Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-28 / 23. szám
2005. JANUÁR 28., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Nincs elzárt település Nógrádban A gyerekek örülnek a hónak FOTÓ: RIGÓ TIBOR Tegnap reggelre Nógrád megyében is esett a hó. A néhány centis csapadék a közlekedésben nem okozott fennakadást, nem úgy, mint az ország délnyugati, déli felében, ahol 13 települést nem lehetett csütörtök reggel megközelíteni. NMH-információ Szabó Andrea Ünnepségek múltán Ha valaki járt már a csesztvei dombok között a még ma is oly szívszorítóan elzárt kis falu felé vezető úton, bizony rácsodálkozhat: hát, itt született volna a nagy mű, itt „zúgott az emberiség sorsa” - ahogy Jobbágy Károly fogalmaz - a „göthös, tyúkmellű tekintetes úr” nyomában? Vagy talán épp az ilyen világtól elszakadt helyeken, az örökös magányra kárhoztató közegben születhet meg az, ami egyetemes? így, ünnepségek múltán elmereng a városlakó. Lengyel Anna szavaival: ha a „palóc fővárosra” gondolunk, valóban nem mindegy az, hogy a Madách-, a Mikszáth-szavalóverseny éppen abban a hajdani bálteremben zajlott le, ahol annak idején Madách figyelte egy oszlopnak támaszkodva a szilaj és kacér Fráter Erzsikét, hogy aztán megtegyék azt az első végzetes tánclépést, mely tragikus végű házasságukhoz vezetett, amelyből viszont megszülethetett a magyar irodalom legnagyobb drámai költeménye, s oly sokszínűén bontakozott ki az örök nő alakja. De ugyanebben az épületben tűnt fel az anekdotázó, örök gunyo- ros, ironikus szklabonyai fiatalember is, aki kisvárosi karcolatai- val indult el halhatatlanságba vezető írói pályáján. S szintén itt, e városban, e falak között lépdelt az Ipoly ártere felé az a kisfiú, aki később a huszadik század egyik költőzsenijeként élete megannyi vihara közepette minduntalan Balassagyarmatra, az ő „tündérvárosába” vágyott hazamenni. Be kell vallanunk: a Balassák ősi Gyarmatát nem az ipara, a mező- gazdasága, még csak nem is a kereskedelme teszi naggyá, hanem az a mérhetetlen szellemi tőke, az a páratlan történelmi múlt, melyet magában hord. A gondolat óriásai vonultatják be az örökkévalóságba szülőföldünket: a „göthös, tyúkmellű tekintetes úr”, az élete végén a hor- pácsi domíniumra hazatérő, pipázgató, már elnehezedő testű „nagy palóc”, s az a hórihorgas, inas, szemüveges férfi, aki gyermekkori emlékeit idézve így vall a városról: „Ezért szeretem Balassagyarmatot, az én tündérországomat, időnként fel-felmerülő szigetét minden eltűnt boldogságnak.” Adj nevet a tábornak! HÍREK SZÉCSÉNY NYUGDÍJASKLUBOK FARSANGJA. A város művelődési központjában január 29-én 14 órától farsangot rendeznek a Rá- kóczi-országgyűlés évfordulójának jegyében. A vendégek saját készítésű, Rákóczi-korabeli jelmezekben vesznek részt a mulatságon és felelevenítik a régi hagyományokat. Bátonyterenye IFJÚSÁGI KLUB. Hosszas elő készületek után megkezdheti működését egy ifjúsági klub az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárban. A szervezők remélik, hogy a társaskör felidézi a régmúlt fiatalságának közösségi életét. Számos szórakozási lehetőség mellett színes programokat és változatos témájú előadásokat rendeznek. Az alakuló megbeszéléseket február folyamán, minden pénteken 14-16 óra között, valamint szombatonként 10-14 óra között tartják. MESTERMŰVEK - 400 ÉV FRANCIA FESTÉSZETE. Tár latlátogatást szervez az Ady Endre Művelődési Központ. Kellő számú érdeklődő jelentkezése esetén a „Mesterművek - 400 év francia festészete” című, a fővárosi Műcsarnokban tartott kiállításra látogatnak el február 5-én. ELŐADÁS A NÖVÉNYEKRŐL. Az Erkel Ferenc Általános Iskolában január 31-én délután öt órától Petrás László előadásában a növényi termékek piac- szabályozásáról és a növény- egészségügyről hallgathatnak előadást az érdeklődők. LAKOSSÁGI FÓRUM. Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárban február 1-jén délután öt órai kezdettel lakossági fórumot tartanak. Salgótarján ____ A Z ÚJ HONVÉDELMI TÖRVÉNYRŐL. A Palóc Nők és a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület 'szervezésében „Az új honvédelmi törvény hatása a családok, a fiatalok életére, jövőképére, az ország biztonságára” címmel lesz előadás február elsején 14.30 órától a TIT-székház II. emeleti klubtermében. Az előadó dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság tagja. GAZDAFÓRUM. A megye mezőgazdasági termelőinek, gazdálkodóinak az európai uniós és nemzeti támogatások igénybevételi lehetőségéről tartanak tájékoztatást a megyeháza nagytermében február 2-án délelőtt tíz órától. A havazás miatt rendkívüli iskolai szünetet rendelhetnek el a jegyzők. Vas megye egyes településein ezt már meg is tették, mivel ott a legkritikusabb a hóhelyzet. NMH-információ A versenyre jelentkezhet minden olyan háromfős csapat, melynek tagjai 12-18 éves általános, közép- vagy szakiskolai hallgató (7-12. évfolyam). Egy iskola több csapattal is képviseltetheti magát, nem feltétel, hogy egy csapatban csak azonos korosztályú tanulók legyenek. A csapatok három fordulón keresztül a Sulinet honlapjáról feladatsorokat tölthetnek le, s Helyenként mínusz öt-tíz Celsius- fok alatt marad a hőmérséklet, így csak a munkagépek, a só és egyéb törmelékek szórása javíthat az ilyenkor jellemző-lefagyásokon. A Nógrád Volán Rt. helyközi autóbuszai menetrend szerint olyan típusú feladatokat kell megoldaniuk, mint a kép- és ábraelemzés, kísérlet, szituációs gyakorlat és kifejtendő kérdés. A versenyfeladatok megoldásához ajánlott irodalomjegyzék a verseny honlapján olvasható. A döntőre - amelyet Budapesten rendeznek meg - a legjobban szereplő csapatok utazhatnak. Egy iskola két csapatot delegálhat, azonos pontszám esetén az iskola választja ki, melyik két csapat képviseli az intézményt. közlekedtek, nem okozott fennakadást az éjjel esett hó. A salgótarjáni helyi járati autóbuszok a reggeli órákban nem tudtak Salgóbányára és Somoskőbe kimenni, hiába sózták le az utakat. A Nógrád Volán Rt. illetékesei elmondták: csütörtök reggel fél nyolctól már helyreállt a közlekedés és a buszok a sal- góbányai utasokért is ki tudtak menni a meredek, akkorra már sónedves utakon. Mocsári Péter, a Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Rt. diszpécsere lapunkat arról tájékoztatta, hogy szerencsére a háromnégy centiméteres hó sehol sem okozott gondot, így Nógrád megye útjain nem volt fennakadás. Tamási Gyula megyei vezető mentőtiszt elmondta: sem a betegszállításban, sem a mentők egyéb feladataiban nem volt fennakadás. verseny A kétnapos döntő során a diákok egyrészt gyakorlati feladatsort kapnak, másrészt elméleti oktatáson vesznek részt a komplex újraélesztés, illetve a túrázásokon (gyalog-, kerékpár-, barlang-, vízi túra) előforduló gyakoribb balesetek és megelőzésük témakörben. Ezen kívül a két nap során látogatást tesznek a Pest megyei mentőszervezet központjában, ahol életszerűbben ismerkedhetnek meg a mentősök munkájával. A kétnapos rendezvényen a gyakorlati feladatok mellett a résztvevők betekintést nyerhetnek a mentő- szolgálat munkájába, valamint mentési gyakorlaton vehetnek részt. A versenyre www.suli- net.hu/oev weboldalon lehet jelentkezni, február 15-ig. Bátonyterenye Megújul az erdei iskoláknak és nyári táboroknak már több mint két évtizede otthont adó Szorospataki Ifjúsági és Szabadidő Központ. Január elsejétől új táborvezetés kezdte meg munkáját, akik szeretnék, ha a szervezeti változással párhuzamosan a tábor teljes egészében, vagyis nevében, berendezési tárgyaiban és szellemiségében is felfrissülne. Terveik szerint felépítenek egy népies házikót, s továbbra is Új kezdeményezés indult a szécsényi rendőrkapitányságon a megyei rendőrfőkapitány engedélyével: pénteken délutánonként eszperantó nyelvet tanulhatnak a kapitányság dolgozói. A hivatásos állomány tagjai közül tízen tanulnak a rendőr- tiszti főiskola levelező tagozatán: a diploma feltétele nem csak a sikeres államvizsga, hanem középfokú, „C” típusú állami olyan érdekes és izgalmas programokat szerveznek a gyerekek számára, amelyekből játszva tanulhatnak. A táborvezetés arra kéri a gyermekeket, hogy közösen adjanak nevet a megújult ifjúsági központnak és rajzolják le, hogyan is képzelik el azt a helyet, ahol ők is szívesen töltenék szabad idejüket. A pályamunkák a városi óvónőknél és tanároknál adhatók le, beérkezési határidejük február 3., csütörtök, délután két óra. A legsikeresebb alkotásokat díjazzák. nyelvvizsga is, amelyet munka mellett megszerezni nem egyszerű. Fürjes Béla alezredes, a kapitányság vezetője biztosítja a helyiséget és a felszerelést az oktatáshoz, a nyelvet Pinczésné Kiss Klára őrnagy, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság személyügyi szolgálatának vezetője oktatja. A résztvevők bíznak abban, hogy néhány hónapos intenzív tanulás után sikeres nyelvvizsgát tesznek majd az idegen nyelvi továbbképző központban. __________________________________ H. E. N ógrád megyében az időjárási viszonyokból kifolyólag nem történt közlekedési baleset - tudtuk meg a rendőrségen. Sem a salgótarjáni közlekedésrendészeti, sem a balassagyarmati közlekedésrendészeti osztály illetékességi területén nem kellett tegnapra virradóra és napközben közlekedési balesetnél intézkedni. A rendőrök azonban felhívták a figyelmet a fokozottan óvatos közlekedésre: a tegnapi napsütés megolvasztotta a havat az úttesten. A meteorológusok éjszakára és az elkövetkezendő napokra kemény hideget jeleztek, akár mínusz 20 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála, melynek következtében a napközben megolvadt havas latyak ráfagyhat az utakra, fokozottan csúszóssá téve azokat. Elsősegély-ismereti Az Országos Mentőszolgálat és a Sulinet Programiroda országos elsősegély-ismereti versenyt hirdet 12-18 év közötti diákcsapatok részére a Magyar Vöröskereszt együttműködésével A verseny célja az elsősegélynyújtás iránt érdeklődő, illetve abban jártas diákok ismereteinek kialakítása, illetve bővítése, valamint az elsősegély-nyújtási ismeretek mellett a témakörhöz kapcsolódó biológiai, élettani és egészségvédelmi ismeretek szélesítése és mélyítése. Nyelvtanfolyam rendőröknek SZÉCSÉNY KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Tomkáné Balázs Mária pedagógus képei láthatók tegnaptól a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolában. A Varga István Iskolagaléria legújabb tárlatát a magyar kultúra nap- ja jegyében rendezték meg. A műveket Becze Lajos, a Váczi Gyula Művészeti Iskola igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Közreműködtek az iskola kórusai és tánccsoportja is. ■