Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-31 / 303. szám
\ 2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2004. DECEMBER 31., PÉNTEK „Nincs jobb az elégedett olvasónál >T Nógrád Megye Közgyűlése az idén a „Nógrád Megye Polgárainak Szolgálatáért” elismerést adományozta Oroszné Katona Annának, aki a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatói tisztét látta el hosszú éveken át. Az elismerést az október 23-i ünnepi közgyűlésen adták volna át, de a súlyos műtéten átesett kitüntetett nem tudott megjelenni: ezért a közgyűlés elnöke még azon a napon a kórházban adta át számára a kitüntető címet jelképező oklevelet. Oroszné Katona Anna nagy- bátonyi születésű. A középiskoláit Salgótarjánban végezte, majd röntgenasszisztensi képesítést szerzett, így kezdett el dolgozni. Mint mondja, az adminisztratív terület soha nem volt vonzó számára, de azt is tudta, nem akarja röntgenasszisztensként végigdolgozni az életét. Mindenképpen olyan területen szeretett volna elhelyezkedni, ahol emberekkel foglalkozhat. S mivel mindig közel állt hozzá az irodalom, kézenfekvő volt: vagy tanár, vagy könyvtáros lehet, s ő ez utóbbit választotta. Ebből a megfontolásból jelentkezett az egri tanárképző főiskolára, ahol levelező tagozaton 1973-ban szerzett diplomát könyvtár-népművelés szakon. 1984-ben szerezte meg az ELTE kiegészítő szakán az okleveles könyvtáros-képesítést.- 1975. szeptember elsejével kezdtem a szakmát, első beosztásom tájékoztató könyvtáros volt - idézi fel pályája kezdetét Oroszné Katona Anna. - Az irodalom és a művészetek tartozott hozzám. 1978-ban lettem az olvasószolgálat munkatársa, majd a rendszerváltást követően az olvasószolgálat vezetője. 1993-tól igazgatóhelyettesként dolgoztam 1999-ig, attól kezdve pedig az igazgatói teendőket láttam el. Mint mondja, könyvtárosként nagyon sok sikerélménye volt. Mindig azt vallotta, hogy nincs jobb dolog az elégedett olvasónál, s tudta, tapasztalta, hogy a sok könyv vonzó tud lenni a könyvszerető ember számára. Legjobban azt a beosztását szerette, amikor tájékoztató könyvtárosként kiszolgálhatta az olvasókat. Örömöt jelentett számára, ha tudta adni azt, amit az emberek kértek, amire szükségük volt munkájukhoz, tanulmányaikhoz, s elégedettséggel töltötte el, amikor hasznossá tudta tenni magát. Többször is megerősíti: soha nem bánta meg, hogy erre a pályára lépett. A bár legközelebb valóban a tájékoztató könyvtáros beosztás állt hozz, a többi munkakörnek is megvolt a maga szépsége.- Ilyen volt például, amikor igazgatóhelyettesként dolgoztam: akkor kezdtük el megszervezni a kistelepülések könyvtári ellátását, ma már 29-30 község központi ellátását végezzük - folytatja. - Átvettük a nemzetiségi ellátást, ennek a megszervezése is arra az időre datálódik. Igazgatóként pedig büszke vagyok arra, hogy kialakítottuk a XXI. század modem könyvtárát. Megvalósítottuk a telematikus fejlesztést, ami annyit jelent, hogy a könyvtári állomány nagy része elektronikus katalógusban is lekérdezhető. Elvégeztük a különböző állományrészek digitalizálását, elértük, hogy a Palócföld ma már a könyvtár honlapjáról is elérhető, digitalizáltuk a fotótárat, a képes levelezőlap-gyűjteményt, jelentős az apró nyomtatvány, a plakáttárunk. Kiemelte, mennyire fontosnak tartja, hogy korlátozás nélkül, széles körben bárki számára hozzáférhető az elektronikus adattár. Ugyancsak fontosnak tartja a pályázati tevékenységet: mint mondja, ez egy-egy évben megközelítette a száz elkészített pályázatot, amelyek 75-80 százalékban sikeresek voltak. így például sikeres pályázat jóvoltából tudták kicserélni a zenei részleg eszközeit, ilyen módon jutottak gépkocsihoz, amely a területi ellátáshoz nélkülözhetetlen volt számukra. S pályázati siker tette lehetővé azt is, hogy az egészségügyileg hátrányos helyzetű olvasók is megtalálják, amit keresnek: olvasógépet, nagyítókat, beszélgetőszoftvereket szereztek be. Az évek során rengeteg rendezvényt szerveztek, amelyeket csak pályázati pénzből finanszíroztak.- Nagyon meglepett az elismerés - válaszolja, amikor arról kérdezem, számított-e rá. - Egy súlyos műtétet követően éppen kórházban voltam, úgyhogy nem is tudtam elmenni az ünnepélyes átadásra. S nagyon örültem, hogy még az elismerések átadásának napján eljött hozzám a megyei közgyűlés elnöke, Dóm Ottó, és személyesen ott, a kórházi ágyon vehettem át az oklevelet. Gondolataiba merül, s akadozva folytatja: jó érzés, hogy nem csak ő érezte úgy, sokat próbált tenni a könyvtárért, az emberekért, hanem azok is, akik ennek a címnek az odaítéléséről döntöttek. Azt azonban kiemeli: bárki, aki bármilyen kitüntetést kap, soh^ nem egyéni elismerésként kapja, mert a kollégák nélkül nem menne. S így van ezzel a címmel is: bár személy szerint ő kapta, úgy érzi, ezzel a könyvtárban dolgozó összes kolléga munkáját ismerték el a cím adományozói. HEGEDŰS ERZSÉBET Mindenki „Dénes mamija” Huszonhárom esztendőn át dolgozott gyermekfelügyelőként Dénes Tiborné, vagy ahogyan mindenki ismeri: Dénes mami. Hivatását 1982-ben kezdte az akkor átadott gyermek- és ifjúságvédő intézetben. Októbertől már nyugdíjas, de szavai szerint igaz a mondás, miszerint „megszaporodnak az ember teendői nyugállományba helyezését követően”. Ha csak teheti, ma is szívesen segíti az azóta megyei gyermekvédelmi központtá „keresztelt” intézmény tevékenységét. Legnagyobb meglepetésére munkásságának elismeréseként a közelmúltban „Nógrád Megye Polgárainak Szolgálatáért” kitüntetésben részesítették. Dénes Tiborné 1982 januárjától napjainkig dolgozott a gyermekvédelemben, mint gyermekfelügyelő. Az eltelt szűk két évtizedben több száz gondozott számára pótolta a pótolhatatlant, az anyai szeretetet, a megértést. Nyugalmat, derűt sugárzó személyisége tette - gyermeknek, s felnőttnek egyaránt - „Dénes mamivá”. A ház dolgozóinak, lakóinak közösséggé formálásában meghatározó szerepet játszott. Munkája nyomán az otthonban mindig szeretetteljes, kiegyensúlyozott légkör uralkodott. A gyermekekről való gondoskodása, következetes pedagógiai módszerei, az intézmény otthonossá formálása, környezetének szépítése példaként szolgált fiatalabb és idősebb kollégáinak egyaránt. A fentiek alapján a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke, Dóra Ottó érdemesnek találta arra, hogy 2004. október 23-án a „Nógrád Megye Polgárainak Szolgálatáért” kitüntetést adományozzák számára.- Nagybörzsönyi születésű vagyok, a csodálatos Dénes Tiborné hegyek között nevelked sikerült megvalósítani az álmaimat!- Miből áll ez a munka?- A felügyelői munka a gyermekek gondozásából, ápolásából, neveléséből áll. Kizárólag az vállalja ezt a felelősségteljes hivatást, aki a gondozottakra képes saját gyermekeiként tekinteni! tem fel. Az általános iskolát Nagylócon végeztem, s 1970- ben költöztünk Salgótarjánba. Munkásságom első állomásai a kohászati üzemek és a megyei kórház voltak, majd egy könyvesboltban dolgoztam. 1982-től pedig az akkor átadott gyermek- és ifjúságvédő intézet dolgozója lettem, mint gyermekfelügyelő. Nyugodtan mondhatom, elválaszthatatlan vagyok az intézménytől, hiszen azzal egy időben, szinte karöltve kezdtem meg a nehéz sorsú gyerekek támogatását, gondozását...- Miért éppen a gyermekfelügyelői hivatást választotta?- Már egészen fiatal korom óta vonzódtam a gyermekekhez. Óvónő szerettem volna lenni, de az akkori helyzetben ezt nem tudtam megvalósítani. Felnőtt fejjel ültem be az iskolapadba, 1976-ban érettségiztem, s csak ezt követően kezdhettem el abban gondolkodni, hogy gyermekekkel foglalkozzak. Végül is Követendő példát, példaképet kell számukra mutatnunk, csak: úgy, mint egy „igazi” családban. Mindazzal együtt, ami ebbe a fogalomkörbe tartozik: tisztelettel, egymás segítésével, támogatásával, a jó hangulattal, vidámsággal és a következetességgel. Az esetenkénti nézeteltérések, megélt keserűségek ellenére minden gyermekben megtaláljuk az értékelhető, tisztelendő tulajdonságokat. A kezdeti, kissé zűrzavaros indulásunk után a gondozottak és a felnőttek között szoros kötődés alakult ki. Nagyon nagy szeretetet kell sugározni a gyermekek felé, de ez általában nem egyoldalú, hiszen a legtöbbjük viszonozza. S ez a legnagyobb értékmérője a hivatásunknak. 1984-től minden gyermeknek a „mamija” vagyok, sőt még a felnőtteknek is...! Ettől kezdve lettem Dénes mami.- A gyermekekkel való törődés a szépségek mellett komoly felelősséget is jelent.- Ez így van, éppen a felelősségben rejlik a hivatásunk szépsége: az a feladatunk, hogy tanult, értelmes emberek tudjunk a társadalom számára nevelni. Ha a problémás gyermekeket képesek vagyunk teljes mértékben felkészíteni az életre, már rengeteget nyert mindenki.- Mi jelentette, jelenti a legkomolyabb nehézséget?- Ez a munka nagyon sokat kíván a dolgozóktól. Egyszerre kell számos „hagyományos” munkakört ellátni, mindenben otthonosan mozogni, mindenhez érteni annak, aki felvállalja a gyermekek ellátását, felügyeletét, gondozását és nevelését. Segítséget kell nyújtani a tanulásban, az érzelmi viharokban, a pályaválasztásban és még sorolhatnám... Amikor egy gyermek csatlakozik hozzánk, először az egészségügyi részlegre kerül. Talán az a legnehezebb időszak, amíg innen átvezetjük a többiek közösségébe, a csoportba. A családi házban gondozott gyermekeknek sanyarú sorsuk volt, a legtöbben elvesztették szüleiket, fizikálisán, vagy lelkileg sérültek. A gondozóknak kezdetben komoly nehézséget jelent szót érteni velük, ezért el kell kezdenünk velük azonos szinten gondolkodni. Csak így tudunk rajtuk segíteni, csak így felelhetünk meg az elvárásoknak.- Tartja a kapcsolatot a volt növendékeivel?- Több száz gyermek a került már ki a kezeink — közül. Több növendékemmel is tartom a kapcsolatot. Volt például, aki Budapestről felkeresett, de a nevezetes ünnepek alkalmából az ország távoli pontjairól is küldenek üdvözlőlapokat. Míg azok, akik Salgótarjánban élnek, gyakran családostól bejönnek hozzánk megmutatni a gyermekeiket, a mi „unokáinkat”.- Kinek, vagy kiknek köszönné meg leginkább az elismerést, amelyben részesült?- Huszonhárom esztendő alatt számos igazgatóval dolgoztam együtt, a munkatársaimmal pedig olyanok vagyunk egymás számára, mint a testvérek. Ha valakit ki kellene emelnem, talán az első igazgatónkat, dr. Ponyi Bélát, valamint a jelenlegi vezetőnket, Fekete Zsoltot említeném, de sokat köszönhetek Próka Juditnak, Füzesi Istvánnak és Vadászi Lászlónak is. Aki műveli, tudja, hogy gondozói hivatást összetartás nélkül nem lehet végezni. Konyha és művészet aranygyűrűvel Édesanyjáéhoz hasonló bizonyítási vággyal, igyekezettel és elszántsággal lényegében kétféle létra legalsó fokáról rugaszkodott már neki, s bár szerénysége nem mondatja ki ezt vele, nem lehet elégedetlen önmagával. Spagina Lászlóné utóbb Salgótarjánban, a megyeháza konyhavezetőjeként érdemelt ki kitüntetést, de ezt megelőző beosztásában is kivívta az elismerést. A törékeny asszony valójában bevándorló, 1979-ben nővére után, s hozzá hasonlóan a munkalehetőség kedvéért jött Salgótarjánba a Bodrogközből. Az acélgyári kovácsolóműhelyben kezdett dolgozni, de - mint mondja - nem volt nehéz a munkája, hamar meg is szerette. Pedig nem ritkán három műszakos munkarendben kellett teljesíteni. Főként ez utóbbi miatt, az állásával járó nehézségeket akkor kezdte érezni, amikor férjhez ment és megszülettek a gyerekei. A műhely kétkezi munkásából később irodista, bérelszámoló lett, s hogy mennyire igyekezett helytállni azt elárulja az is, hogy elnyerte a Kiváló dolgozó kitüntető címet. Nyolcvanháromban mégis váltott: ekkor került a megyeháza konyhájára. Talán a sors vezette, mert amint elárulta, gyerekként kertész vagy szakács szeretett volna lenni. Ekkor tehát valami egészen mást kezdett el csinálni, gyári dolgozóból konyhai kezdő lett. Akaratereje ezúttal is kisegítette: bár furcsa, szokatlan volt a családi ellátás méreteihez mérten egészen óriási „főzdéhez” igazodni, hamar tanult. Megismerte kollégáit és viszont, őt is befogadta a csapat, s ezt mind a mai napig nagyon fontosnak tartja. Nem csupán megemlíteni: ha kell, ha látja, hogy a sütés-főzés valamelyik fázisa kissé lemaradásban van, gyorsan beáll, hogy segítsen. Ezt szokta meg korábban, vagyis mialatt kitanulta a szakácsmesterséget, míg fokozatosan átlátta az egész konyhai folyamatot, s felvette azt a tempót, ami ahhoz kell, hogy naponta százak ebédje időben elkészüljön. így van ez természetesen ma is, (sőt még inkább, de erről később lesz szó) kora reggel kezdődik a konyhai nagyüzem, hogy délelőtt tízre, fél tizenegyre minden meglegyen. Hogy miért ilyen korán? Azért, mert akiknek főznek, azoknak csak egy része jön a megyeházai konyha éttermébe, több helyre, például intézményekbe, elszállítják innen az ebédet. Csúszás nem lehet, ha menet közben kis késlekedést észlelnek, még alaposabban rá kell kapcsolniuk, hogy tartsák az időt. Spagina Lászlóné és csapata munkájának nehézségét te1 hát ma már nem igazán az adja, Spagina Lászlóné hogy a szakácsoké, konyhalányoké lényegében fizikai munka. A gépesítés ugyanis nagyban megkönnyíti a dolgukat. A lecke sokkal inkább a sokaságnak-fő- zés, s nem utolsósorban a nemcsak időhöz kötött megfelelés ízlésben, egészen pontosan ízlelésben. Hiszen, aki ebédelni jön, nemcsak egyszerűen az éhségét szeretné csillapítani, ezért megeszi a levest és választ kétféle második közül, hanem finom, az egyéni igényének megfelelő ízeket is keres. S ez már valójában kihívás a konyhaiaknak. Egyrészt azért is, mert ők ismeretlen ismerősei az itt étkezőknek, másrészt önmagukkal szemben is megvan az az elvárásuk: ha valamivel megdolgozik az ember, hát az jó legyen. Harmadrészt adott egy nyersanyag- norma, ami megszabja a mit, mennyit és a milyet. Megszabja, de csak egy határig. Onnantól ugyanis jön a konyhaművészet, amely ott és úgy szól bele a dolgokba, ahogyan a dolgozók jónak tartják. A mottó egyszerűnek tűnik: finomat, változatosan, szabott lehetőségekből. S hogy miként? Fűszerrel, ezzel-azzal, kipróbált és bevált, megújított, egyszóval boszorkányosán ügyes konyhai eljárásokkal. Vezetőjük és ők mindannyian tudják: főzni és jól főzni nem ugyanaz, az utóbbi is gyors, de nem lehet gépies: aki jól főz, szívvel kever, párol, paníroz és süt. Húst, kelt tésztát vagy mást. És azért mint Spagina Lászlóné megjegyzi: a visszajelzés sem marad el. Az itt étkezők közül többen nem felejtik el, hogy integetve, két szóval, egy mosollyal megköszönjék: egyik, másik mindegyik fogás igazán remek volt. S nem titok az sem, neki és kollégáinak, ez nagyon jólesik. A konyha gyakorta készít étkeket rendezvényekre, fogadásokra, s egyre több lakodalmi vendéglátást is vállal. Mindez szintén nem csekély teljesítményt kíván nem csak a vendégek sokasága, hanem amiatt is, hogy az ilyen alkalmak alkalmi terítéket kívánnak. Ők azonban már kitanulták ezt a leckét is. * Spagina Lászlóné - miközben a kitüntetéssel járó aranygyűrűjét mutatja - elárulja, hogy otthon is főz, s különösebben kedvenc főztje nincs, mert ha jól készítik el, mindegyik leves, sült, főzelék finom. S akár azt is mondhatná, azt, amire gyerekkorában vágyott elérte. A kertészkedés sem maradt ki ugyanis az életéből. Igaz, hogy bérházban laknak, de virágokat ápol, a ház elvadult, gazos környezetét pedig néhány ott lakó családdal összefogva tették rendbe. Ha véget ér a napjának az a része, amit a megyeházán tölt, a hatéves unokájáért megy, akit imád. És nagyon sokszor gondol hajlott korú, egyedül élő édesanyjára, aki még ma is igen tevékeny, nagy kertet művel odahaza, a Bodrogközben. Szinte naponta hívja őt telefonon, de ezzel egyre kevésbé elégszik meg. Ahogyan szülője öregszik, úgy szeretne mindinkább vele lenni, több időt mellette tölteni. MIHALIK JÚLIA Az oldal a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének támogatásával készült
