Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)
2004-11-24 / 272. szám
2004. NOVEMBER 24., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Másfél milliárd kórházra: elég, vagy kevés? (Folytatás az 1. oldalról) kell felmutatnia az önkormányzatnak, az önrész pedig 90 millió forint. Kérdéses, hogy a nehéz helyzetben lévő balassagyarmati ön- kormányzat fel tud-e mutatni ilyen nagyságrendű saját forrást. A jelenlegi támogatási rendszerben a másik előírás az, hogy a tervezett beruházást csökkenteni kell, tehát az ön- kormányzatnak kötelezettséget kell vállalnia a pénzt és a műszaki tartalmat illetően. De minek a kárára? A szülészet, netán a nógrádgárdonyi tüdőintézet bekerülése kárára? Az önrészt évenként, harmadolva vagy arányosan adja-e az ön- kormányzat? El lehet-e kezdeni a beruházást a teljes összeg felmutatása nélkül? A címzett támogatás garanciái tehát nem egyértelműek. A salgótarjáni kórház az igényelt pénznél egymilliárddal többet kapott, pedig a balassagyarmati intézmény térségi feladatokat lát el, s közel százezer emberről gondoskodik. Kérdéses az is, hogy a kormányzat hogyan dönt a privatizáció ügyében. Felújítják vagy eladják az épületet? Az én álláspontom az, hogy ne privatizálják a kórházakat, hiszen az egészségügy megoldása társadalmi feladat - hangsúlyozta Bállá Mihály. Lombos István polgármester arról szólt: az önkormányzat kezességet vállal a kórház címzett támogatásának önrészét illetően:- Az elnyert összeg egymilli- árd-négyszáztízmillió forint címzett vissza nem térítendő támogatás. Kilencvenmillió forintos önrészt vállalhat az önkormányzat, amelyet három részre lehet osztani. 2006- ban és 2007-ben egyelőre úgy néz ki, húsz-húsz millió forintot tudunk vállalni. A támoga- ! tásból megvalósul- | hat a sürgősségi el- i látó új épületszárnya, teljes felújításon megy keresztül a volt sebészeti, belgyógyászati szárny - megfelelően csatlakoztatva a már elkészült új épülethez. A mostani nőgyógyászat kiürítését követően beköltözik a nógrádgárdonyi tüdőintézet, a nőgyógyászat pedig a volt sebészeti részben kap helyet - vázolta az általa ismert terveket a polgármester. Dr. Szabó Géza kórházigazgató a fő szakmai prioritásokról beszélt:- A rekonstrukció következő ütemének két prioritása van: a nógrádgárdonyi pulmonológiai szakkórház integrációja, valamint a sürgősségi betegellátás szakmailag új formába öntése. Ennek kapcsán megújul a jelenlegi sebészeti és belgyógyászati pavilon és visz- szafogott mértékű bővítés történik annak az igény- a kielégítése érdekében, hogy a mostani szülészeti-nőgyógyászati szárnyból kiköltözhessen a gyermekosztály és a szülészet-nőgyógyászat. A helyére kerülne a nógrádgárdonyi intézet. A költségek ésszerűsítése céljából bizonyos műtétes szakmákat (például urológia, illetve fül-orr-gégészet) egy közös, mátrixszerű osztályszerkezetben célszerű tovább működtetnünk - fogalmazott dr. Szabó Géza. SZABÓ ANDREA Fő irány a vállalkozások támogatása Magyarországon a tapasztalatok szerint az időközi választásokon a részvételi arány nagyjából 30 százalék körüli, e tekintetben Szécsény és környéke nem vallott szégyent - válaszolta Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a lapunknak adott interjúban arra a kérdésre, hogyan értékeli a szécsé- nyi körzetben elért eredményt. Mint mondta, a szívük mélyén mindig reménykednek, hogy sikerül már az első fordulóban eredményt elérni, de döntés többnyire csak a második alkalommal születik. NMH-infomáció- Örülünk a bizalomnak, az ötven százalék fölötti támogatás mindig jó jel - folytatta Orbán Viktor. - Egyfajta megerősítés mindenki számára, s akármilyen szakmát űzünk, az ember mindig örül, ha elismerik és bátorítanak bennünket, legyen szó műbútorasztalosról, gazdaemberről vagy éppen parlamenti képviselőről. Büszkék vagyunk erre az eredményre.- Mire számítanak a második fordulóban?- Abban bízunk, hogy a törvény által előírt 25 százalékos kötelező részvételi arányt sikerül elérni és lesz Szécsénynek parlamenti képviselője. A parlamentet szokás nagyon gyakran negatív előjellel emlegetni, s mi tagadás, néha megérdemeljük, hogy ez így legyen, de ettől még fontos hely marad. Az az országrész, az a terület, az a körzet, amelyiknek nincsen parlamenti képviselője, hátrányba kerül az ország többi részével szemben: alulmarad a fejlesztési forrásokért folytatott versenyfutásban, kiesik a látókörből, szélre sodródik, s ezt nem kívánom Szécsénynek. Nógrád egyébként is egy nehéz helyzetű megyéje az országnak, még egy tehertétel talán már sok is lenne. Ezért arra kérem az olvasókat, akarják, hogy legyen képviselőjük. sok, amelyek hamis számadatokra épülve napvilágot láttak a kettős állampolgárság következményeit illetően, elbizonytalamtot- ták az embereket. Felemás a helyzet: szívük szerint szeretnék a szavazást, ugyanakkor kétségeik vannak. Ezen egyetlen módon lehet segíteni: beszélni kell az emberekkel, minél több helyen. Fórumokon, magánbeszélgetésekben, négyszemközt, mindenhol. Tudatosítani kell, hogy nem egy probléma előtt, hanem egy lehetőség kapujában állunk, amit meg kellene ragadni. Nem értem, miért mondanak nemet a szocialisták, de nem értem pontosan az álláspontjukat sem: a népszavazás után csak annyi történik, hogy köteleznek bennünket az emberek arra, hogy alkossuk meg az állampolgárságról szóló törvényt, vagy módosítsuk a fennállót. Ezt csak kétharmados többséggel lehet megtenni, tehát a Fidesz nem tudja ráerőszakolni az akaratát az MSZP- re, és ez fordítva sem lehetséges. Nincs miért félniük, nincs kockázata! A szocialisták sem akarnak rosszat az országnak és mi sem. Egyikünk sem akar az ország nyakába olyan terhet rakni, ami nem arányos a teherbíró képességünkkel. Ráadásul „birizgálja” az önbecsülésünket - legalábbis az enyémet mindenképpen - hogy a románok, a szlovákok, a szerbek megalkottak olyan kettős állam- Az átlagember számára úgy tűnik, a poütikusok mesterséges hangulatkeltéssel kettészakítják az országot a kettős állampolgársággal kapcsolatos kijelentéseikkel, állásfoglalásaikkal. Önnek mi a véleménye?- Én azt látom, hogy az emberek lelkében azért ott van az a meggyőződés, hogy itt most nagyon jót tehetnénk sok millió emberrel, s hajlanak is erre. Ugyanakkor azok az alaptalan riogatápolgárságról szóló törvényt, amely biztonságot ad a határain kívül élőknek, ugyanakkor nem tette tönkre gazdaságukat, sőt, inkább plusz gazdasági erőforrást jelentett számukra. Mindig bánt az, hogy a környező országok mind meg tudnak oldani egy problémát, mind megértik, hogy nem egy bajjal, hanem egy lehetőséggel állnak szembe,- mi, magyarok pedig csomót keresünk a kákán is. Ez a legrosszabb történelmi hagyománya a magyar köz- gondolkodásnak.- Megyénkben nagyon magas a munkanélküüek aránya, különösen a szécsényi és a bátonytere- nyei térségben, ahol évek óta 20 százalék körül mozog a munkanélküliségi ráta. Ha önök lennének kormányon, mit tennének ennek javítására?- A Széchenyi-tervet nem véletlenül találtuk ki, éppen azért, hogy a kis- és középvállalkozókat tudjuk támogatni. Magyarországon a legtöbb embernek, mintegy 2,5 millió dolgozónak a kis- és középvállalkozók adnak munkát. Ha a vállalkozásokat támogatjuk, azzal kenyérkereseti lehetőséget teremtünk. Én ezt tartom a fő iránynak. Ezenkívül fontosnak tartom, hogy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező emberek legyenek itt a térségben - a mi képviselőjelöltünk, dr. Nagy Andor éppen ilyen - akik külföldi működő tőkét is ide tudnak hozni, amellyel munkahelyeket lehet teremteni. S marad persze a harmadik lehetőség, a közmunka, de ez csak részmegoldás. Ezt a hármat lehet, sőt keü is egyidejűleg művelni - zárta szavait Orbán Viktor. HEGEDŰS ERZSÉBET Gáspár Győző is visszalépett NMH-információ A körzetben kiírt időközi országgyűlési képviselő-választás november 28-i második fordulója előtt, november 23:án id. Gáspár Győző független képviselőjelölt visszalépett - tudtuk meg a szécsényi székhelyű 3. számú Országos Egyéni Választási Iroda vezetőjétől, Bartusné dr. Sebestyén Erzsébettől, Szécsény város címzetes főjegyzőjétől. Bántalmazta anyját NMH-információ A salgótarjáni rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el egy salgótarjáni férfi ellen. A gyanúsított édesanyjával közösen használt lakásukban a közelmúltban több alkalommal is megütötte édesanyját, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörést szenvedett. Gazdák az utakon NMH-infomáció Mától három napon keresztül az ország hét megyéjében gazdademonstrációt tartanak. Információink szerint Nógrád megye nem tartozik ezek közé. Az érintett megyékben - Bács-Kiskun, Békés, Pest, Haj- dú-Bihar, Jász-Nagykun-Szol- nok, Tolna, valamint Komá- rom-Esztergom - összesen tíz helyszínen félpályás útlezárással tiltakoznak a gazdák a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyes támogatások felfüggesztésére vonatkozó döntése ellen. A demonstráció november 25-én, 26-án és 27-én 10 órától 15 óráig tart Tompánál, Bajánál, Hajdúböszörménynél, Komáromnál, Kisbérnél, Békéscsabánál, Tiszafürednél, Fegyverneknél, Paksnál és Bugyinál. Fűtést korszerűsítenek Nagykeresztúr A település közösségi házának vegyes tüzelésű fűtési rendszerét gázüzeműre szeretnék átalakítani még az idén. Megvalósítására 809 ezer forintot nyert pályázaton a helyi önkormányzat. Ruhagyűjtés rászorulóknak Buják Jótékonysági ruhagyűjtést szervez a Bujákért Közalapítvány november 27-én, 9-től 17 óráig a helyi művelődési házban. Az ekkor begyűjtött ruhákat december 10-én, pénteken délután öttől hét óráig és 11-én, szombaton, délután háromtól esete hét óráig osztják ki az alapítvány tagjai a helyi rászorulók között. Gyermekvilág Európa Bátonyterenye Gyermekvilág Európa címmel gyermekrajz-kiállítás nyílik az Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön Művészeti Kisgaléri- ájában november 24-én (ma) délután négy órától, amelyet Venter László igazgató nyit meg, az Őzike óvoda óvodásainak közreműködésével. A kiállítás december 31-ig az intézmény nyitvatartási idejében megtekinthető. Háttéralkuk 1989-ben Salgótarján A Szövetség a Városért Polgári Kör november 26-án, pénteken este hat órától a népjóléti központban rendezvényt tart, témája: az 1989. évi háttéralkuk és a polgári oldal jövője. A rendezvényen hagyományőrző atilla- és Bocskai-ruhabemuta- tót láthatnak az érdeklődők, melyet Győriné Szécsényi Mára textilmémök szervezett. Családi kedvezmények az Allianz kötelező biztosításában! Engedménnyel „jutalmazzák” például ha a családjában 14 évnél fiatalabb gyermek van. Ugyancsak kedvezőbb lesz a díj a cég azon partnereinek is, ahol az egy háztartásban élőknek van legalább két másik Allianz Hungáriás biztosítása. A társaságnál igénybe vehető kedvezmények sora lehetővé teszi, hogy minden ügyfél aktívan alakíthassa kötelező biztosításának díját és akár 33%-kal csökkentse azt. Allianz (ifi) Hungária • • Salgótarján A Nógrád Megyei Esélyegyenlőségi Iroda szervezésében tegnap szakmai fórumot tartottak a megyeházán. Berki Judit irodavezető fotók segítségével beszélt arról az egyhetes rendezvényről, amelyet közösen bonyolítottak a közelmúltban a segítséggel élő embereket képviselő civil szervezetekkel, sok’ támogatóval. Az irodavezető ismertette az ünnepi rendezvényhét programját, amelyet december 13-24. között rendeznek meg. Az ünnepi program első hete december 13-án kezdődik majd, amikor a megye hat városában felállítják a „mindenki karácsonyfáját”. Több program is kapcsolódik az esélyek, illetve a kisebbségek napjához, kiállítást rendeznek a megyében élő és alkotó roma művészek alkotásaiból, s ajándékkal is meglepik a hátrányos helyzetű gyermekeket. Ünnepi programok a kisebbségek hetén Bállá Mihály | ■«a