Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)

2004-12-20 / 294. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap N Ó G R Á D MEGYE 2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ NMH-Információ Százhatvan táncos kápráztatta el a nézőkö­zönséget a telt házas József Attila Művelődési Központban a közelmúltban, amikor a Nóg­rád táncegyüttes mintegy három hónapos fel­készülés után bemutatta karácsonyi gálamű­sorát. A hagyománynak számító műsort rend­hagyó módon szerkesztették meg, hiszen a népszokást a táncba beépítve jelenítették meg. A lucázás, betlehemezés, regölés mellett a legnagyobb sikert a Tapsok elnevezésű mű­sorszám aratta - ez volt az a tánc, amellyel az együttes négy férfitagja a 21. zalai kamara- tánc-fesztiválon vett részt. Dr. Rozgonyi József kuratóriumi elnök köszöntötte a vendégeket, majd a Nógrád táncegyüttes minden korosztá­lya különböző táncokat - így például moldo­vai, rimóci és domaházi táncokat mutatott be. Az együttes vezetője, Szabó János el­mondta: amellett, hogy ilyenkor mutatják be az új koreográfiákat, egyéves mérleget is vonnak eddigi teljesítményükről. A széc- sényi gyermek szólótánc-fesztiválon novem­berben az együttes tagjai - a Váczi Gyula művészeti iskolás gyerekek - eredményesen szerepeltek, hiszen húsz díjból nyolcat hoz­tak el. A felnőttek is sikerrel zárták ezt az évet, hiszen Szabó Ágnes és Paluch Norbert a jászberényi elődöntőről továbbjutott a jövő év januári háromnapos békéscsabai felnőtt szólótánc-fesztiválra. Szabó János ugyanakkor kiemelte: egy új produkcióra készülnek egy bodrogközi anyaggal, amelyet Szolnoki Borbála és Paluch Norbert tanít be az együttesnek. Hozzátette: a jövő év a harmincéves évfor­duló jegyében kezdődik majd, s ezért már most, december 22-én találkoznak a régi táncosok, több mint száz fő, hiszen a 2005- ös nagy gálaműsorrá már most el kell kezde­ni felkészülést. .- Szintén a 30 éves évforduló kapcsán ké­szül egy kiadványunk, amelyben a művé­szeti vezetők saját időszakukról írnak majd, így Braun Miklós, MlinárPál, Hájasné Nagy Anikó és Hájas Tibor, Gyebnár László és én, Székely István egykori művészeti vezető sajnos, már elhunyt. Mindemellett készí­tünk egy kétórás DVD-anyagot az eltelt har­minc évről, amely elsősorban a tagoknak lesz érdekes, de reméljük, hogy mindazok­nak élményt nyújt majd, akik szeretik a Nógrád táncegyüttest - tájékoztatta lapun-' kát Szabó János, az együttes jelenlegi mű­vészeti vezetője. ' SZ.E. A rockzenét szeretők körében jól csengő név Salgótarjáné. Érthető, hogy miért. Fidelitas rockfesztivál Salgótarján Tehetségkutató rockfesz­tivált szervezett december második hétvégéjén a Fidelitas, amelyen nyolc sal­gótarjáni együttes vett részt - tájékoztatta lapunkat Ja­kab Jácint, a Fidelitas helyi szervezetének alelnöke. A szervezet, tudomásul véve a városi rockcsapatok létét, abból a megfontolásból indí­totta el a kezdeményezést, hogy teret adjon tehetségük bemutatásának.- Célunk volt továbbá - a fiatalok számára lapos - sal­gótarjáni hétvégéket fel­pezsdíteni - fogalmazott Ja­kab Jácint. A volt bányász művelődési mázban tartott rendezvényre mintegy négyszáz tarjáni fiatal volt kíváncsi. A fesztiválon részt­vevő zenekarok közül né­gyen versenyeztek a díja­kért, akik közül első a Hind, második megosztva a Dark Eyes és a Real way, a harma­dik helyezett pedig a Please&Hill lett. Jakab Jácint elmondta: a fesztiválból hagyományt szeretnének teremteni és megyei szintűvé fejleszteni azt, hiszen szűk hazai kör­ben is kell szórakozási lehe­tőséget biztosítani a rockze­nét kedvelő fiatalok növek­vő táborának. Parlagfű: mulasztásban élen járunk Megyénkben volt a legtöbb közérdekű védekezés Ebben az évszakban fnár ártalmatlan a parlagfű, a legveszélyesebb allergiát okozó gyomféle, ennélfogva a pollenje, virágpora által kiváltott, többé-kevésbé ismert légúti panaszok is visszaszorultak. Ám ott, ahol ezek milliárdjainak sikerült a termőtalajba jutnia, megszámlálhatatlanul sok „utód” dús virágpora fog jövőre vagy azután és még ké­sőbb borsot törni az emberek orra alá, ha idejében nem irtják ki a növényt. Igaz, az idei parlagfű-mentesítési program indítása is az időbeni védekezést célozta, az egészség érdekében. Hogy az érintettek mennyiben tartották kötelességüknek az előírások fe­gyelmezett betartását, mit mutatnak általá­ban a mentesítés tapasztalatai, arról dr. Koncz Lászlót, a Balassagyarmaton működő Növény- és Talajvédelmi Szolgálat igazgató­ját kérdeztük meg. Bár a parlagfűvel fertőzött részek nagy­ságát tekintve megyénk szerencsére jóval alatta marad az országos átlagnak, a leg­több közérdekű védekezésre - a területek elhelyezkedését tekintve meglehetősen szórtan - megyénkben került sor - mondta az igazgató. Harminc esetben kellett ezt el­rendelnie a Növény- és Talajvédelmi Szol­gálatnak, összességében csaknem hetven hektáron. Dr. Koncz László emlékeztetett arra, hogy a közérdekű védekezésre akkor kerítettek sort, ha a termelő vagy a földhasználó tulaj­donos többszöri felszólításra sem tett eleget ennek a kötelességének. Tudni kell, hogy a közérdekű védekezés tennivalóit állami pénzből látták el, s a költségeit a mulasztók­tól adók módjára behajtják. Bonyolult munka a területek, bérlők felku­tatása, több mint 300 alkalommal kérték eh­hez társhatóság segítségét. S hogy miként vé­gezték el a munkát, azt jól mutatja az ügyek száma is: írásos és szóbeli lakossági bejelen­tésre 75 esetben indult eljárás, hivatalból pe­dig több mint 230-szor jártak el - tudatta dr. Koncz László. Kilenc esetben szabtak ki nö­vényvédelmi bírságot a szabályszegőkre, ösz- szességében mintegy hatszázezer forintot, ami durván a duplája a tavalyinak. Dr. Koncz László kérdésünkre válaszolva arra is kitért: reprezentatív mintavételek alapján lehet igazán arra következtetni, mennyire fertőzött parlagfűvel a megye. Mint fogalmazott, annyira kozmopolita gyommá vált ez a növény, hogy nyilvánvaló­an szinte mindenhol ott van. Á növényi tár­sulásban való előfordulását is figyelembe vé­ve azt mondhatjuk, megyénkben mintegy hetven-nyolcvan ezer hektárnyi lehet az a te­rület, ahol mérvadó az előfordulása. Adható a temetési segély Az élethez hozzátartozik a halál, ami bármikor eljöhet. A temetés sokba kerül, né­hány családnak nincs pénze a temetésre és sokan köl­csönt vesznek föl. Salgótar­jánban a Szociális és Egész­ségügyi Iroda vezetőjétől ér­deklődtünk a temetéskor igényelhető segélyről, annak nagyságrendjéről és az egyéb tudnivalókról.- Mi alapján kaphat valaki te­metési segélyt és milyen összeget?- Minden önkormányzat saját rendeletében határozza meg, hogy milyen összegű temetési se­gélyt ad, de, ha erre a célra külön előirányzatot biztosít a költségve­tésében, a szociális törvény 46. paragrafusának értelmében a te­metési segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos leg­olcsóbb temetés tíz százalékánál, de elérheti annak teljes összegét is. Alapvetően az eltemettető kap­hatja, ha a családjában az egy fő­re jutó jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíjminimum száz­ötven százalékát nem haladja meg. Az önkormányzatok ennél magasabb jövedelemhatárt is megszabhatnak - tájékoztatta la­punkat Révay Ferenc, a Szociális és Egészségügyi Iroda vezetője.- Ki kaphat temetési segélyt és mennyit?- A temetési segély adása nem kötelező feladat az önkormány­zatok számára. A fentiekből adó­dóan eltérő módon nyújtanak tá­mogatást a rászorulólmak. Salgó­tarján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata nem biztosít e célra kü­lön költségvetési keretet. Átme­neti segélyt nyújt annak a család­nak, akinek a temetési költségek viselése létfenntartás veszélyét idézi elő. Itt több szempont kerül mérlegelésre, pl. egy vagy több hozzátartozó van, aki temetésre kötelezett, van-e az elhunytnak, illetve családjának megtakarítása, jogosult-e biztosítási összegre, ha ez nincs, miből fedezik a temetés költségeit, a havi jövedelem fede­zi-e a kiadást, amit a temetésre kell fordítani. Az összeg általában 6000- 8000 forint, de ha az eltemettető családjában éppen a nagyobb, illetve a létfenntartást biztosító jövedelemmel rendelkező sze­mély hunyt el, az elhalt jogán megállapítandó egyéb juttatás­nak (özvegyi nyugdíj, árvaellá­tás, utolsó havi nyugdíj kifizeté­se) elbírálási idejének elhúzódá­sára tekintettel maximum húsz­ezer forint lehet a támogatás. Salgótarjánban évente 90-110 fő kap átmeneti segélyt a teme­tési kiadások miatti létfenntartá­si gondok ellensúlyozására kö­zel 800 ezer forint összegben.- Mi történik akkor ha nincs pénze az elhunyt családjának vagy esetleg nincs hozzátartozó?- Abban a családban, ahol alacsony rendszeres jövedelem miatt nem tudnak gondoskodni a temetésről, a salgótarjáni ön- kormányzat köztemetés címén megelőlegezi a temetés költsé­gét és a szociális törvény 48. §-a értelmében hagyaték esetén ha­gyatéki hiteligényt nyújt be a közjegyzőnél, vagy részletfize­téssel megtérítteti a költséget a temetésre köteles hozzátarto­zókkal. Köztemetés, illetve a te­metési költségek megelőlegezé­se átlagosan 50-55 esetben törté­nik évente, amelyre hat-hét mil­lió Ft közötti a felhasználható költségvetési előirányzat. Ha nincs temetésre köteles hozzátartozó, illetve az elhunyt­nak semmilyen hagyatéka, az önkormányzat saját költségén gondoskodik az eltemettetésről.- Milyen okmányok kellenek ahhoz, hogy valaki kapjon teme­tési segélyt?- Tekintettel arra, hogy min­den önkormányzatnál eltérőek lehetnek az elbírálási feltételek, ezért különböző adattartalmúak az igény előterjesztésére szolgá­ló nyomtatványok. Alapvetően szükséges még az igénylőlap­hoz csatolni az eltemettető ne­vére szóló temetési számlát, a halotti anyakönyvi kivonatot, amelyre felvezetésre kerül a nyújtott támogatás, valamint a kérelmező és családtagjai, illet­ve az elhunyt és családtagjai jö­vedelem igazolását - zárta sza­vait Révay Ferenc. TÖBB SZÁZ CSOMAG. Az elmúlt héten a Gyermekétkeztetési Ala­pítvány háromszáz tanuló részére osztott szét élelmiszercsomagot a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. ■ Kilencedik Lóci Kalendárium Nagylóc Kicsiknek versekkel, színezé­sekkel, háziasszonyoknak „sze­relmes” süteményekkel, min­denki számára tréfás, régi sírfel­iratokkal, az olvasók verseivel, valamint a falugazdász jó taná­csaival jelent meg már kilence­dik alkalommal a Lóci Kalendá­rium a Faluvédő Egyesület ki­adásában. Streho Bertalan gyűj­tésében a nagylóci labdarúgó­szakosztály legszebb éveit kö­vethetik nyomon az olvasók, Gyebnár Sándor pedig a több mint négy évtizedes lóci sakk­életet mutatja be pár oldalon, to­vábbá a Fekete István Általános Iskola és a helyi óvoda életéről is ad ízelítőt a 2005-ön kalendári­um. Aki az idei szüretin elsza­lasztottá volna a kisbíró hirdet­ményét, az most a karácsonyfa alatt - a kalendáriumot felütve - bepótolhatja azt. A kultúra és a szórakozás mellett a nagy port kavart zsúnypusztai leválására is szen­tel néhány oldalt a kalendárium mind a zsúnyiak, mind pedig a nagylóciak szemszögéből. Lesskó László, a Hungária Ka­zahsztáni Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke, aki im­már családjával együtt nagylóci lakos kazahsztáni létükről és helyi tapasztalataikról vetett pa­pírra néhány gondolatot. Juhász Ákos verses írásában pedig a környékbeliek által jól ismert Kerekdomb történetét ismerheti meg az olvasó. A naptárt és a he­lyi iskolások rajzait is tartalma­zó Lóci Kalendárium megvásá­rolható a községházán, a Taka­rékszövetkezetben és az általá­nos iskolában. ■ A parlagfű életciklusa

Next

/
Oldalképek
Tartalom