Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-14 / 11. szám
2005. JANUÁR 14., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Hazaszeretetből teljesítették feladatukat” Hozzátartozók, barátok érkeztek a csütörtöki koszorúzásra, a régi köztemetőbe- Emlékezetünkben meg kell őriznünk a salgótarjáni leventék tragikus történetét - hangsúlyozta Méhes András alpolgármester. A civil szervezetek képviselői és a gyászolók csütörtökön koszorút helyeztek el a Radnai-havasokban életüket vesztő fiatalok emlékművénél, a salgótarjáni régi köztemetőben. Hírek Jobbágyi AJÁNDÉKOK. A Fáy András Általános Iskola, és a Kodály Zoltán Óvoda külön-külön pályázott a Gyermekétkeztetési Alapítvány 2004. évi Karácsonyi Élelmiszercsomag Akciójára. Mindkét pályázatot elfogadták és az iskola így negyven, az óvoda pedig harminc rászoruló gyermeket tudott támogatásban részesíteni, ezzel szebbé téve az év végi ünnepeket számukra. Salgótarján szülői értekezlet, a Bolyai János Gimnázium tájékoztató szülői értekezletet tart január 18-án, kedden 16.30 órakor az intézmény aulájában azon hatodik osztályos tanulók szülei számára, akiknek a gyermekei a gimnázium hatosztályos képzésében szeretnék folytatni tanulmányaikat. KERESZTÉNY BÁL. A római katolikus főplébánia szervezésében, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központjában február 5-én 18 órakor keresztény bál lesz. A program áldáskérő köszöntővel kezdődik, majd ünnepi műsor lesz, melyben fellép a Cantate Domino kórus, a kőplébánia kis- kórusa, valamint Sillye Jenő és barátai. A nyitótáncot állófogadás, majd tombolasorsolás követi. A napot bál zárja, melyen Dudás Tamás és együttese zenél. Nemti ___ M EGVALÓSÍTANÁK. Nem si került megvalósítani a tavalyi évben a település önkormányzatának néhány, jelentős összeget igénylő fejlesztési elképzelését. Ilyen például a nemti patak szabályozása, a Kossuth és a Szabadság úti partfal elkészítése, továbbá legalább egy játszótér uniós normák szerinti kialakítása (vagy éppen átalakítása). A tervekről nem mondtak le, továbbra is napirenden tartják őket, s keresik a szükséges forrásokat. KÖZÖSSÉGI ÉLET. Egy művészeti tagiskola mellett a hagyományőrző és a faluszépítő egyesület kezdte meg működését tavaly a településen - mindkettő bírósági bejegyzéssel. Két egyelőre nonformális közösség is alakult: az egyik célja a fiatalok idejének hasznos eltöltésére, míg a másiké az aerobicra vágyók „megmozgatására”. Berkenye MÁLNA FINNORSZÁGBA. A helyi faluszövetkezet hűtőházában ezekben a napokban a málna válogatása van soron. A külföldön is kedvelt bogyós gyümölcsből ebben az időszakban többtonnányit Finnországba exportálnak _______________■ Sa lgótarján 1944. január 13-án - szintén egy csütörtöki napon - súlyos tragédia érte Salgótarján városát: 11 kiváló, fiatal sportoló lavinaomlás áldozatául esett a Radnai-havasokban. A salgótarjáni leventék síjárőrcsapatának célja az ország akkori legmagasabb pontjának meghódítása, s a helyszínen egy emléktábla elhelyezése volt. Két sikeres kísérlet után egy addig nem járt oldalról közelítették meg a célt. Azonban délelőtt 11 óra tájékán, mielőtt elérték volna az ormot - egyetlen ember kivételével - elragadta őket a halál. (Folytatás az 1. oldalról) Akkor kellett volna élen járnia, és hathatós, de sajnos nem létező érdekérvényesítő képességével azt kellett volna elérnie, hogy ezek a folyamatok ne ilyen módon és ne ilyen radikálisan menjenek végbe. Ha Becsó Zsolt mindenféleképpen bizonyítani akarja nem létező tevékenységét azzal, hogy sajtótájékoztatókon valótlan tényekről tájékoztatja a közvéleményt, akkor arról is beszélni kellene, amit az elmúlt évtized során is állítottam: bárkivel, bármelyik országgyűlési képviselő társammal, legyen az akár fideszes, szívesen összemérem a teljesítményemet abban, hogy ki milyen érdekérvényesítő képességgel rendelkezik a saját kormányában. A koszorúzás azon megemlékezéssorozat folytatása volt, amely kedden délután Szokács László új könyvének, legújabb kutatási eredményeinek bemutatásával kezdődött. Salgótarján önkormányzatának nevében Méhes András alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd méltatta az újonnan született művet: - Olyan összefüggések, eddig nem ismert tények jelennek meg a könyvben, amelyek még közelebb hozzák az eseményeket.- Hazánk és városunk életében egyaránt ez volt az egyik Boldvai László szerint az elmúlt két év bizonyítja: amíg a Fidesz-kormányzás alatt Becsó Zsoltnak sikerült Salgótarjántól elvetetni a tehermentesítő út fejlesztését, és a megye szempontjából sem tudott komolyabb értékelhető teljesítményt felmutatnia, addig Salgótarján vonatkozásában a mostani kétéves kormányzás időszakának állami támogatása közel húszszorosán meghaladja a Fidesz négyéves teljesítményének fejlesztési ösz- szegét. A teljesség igénye nélkül említette az öblösüveggyár 600 millióját, a 3 milliárd forintos megítélt címzett támogatást a kórházra, az eldöntött európai uniós finanszírozásból a tehermentesítő út több mint 6 millilegnagyobb tragédia. Kötelességünk megemlékezni a szörnyű eseményről, s azokról a fiatalokról, akik lelkesen, hazaszeretetből teljesítették feladatukat, miközben elsodorta őket a váratlan lavina, amely 11 ember életébe került - hangsúlyozta az alpolgármester, majd mindenkit emlékeztetett arra, hogy tavaly már második alkalommal vettek részt a salgótarjániak a tragédia helyszínére látogató emléktúrán. - A helyszínen emlékfát állítva, s terveink szerint évről évre visszatérve megemlékezünk az ifjú áldozatokról - tette hozzá Méhes András. Mielőtt a jelenlévők elhelyezték a koszorút a jelképes emlékoszlopnál, közösen imátmond- tak az áldozatokért. árd forintját és mint mondta, bírja a miniszterelnök és a mi- ‘niszter ígéretét, hogy a hónap végén a Salgótarján-Hatvan közötti 21-es főút fejlesztésére, a négy gyorsítósáv megépítésére is megítélik a több mint 4 milliárd forintot.- Ezek tények, s látható, hogy sokszorosan meghaladja a Fidesz négyéves teljesítményét - mondja végezetül Boldvai László. - Én ebben szeretnék versenyezni. Méltatlannak tartom, hogy ilyenekről kelljen vitatkozni, ahelyett, hogy arról beszélnénk, és ebben partner vagyok: ki mit tudott, vagy mit akar hozzátenni ennek a térségnek a fejlődéséhez. HEGEDŰS ERZSÉBET „Méltatlannak tartom az ilyen vitát” Boldvai László: Arról beszéljünk, ki mit akar hozzátenni a térség fejlődéséhez „Gyermekrendőrök a biztonságért” A salgótarjáni rendőrkapitányság városi baleset-megelőzési bizottsága (vbb) új projektet indított el bűn- és baleset-megelőzési céllal. Amint azt Juhász István ezredes, rendőrkapitány, a vbb elnöke elmondta, a programba két iskolát vonnak be első körben: a Kodály és a Gagarin általános iskolákat. A két intézmény képviselői és a rendőrség szakemberei a napokban megtartott projektindító értekezleten beszélték meg a feltételeket és a legfontosabb teendőket. NMH-Információ Juhász István ezredes elmondta: a projektet a minőség- fejlesztési program keretében indítják, tulajdonképpeni oka a gyermekbalesetek megelőzése, illetve számának csökkentése. Utalt arra, hogy a németeknél és az amerikaiaknál jelenleg is működik a „Kinder-Police A minőségfejlesztésről, az eddig elért eredményekről Zsetkó Sándor alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság (NMRFK) minőségfejlesztési kiemelt főreferense beszélt. Kiemelte a visszacsatolás fontosságát: hogyan vélekednek az elvégzett munkáról az állampolgárok? Ezért épül három pillérre az NMRFK minőségfejlesztése: kérdőíveket küldtek az állampolgárok részére, az önkormányzatok, különféle szervezetek, vállalatok, vállalkozók részére, illetve a harmadikként a rendőrök mondanak véleményt munkájukról környezetükről a kérdőívek kitöltésével. Híves Éva százados, balesetmegelőzési főelőadó a projekt céljaként a biztonságos közlekedésre nevelést jelölte meg, amely segíthet a gyermekek baleseteinek megelőzésében, illetve számuk csökkenésében. Csak a felső tagozatos gyerekek jelentkezhetnek gyermekrendőrnek, csakis szülői hozzájárulással. Az elméleti részhez gyakorlati oktatás is társul, az eredményesen vizsgázó 12 gyermek kaphat majd igazolványt, láthatósági mellényt, forgalomirányító tárcsát: a szükséges eszközök beszerzésének finanszírozását a Salgótarján és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány biztosítja. Buda Gábor százados, a közlekedésrendészeti osztály vezetője a képzésről elmondta: az első félévben történik majd a kijelölt gyerekek elméleti oktatása. A hangsúlyt a gyalogosközlekedésre vonatkozó, illetve azokkal összefüggésbe hozható közúti jelzőtáblák és jelzéseik, a gyalogos- közlekedésre vonatkozó szabályok megismerésére, alkalmazására helyezik. Az elméleti oktatás számonkérés zárja, majd a gyakorlati oktatás következik: rendőrök mellett sajátíthatják el a forgalomba történő bekacsolódást, a forgalom megállítását, azt, hogyan kell viselkedni a gépkocsivezetőkkel szemben. Az elméleti és gyakorlati oktatás 12-12 legjobb tanulója irányíthatja majd szeptembertől az iskolák környékén a forgalmat, segítheti diáktársait az úttesten való biztonságos átkelésben. HEGEDŰS Mihalik Júlia Üzemanyag-szimfónia Kisember a kútnál, abból a kis pénzéből, az olaj- társaság a benzinár emeléséből tankol. Már csak így van ez, és így is lesz, amíg a benzinmotor hajtja a világot: az autót - ami pusztán egy tárgy, ha üres a tankja - az autóst - áld járműért vagy azzal dolgozik, él - és azt is, aki több és még több üzemanyagot akar szolgáltatni. Autók, autósok, légi és vízi automobilok mint egyetlen nagy jármű uralják a világ útjait, légifolyosóit. Eszközök, melyek kiszolgálják az embert, amennyiben az ember hajlandó nekik szolgálni. És már hogyne lenne hajlandó! A föl-le, föl-le benzinár már jószerivel alig zavar valakit. Megszoktuk, hiszen ritka az a hét, hogy be ne jelentenének drágítást majd újabb árnövelést. S közben (hogy fel ne ébredjen az alvó oroszlán?) gondosan ügyelnek arra: időnként mérsékelt, visszafogott mértékű - árcsökkentés törje meg az emelések sajátos monotóniáját. Az olajár világpiaci árának le-föl ugrálására - vagyis ezzel az indoklással - óvatos forintnagyságban itthon - ugyancsak ütemesen le-föl ugrabugrál az üzemanyag literenkénti tarifája. Ebben a gondolatmenetben maradva, mondhatnánk azt is: egy monoton ütemre általában úgy táncolunk, ahogy a világpiac muzsikál. A folytonosan hullámzó árszimfónia ritmusára pedig egyrészt az a jellemző, hogy két emelést ritkán követ harmadik, de a két egymás utáni árleszállítást biztos, hogy ellenkező irányú ármozgás követ. Az üzemanyagár-görbe csak nem akar nyugvópontot érni, de ez nem is lenne baj, ha fokozatosan és csakis csökkenő értékeket mutatna. Ezen rágódik a nagyétvágyú autósvilág is, miközben még csak ki sem jelez a pulzusa a drágább benzin hírére, egykedvűen csak száguld, száguld, előre az időben. Uniós remények, fullánkos jövőképpel Immár fél évszázada mé- hészkedik a salgótarjáni Buchinger György. Ő az egyetlen az országban, aki az összes létező méhészeti kitüntetést megkapta tevékenységének elismerésére. A Magyar Méhész Egyesület alapító elnöke volt két ciklusban is, az Apimondia (Méhvilág) nevű méhész-világszervezet aranyérmének birtokosa. A neves szakember világrekorder az egy méhcsaládra jutó mézterme- lés produkálásában, s a méhészegyesületben végzett munkájáért nemrégiben a Faluba Zoltán-emlékérmet is megkapta. Ennek okán kértük őt egy beszélgetésre. Elöljáróban talán annyit, hogy a méhészkedés igen gyakran a családban, apáról fiúra öröklődik, esetében azonban nem így alakult...- Mikor és hogyan kezdődött?- Még az 1950-es években. Nagy volt a szegénység, 14 éves gyermekként drótkerítésfonat készítésével is foglalkoztam. A környékünkre egyszer az akácvirágzásra vándorméhészek érkeztek, ők vittek öt méter drótfonatot, de pénz helyett egy méhcsaláddal fizettek. A konyhabútorunk fásládáját alakítottam át a méheknek, igazi kaptárt csak az első fizetésemből vettem, 1958-ban. Még ma is megvan.- Messze még a tavasz, de hadd kérdezzük meg, vándorolni is szokott a méhcsaládokkal?- Tavasztól őszig vándortanyán vannak a méheim, teleltetni Salgótarján mellett szoktam őket. Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem is annyira a méhésznek, mint inkább a kedvező körülményeknek köszönhetők a jó eredmények. Sok méh- legelőt fedeztem fel az országban, erre a mai napig járnak a környékünkről.- Tekintélyes publikációs listával is rendelkezik.- A Méhészet című lapba negyven éve írok szakcikkeket, egy időben szerkesztőbizottsági tag is voltam. Az újságban több rovatom is volt már, egész éves sorozatom. 2002-ben a méhészkedésről és méztermelésről írtam sorozatot, felhasználva tizenhatodik éve vezetett méhésznaplómban foglaltakat. Egyébként a méhészév július vége felé kezdődik, akkor már a következő év méhcsaládjait és termelőerejét állítjuk össze. Ez persze az anyagiakat is jelenti.- Mi a méhészet jövője?- Az Európai Parlament ez év eleji első ülésén tárgyalt a méhészszakmáról, amelynek hiányos és rangjának nem megfelelő kezelése felháborító! A 435 ezer uniós méhész jövőjét, persze még inkább „munkatársaikat”, a méheket meg kell becsülni! Egyébként meg a méhészek decemberben már voltak tüntetni Brüsszelben. Január-februárban hét végente újra utaznak a kollégák, egy-egy megye megtölt egy-egy autóbuszt...- Mit akarnak ezekkel a demonstrációkkal elérni a méhészek?- Semmiféle politikai szándék nincs, kerülendő a más országok méhészeivel való összeütközés, csak a minőség elismerése és megfelelő díjazása, a régebbi uniós országokkal az azonos feltételek biztosítása a fontos. Például Dániában meg- porzási támogatást fizetnek a méhészeknek azért, hogy a repcére vigyék a méhet. Természetesen a gazdasági támogatásra mindenképpen szükség van, akár védővámokkal, akár ingyentakarmány biztosításával. Egyébként az unió előnyei már az idén kézzelfoghatók lesznek a magyar méhészek számára.- Mik ezek?- Vannak különféle pályázati lehetőségek, anyagi eszközök az oktatásra, a szervezeti működésre, a gyógyszertámogatásokra.- Az a szóbeszéd járja, hogy itt akarja hagyni a megyét...- Ennek csak adminisztratív jelentősége van, hiszen a megyei méhészeti egyesületet hagyom el. Itt még mindig az 1950-es évek színvonala és szemlélete érvényesül! Elhatározásomat megerősítette, hogy a megyei méhész szakmai vezetés elfelejtett megemlékezni az egyesület alapításának 20. évfordulójáról, az egykori tisztségviselőkről, elődeinkről... Öt év után a megyében felülbírálták az országos egyesülettől kapott örökös tagságomat is, amit sértőnek érzek. A méhészklubban, amit én alapítottam, immár üres a székem távozásom miatt... FARAGÓ ZOLTÁN