Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-02 / 279. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap W Ó G R Á D MEGY E I KÖZG YÜLÉ S 2004. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK „Időszakos elismerés, de kötelez is” „Szép volt örömben, gondban osztozni” Nógrád Megye Közgyűlése az október 23-i ünnepi közgyűlésen díszpolgári címet adományozott dr. Horváth Istvánnak, a Nógrádi Történeti Múzeum nyugalmazott igazgatójának. Az elismerés mögött gazdag életút áll: tanított a közgazdasági technikumban, dolgozott a megyei könyvtárban, 17 évig igazgatta a múzeumot. 1999-es nyugdíjba vonulása után még három évig látta el az igazgatói feladatokat. Az idén már másodszor kap magas rangú elismerést, hiszen március 15-én a Belügyminisztériumban vehette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, alig fél évvel később pedig a díszpolgári címet is magáénak mondhatja. Dr. Horváth István Kocséron született, Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát 1963-ban. Másoddiplomát 1965-ben az ELTE könyvtáros szakán adták át számára. Mint mondja, pályázat útján került Salgótarjánba, a Táncsics Mihály Közgazdasági Technikumba. Akkoriban keresték és megbecsülték a fiatal értelmiségieket, ezt a korszak különlegességeként emeli ki. Alig melegedett bele a tanításba, Iványi Ödön, a megyei könyvtár igazgatója „átcsábította” a könyvtárba: itt alapozta meg jó emberi kapcsolatait, és itt tett szert alapos hely- és helyzetismeretre is, hiszen módszertanosként végigjárta Nógrád megye összes települését. Szívesen emlékszik vissza a hatvanas évek közepére, amikor „jó értelmiségi csapat” jött össze a megyében: a könyvtárban volt a Palócföld szerkesztősége, ahová rendszeresen bejártak az alkotó nógrádi értelmiségek, mint például Csikász István és Czinke Ferenc. 1975-ben újabb váltás, akkor nevezték ki a Nógrádi Történeti Múzeum élére, így bekapcsolódhatott az új múzeum tervezésének utolsó fázisába. Mint mondja, a mostani múzeu- mosok többsége a hetvenes években érkezett: Kovács Anna, Szabó Béla, Szvircsek Ferenc, Praznovszky Mihály, Kapros Márta, Majcher Tamás és Hír János. 1980-ban elkészült a múzeum, igazgatóként feladata volt a különféle tudományos programokban való részvétel biztosítása. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen elég „gyenge” volt az igény. Az 1990-től kezdődő időszakra nem szívesen emlékszik vissza: elkezdődött a múzeum „visszafejlesztése”. A fenntartó megszüntette a nemzetközi művésztelepet, azzal az indoklással, hogy fenntartása nem tartozik az intézmény feladatai közé. Ez viszont új helyzet elé állította őket, mert az új múzeum felépülése után a rajzok gyűjtése Volt a szakmai irány, ez pedig úgy valósult meg, hogy a telepen alkotók itthagyták munkáikat. A feladatok csökkentésével párhuzamosan létszámleépítést is végre kellett hajtaniuk, egyszóval, emberi- leg-szakmailag egyaránt nehéz időszak volt. Ma is hangsúlyozza: a nagyközönség ebből nem vett észre semmit, ez csak a dolgozók erőfeszítéseinek, a szponzori támogatásoknak köszönhető. 1999-ben lett hatvanéves, akkor döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul, de három évig megbízott igazgatóként ellátta a vezetői feladatokat. 2002-ben végleg visszavonult, de korántsem kárhoztatta magát tétlenségre: nyugdíjazása óta is tevékenykedik, szabad ideje egy részét elfoglalja a salgótarjáni polgári kör, amelynek megalakítását 1996-ban ő kezdeményezte. S hogy mivel foglalkozik a fennmaradó szabad idejében?- Mindenféle „keveseket érdeklő” tudományos munkát folytatok - mondja mosolyogva dr. Horváth István. - Három kisdolgozatom jelent meg a közelmúltban: az egyik témája az, hogy volt-e Rákosi Salgótarjánban. A másik az európai uniós csatlakozáshoz kapcsolódik, mondhatni, európai gondolatok, az Európa iránti érdeklődésünk. Az intervenció a tizenhetedik században felerősödött, a három részre szakadt Magyar- országra a protestantizmus a jellemző: fiatalokat küldtek külföldi egyetemekre, akik összegyűjtötték és leírták tapasztalataikat. Ennek fontos eleme, hogy a korai polgárosodás fő motorja a város. Kitűnik belőle, hogy a kultúrán belül a művelődés támogatása, az iskolák létesítése, a fiatalok bevonása a kulturális életbe milyen fontos. Szól az építkezésről, amely a kor ízlését és az élhetőséget is biztosítja. Energikusan, lendületesen beszél, láthatóan teljesen elemében van, amikor a szakma kerül szóba. Hosszasan beszél a harmadik dolgozatról, amely a '60-as évek kulturális politikáját taglalja, azzal a kérdéssel, hogy az akkori politikai elit hogyan viszonyult a kultúrához. Beszél arról, hogy a párton belül különféle irányzatok mozgalma bontakozott ki: akkoriban a kulturális intézetek vezetői voltak a támogatók, az úgynevezett ortodox csoport szerint nem volt aktuális kulturális változásról beszélni. Most tart egy kis szünetet, de mindenképpen szeretné folytatni a megkezdett munkát a XX. századi politikusok életrajzaival. Elkészült a kisdolgozat Salgótarjánról, másképpen, amely elképzelhető, hogy a Palócföld-könyvek sorozatban is megjelenik majd. Mint mondja, Salgótarján nem az a település, aminek sokan mondják: egy normális település volt, sok érdekességgel, különféle társadalmi csoportokkal, és azzal a törekvéssel, hogy élhető életet biztosítsanak a településen. Aztán 1945 után ezt elrontották, de nem teljesen. A nyugalmazott múzeumigazgató úgy summázza: a '45 utáni tapasztalatok alapján nem volt szellemi erő a városban, hogy újraépítse magát.- A díszpolgári cím nagyon meglepett, igazából „félelemmel” töltött el - mondja, amikor arról kérdezem, hogyan fogadta az elismerést. - Ilyen kitüntetéseket az életpálya végefelé szoktak adni: igaz, én is a végefelé járok, de remélem, még nem a végén! Szóval, ellentmondásos érzés: az öröm, a meglepetés, a félelem egyaránt jelen van. Mert mitől díszpolgár valaki? Én másképpen nem tudok élni, mint ahogyan eddig, és nem tudom, elegendő lesz-e ez. Ugyanakkor ha a díszpolgárság történetét nézem, azt mindig re- zsimek adják. Ha jön egy új rezsim, mondhatja, hogy már nem vagy díszpolgár, gondoljunk csak a '45 utáni díszpolgárok sorára, amelyben például kemerovói hajdani politikai vezetők is vannak, legalábbis ahogyan a dokumentumok tájékoztatnak. Úgy vélem, időszakos elismerés, jó hogy megkaptam, de nem egyszer és mindenkorra. Másfelől pedig kötelez is, márpedig én már nagy kötelezettséget nem tudok vállalni. Szeretem ezt a vidéket, az itteni emberek zárkózottságuk és különlegességük ellenére is érdekesek. Szeretem a tájat, a vidék történelmét, és szeretem az embereket. Úgy érzem, ez az én elkötelezettségem. HEGEDŰS ERZSÉBET Az 1956-os forradalom 48. évfordulóján kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként Nógrád megye díszpolgárává választották a Balassagyarmaton élő Zsiday Lászlót, aki a megyei OTP igazgatójaként ment nyugdíjba 1994- ben. A megtisztelő címben részesült szakembert kérdeztük pályafutásáról, munkája, élete alakulásáról.- Milyen volt a családi indíttatás, hogyan került a pénzügyi szakma közelébe?- Karancskeszi a szülőfalum, hatgyermekes parasztcsaládból származom. A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban végeztem, ahová sokszor kerékpárral jártam be. Úgy is mondhatom: szinte véletlenül sodródtam a pénzügy felé. A szécsényi pénzintézetben kezdtem dolgozni 1955-ben, majd Rétsá- gon helyezkedtem el, 1957 januárjától pedig a balassagyarmati OTP fiókvezetője lettem, s kereken húsz évig dolgoztam ott. Közben elvégeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet. 1977-től Salgótarjánban munkálkodtam az OTP megyei igazgatójaként, egészen az 1994-es nyugdíjazásomig. 2002-ig szakmai tárgyakat tanítottam a salgótarjáni számviteli főiskolán: bankismeretekről, bankrendszerekről, a bankszakma fortélyairól adtam elő. Jelenleg óraadó vagyok a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola balassagyarmati kihelyezett tagozatán: számvitelt tanítok, s a turizmus gazdasági hatásairól szintén szó esik a tanóráimon.- Közéleti tevékenységét is kiemelték a díj átadásakor...- Mindig is kissé nyüzsgő, feladatvállaló és a feladatokat kereső ember voltam. A hatvanas évek elején csatlakoztam a Népfront Közgazdasági Társaságához: a megyei és az országos pénzügyi ellenőrző bizottság tagja lettem. A közgazdasági társaságban - mely a közgazdasági egyetemet végzettek és a számvitelisek szakmai szervezete - több cikluson át voltam a megyei elnökség tagja, s megyei tanácstagként is dolgoztam két cikluson keresztül.- Élete melyik periódusára emlékszik vissza a legszívesebben?- Nehéz ezt megmondani. Balassagyarmaton alapítottam családot 1960-ban, szinte szülővárosomnak tekintem a települést. Természetes, hogy erősen kötődöm ide, itt születtek a gyerekeim is. Lányom és fiam sem jár messze a pénzügyi szakmától: a lányom számvitelit végzett, vállalati adóügyekkel foglalkozik, a fiam a Szerencsejáték Rt.-nél tevékenykedik. A hatvanas évektől a kilencvenes évekig, a leglátványosabb és talán a legszebb periódus életemben a lakásépítésben való részvétel volt. E korszakban készült el a legtöbb lakótelep, szerte a megyében tömeges lakásépítés zajlott, mely az OTP nevéhez fűződött. Több tízezer család jutott otthonhoz: szép volt az örömükben, gondjukban osztozni. Jó volt emberi sorsokat irányítani. Megszerettem a munkámat: kívül láthattam a hivatal falain, hisz a lakások helyét, az építés feltételeit is meg kellett határozni. Nem csak gyarmaton, a Hunyadi utcától a kórházig folyt az építkezés, a tudatos fejlesztés, de Salgótarjánban, Nagybátonyban, Pásztón, Mát- ranovákon, Romhányban is. Kapcsolatban álltam a megye különböző településeivel: az ütemezés, a vásárlóerő felmérése arra késztetett, tekintsek túl a szűkén vett szakmámon. Salgótarjánban dolgoztam, Balassagyarmaton éltem. A sokat emlegetett Salgótarján-Balassa- gyarmat ellentétre maguk az emberek adhatnak csak megoldást. Soha nem szül jót a feszültség, egymásra mutogatás: sokszor saját tehetetlenségünket mutatjuk ki ezzel. Az elmúlt húsz-harminc év érzékelteti, hogy eltérő adottságok, fejlődési, történelmi utak közepette is lehet dinamikus város- fejlesztést megvalósítani.- Balassagyarmat önkormányzatában is szerepet vállal, hisz a pénzügyi bizottság külsős tagja. Hogyan látja a város jelenlegi helyzetét?- A bizottságban vélemények, javaslatok hangzanak el. Mindenki szakmai meggyőződése alapján mondja el véleményét. Nem lehet elhallgatni azt, hogy nehéz pénzügyi helyzetben van a város. Jelentős saját bevétel nincsen, az ipari hozzájárulás szerény. A központi források a költségvetés meghatározói. Tudatosabb, összefogottabb városfejlesztéssel lehet megcélozni a hosszú távú fejlődést. Nem jó az, ha egymás szerencsés elképzeléseit kioltják a politikai csatározások. A kiadásokat a legésszerűbb szintre kell levinni, s itt bizony nehéz és fájdalmas döntéseket is meg kell hozni. Ha kevesebb a gyerek, racionalizálni szükséges az intézményeket. Nem mondom, hogy ez könnyű feladat, de a fát is meg kell metszeni ahhoz, hogy jó termése legyen, s ez nyilván a fának is fájdalmas. Fontos figyelembe venni a tendenciákat, másrészt tudomásul venni azt, hogy a fejlődés - például egy tornacsarnok, uszoda üzemeltetése - többletkiadással jár. Azt a vagyont, amellyel ésszerűen lehet valamit kezdeni, célszerű értékesíteni. Várospolitikai kérdésekben elengedhetetlen a közös gondolkodás és a racionális megközelítés. A hatalom helyett a szolgálat kell, hogy előtérbe kerüljön.- A tanítás és a bizottsági munka mellett hogyan telnek a napjai?- Van egy kis telkem a városban, ott sokat foglalatoskodom, no és a családi házunkban is van mit tenni. A karancskeszi szülői ház szintén megvan, hetenként egyszer elmegyek elvégezni a ház körüli munkákat. Figyelemmel kísérem a gyarmati rendezvényeket is: járok kiállításokra, a könyvtári programokra, amennyire időm engedi. A tanítás azért jó, mert átvehetem valamennyire a fiatalok észjárását. Bár, mintha a régi diákok érdeklődőbbek, fegyelmezettebbek, nyitottabbak lettek volna: ma a felszín sokkal nagyobb tanító- mester, mint az élet. Úgy tűnik, az ifjabb generáció nem egyszer csak a sikert hajszolja, de sokszor csupán a felszínnél, a külsőségeknél marad meg.- Hogyan érintette a megyei díszpolgári cím?- Lassan elfogy az a korosztály, amellyel még együtt dolgoztam, de ha néha betérek akár a gyarmati, akár a tarjáni OTP- be, mindig szívesen fogadnak. Őszintén mondom: jólesik az embernek, ha több mint tíz éve nem vesz már részt a közéletben, és még mindig számon tartják, s emlékeznek a munkájára, eredményeire. SZABÓ ANDREA Készült Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének támogatásával.
