Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-16 / 13. szám
2005. JANUÁR 17., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Berkenyéről Dél-Kínába vitt a remény első útja (Folytatás az 1. oldalról) tízmillió forint ellenében elkezdi a nagyobbik kislány, Franciska kezelését. (A gyerekek állapotát az elmúlt évben Szingapúrban mérte fel, ott mondta ki, hogy vállalja a műtétet.) kai ezelőtt, pedig Franciska gyógyítása még éppencsak elindult, ahogy az édesapa mondja: most a lábizmait próbálják erősíteni, ezután ezt más testrészeken is kell folytatni. Közben a tervek szerint elkezdenék Bianka kezelését is. Az orvossal jelenleg és korábban is Ponicsán Anett segítségével, angolnyelv-tudása révén tartotta a család a kapcsolatot. Ilyen módon értekeznek most is, a kislány vér- vizsgálatának eredményeit ugyanis rendszeresen faxolni kell. Ezek a vizsgálatok, pontosabban az elvégzésük nem éppen bonyodalommentes, az édesapa nem is titkolja csalódottságát, azt tapasztalja, hogy a magyar egészségügy nem igazán segítőkész, komoly utánjárással, sok telefonnal sikerült eddig elérni valamit, s igazából nem tudják, hogyan is lesz ez a továbbiakban. Kaszmánné, Piroska az Őrangyalok Alapítvány képviseletében ezúttal is megpróbál minden követ megmozgatni, s visszatekint az előzményekre is: az alapítvány ötvenezer dollárnak megfelelő összeggel segítette az első gyógykezelést, a kiutazás költségeit a Szív a Szívért Alapítvány vállalta, a kinttartózkodásét a szülők fizették. Mivel a szükséges teljes ösz- szeg még nincs meg - folyamatosan kell törleszteni - tovább folytatják a gyűjtést és természetesen kitartóan bíznak az együttérzők összefogásában. Örömmel veszik az egyszázalékos felajánlásokat is. (adószám: 18637630-1-12). Franciska az immunrendszer gyengítése miatt sem járhat most iskolába, de az iskola - Szegner Márta igazgató és osztályfőnök személyében - rendszeresen házhoz jön. A kislányt és kishúgát törődés, szeretet és már kevésbé kínzó aggodalom veszi körül, hiszen elkezdődhetett, amiért szüleik és mások is küzdöttek, bár a küzdelmet folytatni kelL Szüleiknek remélhetően továbbra is erőt ad ehhez a szűkebb és tágabb környezet rendkívüli együttérzése, önzetlensége. Berkenyéről hosszú az út Kínába, de innen mégis közelebb a re- mény a gyógyulásra, mihauk júlia Szegner Márta igazgatónő és osztályfőnök segít, hogy Franciska ne maradjon le osztálytársaitól A múlt év decemberében pörögtek fel az események, a sejttenyésztés elkezdődött, közeledett az utazás napja, Franciska viszont megbetegedett. Szerencsére nem annyira, hogy meghiúsuljon az út.- Budapestről Pekingbe, a kínai fővárosból a déli országrészbe, Guangzhou-ba repültek. A repülőtéren a kórháziak vártak bennünket, elkísértek a szállodába, s elmagyarázták a további teendőket - meséli az édesanya. - Franciska jól viselte a beavatkozást, s bár még most különösebb változást nem észlelünk nála, bízunk abban, hogy állapota jó irányba mozdul el. Most még gyengítik az immunrendszerét, hogy a szervezete ki ne lökje a bejuttatott sejteket. Hömyékné Simák Andrea tekintete már nem olyan kétség- beesett, mint hetekkel, hónapokA gyerekek örömmel játszanak, úgy tűnik van remény számukra Vandálok rongálják a pályát Tavaly a falu apraja-nagyja örült Karancsalján, amikor több mint 2 millió forintból felújították a futballpályát Mostanra azonban az örömből elkeseredettség lett, mert vandál pusztítók látogatják meg éjszakánként: lefújják festékkel a kapufákat, a táblákat, motoroznak a füves pályán és újabban a pálya szélére ültetett nyírfacsemetéket is összevagdossák. ______NMH-Informacio________ A karancsaljai futballpálya beljebb esik a főúttól, így aztán arrafelé ritkább a forgalom, kevesebben járnak arra, ezért nem igazán tudják ellenőrizni a pálya állapotát. Tavaly egy sikeres pályázat jóvoltából több mint 2 millió forintot költöttek rá: felLantos Sándor polgármester szomorúan mutatja a nemrég felújított, most pedig „tönkretett" pályát FOTÓK, RIGÓ TIBOR Lehet az kapufa, tábla, vagy épp maga a pálya, a vandálok semmit nem kíméltek újították a füves pályát, körbekerítették, megújult a kis épület, ahol a szögletzászlókat, kapuhálókat tartják, a pályát körbeültették facsemetékkel. Mindenki dicsérte, milyen szép lett, menynyi munkát fektettek bele, s most vandál kezek tönkreteszik.- Mivel pályázati pénzből épült, előírás, hogy egy táblán tudatni kell, kinek a támogatásával valósulhatott meg - mondja Lantos Sándor polgár- mester. - Most a legújabb az, hogy fekete festékkel lefújták ezt a táblát, a kapufákat, motorozással teszik tönkre a füves pályát. Hiába helyeztünk ki figyelmeztető táblákat, hiába kértük, ne menjenek rá. Most, legutóbb az történt, hogy a pálya egyik oldalára ültetett nyírfacsemeték törzsét bicskával vagdosták össze. Elkeserítő, hogy ilyen emberek vannak: amit mások saját szabad idejükben, sok munkával és fáradtságot nem ismerve szépítenek, azt az ilyen emberek tönkreteszik. Próbálták feltörni azt a kis épületet is, ahol a zászlókat meg a hálót tartjuk, de oda, szerencsére nem tudtak bejutni. A polgármester tanácstalan, már nem tudja, hogyan lehetne megvédeni tulajdonukat: szólt a polgárőröknek, a rendőröknek, sőt az arrafelé lakókat is kérte, hogy figyeljenek, de senkitől nem várható el, hogy 24 órán keresztül őrségben álljon, hogy ki és miért jár arrafelé. Mint mondja, a karancslapujtői benzinkút környékén lakik egy 10-15 fős ti'nédzsercsapat, aldk közül néhányat már rajtakaptak, amint a pályán motorozott. Vádaskodni nem akarnak, de azt szeretnék, hogy amit a falu lakói kétkezi munkával létrehoztak, ne tegye tönkre senki.- Sok pénz, még több munka fekszik benne - mondja elkeseredetten a polgármester. - Mindazoknak a nevében, akik dolgoztak itt és azok nevében, akik szeretik a szépet, csak kérni tudom: ne tegyék tönkre azt, amit mások létrehoztak... HEGEDŰS Szabó Andrea A mennyei társulat Mostanában sok szó esik a nemzeti összetartozásról, az egy és megbonthatatlan magyar kultúráról, a csak a mi népünk sajátjaként emlegetett nemzeti örökségről. Csakhogy; az e jelszavakat zászlajukra tűző politikai csoportosulások egy alapvető emberi tulajdonságról feledkeznek el: az ilyenfajta érzelmek nem „vezényszóra” fakadnak. Régen rossz, ha az előbb említett értékek érzékelése - nevezetesen az, hogy én a magyar nemzethez tartozom, s ez a Duna-Tisza menti kis ország a hazám - nem oly természetesen fakadnak belőlem, mint akár a lélegzetvétel. Miért van az, hogy egy tévéhíradós bejelentés: „Súlyos veszteség érte színházi életünket”, mélyebben érint, mint akárhány divatos, fellengzős politikai szlogen... Mert bizony, ha ilyen híradást hallok, szinte a hideg ráz ki, pontosan olyasforma érzés ez, mintha egy drága családtagomat veszítettem volna el. S ez az érzés belülről fakad, nem bármiféle politikai csoportok által belénksulykolt reakció. Azt hiszem, így állt hozzá a nemzet Bessenyei Ferenc halálához is. Elment A fekete város méltóságteljes magyarja, Görgey alispán, elment a Hegedűs a háztetőn az élet csapásaival mindig megbirkózni kész Tevjéje, megannyi szerep legendás hőse. Emlékszem, amikor Sinkovits Imre halálakor az ég felé mutatott: „Ne félj, Im- ruskám, nemsokára együtt leszünk a mennyei társulatban mindnyájan”. S valóban: akkor halt meg a hóban futó tizedes is, ki oly kétségbeejtő-gyönyörűen kiáltotta: „Várjatok meg, fiúk! Itthagynátok az eszeteket?” De e csodás társulat tagja már Ruttkai Éva is, aki még főiskolásként a Budapesti tavasz zárójelenetében tette magát felejthetetlenné, megmutatva azt, hogy egyetlen mondattal is bevonulhat valaki az örökkévalóságba. A fiatal újságáruslány egy pillanatra összetéveszti szerelmét a szabadság levegőjét szip- pantgató Gábor Miklóssal, de szívszorító kiáltása után már rohan is az újjáéledő Budapest romjain át tova: „ Megjelent a Szabadság!” - kiabálja önfeledten. S hol van már Básti Lajos, az Abigél méltóságteljes, néha mégis ellágyuló Torma Gedeonja?! S hova tűnt a színészkirály, az örök Szindbád, aki oly mélyértelműen mondja:” Ki akart átmeneti korban élni?” ' Bizony-bizony szaporodik e csodás és megismételhetetlen meny- nyei társulat. S mi marad nekünk, kései utódoknak? Csak sóvárogva tekinthetünk az égre fel... Méz: támogatások és problémák (Folytatás az 1. oldalról) vonatkozó rendeletének megváltoztatását kell kezdeményezni. Ennek oka, hogy az olyan alacsonyra teszi a mércét, amelynek általában az EU-s termelők, de ezen belül a magyar méz többszörösen is meg tud felelni. Fontos a méz címkézési szabályainak megváltoztatása, amely megengedi, hogy a pontos származási hely és a méz fajtajellegét ne kelljen feltüntetni. A korrekt, versenyképes helyzet feltétele, hogy a jó minőségű termékeket nem engedik összekeverni a rossz minőségűekkel. A tervezett újabb brüsszeli demonstráció is mutatja: a közös cél megmozdította a szakmát. A szervezet jó működését, valamint a tagok és a vezetőség közötti kiváló együttműködést mutatja, hogy a hét végi salgótarjáni rendezvényen 150, a balassagyarmati összejövetelen szintén eny- nyi méhész vett részt. A 20 éve újraalakult méhészszervezet tagjainak átalagéletkora 55 év, ennek ellenére azonban előszeretettel használják az internetet, mint információforrást, valamint fogékonyak az új dolgokra. Szavalóverseny négy továbbjutóval Az országos József Attila szavalóverseny regionális elődöntőjét tartották január 15-én szombaton a salgótarjáni JAMK-ban, ahol T. Pataki László, író-rendező, dr. Csongrády Béla, lapunk nyugalmazott főszerkesztője, valamint Sándor Zoltán előadóadó-művész zsűrizték a versmondókat. József Attila születésének 100. évfordulója kapcsán általános és középiskolás diákoknak, különböző műfajokban hirdették meg a versenyt országszerte, amelyet az angyalföldi József Attila Művelődési Központ szakmai partnerei, a József Attila Társaság, a magyartanárok egyesülete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári tagozata, valamint a Ferencvárosi Művelődési Központ közösen szervezett. A regionális elődöntőről továbbjutott: az általános iskolások közül Odor Eszter Balassagyarmatról, a gimnazisták közül Bodnár Dóm Miskolcról, a szakközépiskolások kategóriájából pedig két résztvevő, Sándor János Zsomborról és Osztóké Balázs Hatvanból. Ők részt vesznek április 10-én, a József Attila irodalmi és művészeti napok keretében megrendezett döntőn az angyalföldi művelődési központban, ahol a zsűri elnöke Jordán Tamás, Jászai- és Kos- suth-díjas művész, a Nemzeti Színház igazgatója lesz. Bottyáni Dávid Egerből