Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-14 / 289. szám
2004. DECEMBER 14., KEDD 7 EGÉSZSÉG A javasasszony unokája gyógynövények Gyuri bácsi szinte minden nyavalyára tud főzetet A miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskolában a gyerekek pisszenés nélkül halhatták Szabó Gyuri bácsi lebilincselő előadását a gyógynövényekről Él valahol a Blikkben egy varázslatos, öreg füvesember. A vadon termő gyógynövényekről javas- asszony nagyanyjától lesett el mindent. Szabó Gyuri bácsi nyáron az erdőt, mezőt járja, télen pedig az iskolákat. Szemén László Szájtátva hallgatják a gyerekek a 76 éves Gyuri bácsi mondandóját. A bükki remete hetven év alatt halmozta fel tudását, az alapokat javasasszony nagyanyjától, Bori nénitől leste el. Eddig előadásokon osztotta meg tapasztalatait az érdeklődőkkel, nyáron megjelen- <*%. tette könyvét. Most a tavasz beköszöntéig az ország nagyvárosaiban járja az általános iskolákat, rendhagyó környezetismeret órán mesél a gyerekeknek a gyógynövényekről.- A gyerekek tisztelik a természetet - mondja. - Eddig mindenütt érdeklődéssel fogad tak. Ha ezentúl csak egy gyerek nem szakít le védett növényt, már volt értelme a munkámnak. Gyuri bácsi gyógynövénygyűjtő útra ollóval vagy késsel indul. Nem szabad leszakítani a növényeket, csak levágni. Ha gyökérre van szüksége, kiássa, de hagy annyit a főidben, hogy a növény újra kisarjadhasson. Még az egynyári növényeket sem szedi le mind, meghagy néhányat magnak. Szinte minden nyavalyára van gyógynövénykeveréke, az alacsony vérnyomástól a gyomorpanaszokon át a cukorbetegségig. Idegnyugtató, sőt dohányzásról leszoktató főzetek is készíthetők összeállításaiból.- Bármi legyen a betegség, ne kezdjük a legerősebb gyógyfüvekkel a kezelését, mert a növények között is van erősebb és gyengébb. Amikor tanácsot adok valakinek, a szemét figyelem, észreveszem, ha nem figyel rám, nem ért meg. Visszakérdezek, nehogy félreértsen valamit. Ha bizonytalan vagyok a baj eredetében, orvoshoz küldöm - mondja. A füvesember lánya, Lopes Zsuzsa Budapesten él, de folytatja a családi hagyományt: gyógynövénykeverékekkel foglalkozik. Szervezi édesapja programjait. Egyébként Szabó Gyuri bácsival szombatonként személyesen is találkozni lehet az V. kerületi Bank utca 6. szám alatt. ff! Hetvenhat év története szabó GYÖRGY 1928-ban született, hatan voltak testvérek. Alig tanult meg járni, nagyanyja, Bori mama vitte magával erdőt, mezőt járni. 14 éves volt, amikor Bori mama meghalt. A polgári iskola után könyvkereskedőnek tanult. Később felsőfokú áruforgalmi képesítést szerzett, élelmiszer szakon. Pár évig meteorológiai észlelő, rajzoló volt. Ma Bükkszentkereszten él. Hobbija a gyógynövények tanulmányozása, 120-150 félét ismer. Szabadalmaztatta a cukorszintet csökkentő és szinten tartó keverékét, de a gyógyszerré minősítéshez hiányzik negyvenmillió forint. Kis növénykalauz ARANYVEMZŐFŰ: epekőhajtó, enyhe vérnyomáscsökkentő gyűjtés: augusztusban, a felső szára BODZA: veseöblítő, tüdőtisztító, fölfájásra, rekedtségre. GYŰJTÉS: virág június, termés augusztus. Wjr CSABÁN: az egész T'/ szervezetet tisztítja. ^ 'S gyűjtés: tavasszal a friss hajtást, ősszel a sarjúcsalánt. FODORMENTA: nyug- yy tató, görcsoldó, epe- '•* működést serkentő. GYŰJTÉS: virágzás előtt a leveleket KAMILLA: nyugtató, görcsoldó, gyomorerősítő, izzasztó, fertőtlenítő. gyűjtés: május-június, csak a virágát f ERDEI SZAMÓCA HATÁSA: vértisztító, i izzasztó hatású GYŰJTÉS: június-július, a leveleket. HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ DIVAT ► HEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Sítúra előtt fontos a felkészülés NEM ÁRT, ha a kezdő síelők még otthon hozzáfognak a szezonra felkészítő edzéshez. A tapasztalatok szerint a síelők nagy részének izomzata nem bírja a téli sporttal járó jelentős megterhelést. Ez leginkább azokra igaz, akik az év többi részében nem mozognak rendszeresen. K\ i I 1 '*« Nem árt, ha még otthon elkezdik az edzést, nehogy baj történjen Az örök fiatalság titka az örömteli szex nem találták még fel a fiatalság receptjét, de egyes kutatók szerint néhány tanácsot megfogadva fiatalabbnak tűnhetünk a korunknál. Fontos, hogy ne tartóztassuk meg magunkat a szextől. A testi szerelem boldogabbá tesz, ráadásul csökkenti a balesetek, a rák és az érrendszeri betegségek kockázatát. Minden második olasz szenved a félelemtől szoronganak az olaszok a terrorizmustól, a közlekedési dugóktól és a sorban állástól - derítette ki nemrégiben egy közvélemény-kutatás. Az adatok szerint Nápoly lakói rettegnek a legjobban. Továbbra is megmarad a franciáknál a BCG-oltás LEGBIZTOSABB módja a tuberkulózis megelőzésének a szakemberek szerint a kötelező BCG-oltás. Hatása megbízható, de alkalmazása néha szövődményhez vezethet. Franciaországban nemrég hosszas vita után úgy döntöttek, kötelező marad az oltás. Valójában mégsem gyógyítanak a delfinek? KÉTSÉGBE VONTÁK német tudósok a delfinek egyedülálló gyógyító erejét. Eddig egyes kutatók azt hangsúlyozták, hogy ezek a tengeri emlősök emberéleteket menthetnek, és társaságuk fejlesztő hatással bír a súlyosan fogyatékos gyerekekre. Ezt a nézetet most a németek megkérdőjelezték. Eddig azt hitték, hogy a vidám állatok gyógyítják a betegeket Ausztriában napi egy új HIV-fertőzött ROHAMOSAN TERJED Ausztriában az AIDS. Naponta legalább egy ember fertőződik meg HIV-vírussal. Idén várhatóan 480-nal növekszik az osztrák fertőzöttek száma. Az országban 1983-ban fedezték fel az első AIDS-es beteget. Azóta 1382-en haltak meg a 8,14 millió lakosú országban ebben a kórban. Hölgyeim, szabad egy táncra? ŐSI, ÖSZTÖNÖS vágyunk, hogy átadjuk magunkat a zene lüktetésének. Az ugyanis felvidít, ellazít. Olyan hatással van testünkre, lelkünkre, hogy akár az orvos is felírhatná. Ha eddig nem táncolt rendszeresen, irány a tanfolyam! Hogy hol és mikor teheti meg, megtalálja a legújabb Kiskegyedben. Segítség kórosan elhízott embereknek hatásos Sebészeti beavatkozással eredményesen kezelik a túlsúlyosokat Az elhízás korunk egyik legnagyobb egészségügyi gondja. A szív- és érrendszeri betegségek szinte mindegyikének oka a kövérség. Bariczki Erika Vajon hogyan tud valaki 140-170 kilóra meghízni? Egyszerűen: szorgalmas evéssel. A kórosan kövér emberek mindössze 2 százalékánál mutatható ki hormonális elváltozás, és legfeljebb egyhar- maduknál beszélhetünk örökle- tességről. A többieket táplálkozási szokásaik juttatják idáig. Ha semmiféle diéta és gyógyszer nem segít, akkor jöhet szóba a műtét. Dr. Bende lános, a Péterfy Sándor Utcai Kórház osztályvezető főorvosa, az elhízás sebészeti kezelésének szakértője új, hatékony eljárásról számolt be. Egy eszközzel két részre osztják a gyomrot. A gyűrű feletti kisebb részbe csak egy pohár joghurtnyi étel fér be, az illető képtelen többet enni. A műtét altatásban történik. Egy hét múlva akár nehéz testi munkát is végezhet a beteg. A gyűrű segítségével heti egy, vagyis évi 50 kilót fogyhatnak az érintettek. Ez a beavatkozás kizárólag a 18 és 60 év közötti, kórosan kövér betegeken végezhető el. INFO: a 06-80/630-114-es, ingyen hívható telefonszámon. Az elhízottak kétharmada egyszerűen túl sokat eszik és keveset mozog KÉRDÉS - FELELET Jótékony vérzsírszint-csökkentő Egy életen át kell szedni a koleszterincsökkentő szereket? Orvosom egy laboreredmény után felírta ezeket, és azóta nem volt újabb vizsgálat. Tóth Mihályné, Hódmezővásárhely PR. VERNES RÉKA HÁZIORVOS: Az emelkedett koleszterinszintet első lépésben életmód- és étrendváltoztatással, a testmozgás A - fokozásával kell megpróbálni csökkenteni. Ha vv így nem sikerül elérni a kívánt eredményt, a \ * V gyógyszer felírása következhet. Ennek hatását időről időre ellenőrizni kell: vajon hatásos-e a szer, nem kell-e változtatni a dózison. A legtöbb esetben a koleszterinszint-csökkentő gyógyszert egész életen át szedni kell. Ma már tudjuk, hogy ezek a készítmények sok jótékony tulajdonsággal rendelkeznek. Más betegségek kialakulását is késleltethetik és meghosszabbíthatják az életkort. Kérdéseivel, gondjaival forduljon szakértőinkhez! INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.