, a területek megvétele iránti érdeklődésem csak a kiírásig terjedt. A tendercsomagot már ki sem váltottam, miután átgondoltam a lehetőségeket. Sem az önkormányzattal, se a városvezetéssel nem tárgyaltam ez ügyben. SZABÓ ANDREA FOTÓK: RIGÓ TIBO
