Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)

2004-11-16 / 265. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYE 2004. NOVEMBER 16., KEDD Közlekedni, rajthoz állni... Harmadikosok országos közlekedésre nevelési versenye A közlekedés veszélyeire, a szabályok betartására játékos feladatokon keresztül nevelték a gyermekeket fotó: rigó tibor Salgótarján Elméleti feladatokat, képes­ségfejlesztő és ügyességi gya­korlatokat kellett megoldani, il­letve elvégezni azoknak a har­madik osztályos diákoknak, akik bejutottak a közlekedésre nevelési verseny Salgóbányán megrendezett szombati, orszá­gos döntőjébe, amelyet a Nóg­rád Megyei Pedagógiai Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet szervezett. A sajátos megmérettetést a Gazdasági és -Közlekedési Minisztérium hir­dette meg azzal a céllal, hogy minden eszközzel védjék a gye­rekeket a közlekedés veszélyei­től. Ennek érdekében szorgal­mazták a közlekedésre nevelés bevezetését az általános iskolai oktatásba, s ez a verseny is a felkészülésüket szolgálta. Az iskolai és megyei fordulókon - köszönhetően a felkészítő pe­dagógusoknak is - a benevezett tanulók többsége jó eredményt mutatott fel. A Medves Hotelban megtar­tott döntőn húsz kisdiák állt rajt­hoz. Az első helyet Színi Károly nyírpazonyi, a másodikat Mol­nár Gábor pécsi, a harmadikat Tóth András hévízi tanuló sze­rezte meg. A nógrádi, ipolyvecei versenyző, Mák Benjámin Dá­vid tizenhetedik lett. A néptánc él és élni fog SZÉCSÉNY A néptánc él és élni fog. Ezt erősítette meg mindazokban, akik szombaton délután Szé- csényben cégig nézték a több mint háromórás Nógrád megyei gyermek szóló és páros nép­tánctalálkozót. A vendégeket, a rendezvény szervező intézmény, a Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, Smelkó Ist­ván köszöntötte. Kiemelte, hogy első alkalommal kerül sor Szécsényben ilyen jellegű ese­ményre. Megköszönte hogy 122 táncos elfogadta meghívásukat. Külön köszönetét mondott a tá­mogatóknak, a Nemzeti Kultu­rális Alapnak, Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácsnak, Szécsény város önkormányzatá­nak, a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolának. A találkozón három kategóri­ában, 6-10, 11-14 és 15-18 éve­sek, a művészeti iskolák növen­dékei és a gyermektánccsopor­tok táncosai mutatkoztak be. A táncosoknak a zenét a salgótar­jáni Dűvő együttes szolgáltatta. Az ifjú táncosokon látni lehetett, hogy élvezettel táncolnak. Többségük jó kontaktust alakí­tott ki a zenekarral, táncpartne­rükkel. Mi a nézőtéren remekül szórakoztunk, tetszett az, amit láttunk. Az előadást követően még a zsűri tanácskozott, Oláhné Cser- csics Ivett, a szécsényi gyermek- tánccsoport vezetője, az est há­ziasszonya, a műsor szóvivője táncházba invitálta az érdeklő­dőket. A zsűri, Agócs Attila, a losonci múzeum néprajzosa és Lantosné Sirkó Ágnes néptáncpedagógus, a szereplők közül a, jó teljesítmé­nyükért 12 lánynak pántlikát, 12 fiúnak bokrétát adományoztak. Bokrétát kapott a salgótarjáni táncosok közül Nagy Bence, Mátrai Bence, Rozgonyi Alex, Mester Márk Máté, Illés Ádám. A karancslapujtőiek közül Ko­vács Ádám, Fodor Ádám, Oláh Gergő, Orosz Ádám. A szécsényi táncosok közül Horváth István és Rácz Csaba. Ebben a díjban részesült a kazári Papp Ferenc. A lányok közül pántlikát ve­hetett át a salgótarjáni Majoros Viktória, Telek Linda, Steib Jan­ka, a karancslapujtői Béres And­rea, Fenes Dorottya, Gergely Bi­anka, Felei Krisztina, Szé- csényből Jusztin Anikó, Szép Csilla, Ferencz Réka, Takács Ber­nadett, valamint a nógrádmar- cali Debrei Kinga. Smelkó István a felkészítő ta­nároknak, szakembereknek megköszönte munkájukat, s egy emléktárgyat adott át. Megkö­szönte a szervezésben nyújtott segítségét Őze Jánosnak, a szécsényi Palóc tánccsoport ve­zetőjének, és Szabó Jánosnak, a salgótarjáni Nógrád tánccsoport vezetőjének munkáját. Ha lehet, a sajtó jelképes díját a táncosokkal remekül együtt élő, azok produkcióját segítő Dűvő együttes kaphatja SZENOGRÁDI FERENC Cukorbetegek világnapja NMHhnformack) Diabetes világnapi megemléke­zést tart november 19-én, pénte­ken délután két órától a Nógrád Megyei Diabetes Egyesület, ahová nem csak betegtársait, hanem minden egészséges életmód iránt érdeklődőt szeretettel vár. A ren­dezvény helyszíne a Nemzeti Csa­lád- és Szociálpolitikai Intézet Kép­zési Központja (volt népjóléti kép­zési központ, Május 1. út 54.), ahol többek közt szó esik majd az érbe­tegségek kapcsolatáról és a cukor­betegek bőrgyógyászati problémá­iról. A rendezvény, illetve az egye­sület tevékenységének céljából kérdeztük a szervezet elnökét, Bánhegyi Zsoltot.- A cukorbetegség igen komoly betegségnek számít, különleges életmódot követel és ebben a beteg­ségben szenvedő emberek nehezen tudnak beilleszkedni a mindenna­pi életbe. Hogyan és miben tud se­gíteni az egyesület?- A cukorbetegség és annak szövődményei nagyban megne­hezítik e betegségben szenvedők életvitelét, valamint a mindennapi életbe való beilleszkedést. A cu­korbetegség az ember szénhidrát­anyagcseréjének zavara, ezért va­lóban különleges életmódot köve­tel. Egyesületünk célja a cukorbe­tegségben illetve azok szövődmé­nyeiben szenvedő emberek közös és sajátos érdekeinek képviselete. Folyamatosan figyelemmel kísér­jük a cukorbetegek helyzetét, a társadalomba való beilleszkedésü­ket elősegítő, illetve egyéni életü­ket megkönnyítő intézkedéseket teszünk, szorgalmazzuk azokat.- Nem csak az egészségnevelés terén működnek aktívan...- A munkaképesség fejlesztése is fontos számunkra, hiszen arra törekszünk, hogy a társadalom megértse és segítse a cukorbete­gek helyzetét, problémáit. Ezen feladatok megvalósításában igen jelentős szerepe van annak, hogy a cukorbetegek tájékozódhassa­nak a legújabb lehetőségekről, melynek egyik eszköze a rend­szeres egészségnevelő és tájékoz­tató előadások. A tájékoztatás má­sik fontos eszköze az e témával foglalkozó folyóiratok beszerzése, pl. a Cukorbeteg Élet.- Minden évben megrende­zik a diabetes világnapot, amelyre ezen a héten, pénte­ken délután a volt népjóléti képzési központban kerül sor. Mire számíthatnak az odaláto­gatók?- Az egyesület tagja a cukor­betegeket tömörítő MACOSZ- nak (Magyar Cukorbetegek Or­szágos Szövetsége), mely szer­vezet segíti egyesületünk mun­káját. így rendezvényünkön le­hetőség nyílik tájékozódni tő­lük a tudomány legújabb ered­ményeiről. Mivel a cukorbeteg­ség egyensúlyának fenntartásá­hoz gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök (vércukormérő stb.) szükségesek és, hogy ezek minél racionálisabb áron eljussanak betegtársainkhoz, nagy szerepe van benne a cu­korbetegek szövetségének. Lesznek termékbemutatók kóstolóval, amelyet Gyimesi Zoltán vállalkozó tart, vala­mint meghívtunk két előadót: dr. Marosi Irén bőrgyógyászt és dr. Gellért Gábor érsebészt is. NÉMET« TÜNDE Civil kavalkád Salgótarján Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei Civil kavalkád elnevezésű prog­ramot, melyet ez alkalommal a József Attila Művelődési Köz­pontban tartanak. A programso­rozat támogatója a Nemzeti Ci­vil Alapprogram (NCA) civil ön- szerveződés szakmai és területi együttműködés kollégiuma. A hétfői programon Pálinkás Sán­doré, az NCA észak-magyaror­szági regionális kollégiumából tartott előadást, november 18- án, csütörtökön pedig a pályá­zatírás alapjai elnevezésű tré­ningen vehetnek részt az érdek­lődők. Bővülő kelet-európai régió A MasterCard Europe új regionális szervezete A MasterCard Europe kártyatársaság új stratégiát dolgozott ki kelet-európai régiójának működtetésére. Szervezeti változ­tatások révén 11 országgal bővült a MasterCard Europe e ré­giója, melynek élére új területi vezetőt nevezett ki. Az immár 18 országot csopor­tosító térség az európai piac ne­gyedét foglalja magában, amely növekedési ütemét tekintve a leggyorsabb Európában. Dr. Ale­xander Labak, a MasterCard Europe elnöke kifejtette: „Kelet- Európa jelenleg a térség legdina­mikusabban fejlődő gazdasága. A MasterCard Europe célja olyan fizetési rendszerek létrehozása, amelyek még jobban serkentik a bővülést és a felzárkózást a kon­tinens Nyugat-Európai országai­hoz.” Közép-Kelet-Európa jelenleg 4 millió MasterCard és 32 millió Maestro-kártyabirtokost számlál. Az új régió igazgatási feladatait Bella Stavchansky látja el, aki már 12 évé a MasterCard Europe kár­tyatársaság irányadó szakembere. Az új igazgató számos vezetői po­zícióban bizonyított már eredmé­nyesen, többek között nagy szere­pet játszott a Europay és a MasterCard International sikeres egyesülésében. „Bella Stavchansky kiváló ké­pességekkel és nagy szaktudás­sal rendelkezik az új régió veze­téséhez. Munkájával hozzájá­rult a MasterCard Europe kár­tyatársaság számos régiója üzle­ti sikereihez, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a MasterCard Europe ügyfélszol­gálat-hálózata a legjobb Európá­ban. Meggyőződésem, hogy az ő csatlakozása és az új üzleti stratégiánk jelentős mértékben segíti majd elő partnerink üzleti sikerét.” - összegezte Alexander Labak. Az új igazgató vezette csoport a készpénz mindenhatósága ellen kíván fellépni. „Azt szeretnénk, hogy minél többen használják MasterCard, a MasterCard Elect­ronic és Maestro kártyáikat a min­dennapi vásárlások során. A MasterCard fizetési rendszerének hatékonysága többletértéket nyújt a hagyományosan csak készpénzelfogadó üzleteknek, mivel a vásárlók plasztiklap­jaikkal akár a kis értékű terméke­ket is gyorsan és hatékonyan fi­zethetik ki. A kereskedő azonnal hozzájuthat az áru ellenértéké­hez, így a jobb pénzügyi kontroli­hoz is.” - mondta a MasterCard európai elnöke. Bella Stavchansky szerint a MasterCard az egyetlen olyan kár­tyatársaság Közép-Kelet-Európá- ban amely infrastruktúrát és haté­kony megoldásokat kínál az üzle­ti szféra szereplőinek is, a családi vállalkozásoktól a legnagyobb multinacionális vállalatokig. Érvénytelen volt a múlt hét végi időközi parlamenti válasz­tás a Nógrád megyei 3-as szá­mú választókörzetben, Szé­csényben és 48 környező tele­pülésen, ezért november 28-án második fordulót kell tartani. Ugyancsak érvénytelen a sop­roni választás is. Szécsényben és térségében a választásra jogosultak 28,44 százaléka vett részt a voksolá­son. A szavazás akkor lett volna érvényes, ha a választásra jogo­sultak ötven százaléka, plusz egy fő leadja voksát. Sopronban és környékén, a Győr-Moson-Sopron megyei 7- es számú választókerületben is érvénytelen az időközi ország- gyűlési képviselő-választás első fordulója, mivel a választásra A részvétel: Választásra jogosult 38 581 fő Végeredmény - érvényes szavazatok 3060 db 1,5% 161 db 142 db 0,6 % Dr. Nagy Andor , 50,1 % 5521 db Id. Gáspár Győző 10,7% 1180 db Összes szavazat 5000 fekete: érvénytelen szürke: érvényes jogosultaknak 31,98 százaléka adta le szavazatát, itt hét jelölt indult a képviselői helyért. Az időközi országgyűlési válasz­tást mindkét helyen azért tar­tották, mert a körzetek egyéni képviselői - Szécsényben dr. Surján László, Sopronban pe­dig Szájer József (mindketten fideszes politikusok) - a júniusi Európa Parlament-választáso­kon is mandátumot szereztek, és a magyar parlamentben szer­zett helyüket a jogszabályok­nak megfelelően visszaadták. A második fordulóban mindazon jelöltek indulhatnak, akik az el­ső fordulóban pályáztak a kép­viselői tisztre. A két egyéni vá­lasztókerületben az lesz képvi­selő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a szavazáson a választópolgá­rok egynegyede plusz egy fő le­adja voksát. Időközi országgyűlési képviselő-választás, Szécsény

Next

/
Oldalképek
Tartalom