Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-09 / 285. szám
HAROMKO TAKARÉKSZÖVETKEZET Egyedi lakossági Kiemelt kondíciók! Tel.: 32/521-248. számlabetét. Együtt tovább Rétság www.radiofocus.hu Talán furcsának tűnik a cím egy új évszázad első éveiben, de tény az, hogy sok település életében - s igaz ez Rétság elmúlt száz évét tekintve is - egy évszázadnyi időszak alatt nemigen történik több hasonló nagyságrendű beruházás. Nem mindennap esik meg egy népességét tekintve a háromezret sem elérő településen, hogy megvalósíthasson egy hatszázmilliós beruházást. A nyugatnógrádi kisváros örömmel nyugtázta, hogy valamennyi ingatlana számára lehetővé vált a korszerű, a mai környezetvédelmi elvárásoknak is megfelelő szennyvízhálózat elérése. Az 1997-ben elindult folyamat lezárásaként történt meg az a ritka pillanat, hogy egy asztalnál ült tervező, bonyolító, megrendelő és kivitelező egyaránt. Ráadásul úgy, hogy szemernyi feszültségen sem kellett túltenniük magukat. Mindenki elégedett volt. A munkálatok jó minőségben, határidő előtt elkészültek úgy, hogy nem kellett menet közben sem a műszaki paraméreteit, sem költségvetését módosítani. Minden a tervek szerint zajlott. Köszönhető mindez a jó tervezésnek, s a résztvevők jó együttműködésének, s nem utolsósorban annak - s ezt valamennyien hangsúlyozták - hogy a megrendelő önkormányzat a folyamat menedzselését, napról napra figyelemmel kísérte Bulejka András műszaki csoportvezető segítségével. így történhetett, hogy nem sérültek a helyi érdekek és a műszaki feltételek is biztosítottak voltak. Mezőfi Zoltán János, Rétság város polgármestere hangsúlyozta köszöntőjében: a sikerben nagy része van az előző önkormányzatnak, s ennek élén Gresina Istvánnak, a város előző polgármesteréA beruházás lezárásaként újra egy asztalnál ült tervező, bonyolító, megrendelő és kivitelező egyaránt nek, aki megteremtette a forrásokat. Felértékelődtek a város ingatlanai is a beruházás által, hiszen az egy lakásra jutó beruházási érték megközelítette az egymillió forintot, s az sem mellékes, hogy mindebből a lakóknak csak ötvenezer forintos hozzájárulással kellett részt vállalniuk. A tervek szerint nem áll meg a lendület Rétságon. Folytatódik a munka, a sok bontással, csatornázással járó műveletek után azonban immár a városszépészeti és intézményfelújítási teendőkön lesz a hangsúly. i A sportcsarnokban! n, I L I ♦ I r-~ Á ÁÍA^ i. í ♦ —. n ^ I r, A t Ki r. n A-inr. nwM A I. Unn U.‘. An 1 r r ■ ■ 4 Töltse az ev utolsó éjszakait a salgótarjaru sportcsarnokban, búcsúztassa az öeszteriHpt baqátaWársaságában! f\ ^ T Igényes, szinvonalas’szórakozás elegáns .exkluzív környezetben! PlCS'tSl Kétfelé rQenü, tombola értékes'ny^yemenyekkel. tüziját^K^bál reggelig. Belepő: I KfŐOJFt/fö, Helyfoglalás: 1115 11-61 l^nfo^lafiestaet^erem.hu Kattintson rá! www.n09radmegyeihirtap.hu e-maA nmedcuszerfc@axelsJHi www.vilaggazdasag.hu www.holgyvilag.hu www.kiskegyed.hu www.astronet.hu www.gyongy.hu www.mindmegette.hu Médiapartnerünk: radio FM 100.4 Ügyeletes újságíró: Hegedűs Erzsébet Telefon: (32) 416-455 IDŐJÁRÁS Negyvennyolc éve, a magyar történelem egyik legsúlyosabb bűnét követték el Salgótarjánban - hangsúlyozta Vasvári Vilmos, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke. Tömegek emlékeztek a hőssé váló áldozatokra a kegyetlen sortűz napjáról elnevezett parkban.- Ritkán adatik meg manapság, hogy egy munkás szóljon, aki túlélte a megtorlást, egy.sor- tüzet, a börtönt - kezdte beszédét Vasvári Vilmos, hozzátéve, hogy az emberek érzékenyen figyelik a világot rettegésben tartó terrorcselekményeket, a kíméletlen öldöklést, ahol ártatlan emberek vesztik életüket. A hatalom megszerzésének ezen módja a legaljasabb. 1956 december 8-án ez történt meg Salgótarjánban; - Ezen a napon Bátonyterenye Bátonyterenyén december 9- én 15 órakor kezdődik a képviselő-testület ülése a kisterenyei házasságkötő teremben. A képviselők egyebek mellett tájékoztatót hallgatnak meg az önkormányzat idei költségvetésének I-III. negyedévének teljesítéséről, megismerik a jövő évi költségvetés koncepcióját. Módosítják a szociális ellátások szabályozásáról, a helyi iparűzési adóról szóló rendeletet. Ismertetik a szennyvízcsatorna-beruházás pénzügyi feladatait, valamint módosítják az egészségügyi gondnokság alapító okiratát. élővé válik a múlt, elevenen hasít a szívekbe a bánat, a fájdalom - tette hozzá. S miért pont itt történt meg? Vasvári Vilmos úgy véli, ma már történelmi tény, hogy a magát munkáshatalomnak valló bolsevista diktatúra legnagyobb ellenfeleinek éppen a munkásokat tartotta. Azt az osztályt, amelyet soha nem tudtak rabszolgává tenni, s csakúgy mint ma, (Folytatás a 3. oldalon) Nyugdíjasélet Kazáron NMH-Információ Kazár egyik legaktívabb egyesülete a Kazár Nyugdíjasaiért Egyesület, amely tavaly alakult és közel negyven tagot számlál. A tagok havi rendszerességgel találkoznak: megvitatják az egyesület gondjait, problémáit, feladatait, szervezik programjaikat. Legközelebb december tizenkettedikén találkoznak, amikor a Magtár közösségi házban tartják évzáró rendezvényüket, amelyre meghívták a polgármestert, az önkormányzat képviselő-testületét, Boldvai László országgyűlési képviselőt és Dóra Ottót, a megyei közgyűlés elnökét, aki már több alkalommal is adott támogatást az egyesület működéséhez. Feladatot vállaltak a „Falu karácsonya” programban is: a rendezvényre is ők sütik a kazán finomságokat, amelyeknek receptjeit a falu újságjában mindig megjelentetik, hogy a fiatalok is kipróbálhassák és megkóstolhassák nagy- mamájuk süteményeit. ______■ A z évszázad beruházása Napirenden a költségvetés Óriás pedálos, utánfutós traktor >9i9trt Salgótarján, Karancs út 13. (A Penny Market mellett.) 2 *C ■Ma a változó irányú szélben csak igen lassan ritkul a köd. Zavartalan napsütés csak a magasabban lévő helyeken lehetséges. Bríssagoban, a sakkvilágbajnoki döntőn Lékó Péter által dedikált „A sakkzseni” című könyv árverésének jelenlegi állása: 22 000 Ft pló: COLOR Gyermek ni házat, Salgótarján A licit telefonszáma: . 06-70/520-74-75 Fela o játék központ, a városban a legolcsóbb! ,Hősök voltak, a forradalom névtelen áldozatai”