Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)

2004-11-02 / 253. szám

10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TŰK Ö R 2004. NOVEMBER 2., KEDD Kábel: az első pontvesztés Kézilabda NB II, Északi csoport Elpárolt a szerencse Labdarúgó NB II, Winner Sport-csoport, 12. forduló Az SBTC (csíkos mezben) hatpontos mérkőzésen veszített a Kistarcsa ellen FOTO: GOCS EVA Simon Attila: - Akik ma gyen­gébben játszot­tak, vagy a kulcs- momentumok- ban csődöt mondtak, azokra sem lehet pana­szom, mert sú­lyos sérülésekkel vállalják hetek óta a mérkőzéseket, a beálló játékosok pedig még meg sem tudják köze­líteni így sem a teljesítményüket. Nahóczky At­tila: -A mérkőzés vége előtt 10 perc­cel még kiegyez­tem volna az egy ponttal is, így vi­szont óriási az örömöm, mert három ponttal tá­vozhattunk. STJ További ered­mények: Hajdú­Bgy. Kábel SE - Mogyoród 24-24 (8-10) Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 300 néző, vezet­te: Oláh, Bonifert. Bgy. Kábel SE: Siró - Kajdy 1, Varga 7, Kovács 5, Jakubecz 1, Kertész 5, Tihanyi. Cs.: Dósa (k Bán D., Szabó A. 2, SZÉLES Z. 3/3, Demus. Edző: Urbán Ottó. A vendégek legjobb dobói: Breier 5, Kamarás 4, Boskó 4/3 Hétméteresek: 7/4, ill. 5/4. Kiállítások: 16 perc + kizárás Kovács K.), ill. 20 perc + kizá­rás (Boskó). Az eredmény alakulása: 10. perc: 1-3, 17. perc: 3-3, 23. perc: 4-6, 35. perc: 13-13, 44. perc: 18-17, 53. perc: 22-20, 56. perc: 22-24. Az eddig pontveszteség nél­kül menetelő Kábel SE a cso­port harmadik helyezettjét fo­gadta. Az már az első percek­ben látszott nem lesz könnyű dolguk Kertészéknek. Az ele­jén a vendégek mentek el két góllal, köszönhetően az első­sorban remekül védő kapusuk­nak. Sorra maradtak ki a hazai ziccerek, hetesek, még szeren­cse, hogy a Kábel jó védeke­zett, Siró a kapuban remekelt, így a szünetre nem tudott el­húzni a mogyoródi csapat. Szünet után úgy tűnt a ha­zai átlövők megtalálták az el­lenszert a vendégkapus legyő­zésére, gyorsan szereztek két Vasárnap az ELMŰ sport- csarnokában másodszor került megrendezésre a Persely Ku­pa, melynek során kormány- párti és ellenzéki politikusok, valamint üzletemberek és szí­nészek mérték össze tudásu­kat labdarúgásban. Az elődön­tőben a színészek a kormány­csapatot, míg az üzletemberek az ellenzéki politikusokat gólt, azonban a vendégek is válaszoltak. Aztán 11-12-es ál­lásnál a Kábel hármas ember­előnybe került, de így is kap­tak gólt. Ez hűen tükrözte a csapat formáját, de talán a tá­vollévők - Rácz, Petreczki, Bán T. és folytathatnánk a sort - hi­ányát is. Ugyan kiegyenlített a Kábel, de ezúttal a kettős előnyben sem sikerült átvenni a vezetést. Aztán a 44. percben Kovács Kornél, majd Kertész ta­lálatával megvolt a kétgólos előny, de újra egyenlítettek a vendégek. Három perc múlva Varga és Kertész találataival is­mét kettő volt közte, de a Mo­gyoród egy perc alatt egalizálta az eredményt. Sőt jött a hideg­zuhany az 56. percben már a vendégek vezettek 24-22-re. Negyven másodperccel a vége előtt Széles Zoltán hétméteres­ből egyenlített. A hazaiak kivédekezték a hátralevő időt, így a mérkőzést rendkívül jól dirigáló nemzet­közi játékvezető páros 24-24- es állásnál vetett végett a rang­adónak. Levonuláskor a ven­dégek látszottak elégedetle­nebbnek. Urbán Ottó: - Ilyen rossz já­tékkal bravúr volt a döntetlen. A továbbiakban a Hort elleni mérkőzéstől függ mennyire lesz nehéz ez a bajnokság. Ifi: 28-23. győzték le büntetőrúgásokkal. A bronzmeccsen az ellenzéki­ek ugyanígy múlták felül a kor­mánypártiakat, míg a finálé­ban az üzletemberek 5-1-es si­kert arattak a színészekkel szemben. Az eseményt jelképes össze­gért, mindössze 10 forintért le­hetett megtekinteni. SBTC - Kistarcsa 0-1 (0-0) Salgótarján, 200 néző, vezette: Koródi II. L. (Nagy K., Végh). SBTC: Mezei K. - Almási, Mor­va, Jeney, Dudás (Csépe) - Varga, Csatlós Cs., Galbács, Botos - ifj. Simon A. (Líber), Lakatos. Edző: Simon Attila. Kistarcsa: Nagy T. - Szőke, Krivánik, Tóth J„ Moses (Varga L.) - Kovács, Sabján, Tábori, Újfalusi - Béres, Tasnádi (Morvái). Edző: Nahóczky Attila. GL: Tasnádi (86.). Sárga lap: Almási, ill. Krivánik, Tábori, Ko­vács. Jók: Jeney, Galbács, Laka­tos, ill. Krivánik, Varga, Tábori. 17. perc: Varga beadására a hosszú oldalon Csépe érkezett, akinek fejese után a labda egy mé­terrel elkerülte a kaput. 23. perc: Ismét Varga futott el jobb szélen, belőtt labdájáról La­katos alig maradt le a kaputól öt méterre. 83. perc: Almási indította Csápét, akinek a keresztező Krivánik összeütötte a bokáját. A megítélt büntetőt Csatlós Cs. végezte el, de a jobb alsó sarok felé tartó helyezett labdát Nagy T. vetődéssel hárította. 86. perc: Tasnádi lépett ki az elmélázó hazaiak közül, majd kicselezte Mezeit és az üres ka­puba gurított. 0-1. 89. perc: Almási sokadik jó beadását Csatlós Cs. senkitől se zavartatva, 3 méterre a kaputól fejjel nem találta el, így odalett a százszázalékos helyzet. Tipikusan egy gólos mérkő­zést láthatott a publikum. A ha­zai csapatnak ehhez az egy gól­hoz a 11-es sem volt elegendő, így nem is érdemelhetett győzel­met. böszörmény Gyula 1-2, ESMTK - Kazincbarcika 1-4, Szentes - Mátészalka 2-0, Vecsés - Jászapáti 1-0, Kiskunhalas - Dabas 2-3, Baktalórántháza - Bőcs 1-0, Putnok - Karcag 1-2. A bajnokság állása 1. Baktalóránt. 12 8 4 0 27-11 28 2. Vecsés 12 7 5 0 22-7 26 3. Jászapáti 12 7 4 1 20-12 25 4. Szentes 12 7 3 2 34-16 24 5. Dabas 12 6 4 2 22-17 22 6. Gyula 12 6 3 3 18-13 21 7. Bőcs 12 6 0 6 35-22 18 8. Karcag 12 5 3 4 30-20 18 9. Kazincb. 12 4 5 3 33-29 17 10. Mátészalka 12 4 2 6 22-16 14 11. ESMTK 12 4 2 6 13-32 14 12. Kistarcsa 12 3 2 7 16-26 11 13. SBTC 12 2 1 9 8-21 7 14. Kiskunhalas 12 2 1 9 15-29 7 15. Putnok 12 1 4 7 16-33 7 16. Hajdúböször. 12 2 1 9 12-39 7 ■ SPORTTURMIX KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 8 forduló: Nyírbátor - Salgótarjáni KC 29-30 (13-17). NB I/B, Keleti csoport, nők, 8. forduló: Szeged - Salgótarjáni KC 28-20 (15-10). MAI SPORTMŰSOR Kézilabda. Magyar Kupa, nők: Bgy. Kábel (Pest megyei Szuper­csoport) - Göd (NB I/B), Balassa­gyarmati Városi Sportcsarnok, 17.30 óra. TÓMBA TITKA Állítása szerint anyukája tész­tájának, valamint a kemény edzé­seknek és semmiféleképpen nem a doppingnak köszönhette sikere­it Alberto Tómba, az 1990-es évek olasz sífenoménja. ADAKOZOTT Ázsia leggazdagabb embere, Li Ka-sing 100 millió hongkongi dol­lárt, vagyis mintegy 10,1 millió eurót adományozott a 2008-as pe­kingi olimpia szervezőbizottságá­nak. „Amit kaptunk, az nem csu­pán pénz, hanem egyúttal nagyon fontos eszmei támogatás a föld­rész egyik legbefolyásosabb sze­mélyétől” - mondta Vang Csi-san, Kína fővárosának polgármestere. Az összeget a vízicentrum építé­sére használják fel. A majdan 17 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény - amely az úszásnak, a vízilabdának, a műugrásnak és a szinkronúszásnak ad otthont - összesen 95 millió euróba kerül, s a munkálatok várhatóan decem­berben kezdődnek meg. TOTÓEREDMÉNYEK l.Sopron-ZTE 1-22 2. Vasas-Honvéd 4-11 3. Békéscsaba-FTC 0-32 4. Bremen-Hamburg 1-1X 5. Dortmund-Leveikusen 1-01 6. Freiburg-Hertha BSC 1-32 7. Hannover-Bochum 3-01 8. Mönchengladbach-B. München 2-01 9. Schalke-VfB Stuttgart 3-21 10. Wolfsburg-Mainz 4-31 11. Sampdoria-Milan 0-12 12. Intemazionale-Lazio 1-1X 13.Juventus-Chievo 3-01 14. Kaisersla ütem-Bielefeld 2-11 K. F. A futbaUpályán találkoztak Nem termett babér csapatainknak Labdarúgó NB III, Mátra-csoport, 11. forduló Baglyasalja - Mezőkövesd 0-1 (0-1) Salgótarján, Baglyasalja, 250 néző, vezette: Futó (Kristóf, Csa­pi). Nógrád Volán-Baglyasalja: Lázár - Nánási, Kőházi, Híves - Sebestyén - Oláh T. (Krizsán), Balázs, Szabó T., Tarlósi, Romhányi - Baranyi. Játékos­edző: Stark János. Mezőkövesd: Róza - Bara­nyai, Forgács, Bocsi, Szabó O. (Karancsi) - Szabó J. (Nyeste), Orosz, Tari, Kovács - Lipták, Besenyei F. (Varga). Edző: Lódi László. GL: Szabó J. (8.). Sárga lap: Híves, Balázs, Sebestyén, Krizsán, ill. Szabó D., Lipták, Tari. Jók: Híves, Nánási, ill. Lipták, Orosz, Szabó J., Tari, Bocsi. 5. perc: Tarlósi indította a jobb oldalon kilépő Oláh Teofilt, aki 15 méterről kapásból lőtt, de a labda elkerülte a kaput. 8. perc: A hazai csapat 16- osánál egy bedobás után Tari elé került a labda, ő Szabó J. elé tálalt, aki 14 méterről a kapu jobb sarkába bombázott. 0-1. 80. perc: Baranyi futott le a bal oldalon az alapvonalig, be­adását Tarlósi fejelte a kapuba, meglepetésre a játékvezető az asszisztense beintésére kirúgást ítélt. 84. perc: Kavarodás támadt a vendégek 16-osán belül, ahol Balázs megtolta a labdát és a ke­resztező védő hátulról felvágta, a játékvezető azonban továbbot intett. 88. perc: Nánási tört be a 16- oson belülre, emelése után a ki­futó Rózán átszállt a labda, majd a jobb kapufát súrolva hagyta el a játékteret. Az első félidőben a vendégcsa­pat akarata érvényesült, a hazai­ak próbálkoztak ugyan, de kap­kodva nagy hibaszázalékkal ját­szottak. A második félidőben a Baglyasalja beszorította ellenfe­lét, de játékban még mindig so­kat hibáztak. Ennek ellenére az egyik bajnoki pontot megszerez­hették volna a második játékrész­ben az eredményre „ráülő”, időt húzó Mezőkövesd ellen. Futó já­tékvezető döntő pillanatban téve­dett és partnere vök a mezőköves­di csapat kíméletlen játékának. Stark János: - A mérkőzésen nem játszottunk jól, de ellenfe­lünk ezt nem is engedte, mert minden „eszközt” bevetett elle­nünk. Kár, hogy a mérkőzés já­tékvezetői ellenőre nem látta, csak nézte a mérkőzést. Lódi László: - Küzdelmes mérkőzésen az a csapat nyert, amelyik gólt szerzett. V. GY. Túra - Balassagyarmat 2-1 (1-0) Túra, 300 néző, vezette: Sza­bó S. (Jávorszky, Várallyay). Túra: Nagy G. - Szilágyi Sz., Lilik, Szukái, Kuti - Horváth M„ Góhér, Less T., Takács (Less K.) - Kovács K. Lőrincz helyette Nagy Cs.), Völgyes. Edző: Aczél Zoltán. Balassagyarmati SE: Őri ­Gréczi, Szilágyi G„ Gaál B. (Baranyi Á.) - Lovász, Mohácsi, Saár, Fábri - Gyimesi, Zol- nyánszki, Kovács A. Edző: Szalai István. GL: Gaál B. (1., - öngól), Völ­gyes (92.), ill. Baranyi Á. (72.). Sárga lapok: Fábri, Lovász, Mohácsi. Jók: Lilik, Gohér, Völ­gyes, ill. Fábri, Mohácsi, Gréczi, Szilágyi G. 1. perc: Less T. bal oldali sza­badrúgása után a menteni igyek­vő Gaál B. fején megcsúszott a labda, s az a hosszú felső sarok­ban kötött ki. 1-0. 25. perc: Gyimesi robogott el a jobb oldalon, középre adott Mohácsinak, akinek 12 méteres lövését Lilik a gólvonalon men­tette. 31. perc: Kovács A. 14 méter­ről lőtt kapura, de a bal sarok fe­lé tartó labdát Nagy G. óriási bravúrral kiütötte. 60. perc: Völgyes 14 méteres lövése után a labda a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe. 70. perc: Zolnyánszki futott el a bal oldalon, majd lőtt, de a labda el­kerülte a kaput. 73. perc: Szabadrúgáshoz ju­tott a jobb oldalon a vendégcsa­pat: Kovács A. lőtte középre a labdát, és-azt Baranyi Ákos első labdaérintéséből 8 méterről a jobb alsó sarokba fejelte. 1-1. 88. perc: Remek balassagyar­mati támadás után Mohácsi emelt át bal oldalra, Gyimesi jobbal kapura zúdított, de a léc alá tartó labdát a hazai hálóőr nagy bravúrral szögletre ütötte. 92. perc: Jobb oldali hazai akció után a tizenhatoson belül­re belőtt labdát Völgyes lekezel­te, majd 10 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 2-1. Nem indult szerencsésen a vendégek számára a mérkőzés, hiszen a hazaiak hamar megsze­rezték a vezetést. A gól láthatóan megfogta a fiatal balassagyarma­ti csapatot, amely amikor meg­nyugodott öt perc alatt akár for­díthatott is volna. Fordulás után először a hazaiak veszélyeztettek és rontották el lehetőségeiket, majd egyenlített a BSE, sőt a lista­vezető Nagy Gábor óriási bravúr­jának köszönhette, hogy nem ke­rült hátrányba. A hosszabbítás­ban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot. Aczél Zoltán: - Nagyon bol­dog vagyok, úgy érzem, ha ve­szítünk a rendkívül szimpatikus és fiatal Balassagyarmat ellen az az őszi elsőségünk elvesztését is jelenthette volna. Szalai István: - A végjátékban meginogtunk és azt a rutinosabb ellenfél kihasználta. Ezzel együtt- is köszönöm a játékosaim derék helytállását. Az utolsó pillanato­kig esélyünk volt a pont vagy pontok megszerzésére, mi emelt fővel jöhettünk le a pályáról. K. F. Veresegyház - Magyargéc 5-0 (3-0) Veresegyház, 150 néző, vezet­te: Gönczöl. Veresegyház: Koszta - Jenei, Tóth N., Zalaegerszegi, Hanus - Gyimesi (VinklerT.), Vinkler Z„ Hutter (Dombóvári), Vizier V. ­Tóth L, Beálló. Edző: Oroszi Sándor. Magyargéc: Oláh T. - Cséki, Duró, Kecskés, Ökrös - Mátyás (Szabó G.), Kobka (Bécsi), Mi­hályi, Berki - Sárdi (Varga G.), Smelkó. Edző: Oláh Béla. GL: Zalaegerszegi (3), Vink­ler Z., Tóth L. Jók: Zalaegersze­gi, Vinkler Z„ Hutter, ill. Smelkó. A hazai gárda biztosan nyert a hét bajnoki mérkőzés óta veret­len Magyargéc ellen. Oroszi Tamás: - Ragyogó já­tékkal nyertünk. Oláh Béla: - Itt volt a lehető­ség, hogy el tudjunk menni a mögöttünk lévőktől, de sajnos nem tudtunk élni vele. Megér­demelten nyert a hazai csapat. További eredmények: Jászbe­rény - Tápiógyörgye 1-1, Tápió- szecső - Gödöllő 2-1, Fót - Gyöngyös 0-1, Gyöngyöshalász - Pétervására 3-2. A bajnokság állása 1. Túra 11 7 3 1 22-10 24 2. Mezőkövesd 11 6 4 1 17-8 22 3. Pétervására 11 6 1 4 24-13 19 4. Tápiószecső 11 5 2 4 18-17 17 5. Gyöngyös 11 5 2 4 18-20 17 6. Magyargéc 11 4 3 4 13-17 15 7. BSE 11 4 2 5 17-14 14 8. Baglyasalja 11 4 2 5 15-14 14 9. Gödöllő 11 4 2 5 14-15 14 10. Tápiógyörgye 11 4 2 5 13-22 14 11. Jászberény 11 3 3 5 16-17 12 12. Veresegyház 11 2 5 4 16-16 11 13. Gy.-halász 11 3 2 6 10-21 11 14. Fót 11 2 3 6 10-19 9 ■ \ Baglyasalja (világos mezben) csapatának nem sikerült pontot szerezni a Mezőkövesd ellen _____________________________________________________________________FOTÓI OáCS tV*

Next

/
Oldalképek
Tartalom