Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)

2004-11-18 / 267. szám

2004. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK HAZAI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Már most erős a kampány kormánydöntés Javaslat Szülőföld-csomagról, nemzetpolgárságról A korábbi napokénál is erőtelje­sebb kommunikácips kampány kezdődött tegnap a határon túli magyarok kettős állampolgársá­gáról szóló népszavazás ügyé­ben. Az utcákon a szórólapok mellett megjelentek az „igen”-re és a „nem”-re biztató plakátok. Egyes lapokban tegnap a kor­mány közpénzen egész oldalas hirdetésben figyelmeztetett ar­ra, milyen költségvetési követ­kezménye lehet több százezer magyar bevándorlásának. A ket­tős állampolgárság helyett a ka­binet saját szülőfóldprogramját népszerűsítette. Főleg fideszes polgármesterek pedig közle­ményben tudatták: meggyőző­déssel támogatják a kettős ál­lampolgárságra való „igen" sza­vazást. A településvezetők rioga­tásnak nevezték a kormány költ­ségvetési számításait, szerintük semmilyen valóságalapja nincs. Közben az erdélyi származá­sú Medgyessy Péter volt minisz­terelnök is bekapcsolódott a kampányba. A Románia és Er­dély egyesülését Budapesten még kormányfőként ünneplő Medgyessy tegnap azt mondta: nem megy el szavazni december ötödikén. Szerinte az emberek nem tudják, hogy mire voksol­SZAVAZZON! December 5-én ZX nak. A politikus felelőtlenség­nek tartja a referendumon való részvételre buzdító felhívásokat. A kormány bejelentette, felké­rik az igazságügyi minisztert, hogy a Szülőföld-csomag kereté­ben dolgozza ki a nemzetpolgár­ság fogalmát. - Abból levezethe­tő lesz egy olyan úti okmány, amely könnyítést jelent a Ma­gyarországra belépő határon tú­li magyarok számára - mondta László Boglár kormányszóvivő. Szocialista kampányanyag Erdélyből? Szijjártó Péter fideszes képviselő szerint az MSZP másfél millió példányban egy székelyudvarhelyi nyomdában készítteti a „neme­ket” népszerűsítő kampányújságját „Gyurcsány tipikus üzletem­berként viselkedik, azért készül Erdélyben a brosúra, mert ott ol­csóbb. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a Fidesz állításai valótlanok. Szász fenő, Székelyudvarhely polgármestere tegnap el­mondta: birtokában van egy lap, amely az MSZP lógója alatt je­lent meg. A városban működő Infopress nyomda vezetője úgy nyilatkozott, alvállalkozóként nyomtatták ki a szóróanyagot Egészséges program, kétkedő polgárok önkéntesen Bizony jóval tovább élhetnénk, ha törődnénk magunkkal Az Európai Unió állampolgárai átlagosan hetvennyolc évig élnek. A spanyolok négy esztendővel többet - bár ők szinte állandóan dohányoznak az olaszok het­venkilenc, a franciák hetvennyolc évre számíthatnak. Nálunk a leg­alacsonyabb a várható élettartam: hetven év. A hölgyek hat-hét év­vel tovább élnek. Még nem vagyunk eléggé fe­gyelmezettek, sokan nem tartják fontosnak, hogy elmenjenek az egészségügyi szűrővizsgálatokra - állítja Kárpáti Zsuzsa, a parla­ment szocialista képviselője. „Egyre többen jelentkeznek, de még mindig kevesen élnek a fel­kínált vizsgálatok lehetőségével. Igaz, kialakult már az a réteg, amelyik pontosan szeretné tudni, hogy szorul-e, s ha igen, milyen orvosi kezelésre. Az adatok azt mutatják, meggyőzéssel, hatéko­nyabb ismeretterjesztéssel elér­hető lenne, hogy a jelenleginél jó­val tovább élhessünk.” Sokakat az tart vissza a vizsgálattól, hogy néhány rákgyanús diagnózisról utóbb derül ki: téves volt. A daganatos betegségek vizs­gálatának költségeit fedezi az Or­szágos Egészségügyi Pénztár. Egyre többen, de még ma is vi­szonylag kevesen veszik igénybe. A nemzetközi tapasztalatok alap­ján a korán felfedezett betegség gyors terápiával gyógyítható. A daganatos betegek harminc szá­zalékát lehetne eredményesen ápolni. A daganatos betegségek vizs­gálatát mindenki önként vállalja. A hatóság csak a fertőző betegsé­gek feltételezésekor rendelheti el a veszélyeztetettek vizsgálatát. Az Egészségügyi Minisztérium éppen ezért szorgalmazza, hogy könnyebben, gyorsan, kényelme­sen elérhető szűrőállomásokat ál­lítsanak föl. Elsősorban az elma­radott térségekben lenne szük­ség több vizsgálatra, ahol egyéb­ként az átlagosnál többen igény­lik a vizsgálatokat. Daganatos halálozások száma Magyarországon FORRÁS: NEMZETI KÖRNYEZET EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓPROGRAM A páciensek adatai titkosak Aki nem jelenik meg a szűrésen, „személyes hangvételű levelet” kap, hogy legközelebb menjen el. Nem kötelező, de ajánlatos. Semmiféle adatvédelmi gondot nem okozhat, hogy a szűrővizs­gálaton meg nem jelenő polgárt ismételten berendeli az intézet - magyarázza Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Ezt az ada­tot ismeri az orvos, a rendelőintézet, a kórház. Fölszólíthatják az embert, hogy jelenljen meg a szakorvosnál vizsgálatra, de nem adhatják tovább senkinek sem. A Botka család ebédjén nem eshet csorba A CSORBALE­VES sohasem hiányzik az asztalról, ha Szolnok és Szeged pol­gármestere együtt ebédel, botka lajosné és Botka László azonban rit­kán hajol közösen a tányér fö­lé. Anya és fia jobbára a par­lament szocialista frakciójá­ban fut össze. Havonta azért összehoznak egy közös napot is. Tíz hónapja, hogy az uno­ka megszületett, inkább a szülők kelnek útra. Ilyenkor egy kis hazai tárkonyos csor­balevest is csomagolnak. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Bállá György nyolckilós harcsát fogott Bakonyi Tibor kézilabdázó lányának drukkol SZENVEDÉLYES horgász BÁLLÁ GYÖRGY fideszes or­szággyűlési képviselő. A napokban a szolnoki Holt-Tiszából egy nyolckilós harcsát sikerült ki­emelnie. „Otthonosan mozgok a konyhában, három részre osztottam a halat. Elsőként harcsapaprikás készült, máso­dik alkalommal sültet készítet­tem, harmadszorra pedig ponttyal keverve halászlét főz­tem” - mesélte. Elárulta, szíve­sen piheni ki a vízparton a po­litikai csatározásokat „AZ CSAK TER­MÉSZETES- mondja ba­konyi TIBOR országgyűlési képviselő, Budapest szo­cialista főpolgármester-helyet­tese -, hogy kézilabdás lányom minden versenyén ott szurkolok az első sorban. Büszke vagyok arra, hogy a Vasas jobbkezes balszélsője, s jóval tehetségesebb átlövő, mint egykor az apja volt. És ha nincs meccs? Nos, akkor jólesik egy kis séta feleségem­mel a Rómaifürdőn, legalább a lángososig és vissza.” Öreg órákat gyűjt Nyitrai Zsolt „GYŰJTEMÉ­NYEM első mu­zeális darabját egy fegyver- kiállításon vá­sároltam. A ré­gi Doxát min­den reggel a többivel együtt szertartásosan felhúzom”- mondta lapunknak nyitrai zsolt. A fideszes képviselő nyolcdarabos kollekciójából egy több mint ötvenéves, négy- szögletes számlapú vekkerre a legbüszkébb. „Már számos barátomat megfertőztem ezzel a szenvedéllyel. Hatásomra többen óragyűjtésre adták a fe­jüket” - mesélte a honatya. Tizenhétféleképpen kényeztetnek bennünket TOÓT H. ZSOLT patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke máris többet ért el, mint amennyit remélt. Népszavazási kezde­ményezésével rávette a kormánypártokat, hogy megfogalmaz­zák, miért is jó magyarnak lenni. Az úttörő jelentőségű megszó­lalások most épp Lendvai Ildikó és Eörsi Mátyás nevéhez fűződ­nek, akik a nyilvánosság elé tárták: magyar állampolgárnak lenni különleges kiváltság. Mert jelenleg tizenhétféle szociális ellátás jár rftinden állampolgárnak. A kormánypárti bejelentés lenyűgöző hatású lehetne. Például akkor, ha ezt a gondoskodást az állampolgárok is lenyűgözőnek éreznék. A tizenhétféle ellátás hírével viszont nehéz lenne bárkit is elbájolni. A puszta szó ehhez kevés: erre már az a Gyurcsány Ferenc is rájöhetett, aki nemrégiben hasztalanul értekezett mindannyiunk jólétéről a parlamentben. magyarnak lenni, s a magyar állampolgárság intézményes jogai­ban részesülni tényleg nem ugyanazt jelenti. Ezért lehet felvetni a határon túli nemzettársainknak járó kettős állampolgárság gondolatát. Akárki akárhogyan szavaz is azonban, nem hinném, hogy befolyásolná a döntését a magyar állampolgárság kiváltsá­gait taglaló kormánypárti állelkesedés. Különösen akkor, ha sen­kit nem találunk, aki fel tudná sorolni, mit számolt össze a két kormánypárt, amikor egyet gondoltak, s tizenhetet mondtak. TTTTTT’1■ Kevés pénzből kampányol a Munkáspárt ORSZÁGJÁRÓ körutat indí­tott a Mun­káspárt az ál­tala kezdemé­nyezett kórházpriva­tizációról szóló referendum népszerűsítésére, thürmer gyula pártelnök elmondta: óriásplakátokra és egyéb hir­detésekre nincs pénzük, így a szórólapozáson kívül fóru­mokon keresnek támogató­kat a kórházak magánosítása ellen december 5-re. Sikeresnek bizonyult a kistérségi pályázat többcélú kistérségi társulás­ra 75, kizárólag területfejlesz­tési társulás megalakítására 69 pályázó nyert támogatást a Belügyminisztériumtól - tu­datta sajtóközleményében a tárca. Hozzátették: jövőre 6,5 milliárdot fordítanak a többcélú társulások ösztönzé­sére, de futja pénz a működő szervezetek támogatására is. Magyar Bálint kifogásolta az imádkozást ROSSZ EMLÉKEKET idéz fel az, ha bárki ellenőrizni, befolyá­solni szeretné, ki miért imád­kozik a katolikus iskolák ká­polnáiban - mondta Veres András püspök. Tegnap Ta­kács Albert ombudsman azt közölte, az oktatási in- tézményben nem korlátozható a : ^ ’ lelkiismereti és vallásszabad­ság. MAGYAR BÁLINT oktatá­si miniszter kifogásolta, hogy imádko­zásra kérték a katolikus isko­lákban a pe­dagógusokat és a diákokat. Mégpedig azért, hogy iskolájukat hátrányosan érintő intézke­dések ne lépje­nek életbe. Száz gépjárművet hoznak haza Irakból mintegy száz járművet és csaknem száz konténernyi felszerelést kell hazahoznia Irakból a magyar szállító ala­kulatnak - mondta tegnap Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommuniká­ciós főigazgató-helyettese. Hozzátette: az iraki Hillában lévő táborból minden eszközt Kuvaitba szállítanak, onnan pedig repülővel hozzák haza a felszereléseket. Emelkedik a diákhitel törlesztőrészlete Jövő évben a diákhitel tör­lesztőrészlete 3420 forint lesz - nyilatkozta tegnap Őri András, a Diákhitel Központ Rt. kommunikációs igazgató­ja. Ebben az évben 3180 fo­rintot kellett fizetniük az érintetteknek. Őri hozzátette: a törlesztőrészlet azért nőtt, mivel a minimálbér jövőre 57 ezer forintra emelkedik. Orosz Sándor szerint zöldpárti a költségvetés a jövő Évi költ­ségvetésben környezetvéde- ! lemre és a ter­mészet megőr­zésére össze­sen 121 mil­liárd forint áll rendelkezésre. Ez 10 százalékkal, azaz 12,7 milliárd forinttal több, mint az idén - mondta orosz Sándor MSZP-s képviselő. „A jövő évi minden idők leg­zöldebb magyar költségveté­se, és aki ennek ellenkezőjét állítja, az zöldségeket beszél”. Gazdák zárják le az utat a jövő héten félpályá: útlezárással tilta­koznak a gazdák november 24-én, 25-én és 26-án minden megyében és a fővárosi kör­gyűrűn. Azért tiltakoznak mert a földművelésügyi mi­niszter felfüggesztette az ál­latjóléti és haszonállat-tartási előírások okozta többletköltsé­gek támogatására kiírt pályá­zatok befogadását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom