Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)
2004-11-15 / 264. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYE 2004. NOVEMBER 15., HÉTFŐ N 0 G R A D Valódi hungaiikum a herencsényi méz A csarnok avatása Németh Imre (jobbról a második) miniszterrel Herencsény Ünnepélyes keretek között adták át múlt pénteken a Nógrádméz Kft. herencsényi mézüzemcsarnokát dr. Németh Imre földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter, Borenszki Ervin, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke, dr. Serfőző András honatya, valamint a térség polgármesterei részvételével. Wild János, a Méz-Világ Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében arról szólt, hogy a magyar méz - ezen belül a herencsényi - igazi Hungarikum, hisz antibiotikum-mentes, s e tulajdonság az uniós országokon belül is egyedülálló.- Magyarország e tekintetben a világ előtt jár - szögezte le az igazgató. - A beteg méhcsaládokat ugyanis állami kártérítés fejében megsemmisítik, s a fellépő betegségeket nem a mézbe is bekerülő antibiotikummal kezelik. Ezáltal megvalósul a minőségi termelés. A most kibővített csarnok biztosítja a fedett, megfelelő tárolást, illetve a hordós feldolgozást. Az EU-szabványok teljesítése érdekében kiszerelő gépsor is létrejön a csarnokban. Háromnégy éven belül helyben csomagolják a magyar akácmézet, s két-két és fél ezer tonna méz kerül ki a jövőben minőségi probléma nélkül az üzemből - hangsúlyozta Wild János. Dr. Németh Imre miniszter elmondta, hogy az unió segítséget nyújt a nemzeti méhészeti program számára.- Jövőre egymilliárd forint jut az ágazat állategészségügyi és higiéniai támogatására - jelentette be a tárca vezetője. A jelenlegi beruházás - amely a minőségi követelményeknek megfelelő fejlesztést valósítja meg - másfél év alatt készült el. Az összességében mintegy százmillió forintba kerülő bővítés együttesen 69 milliós támogatást kapott az FVM-től, illetve a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácstól: ez utóbbi szerven belül 15-15 millió forintot biztosított a kis- és középvállalkozási és vidékfejlesztési célelőirányzat, a többi költség a cég önerejéből származik. A herencsényi program gazdálkodói találkozóval fejeződött be, amelynek során aktuális kérdésekről - többek között a gyógynövény-feldolgozásról és -felvásárlásról - esett szó az Öko Herba Kft. vezetőinek részvételével. SZ. A. „Erőt ad a folytatásra...” NMH-információ- Az a szándékunk, hogy a társadalom legalább most figyeljen oda a szociális ágazatban dolgozó szakemberekre és tevékenységükre - jelentette ki Demus Iván az immár nyolcadik alkalommal megrendezett megyei ünnepségen, majd külön köszöntötte Koruzs Lajos államtitkárt, Dóra Ottót, a megyei közgyűlés elnökét, Boldvai László parlamenti képviselőt és Kovácsáé Czene Csillát, Salgótarján alpolgármesterét.- Az elmúlt években mindent megtett a mindenkori kormányzat és a szakma, hogy megfelelően kezelje a felmerülő társadalmi problémákat - mondta Demus Iván.- Köszönet a munkáért, amit végeznek, s azért, hogy az elesettek segítése érdekében sokszor a családjuktól lopnak el időt. Köszönet azoknak is, akik az intézményeinkben biztosítják a zavartalan működés feltételeit - fejezete ki háláját Koruzs Lajos, hozzátéve: államtitkárként a jövőben is mindent elkövet azért, hogy megbecsüljék a szociális ágazat dolgozóit. Majd beszámolt a minisztérium munkájáról: többek között elindították a Fűtött utca-programot, az országban 22 krízisautót helyeztek szolgálatba, s tervezik, hogy lakóotthonokat alakítanak ki minden szakterületen. Az ünnepségen kiderült, hogy három újabb névvel bővül a Salkaházi Sára-díj eddigi 18 nógrádi kitüntetettjének névsora. Dóra Ottó példamutató szakmai munkája alapján kitüntetést adott át Bacsa Istvánnénak, a balassagyarmati polgármesteri hivatal szociálpolitikai főmunkatársának. Elismerésben részesült Odler- né Tiszovszki Mária, a pásztói területi gondozási központ intézményvezetője is.- Ez a díj erőt ad a folytatásra. Úgy érzem, a munkám nemcsak Pásztót és térségét, hanem az egész megyét öregbíti - mondott köszönetét elcsukló hangon a kitüntetett.- Köszönöm a munkatársaim nevében is. Önök nagyon jól tudják, ez az a szakma, ahol a csapatmunkának különösen nagy a szerepe - fejezete ki háláját Verbói Tibomé, a nógrádme- gyeri idősek otthonának igazgatója, aki szintén átvehette a díjat. Az ünnepi műsort követően állófogadást szerveztek a jelenlévőknek. SCHVEICZER KRISZTIÁN Közlekedni, rajthoz állni... Elméleti feladatokat, képességfejlesztő és ügyességi gyakorlatokat kellett megoldani, illetve elvégezni azoknak a harmadik osztályos diákoknak, akik bejutottak a közlekedésre nevelési verseny Salgóbányán megrendezett szombati, országos döntőjébe, melyet a Nógrád Megyei Pedagógiai Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet szervezett. A sajátos megmérettetést a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hirdette meg azzal a céllal, hogy minden eszközzel védjék a gyerekeket a közlekedés veszélyeitől. (Eredmények egy későbbi számunkban.) fotó: rigó tibor QUIPRODEST? Avagy kinek áll érdekében? Kinek használ? Néhány évvel ezelőtt az egyik kis könyvesboltban böngésztem a megmaradt, vagy használt könyvek között, amikor megakadt a szemem egy kis füzetsorozat címén. „Magyar történelem” egytől ötig számozott füzetekkel. A szerző, dr. Endrey Antal professzor, számomra ismeretlen (volt) akkor, de nem ezzel foglalkoztam, hanem elérkezettnek láttam az időt arra, hogy egyébként is szerény technikumi történelemismeretemet felfrissítsem. Már csak azért is, mert egyre több kérdést kapok cseperedő gyermekeimtől is e tárgyban. A könyv igen nagy hatást gyakorolt rám, egész más megvilágításba került néhány korábbi ismeretem, olyannyira, hogy ettől kezdve valósággal vadásztam az e témába tartozó könyveket, s meg kell mondanom, hihetetlen világ tárult elém. Amikor a könyvekből és sajtóból, rádióból időnként olvastam, hallottam enyhén gúnyos megjegyzéseket, pontosan e témát taglaló történészek megállapításaira, amikor megtudtam, hogy a Finn Tudományos Akadémia tagadja a közös finn-magyar ősi eredetet, amikor meghallottam, hogy e témát tudományosság tekinteté- ben - elvárható tudományos megközelítés nélkül - tudománytalannak nevezik, kíváncsiságom igen magasra hágott. Mi rejtőzik amö- gött az ex katedra kijelentés mögött, hogy valamely állítást, sokak állítását évszázadok óta, minden magyarázat és kommentár nélkül lesöpörnek az asztalról azzal, hogy „tudománytalan”? Nem lehetséges, hogy fordított a helyzet? Az olvasottak arra késztetnek, hogy megosszam szerzett ismereteimet olvasóinkkal, a minél szélesebb nagyközönséggel, mert úgy gondolom, sokan vannak, mint én is korábban, hogy a sikeres elhallgatás miatt nem is tudnak ezekről a művekről. Nem azt állítom, és más sem, hogy ez az egyedüli és feddhetetlen igazság. De a tudományos szemlélet éppen azt követelné meg, hogy megvizsgáljunk minden felmerülő jelenséget, és zárjuk ki azt, azokat, amelyekről tárgyilagos és mélyreható elemzés, kutatás kimutatja, hogy hamisak. Ennek hiányában maga az állítás válik hamissá... Mindazokat, akik érdeklődnek a magyarság más felfogás szerinti eredete iránt, szeretettel várjuk rendhagyó történelemóránkra: „Nimród, a magyar kereszténység és a Szent Korona eredete”, amelyet dr. Endrey Antal profesz- szor, történész tart november 16- án 16 órakor a Technika Házában. Mindenkit szeretettel várunk. Kiadványok helyben, kedvezményesen vásárolhatók. NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SALGÓTARJÁN POLGÁRI KÖR ÉS KIWANIS KLUB Motoros gázolt Fogadószoba Karancslapujtö Salgótarján Motorkerékpáros gázolt el szombaton délután a község belterületén két gyalogost: egy tízéves gyereket és egy harminckilenc éves nőt. A motoros és a gyerek súlyosan, a nő köny- nyebben sérült meg. Kovácsné Czene Csilla alpolgármester november 16-án 15 órától tart fogadónapot. Helye a városháza helyett az MSZP városi irodája lesz (Kossuth út 8.). Valós cselekvést a közlekedésért! Balassagyarmat Bállá Mihály, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője a 2-es számú főút Vác és Parassapuszta közötti szakaszának fejlesztését szolgáló, a jövő évi költségvetést módosító parlamenti indítványt nyújt be, amelyhez kéri a megyei honatyák támogatását. A képviselő elmondta: a Balassagyarmat, Rétság, Budapest közötti főút oly' mértékben meg van süllyedve - a kamionközlekedés miatt is - hogy a téli időszakban egyenesen balesetveszélyessé válik, ezért nem halogatható a cselekvés.- Szendehely környékén a legtragikusabb az út állapota - tette hozzá Bállá Mihály, aki a napokban átadott elkerülőút ügyére is kitért. A képviselő szerint az ünnepségen nem került szóba azok neve, akik igazán sokat tettek azért, hogy a beruházás megvalósuljon.- Köszönet illeti az előző városvezetést, Fráter Istvánt, a Nógrád Megyei Közútkezelő Kht. volt igazgatóját, Boros Imre akkori tárca nélküli minisztert, aki koordinálta a tervet. Három éve, 2001- ben kapott Phare-támogatást az út, s az előző önkormányzat 30 millió forintot áldozott a földterületek kisajátítására. Tervezzük azok megünneplését, akik sokat dolgoztak az elkerülőút ügyében - jegyezte meg Bállá Mihály. SZABÓ ANDREA Népszavazás előtt Salgótarján- Nem ismerjük a kérdések valódi tartalmát, válaszaink gazdasági és politikai következményei tisztázatlanok - fejtette ki a közelgő népszavazással kapcsolatos aggodalmait Gusztos István, a Szabad Demokraták Szövetsége salgótarjáni szervezetének elnöke, egyben az országos tanács tagja.- A kórház-privatizáció kezdeményezésének kiindulópontja egy el nem fogadott törvény - jelentette ki Gusztos István, hozzátéve: mindenki ismeri a magyar egészségügy helyzetét, a hálapénzrendszert, várható, hogy legjobb orvosaink a magasabb kereset reményében elhagyják az országot. - Illúzió azt gondolni, hogy a súlyosan forráshiányos ágazatnak a közeljövőben jelentős támogatást tudunk biztosítani. Eddigi megléte a dolgozók önfeláldozásának eredménye, amire a végtelenségig nem támaszkodhatunk. A magántőke szerepvállalásának átláthatóságát, a folyamatok ellenőrizhetőségét, az ellátás biztonságát követelő igények jogosak és támogatandók - hangsúlyozta Gusztos István.- Ezzel együtt semmit sem szabad tenni, ami ellehetetleníti a magángazdaság megjelenését az egészségügyben. Nincs más eszköz, ami kiemelhetné a súlyos válságból. Az SZDSZ azt javasolja tehát, hogy nemet mondjunk erre a kérdésre! Gusztos István elmondása szerint a kettős állampolgárság népszavazásra bocsátása a magyar politikai elit súlyos felelőtlensége volt, hiszen nem ismerjük a várható következményeket. Olyan problémára keresünk választ, amelyet az EU-tagság megold: még nem tagország szomszédaink rövidesen csatlakoznak a közösséghez, Ukrajnát leszámítva, ahol azonban nem ismerik el a kettős állampolgárságot. Kiszámíthatatlan migrációs folyamatokat gerjeszthet, megromlanak a kapcsolatok. Gusztos István úgy véli a határon túli magyarság fennmaradásának garanciája az, ha teljes mértékben beépülnek az adott társadalomba.- Bármi is lesz a népszavazás eredménye, biztos, hogy súlyos sebeket ejt. A szabaddemokraták szerint mégis nemet kell mondani a kérdésre, mert ezzel elkerülhető a kiszámíthatatlanság, és nem zárjuk ki az előrevivő lehetőségeket - hangsúlyozta. _______ S. K. T íz évről, elismeréssel Jubileumi pedagógustalálkozót rendeztek a füleki Vigadóban (Folytatás az 1. oldalról) ványt, brosúrát, amelyben tízen tíz mondatban összefoglalják mindazt, amit a tanácskozásokon megfogalmazottak, s az elhangzottak között a legfontosabbnak tartanak. Ezután a Szülőföld Polgári Társulás munkájának leglényegesebb lépéseiről szólt a jelenlévőknek, s köszönetét mondott mindazoknak, akik támogatták a találkozók megtartását. Előadásokkal folytatódott a program: elsőként Szigeti László oktatásügyi államtitkár tartott tájékoztatót a közoktatási reform első lépéseinek tapasztalatairól, a különböző feladatok finanszírozásáról. Szólt többek közt az étkeztetési hozzájárulás emeléséről, amelynek - mint mondta - nem elégséges a mértéke. Hozzátette: a nagy települések tudják ezt a problémát kezelni, a kisebbek azonban kevésbé. Kitért a művészeti alapiskolákkal, ezen belül a hangszeres oktatással kapcsolatos gondokra is, majd azt hangsúlyozta: az ide vonatkozó kormányrendelet valóra váltásához szemléletváltásra van szükség a társadalom a helyi közösség és az egyén részéről egyaránt. Szavai szerint a helyi közösségnek éreznie kell, hogy számára mi a fontos, s ha lényegesnek tartja a nevelést, az oktatásügyet, a fiatalok jövőjét, akkor át kell értékelnie azt, hogy a községi pénztárcából, mit támogat elsődlegesen. A konferencia további előadói a helyi és kistérségi közoktatási tervezés tudnivalóit foglalták össze, szintén terítéken volt a mai gyerekek mássága és az iskolai nyelvi tévhitek témaköre is. A jubileumi pedagógustalálkozóhoz kézműves- és tankönyvkiállítás kapcsolódott. _____ M. J. A Salkaházi Sára-di] idei kitüntetettjei FOTÓ! GY. T. pHyMHHHj