Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-24 / 19. szám

2005. JANUÁR 24., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Romario folytatja Újabb fejezettel bővül a brazil világbajnok Romario már eddig is fordulatokban bővelkedő fut- ballpályafutása, ugyanis a Vasco da Gamához szerződött. Noha a 39 éves csatár decemberben már állítólag a visszavonulását fon­tolgatta, mégis aláírt három hó­napra a riói egyesülethez, ahol profikarrierje 1985-ben elkezdő­dött. Romario szerződését októ­berben bontotta fel a Flumi- nense, azóta klub nélkül állt. Brazil együttesek mellett meg­fordult többek között a PSV Eindhovenben, az FC Valenciá­ban és az FC Barcelonában is. A 95-ször eredményes Pelé mögött 70 találattal a brazil válogatott­ban a második legtöbb gólt szer­ző Romario egyik terve szerint 2005 második felében gálamér­kőzésen kíván elbúcsúzni hazai szurkolóitól. Elképzelése szerint a Vasco da Gama és a Flamengo találkozna egymással a riói Maracana-stadionban, ő pedig mindkét csapatban játszana egy-egy félidőt. Az ellentmondá­sos megítélésű klasszis 1994-ben érte el a legnagyobb sikerét, amikor a nemzeti csapattal az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon aranyérmet szerzett, valamint a FIFA- szavazáson a világ legjobbjává választották. A jegyek fele már elkelt A rendelkezésre álló 700 ezer jegy majdnem fele, több mint 300 ezer már elkelt a június 15. és 29. között Németországban sorra kerülő labdarúgó Konfö­derációs Kupára. A szervezők nagyon elégedettek az eddigi eredményekkel, s egyöntetűen úgy vélik, az előkészületeket il­letően minden a legnagyobb rendben halad. A rendkívül ko­moly érdeklődést jelzi, hogy a belépők értékesítésének a kez­detén, november elején 24 óra alatt 100 ezer fogyott el. A 2006­os világbajnokság főpróbájának is szánt torna mérkőzéseinek Frankfurt, Hannover, Köln, Lip­cse és Nürnberg ad otthont. A házigazda Németország Auszt­ráliával, Argentínával és Tuné­ziával játssza majd csoportmér­kőzéseit, míg a B jelű négyesbe a vb-címvédő brazilok, vala­mint az Eb-győztes görögök, il­letve a japánok és a mexikóiak kerültek. A Konföderációs Kupa győztese 2,3 millió euróval gaz­dagodik. Pályázat az Európa-bajnokságra Európa-bajnoki futam ren­dezésére pályázik Sopron a BMX cross kategóriában, 2006- ra. Ezt Borbély Károly, a Ma­gyar BMX és Triál Szövetség főtitkára jelentette be Sopron­ban, a sportágnak a tavalyi évet értékelő és díjátadó ün­nepségén. A 2008-as pekingi olimpia műsorára felkerült BMX cross legjobb hazai ver­senyzői a Sopron színeiben szerepelnek, tavaly a bajnoki dobogó mindhárom fokán a klub képviselői - Radasics Vil­mos, Táp Imre és Prájczer Pé­ter - állhatták. A magyarok nemzetközi szinten is sikere­sek: Hódi Anikó 2003-ban Eb­aranyérmet szerzett a 18 éven aluliak között. A pályázatról a magyar szövetség az európai szövetség februári ülésén szá­mol be. Várhatóan tavasszal dől el, hogy rendezhet-e Sop­ron olimpiai versenyszámban Eb-futamot 2006 nyarán. Előkelő helyen Koós Brigitta A sportág hazai legnagyobb értékmérője az a rangsor, me­lyet évente a kijelölt versenyek eredményei alapján az or­szágos szakági szövetség készít eL A napokban ezúttal is felnőtt-, junior-, ifjúsági, serdülő- és újonckorosztályban hirdettek végeredményt Koós Brigitta Megyénkből ezúttal tíz le­ányzónak sikerült bekerülni az ország legjobb tájfutói közé. A salgótarjániak két válogatott ke­rettag tájfutója közül Koós Dia­nának nem voltak kiugró ered­ményei, miközben betegség és sérülés is gátolta őt a jobb helye­zés elérésében. Aranyjelvényes minősítése mellett 2004-ben ugyan gyengébb évet zárt, nem került ki az Eb-re, de válogatott kerettagsága megmaradt. Húga, Koós Brigitta viszont nagyot fej­lődött, több országos rangsoroló versenyt nyert korosztályában, így az év második felében már ő is magára húzhatta a címeres mezt. Érdekesség, hogy nővéré­vel ellentétben ő a második fél év versenyei során esett vissza a rangsor negyedik helyére, mi­közben sokáig az élen állt. A leg­fiatalabbaknál Sramkó Ti­bor edző további négy ta­nítványának sikerült még felkerülni az országos rang­sorba. Junioroknál tanul­mányi elfoglaltságuk miatt csupán a kötelező verse­nyeken, bajnokságokon áll­tak rajthoz - ott hozták is magukat - a Győri testvé­rek, így a rangsorban elért előkelő helyezésük dicsére­tes teljesítményre utal. Fel­nőtt nőknél Boros Anna egyenletes teljesítménye mellett mindhárom nógrádi tájfutónk felnőtt II. osztá­lyú minősítést elérve a rangsor első felében vég­zett. Tájfutók 2004. évi orszá­gos korosztályos rangsorá­nak győztesei és nógrádi he­lyezései. Felnőtt nők: 1. Oláh Kata­lin (SZVSE 4,28) ... 42. Bo­ros Anna (St. Dornyay) 15,84... 66. Jakubecz And­rea (Bgy. Medosz 21,94) ... 81. Nagy Ákosné (St. Dornyay) 28,11 pont. Junior nők: 1. Kelemen Ber­nadett (PVSK) 1,52 ... 14. Győri Judit 29,68, 15. Győri Gabriella 35,64 pont (mindketten St. Dornyay). Serdülő leányok: 1. Prill Dóra (ARAK) 0,72 ... 6. Koós Diana (St. Dornyay) 1,34 pont. Újonc leányok: 1. Bertóti Regina (DTC) 6,67... 4. Koós Bri­gitta 9,94 ... 14 Kovács Anett 29,25 ... 20. Bállá Brigitta 33,59 ... 26. Szabó Fanni 43,43 (mind a négyen St. Dornyay). *** Országos mátrai téli tájfutó- versenysorozat: Tavaszt idéző időjárás közepette rendezte meg a napokban alakult jászárok­szállási Futárok sportegyesü­lete a mátrai téli tájfutó-verseny­sorozat második fordulóját Ba­golyirtás környékén, melyen szép nógrádi sikerek születtek. Eredmények, abszolút „A” pá­lya: 1. Pelyhe Dániel (felnőtt, St. Dornyay) 38:35, 2. dr. Mohá- csy Tamás (szenior, St. Dor­nyay) 41:39, 5. Hugyecz Zoltán (felnőtt, HUFEZE SK-Pásztó) 47:40, 7. Török József (szenior, Dornyay) 51:20, 8. Kovács Gá­bor (szenior, Bgy. Medosz) 51:45,10. Kovács Boldizsár (ser­dülő B, Bgy. Medosz) 56:30 perc. „B”páLya: 1. Pelyhe Dániel 31:27, 4. Fehérvári Zsolt (serdü­lő) 48:58, 6. Boros Anna (szeni­or) 53:51 perc (mindhárman St. Dornyay). „C” pálya: 1. Hugyecz Zoltán (felnőtt, HUFEZE) 28:09, 2. Fehérvári Zsolt (serdülő) 29:34, 3. Koós Brigitta (serdülő B) 34:30, 5. Goldmann Dóra (gyermek) 50:37 (mindhárman St. Dornyay). 6. Kovács Sebes­tyén (gyermek, Bgy. Medosz) 51:28 perc. „D”pálya: 2. Kovács Domonkos (gyermek, Bgy Medosz) 45:41. * * * Teljesítménytúra a Bükk- ben: A miskolci Zöld Sportok Clubja rendezésében január 29- én szombaton Bükkszentke- reszt térségében bonyolítják le a III. téli tájolás teljesítmény- és futótúrát. A rajt és a cél a bükkszentkereszti Hotel Gabo­nánál lesz. A régió - Nógrád me­gye is - tájékozódási teljesít­ménytúrázója címért mozgalom idei első megmérettetésen a tú­ratáv 28 km Bükkszentekerszt- Bükkszentlászló-Lillafüred- Sebesvíz-Bükkszentkereszt út­vonalon lesz kijelölve, míg a rö- videbb táv Sebesvíz érintése nél­kül 16 km után tér vissza a rajt helyszínére. A teljesítménytúra mellett is­mét megrendezik az elmúlt év­ben oly nagy népszerűségnek örvendett téli futótúrát, amelyen a részvevők a számukra titkos útvonalat túravezetők irányításá­val közösen, a futás, a kocogás és a gyaloglás terepviszonyok­hoz igazodó váltogatásával te­szik meg. A 6 km-es futó- és a teljesítménytúrát szintidőn belül teljesítők között a helyszínen ajándéksorsolást tartanak. SPORTTURMIX ÚJ IDŐPONT A római városvezetés bejelentet­te, hogy február 13-a és március 6-a autómentes nap lesz, egyút­tal arra kérte az Olasz Labdarú­gó Ligát, hogy az arra a két nap­ra kiírt fővárosi mérkőzéseknek jelöljön ki új időpontot. Walter Veltroni polgármester azzal in­dokolta a kérést, hogy legutóbbi „környezetvédelmi napon”, a múlt hét vasárnap engedélyt ad­tak a szurkolóknak autóik hasz­nálatára, ezzel pedig gyakorlati­lag értelmét vesztette a kezde­ményezés. A forgalomkorláto­zás elvileg 9 és 18 óra között van érvényben, a találkozókra pedig ezen időszakon belül, általában 15 órától kerül sor. Az autók használatának tiltásával az olasz döntéshozók a gázkibocsátás csökkentését előirányzó kiotói egyezményhez igyekeznek tar­tani magukat. GYORSKORCSOLYA Huszár Erika a 17, Kövér Ba­lázs pedig a 18. helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres viadalában az innsbrucki téli Universiadén. Ugyanebben a számban Turtai Tamás a 20., Bíró Krisztina pe­dig a 22. lett. Az alpesi síelők szombaton műlesiklásban ver­senyeztek. Marthy Krisztina a 45., Tuss Réka a 47, Bugya Fru­zsina az 50. helyen zárt. Marthy négy viadal - lesiklás, óriás-műlesiklás, szuper-óriás- műlesiklás és műlesiklás - ösz- szesítése alapján 18-adikként zárt. A sífutó Zámbó Viktória 53. lett a 15 km-es klasszikus stílusú számban. HORVÁTH GÓLJA Második mérkőzésén megsze­rezte első gólját a skót labdarú­gó-bajnokságban Horváth Fe­renc, a Livingston egyik magyar légiósa. A házigazda együttes a 23. fordulóban 4-1-re kikapott az Inverness C. Thistle-től, a ma­gyar játékos 0-2-nél szépített. Az Inverness a 8., a 22 meccset játszott Livingston - amelynek tagja még Kriston Attila és Vincze Gábor is - pedig változat­lanul sereghajtó. Campbell és Laurent is hosszabbított Többek között az angol válo­gatott középhátvédje Soi Camp­bell és a kameruni Lauren is hosszabbított klubjával, a labda­rúgó Premier League-ben sze­replő Arsenallal. A megállapodá­sokról Arsene Wenger, a címvé­dő együttes edzője számolt be a sajtónak. A tréner jelezte, a mindössze 20 éves Justin Hoyte és a 18 esztendős Johan Djourou is megállapodott a klubbal, a brazil Edu ugyanakkor valószí­nűleg a spanyol Valenciához iga­zol. „A szerződések minimum két évre szólnak, de könnyen hosszabbíthatóak. Nagyon örü­lök, hogy maradnak, bár emiatt eddig sem aggódtam igazán” - mondta Wenger, hozzátéve: „Eduval folynak a tárgyalások, ám most úgy tűnik, elmegy a nyáron”. Az öt játékos esetében azért került napirendre egy új al­ku kérdése, mert a nyáron mind- annyiuknak lejár a szerződése. Soproni győzelem Arany Ászok labdarúgó-terembajnokság, Pápa A Győri ETO FC és a Matáv FC Sopron nyerte meg csoport­ját az Arany Ászok labdarúgó-te­rembajnokság harmadik, egy­ben utolsó selejtezőjében,. Pá­pán. Az elődöntőben a Győr a Zalaegerszeggel, a Sopron a há­zigazda Pápával találkozott. EREDMÉNYEK A-CSOPORT Győri ETO FC - Lombard Pápa FC 5-4 (2-2). ÓL: Regedei (1., 15.), Vincze O. (3.), Jákl (19.), Pomper (20.), ill. Szűcs M. (2.), Germán (9.), Stevica (17), Farkas A. (19.). Lombard Pápa FC - Art- media Bratislava (szlovák) 4-1 (0-0). GL: Szűcs M. (13., 24.), Stevica (15., 17), ill. Vascák (20.). Artmedia Bratislava - Győri ETO FC 4-4 (0-0). GL : Borbély (13.), Fodrek (14.), Soltis (17); Vascák (19.), ill. Priskin (18.), Varga Z. (19.), Tóth P. (21.), Vincze O. (23.). A csoport végeredménye: 1. Győr 4 pont, 2. Pápa 3, 3. Bratislava 1. B-CSOPORT Matáv FC Sopron - ZTE 3-0 (1-0). GL: Károlyi S. (5.), Bárá­nyos (14.), Balaskó (20.). Matáv FC Sopron - Vasas 5-3 (1-2). GL: Lazic (7), Ba­goly (17, 19.), Hanák (23.), Molnár Z. (15., öngól), ill. Kovrig (5.), Weitner (6.), Rósa H. (24.). ZTE - Vasas 4-3 (2-0). GL: Gaál M. (3.), Babati (9.), Sabo (13.), Kocsárdi (15.), ill. Nagy L. (14.), Rósa H. (18.), Weitner (24.). A csoport végeredménye: 1. Sopron 6 pont, 2. ZTE 3, 3. Va­sas 0. Győri ETO FC - ZTE 4-1 (1-1). GL: Varga Z. (8.), Pusztai (15.), Makra (20.), Binder (23.), ill. Józsi (6.). Matáv FC Sopron - Lombard Pápa FC 3-0 (0-0). GL: Bárá­nyos (18.), Balaskó (20., bünte­tőből), Tóth M. (24.). DÖNTŐ Matáv FC Sopron - Győri ETO FC 5-3 (3-1). Gl.: Károlyi S. (2.), Bárányos (4.), Lazic (19., 22.), Balaskó (23.), ill. Regedei (12.), Vincze O. (19., 21. - bünte­tőből). Ezzel kialakult a terembaj­nokság január 30-i, debreceni hatos döntőjének mezőnye. A résztvevők: DVSC-MegaForce (házigazda), Újpest, MTK, Sop­ron (selejtezőtorna-győztes), Fe­hérvár, Győr (selejtezőtorna­második) . A Balassi csapata jutott tovább Teremlabdarúgás - IV. korcsoportos diákolimpia megyei döntője A IV. korcsoportos kiskörzeti, körzeti, városi döntőkön keresz­tül a hat DSB győztes labdarúgó­csapat verekedte be magát a me­gyei döntő mezőnyébe, hogy el­döntsék, ki képviselheti megyén­ket a Békéscsabán megrendezésre kerülő országos döntőben. Eredmények: Romhány II. Rá­kóczi F. Általános Iskola - Balassa­gyarmat Balassi Bálint Gimnázi­um 0-2, gL: Magos (2), Bátonyterenye Bartók B. Általá­nos Iskola - Pásztó Gárdonyi G. Általános Iskola 3-3, gL: Bakos (2), Szilágyi, ilL Tari (3), Balassi - Magyargéc Általános Iskola 8-0, gL: Magos (4), Rózsa (2), Kanyó, Pongo, Gárdonyi - Salgótarján Árany J. Általános Iskola 3-0, gL: Csoór (2), Holtner, Magyargéc - Romhány 1-2, gL: Botos, ill. Domány, Gönczi, Arany - Bartók 2- 2, gl: Kálmán (2) ill. Baráth, Ba­kos. Helyosztók. Az 5. helyért: Magyargéc - Arany 0-3 - játék nélküL A 3. helyért: Romhány - Bartók 2-2 - büntetőkkel: 5-6, gl: Domány, Gönczi, ill. Puporka, Ba­kos. Döntő: Balassi - Gárdonyi 3- 0, gL: Magos, Taskó, Kanyó. Végeredmény: 1. Balassagyar­mat Balassi Bálint Gimnázium, 2. Pásztó Gárdonyi G. Általános Iskola, 3. Bátonyterenye Bartók B. Általános Iskola, 4. Romhány II. Rákóczi F. Általános Iskola, 5. Földi László lett az elnök Vezetőségválasztás Zagyvarónán A labdarúgó megyei I. osz­tályban szereplő Zagyvaróna a napokban vezetőségválasztó közgyűlést tartott. Elsőként Is- dinszki Rezső edző üdvözölte a megjelent szurkolókat, játéko­sokat. Ezután Földi László ve­zetőségi tag ismertette a leg­utóbbi választás óta (2000. szeptember 22.) elért eredmé­nyeket. Mint mondta a Zagyva­róna együttese 2000 őszétől szerepel újra a megyei I. osz­tályban. Az eredmények helye­zésekben hullámzó teljesít­ményt mutattak, de lényeg az, hogy bentmaradt a csapat eb­ben az osztályban. Úgy ítélte meg, hogy jó szellemű és meg­felelő képességű játékosok van­nak a gárdában és a tavaszi for­dulóban egy jó középcsapat­ként fejezhetik be a bajnoksá­got. Megköszönte a támogatók - a Dice-St. Kft., St. Polgármes­teri Hivatal, Baglyas-né Földi Nóra helyi képviselő, Karancs- Épker Kft., Palóc-Pék Kft., G-Sz Metáline Bt., Hajdara Ferdi- nánd egyéni vállalkozó - segít­ségét, majd Isdinszki Rezső edző értékelte a játékosok, illet­Salgótarján Arany J. Általános Iskola, 6. Magyargéc Általános Iskola. Gólkirály: Magos Mátyás (Bgy. Balassi). Legjobb játékos: Tari Já­nos (Pásztó Gárdonyi). Az országos döntőben február 12-én és 13-án Békéscsabán, a Ba­lassagyarmati Balassi Bálint Gim­názium csapata képviseli Nógrád megyét, ahol már a csoportbeosz­tás is megtörtént. A mieink Veszprém, Komá­rom, Heves és Borsod megye győzteseivel kerültek egy csoport­ba, ahonnan az első két csapat jut tovább, s direkt kieséses rendszer­ben folytatják a küzdelmet. ve az őszi sze­zonban 14. he­lyen végzett csa­pat teljesítmé­nyét. A második na­pirendi pontban vezetőségválasz­tásra került sor. Az elnök Földi László lett, míg a vezetőségi ta­gok Szappan László, Szekeres Zoltán, Szabó Attila és Gregán Zoltán. A vezetőség nevében Földi László megköszönte az előlege­zett bizalmat és ígéretet tett, hogy mindent megtesznek an­nak érdekében, hogy a játéko­sok minél jobb körülmények között sportolhassanak. «

Next

/
Oldalképek
Tartalom