Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-13 / 288. szám
10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ Sportcsillagok gálaestje Az idén már 47. alkalommal választják meg az év legjobb hazai sportolóit a magyar sportújságírók, és hatodik éve a legeredményesebb fogyatékos sportolókat is együtt köszöntik a szavazás győzteseivel. Mivel egy sikeres olimpián, számos aranyérmen és világbajnoki győzelmen is túl vagyunk idén, nem volt könnyű választaniuk a Magyar Sportújságírók Szövetségébe tömörült szakembereknek. Színpompás műsor keretében december 15-én este a Budapest Kongresszusi Központban adják át a magyar „Sport Oscart” idén is a fent említett MSÚSZ tagjainak szavazatai alapján. (Mivel számos sportszervezet, szerkesztőség, médium szervez manapság szavazást, a jó szándék mellett zavart is okoznak mind a szakszövetségek, mind a sportolók, mind a sportbarátok között, a Magyar Sportújságírók Szövetsége idén le is védte a „Sportcsillagok gálaestje” és az „Év sportolója” elnevezésű díjazási formát.) Idén is számos kiemelkedő magyar sportsiker született, így kiválóságaink alaposan feladták a leckét a szavazatokat leadóknak, akiknek a legjobb női és férfi egyéni cím mellett a legkiválóbb edzőről és szövetségi kapitányról is dönteniük kell, ráadásul a kollégák közül is kiválaszthatják az év sportújság- íróját. A december hatodikéval lezárult voksok feldolgozása már folyik, Boskovics Jenő, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) kincstárnoka pedig pontosan az első alkalom, 1958 óta ösz- szegzi a végeredményt. A szokásos koreográfia szerint a legtöbb szavazatot kapottak névsorát alfabetikus sorrendben előre közük, de a legjobb három közül csak a gálán derül ki a győztes személye. Természetesen a televíziós csatornák is beszámolnak a díjátadóról, melyre először a portugál, volt aranylabdás Eusebio és a futball- pályán tragikusan elhunyt Fehér Miklós kapcsán, volt csapatának, a Benfica vezetőinek személyében külföldi díszvendégei is lesznek. Az MTV december 16-án egy órás összefoglalót sugároz, a Duna TV és a Sport 1 pedig - utóbbi háromszor is - későbbi időpontban adja le a teljes anyagot. Addig is ki-ki tippelhet magának kedvencére, és a végén összevetheti döntését a szakemberekéivel. A kettő valószínű nem fog mindig egybeesni! MÁRTON ISTVÁN Megvédte címét Vitalij Klicsko a nyolcadik menetben technikai k.o.-val nyert brit kihívója, Danny Williams ellen a magyar idő szerint vasárnapra virradóra rendezett Las Vegas-i profi gálán, így első alkalommal védte meg a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki övét, amelyet április 24-én, a dél-afrikai Corrie Sanders legyőzésével szerzett meg. A címvédő az első pillanattól kezdve irányította a találkozót, szigetországi riválisára már az első, majd a harmadik és a hetedik felvonásban is számolni kellett. Amikor a nyolcadik menet felénél Klicsko padlóra küldte Williamst, a mérkőzésvezető úgy döntött: ezúttal már beszünteti a csatát. A meccs után mindkét öklözőt kórházba szállították: a britet a fejére kapott számtalan ütés miatt alaposan kivizsgálták és egész éjszakára benntartották, míg az ukrán óriás távozhatott, miután kiderült, hogy erősen feldagadt bal kézfejében a gyanú ellenére nincs törött csont. A 33 éves Klicsko az 5000 néző előtt lezajlott összecsapáson profi karrierje 35. sikerét aratta (eddig összesen 37 meccset vívott), s a Las Vegas-i fellépésért 3,5 millió dollárt kasszírozott. A nála két évvel fiatalabb ellenfél - aki 36. mérkőzésén negyedik vereségét szenvedte el - a hírek szerint mindössze 300 ezerrel lett gazdagabb. Észrevételeit, kérdéseit, tudósításait már e-mailen is eljuttathatja hozzánk: nmedia.sport@axels.hu Jó kis kalandtúra volt Úttalan utakon ment a karaván Bérre Könnyed kis túrával számoltak a Karancs Off Road Club (KORC) terepjárósai, amikor megszervezték az útvonalat, de a végére 9 óra alatt értek el a Karancs völgyéből a kitűzött végállomásra Bérre. Ott már azt hitték, elnyelte őket a sár, de nem, csak majdnem. Az indulás utáni első pihenőn a túracsapat Nem sejtette annak a 15 terepjáró gépkocsinak a „legénysége”, hogy mire is vállalkoznak, amikor elindultak Karancskesziből a reggeli ködben Bérre. Nem mintha nem lennének hozzászokva az úttalan utakhoz, dűlőkhöz és emelkedőhöz, patakmedrekhez, csörlőzéshez és kerékkiásáshoz, csak most lelkiekben másra, amolyan „parádéskocsikázásra” számítottak. Ezért aztán vállalkozó kedvű „amatőröket” is beszerveztek az örömtúrára, és így 2-3 jelentkező is akadt. Még szerencse, hogy ők a többiekhez hasonlóan nem Miskolcról vagy Budapestről jöttek, hanem csak a Karancs völgyéből, Pásztóról és Salgótarjánból, mert a túra befejezése után nekik rövid volt a hazaút. Persze, hogy nem az eltervezettre sikeredett a kalandozás időtartama, csak maguk az érintettek tehettek, mert elragadta őket a „vadászszenvedély”. Azt már csak nem tudták megállni, hogy ha kellően veszélyes vízmosás vagy siratófal került az útjukba, amúgy terven felül ne próbálkozzanak a legyőzésével. De hát végül is ez az „offródozás” lényege, a kihívás, a lehetetlen terep leküzdése. Benne volt tehát a pakliban a csúszás, a késés, pedig Béren Maczó László polgármester remek estebéddel várta őket. Meg is érkeztek volna majdnem időben a négykerekű sárszörnyek, de Bujákon olyan vendégmarasztaló agyagba tévedtek, ahonnan már csak a kerékkiásások és vontatások jelentettek kiutat. A karaván este 7 után végül is szerencsésen révbe (Bérbe) ért és bár az is a pakliban volt, hogy ott éjszakázhatnak, végül is a finom vacsora után közös döntéssel könnyített útvonalon hazatértek, a megfáradt vándorok. Annak ellenére, hogy idényzárónak gondolták a szervezők ezt a „túrát”, a kisördög mégis motoszkál már bennük, hátha egy idei havas-jeges még belefér ebbe az évbe. Ismerve őket, semmi kétség, hogy alkalmat kerítenek rá. _________________________________(SATIS) A nőknél nyugati, a férfiaknál keleti siker Kelet-Nyugat kosárgála, Papp László Sportaréna A tavalyihoz hasonló hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg szombaton a hagyományos Kelet-Nyugat kosárlabdagálát a Papp László Sportarénában. Az ifjú tehetségek számára rendezett úgynevezett Rookie Game - melynek során a kispadokon Zsíros Tibor, Bencze János, Grerninger János és Simon János személyében az 1955-ben Eb-aranyérmes válogatott négy legendás tagja ült - még csak fél házat vonzott a csarnokba, de a hölgyek bemutatójára már alig maradtak üres helyek. A rendhagyó módon 4x8 percre osztott találkozó némi meglepetésre keleti fölénnyel kezdődött,' nagyszünet után azonban beleerősített a Rátgéber László vezette címvédő, és főként Albena Branzova remeklése révén végül igazolta a papírformát. A találkozó legjobbjának a pécsi Béres Tímea bizonyult. A férfiak összecsapása előtt - a gálák történetében először - értelmi fogyatékos kosarasok bemutatójának tapsolhatott a közönség. A 2x5 perces mérkőzésen a speciális olimpikonok mellett hírességek is pályára léptek, köztük Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Balogh Gábor vb- aranyérmes öttusázó, az év női kosarasává választott Iványi Dalma, valamint Hevesi Tamás popénekes. Az ezt követő koedukált tripladobó versenyt a szombathelyiek kiválósága, Kálmán László nyerte.Az időközben közel hatezer fősre duzzadt nézősereg a főmérkőzés első félidejében különösebb védőmunka nélküli tripladobó- és zsákolóshowt élvezhetett, míg a szünetben musical-világslágerek, a Rippel fivérek erőbemutatója és a keleti kispadon ülő NBA-legenda, Robert Reid (Debrecen) ing- ben-nyakkendőben dobott hármasa ejtette ámulatba a publikumot. Az utolsó felvonás elé beiktatott ötfős zsákolóversenyt a pécsiek, amerikai légiósa, a 188 centis Donta Richardson nyerte meg. Az összecsapás záró tíz percében is fej fej mellett haladtak a válogatottak, ám a végjáték a keletieknek sikerült jobban, akik így tovább növelték előnyüket az összesítésben (9-4). A találkozó legértékesebb játékosává (MVP) a paksi Chris Monroe-t választották. Eredmények Nők. Kelet-Nyugat 63-80 (17-13,16-18, 11-23,19-26). Papp László Aréna, 5000 néző, vezette: Valovics, Földházi. Kelet: Holland-Corn 17/3, Fűrész 2, Jokovics 10, Ambrus, Papp 2. Csere: Zsolnay, Fodor, Kosjár 5/3, Englert 5/3, Perovics 14, Kajdacsi 2, Bellovai 6. Edző: Újhelyi Gábor. Nyugat: Iványi 2, Bujdosó 4, Blahuskova 10, Béres 17, Vilipics 2. Csere: Keller 4, Hlede 9, Branzova 14, Fegyvemeky 2, Honti 8, Vajda 6, Károlyi 2. Edző: Rátgéber László. Férfiak. Kelet - Nyugat 121-119 (28-24, 35-33, 31-33, 27-29). Papp László Aréna, 6000 néző, vezette: Vígh, Bodnár, Hartyáni. Kelet: Lee 10, Mészáros 8/6, Bradford 9, McClendon 8, Czigler 6. Csere: Monroe 29/12, Horváth Á. 14/6, Thomas 3/3, Szendrei 3/3, Green 16/6, Scott 8, Sitku 7/3. Edzők: Zsoldos András, Robert Reid. Nyugat: Richardson 20/9, Kálmán 10, Spivey 12, Kámán, Ivkovics 7. Csere: Fisher 10, Pankár 2, Quadri 26/15, Grebenár 5/3, Dénes 9/3, Younger 9/6, Góbi 9. Edzők: Farkas Sándor, Fodor Péter. Bajnokságok, eredmények, táblázatok ASZTALITENISZ Salgótarjáni városi diákolimpiái döntő, városi sportcsarnok Összevont korcsoport (III—IV.). Fiúk. Döntő: Szőllősi Milán (St. Arany) - Gál Dániel (St. Kodály) 3:1. A végeredmény: 1. Szőllősi Milán, 2. Gál Dániel, 3. Vojtek Szilveszter (St. Petőfi) és Sótér Sándor (St. Kodály). Lányok. Döntő: Juhász Ingrid (St. Petőfi) - Bartus Petra (St. Petőfi) 3:1. A végeredmény: 1. Juhász Ingrid, 2. Bartus Petra, 3. Kelemen Nikolett és Andrássy Klaudia (mindketten St. Petőfi). IV. korcsoport. Fiúk. Döntő: Szőllősi Milán - Gál Dániel 3:2. A végeredmény: 1. Szőllősi Milán, 2. Gál Dániel, 3. Vojtek Szilveszter és Szeberényi Ádám (St. Petőfi). Lányok. Döntő: Bartus Petra - Juhász Ingrid 3:1. A végeredmény: 1. Bartus Petra, 2. Juhász Ingrid, 3. Kelemen Nikolett és Kolosi Nikolett (St. Petőfi). III. korcsoport. Fiúk. Döntő: Sótér Sándor - Bazsó Dávid (St. Petőfi) 3:0. A végeredmény: 1. Sótér Sándor, 2. Bazsó Dávid, 3. Szőllősi Csaba (St. Petőfi) és Tolnai Tamás (St. Beszterce). Lányok. Döntő: Andrássy Klaudia - Tóth Kitti (St. Petőfi)‘3:1. A végeredmény: 1. Andrássy Klaudia, 2. Tóth Kitti, 3. Zsuffa Kasz- szandra és Blahó Eszter (mindketten St. Petőfi). I-H. korcsoport. Fiúk. Döntő: Földi Dániel (St. Petőfi) - Vas Dániel (St. Petőfi) 2:1. A végeredmény: 1. Földi Dániel, 2. Vas Dániel, 3. Juhász Norbert (St. Petőfi). Lányok. Döntő: Szabó Nikolett (St. Petőfi) - Mórocz Virág (St. Petőfi) 2:0. A végeredmény: 1. Szabó Nikolett, 2. Mórocz Virág, 3. Németh Kitti és Lénárt Evelin (mindketten St. Petőfi). A megyei döntőt december 19-én, vasárnap, 9 órától rendezik Pásztón. . KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, ifjúságiak 12. forduló: Ceglédi KKSE - Every Day KSE Orosháza 17-26, Fehérgyarmati VSE - Gyöngyösi Főiskola KK 23-22, Ózdi KC - Békési FKC 34-37, Szeged KKSE - Mezőkövesdi KC 21-43, Tiszaföldvári VSE - Salgótarjáni KC 32-23, Váci KSE - Makó KC 33-23. 13. forduló: Békési FKC - Nyírbátori KC 46-12, Every Day KSE Orosháza - Fehérgyarmati VSE 37-18, Váci KSE - Salgótarjáni KC 40-27. A bajnokság állása 1. Orosháza 13130 0441-22826 2. Mezőkövesd 1210 0 2 442-28720 3. Békés FKC 13 9 1 3401-37119 4. Fehérgyarmat 13 9 1 3407-39019 5. Váci KSE 13 81 4402-34117 6. Gyöngyösi F. 12 7 0 5 376-36014 ZTiszafóldvár 12 51 6323-32511 8. MakóKC 12 5 0 7 405-41310 9. Kiskunhalas 11 5 0 6 301-33110 10. Ceglédi KKSE 12 4 1 7349-373 9 11 Ózdi KC 12 3 1 8353-384 7 12. Salgótarján 13 4 0 9 341-426 8 13. Szeged KKSE 12 1011335-3% 2 14. Nyírbátori KC 12 0012155409 0 NB I/B, Keleti csoport, nők, ifjúságiak 11. forduló: Mátészalkai MTK- Hajdúnánás Termál SC 28-26, Túrkeve VSE - Miskolci Honvéd SE-MIS1 25-25. 12. forduló: Bugyi SE - Salgótarjáni KC 20-28, Csömör KSK Mátészalkai MTK 28-21, Miskolci Honvéd SE-MISI- Bocs KSC 29-22, Tajtavill- Derecske - Gyulai SE 14-30, Túrkeve VSE - Gyöngyösi Főiskola KK 25-29.13. forduló: Bőcs KSC - Túrkeve VSE 35-20, Mátészalkai MTK - Bugyi SE 40-20, Szeged KKSE - Hajdúnánás Termál SC 27-27, Tajtavill-Derecske- Salgótarjáni KC 21-32. A bajnokság állása 1. Békéscsaba 11 11 0 0 362-214 22 2. Gyulai SE 11 8 1 2346-209 17 3. MiskolciHSE 12 8 1 3 326-258 17 4. Túrkeve VSE 13 8 1 4380-344 17 5. Csömör KSK 11 803296-233 16 6. Hajdúnánás 12 7 14 339-313 15 7. Mátészalka 13 7 1 5343-338 15 8. Szeged KKSE 12 624 298-272 14 9. Bőcs KSC 13 6 1 6366-324 13 10. Salgótarján 13 5 08 320-330 10 11. GyöngyösiF. 12 4 0 8 289-354 8 12. Gödi SE 11 1 0 10 228-347 2 13. T.-Derecske 13 1 0 12 285-456 2 14. Bugyi SE 13 1 0 12243-429 2 RÖPLABDA NB II, Keleti csoport, férfiak, felnőttek 9. forduló: Ózdi RSE - DHSE- Debreceni TE-Eötvös 3:0, TSK Székkutas - Gyöngyösi RSE 1:3, Kunhegyes ESE - Atlantisz RSE . Salgótarján 3:1. 10. forduló: Atlantisz RSE Salgótarján - TSK Székkutas 3:2, Gyöngyösi RSE - Ózdi RSE 0:3. A bajnokság állása 1. Ózdi RSE 2. PSE Szeged 3. Kunhegyes ESE 4. Piremon SE 109/00/129:4 28 86/1 1/022:720 94/23/020:17 16 84/13/016:12 14 5. Gyöngyösi RSE 6. Atlantisz RSE 104/05/1 17:1913 102/1 5/2 14:24 10 7. DTE-Eötvös 8. TSK Székkutas 9 2/1 6/0 10:21 8 100/08/2 6:302 NB II, Keleti csoport, férfiak, juniorok 9. forduló: Ózdi RSE - DHSE- Debreceni TE-Eötvös 0:3, TSK Székkutas - Gyöngyösi RSE 0:3, Kunhegyes ESE - Atlantisz RSE Salgótarján 3:0. 10. forduló: Atlantisz RSE Salgótarján - TSK Székkutas 3:1, Gyöngyösi RSE - receni Biogal SE 3:2. Szabadna- Ózdi RSE 3:0. pos: Miskolci EAFC. A bajnokság állása 1. PSE Szeged 87/10/024:323 2. Kunhegyes ESE 3. PiremonSE 4. Gyöngyösi RSE 5. DTE-Eötvös 6. Atlantisz RSE 7. TSK Székkutas 8. Ózdi RSE 97/00/225:823 86/1 1/021:620 106/04/020:1318 94/05/014:1512 103/07/010:22 8 101/18/0 7:27 5 100/09/1 3:30 1 Megjegyzés: Az Atlantisz RSE Salgótarján csapatától egy büntetőpont levonva. NB II, Keleti csoport, nők, felnőttek 8. forduló: Karancs RC Salgótarján - Miskolci EAFC 0:3, DHSE- Debreceni TE-TÁG - Salescon- Eötvös DSE Debrecen 0:3, Debreceni Biogal SE - Örökösföld BSE Nyíregyháza 3:1. Szabadnapos: Nyíregyházi Főiskola SE. 9. forduló: Örökösföld BSE Nyíregyháza - DHSE-Debreceni TE-TAG 2:3, Salescon-Eötvös DSE Debrecen - Karancs RC Salgótarján 3:0, Miskolci EAFC - Nyíregyházi Főiskola SE 1:3. Szabadnapos: Debreceni Biogal SE. 10. forduló: Nyíregyházi Főiskola SE - Salescon-Eötvös DSE Debrecen 2:3, Karancs RC Salgótarján - Örökösföld BSE Nyíregyháza 2:3, DHSE-Debreceni TE-TAG - DebA bajnokság állása 1. S.-Eötvös DSE 2. Nyíregyházi F. 97/10/126:5 24 86/0 1/1 20:7 19 3. MEAFC 4. D. Biogal SE 85/12/019:817 84/03/1 14:15 13 5. DHSE-DTE 6. Örökösföld 92/2 5/013:21 10 91/1 6/110:23 6 7. Karancs RC 90/08/1 4:27 1 NBII, Keleti csoport, nők, juniorok 9. forduló: Örökösföld BSE Nyíregyháza - DHSE-Debreceni TE-TAG 3:0, Salescon-Eötvös DSE Debrecen - Karancs RC Salgótarján 3:0, Miskolci EAFC - Nyíregyházi Főiskola SE 0:3. Szabadnapos: Debreceni Biogal SE. 10. forduló: Nyíregyházi Főiskola SE - Salescon-Eötvös DSE Debrecen 3:0, Karancs RC Salgótarján - Örökösföld BSE Nyíregyháza 0:3, DHSE-Debreceni TE- TÁG - Debreceni Biogal SE 0:3. Szabadnapos: Miskolci EAFC. A bajnokság állása 1. S.-Eötvös DSE 9 7/1 1/024:723 2. Nyíregyházi F. 8 5/1 0/2 22:9 19 3. Örökösföld 9 5/02/220:13 17 4. D. Biogal SE 84/12/118:1115 5. MEAFC 83/2 3/016:13 13 6. DHSE-DTE 9 1/08/0 4:25 3 7. Karancs RC 90/09/0 1:27 0 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: HORVÁTH PÉTER