Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-13 / 288. szám
2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ VILÁGTÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal HIBSAV Menekülnek a milliárdosok Oroszországból az omsz szupergazdagok menekülésszerű távozásának jegyében újabb orosz milliárdos, ezúttal a legnagyobb alumíniumkonszern tulajdonosa helyezte át székhelyét Londonba. A The Sunday Times szerint oleg deripaska, a Rusal főnöke 25 millió fontért (csaknem 9 milliárd forintért) vásárolt házat Londonban, a világ legdrágább kerületében. Elmaradt a verekedés a vajdasági községben nyugalom bah telt el a hét vége a bánáti Tordán, ahol az elmúlt néhány napban pattanásig feszült volt a helyzet. Korábban egy szomszédos falu szerb fiataljai kétszer is randalíroztak a településen, és verekedést provokáltak a helyi magyar fiatalokkal. Lehallgatták az ügynökséget az ameríkas kormány lehallgatta a Mohamed el- Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója és iráni diplomaták közti telefonbeszélgetéseket. A NAÜ mindeddig nem volt hajlandó engedni az Egyesült Államok követelésének, hogy utalják Irán állítólagos atomfegyver-gyártási ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Szoros eredmény lehet a romániai választáson AZ ELNÖKVÁLASZTÁS második fordulójában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Román Humanista Pártból (PUR) álló szövetség elnökjelöltjét, Adrian Nastase miniszterelnököt támogatta. A másik esélyes Traian Basescu bukaresti polgármester. Lemondott a kormány Portugáliában A KABINET távozását SANTANA lopes miniszterelnök jelentette be, egy nappal azután, hogy az államfő február 20-ra kiírta az előrehozott parlamenti választásokat. A köz- társasági elnök a döntést a kormány munkájában tapasztalható ellentmondásokkal, szervezetlenséggel indokolta. Török kártya a csúcson európai unió A tagországok nagyobb része, köztük Magyarország egyetért a csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdésével Mélységes ellentmondások tudatában rugaszkodnak neki az e heti brüsz- szeli csúcstalálkozón a 25-ök vezetői - köztük magyar részről Gyurcsány Ferenc -, hogy döntsenek: megkezdődjenek-e az uniós csatlakozási tárgyalások Törökországgal. Róka Zsuzsa - Brüsszel Az egyértelmű „igen” tábora kibővült: Ausztria, Szlovákia, Dánia, Görögország és Ciprus után megszülte támogató hivatalos álláspontját Belgium és Francia- ország is. Párizs pontosította: a jövő év végén vagy legkésőbb 2006 elején kezdjen tárgyalni az unió Törökországgal. Az unióhoz csatlakozva példa lehet az iszlám világban, azaz ütközőövezet és híd szerepét töltheti be” - szálltak be a török csatlakozás melletti érvelésbe a gyakorlatias belgák. A Brüsszeli Bizottság javaslatát megvitató külügyminisztereket megelőzve az Európai Parlament külügyi bizottsága már kimondta: az uniónak „indokolatlan késedelem” nélkül meg kellene kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. A bizottság által jóváhagyott, a brit Camiel Eur- lings írta jelentéshez ugyan özönlenek a módosító indítványok az Európai Parlament ülésének unióbővítési vitája előtt, de a fő irány változatlan: nem kell az egyaránt súlyos „igen” és „nem” helyett valamiféle harmadik köztes utat kínálni Ankarának. Ellenben legyen világos: a tárgyalások megkezdésének ténye önmagában nem garantálja, hogy Törökország csatlakozni is fog. Megkülönböztetés „Egyetlen más országnak sem kellett várnia 41 évet az Európai Unió ajtaja előtt. Mindent megcsináltunk, amit kívántak, s az európaiak még mindig haboznak. Ezt csak diszkriminációnak lehet nevezni” - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. A leglazább törvény? Szerbia Szabad a kettős állampolgárság A szerb kormány kidolgozott egy olyan törvény- tervezetet, amelyik ezt a világ bármely pontján élő szerbekre kiterjeszti. Szabó Palócz Attila A törvénytervezet értelmében Szerbia állampolgára egyúttal Szerbia és Montenegró állam- szövetségének állampolgára is. Az állampolgárság gyorsabb és könnyebb megszerzésére vonatkozó rendelkezések elsősorban a szerb diaszpórára vonatkoznak. Ugyanakkor mindenkire, aki „szerb vagy a Szerbia területén élő nemzetekhez, etnikai közösségekhez tartozó” felmenőkkel rendelkezik. A feltételezések szerint Szerbián kívül mintegy 3-4 millió szerb él. A törvénytervezet rendelkezései értelmében az állampolgárság 1-2 hónap alatt megszerezhető. Bonyolultabb ügyintézésre csak az „idegenek” számíthatnak. A tervezet szerint azokat kell idegennek tekinteni, akiknek felmenői nem szerbek vagy nem Szerbia területén élő etnikai közösségek tagjai. Csak ilyen személyek esetében köti az új törvény az állampolgárság megszerzését ahhoz a feltételhez, hogy 3 évig állandó tartózkodási helye Szerbia legyen. A törvénytervezet értelmében bárki, aki szerbnek vallja magát, automatikusan megkaphatja az állampolgárságot, akárhol éljen is a világban. Az arab világ jövőjéről rabat Washingtoni forgatókönyv A demokrácia alapjainak, a térségbeli együttműködés erősítésére tettek ígéretet a Marokkóban tartott Jövő Fóruma nevű nemzetközi találkozón. Cs. E. A résztvevők az arab világ demokratizálását célzó washingtoni terv keretén belül tanácskoztak. A találkozón mintegy húsz közelés közép-keleti, valamint északafrikai ország külügy- és pénzügyminiszterei vettek részt a legfejlettebb ipari államokból és Oroszországból (G8) érkezett kollégáik társaságában. Napirenden annak a tervnek a megvitatása állt, amely elősegítené az arab, illetve muzulmán államok politikai, gazdasági és szociális reformjait. A terv ötletét George Bush amerikai elnök vetette fel még az év elején. Az elmúlt hónapokban inkább a reformok gazdasági és pénzügyi vetületei kerültek előtérbe. A tanácskozáson kezdeményezést tettek a vállalkozók támogatására egy kiskereskedelmi hitelekre szánt 100 millió dolláros alap létrehozásával. Megtalálták Michael Jackson ujjlenyomatát Villámlátogatás sisakban Irak A homokvihar miatt csak egy órát töltött a táborban Santa Barbara News Press. A 46 éves popsztárt azzal vádolják, hogy megerőszakolt egy 12 esztendős, rákbetegségből kigyógyult fiút. Az énekes ártatlanságát hangoztatja, de csak hárommillió dolláros óvadék ellenében maradhatott szabadlábon. A nyomozók a múlt héten DNS-mintát vettek lackson szájából, egy nappal azután, hogy ismét házkutatást tartottak Los Angelestől 160 kilométerre fekvő birtokán. A tavaly novemberben megindított vizsgálat során már több mint száz, az énekeshez valamilyen módon kötődő helyszínt kutattak át a hatóságok. A rendőrség ujjlenyomatokat keresett a Jackson házában talált borosüvegeken, annak a vádnak alátámasztására, hogy Jackson leitatta a fiút. A sztár védői viszont azt próbálják bebizonyítani, hogy az ujjlenyomatok és a DNS- nyomok akkor maradtak Neverlandben, amikor a fiú és testvére Jackson távollétében belekóstolt a borokba, miközben pornólapokat nézegettek. Az ügyvédek azzal vádolják Tom Sneddon ügyészt, hogy valóságos bosszúhadjáratot indított Jackson ellen a bizonyítékhiány ellenére. Jackson tárgyalása az esküdtszék tagjainak kiválasztásával január 31-én kezdődik a kaliforniai Santa Mariában. ■ Cs. E. A Hillában szolgáló magyar egység a karácsonyt már otthon tölti - közölte Gyurcsány Ferenc. Cs. E. A miniszterelnök és kísérete egy Bagdadban töltött éjszaka után szombaton repült a magyarok táborába. Egy homokvihar miatt az amerikai légierő helikopterei késve tudtak indulni. Ezért Gyurcsány Ferenc csak szűk egy órát töltött a csomagoló katonák körében. A kormányfő - szavai szerint - „egy nagyon jó hangulatú, büszke csapatot” látott. Hozzátette: „Olyan lett ez a világ, hogy Irakban és más távoli pontokon kell ott lenni ahhoz, hogy Magyarországon nagyobb legyen a biztonság.” Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy Magyarország 77 darab a Magyar Honvédség által már nem használt T-72-es harckocsit ad át az alakuló iraki demokratikus hadseregnek. Közölte, hogy ezek az eszközök fontos elemei lesznek az iraki hadsereg védelmi képességének. A tankokat legkorábban tavasz- szal vehetik használatba az iraki katonák. A honvédségnek jelentős megtakarítást jelenthet ez az átadás, hiszen nem kell pénzt költenie a tankok előírás szerinti megsemmisítésére. Folyadékba keverték a halálos mérget dioxin Megvizsgálták a politikus valamennyi szervét Osztrák orvosai szerint bizonyosan megmérgezték Viktor Juscsenko ukrán elnökjelöltet. Ellenfelei szerint politikai, választási fogásról van szó. Csák E. Az ukrán ügyészség újra vizsgálatot indított a Juscsenko elleni merényletkísérlet ügyében, miután osztrák orvosok megállapították, hogy - amint azt a Reggel a múlt héten megírta - dioxinnal mérgezték meg a politikust. Michael Zimpfer főorvos szerint amikor szeptemberben először megvizsgálták, a politikus kritikus állapotban volt. Az ennél nagyobb dózis alighanem halálos lett volna. Az orvoscsoporthoz tartozó ukrán származású Nikolaj Korpán azonban közölte, hogy Juscsenko maradandó károsodást nem szenvedett. A méreg okozta arcbőrgyulladások gyógyulása ellenben hosszú időt vesz majd igénybe. Washington nagyon aggódik Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelöltért. Viktor Janukovics kormányfő korábbi képviselője a központi választási bizottságban az elnökválasztás előtti politikai fogásnak nevezte a mérgezési ügyet. Köszönetnyilvánítás • juscsenko a bécsi Rudolflner- haus magán- klinikán tartott sajtóértekezleten köszönetét fejezte ki orvosainak. Kijelentette: utolsó napjait éli a jelenlegi ukrajnai rendszer, és az utóbbi három hétben már egy másik Ukrajnát, egy másik népet láthatott a világ közvéleménye. A politikus szerint a Szovjetunió széthullásához és a berlini fal leomlásához lehetne hasonlítani az utóbbi időszak ukrajnai eseményeit A fegyvereket is szemügyre vette a miniszterelnök és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter (balra)