Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)

2004-10-30 / 252. szám

_ , , . ,, „Ha egy színművet csaknem ©MIMII SSfÉR kétszáz évvel ezelőtt vetettek papírra, illetve mutattak be, akkor joggal merülhet fel a kérdés: megéri e „lepo­rolni”, felújítani. Vannak persze vitathatatlan, örök értékek - ilyenek Shakespeare drámái, vagy magyar vonatkozásban Katona József, Madách Imre, Vörös­marty Mihály fő művei - amelyekkel kapcsolatban szóba sem jöhet e dilemma. Kisfaludy Károly 1828-ban írt és rá egy évre Kassán színre vitt „Csalódások” című vígjátéka nem tartozik ezek közé. Sőt, az ősbemutató helyszínéről érkezett Thália Színház előadása láttán sem könnyű eldön­teni, hogy érdemesnek bizonyult-e az ügybuzgó igyekezet. „Plánumok” így-úgy megvalósítva Lomhái inspektor (Mikó István) ezúttal Lucza kisaszszonyt (Kövesdi Sz. Mária) szédíti terveivel A történet - amely során Lomhái uradalmi inspektor, ma­gyarul intéző, jószágigazgató rend­re abban leli örömét, hogy „plánu- mokat” eszel ki fia, fogadott lánya és környezete más, férfi- és nőtag­jának összeboronáására, kiháza­sítására - bármennyire kedves, bi­zony meglehetősen kimódoltnak, návnak tetszik napjainkban. Még akkor is, ha az ügyeskedő Lombá terveit - túl a szokatlan egyéni kedvtelésen - a manapság ugyan­csak előszeretettel gyakorolt va­gyongyarapítási mesterkedések is vezérlik. Nem lesz aktuálisabb, él­vezhetőbb a darab attól sem, ha a háttérben felismerni véljük a szer­ző mondandójának egyéb törekvé­seit, mélyebb rétegeit. Régen túlva­gyunk már a léha életvitelű, finom­kodó modorú egykori arisztokrá­cia kifigurázásának igényén, s a fa­ragatlan vidékiség szatirikus élű megjelenítése sem pezsdíti fel iga­zán az érdeklődést, alig hordoz magában érdekes konfliktushely­zetet. Ugyanakkor van a „Csalódá- sok”-ban néhány olyan taláóan jellemzett típus, figura, amely Kis­faludy Károly - kétségtelen, kora átlagszínvonalát messze meghala­dó - drámá vénáját, táentumát minősítve megállja a helyét a XXI. század eleji színpadon is. Ilyen a földesúr Mokány, aki parlagi mű­veltségű, nyersen szókimondó ugyan, de legáább őszinte, puritán gondolkodású, s ennélfogva sike­rül elkerülnie, hogy a cselszövő ké- nye-kedve szerint áakuljon ma­gánélete. S mindenekelőtt e kate­góriába tartozik Lombá, akinek súlya, mintegy játékmesteri szere­pe minden bizonnyá felértékelő­dött az elmúlt évtizedek során Kis- fáudy eredeti szándékához ké­pest. Különösen igaz ez a kassáak produkciójára, amelyet anyaor­szágbeli vendégként Mikó István rendezett, s amelyben ő személye­síti meg az inspektor áakját. Az előadásban akkor van iga­zán élet, tűz, ha Mikó jelenik meg a színen. Sugárzik róla, hogy ő ma­ga is élvezi annak a lehetőségét, hogy szerepe szerint is önfeledten gombolyíthatja a szálakat s rendü­letlenül gyárthatja, szövögetheti „plánumát”. Előfordul azonban, hogy kísértésbe esik és vélhetően a közönség kedvéért rá-rátesz még egy „lapáttá”. Pedig akkor jó iga­zán, amikor visszafogottabban ko- médiázik. A Mokányt megszemé­lyesítő Pólós Árpád nagyformátu­mú, kitűnő színész. Ezt Salgótar­jánban is igazolta már Zorbaként és a „Pillantás a hídról” Eddie- jeként. Ezúttá elsősorban szép or­gánuma érvényesül, s mintha ide­gen lenne számára a helyzet: neve­zetesen, hogy nem ő az abszolút főszereplő. Győri Péter - aki szin­tén magyarországi vendég a darab­ban - jól pipiskedik a számító ho­zományvadász, báró Kényesi alak- jában. Nem átallja bevallani, hogy a számára (is) a pénz jelent min­dent, ez a kulcsszó, amely minde- nekfelett ál. Ugyancsak figyelemre méltó alakítást nyújt a férjre oly­annyira áhítozó, nem igazán szép­ségével vonzó, harsányan, széles mozdulatokká gesztikuláló Lucza (vén) kisasszony szerepében Kövesdi Sz. Mária. A „Csáódások”-beli nemesi kú­riák további, egykoron jellegzetes, hangsúlyos szereplőinek arcéle so­kat kopott az idők múlásává és en­nek megfelelően mára elháványo- dott, vérszegény személyiségek­ként jönnek-mennek, téblábolnak, tudáékoskodnak a színpadon. Vo­natkozik ez a határozatlan akara­tú, ábrándos Elemír grófra, a vele kokettáó, de a vagyont is számon tartó fiatá özvegyre Linára épp­úgy, mint Lombá fiáa, a katona­emberhez szokatlanul romantikus érzelemvilágú Elekre és szerelmé­re, az inspektor jól nevelt fogadott lányára, Lidire. A vígjátéki szabá­lyok szerint minden ármány elle­nére előbb-utóbb egymásra tááó két párt Bocsárszky Attila és Ger­mán Lívia, valamint Manases Ist­ván és Kiss Szilvia alakítja - a fenti­ekkel is összefüggésben - megle­hetősen sáytáanul. Mentségükre szóljon, hogy a darab jórészt kora­beli nyelvezete is nehezíti helyze­tüket, eleve erőteljes koncentrációt igényel részükről a helyes szöveg- mondás. Véleményünk szerint összetettebb, jelentékenyebb figu­rát sejtet Lina társalkodónőjének, a földön járó Vilmának, Mokány „váasztottjának” az áakja, mint amit a rendezés, illetve Szabadi Emőke „kihozott” belőle. A kétbal- kezes uradámi kertészt Ülés Osz­kár jeleníti meg, elfogadhatóan. A színlap nem tünteti fel a fila- góriákra, virágoskertekre, száetlik- re hajazó díszlet tervezőjét, min­denesetre a bizonytalan színvilá- gú, láthatóan olcsón, mondhatni szegényesen kivitelezett imitációk teljes szinkronban vannak a darab hangulatává, felemás értékeivel. A magyar nyelvű színjátszás évszá­zados hagyományaira áapozó, ro­konszenves kassá társulat nyújtott már jobb produkciót Ságótarján- ban, az említetteken kívül például Ratkó József kiráydrámája eseté­ben is. Éppen ezen élményeink áapján szívesen látjuk újra a meg­szervezésének, fennállásának 35. évfordulóját ebben az évadban ün­neplő - ugyanakkor súlyos anyagi gondokkal küszködő - Thália Színház művészeit akár a legköze­lebbi „Tarjáni tavasz”-on. Ami pedig a József Attila Műve­lődési Központ idei színházi prog­ramját illeti: november 4-én, a Jó­zsef Attila, 10-én pedig a Radnóti Miklós bérlet tulajdonosá láthat­ják Vaszary Gábor-Budai Dénes „Meztelen lány” című zenés vígjá­tékát a Turay Ida Színtársulat elő­adásában. CSONGRÁDY BÉLA Balassi szobra vigyáz az olvasókra Csütörtöktől már a szemébe lehet nézni Balassi Bálintnak. A könyvespolcok között, talán a legméltóbb helyen, az em­ber szemmagaságával egy vonalban áll a költő bronzszobra. Mintha csak vigyázna az olvasóra, és arra akarná rábírni nyisson ki egy könyvet, üssön fel egy másikat, és merüljön el az évszázadok emlékeiben. Olvasson bármit, az egyszer­re visz a múltba, vagy repít el a jövőbe. Salgótarjánban a Balassi Bá­lint Megyei Könyvtárban csütör­tök délután avatták fel a névadó költő bronzba öntött mását. Bíró Iván Balassi-szobrát Bobály Atti­la álmodta, és öntötte újra formá­ba öntőműhelyében. A szolid fundamentumon álló bronzszob­rot, megcsodálták, sőt többen meg is simogatták a Balassi mű­veltségi vetélkedőre érkezett ba­lassagyarmati, füleki, pozsonyi, sepsiszentgyörgyi és zentai diá­kok is. Tehették, mert a szobor vonásai most nem az egykori harcos katonát idézik, hanem az élet dolgain gondolkodó költőt. Szentmártoni Szabó Géza iro­dalomtörténész, neves Balassi- kutató avatóbeszédét, egy példá­val kezdte. Amikor egy restaurá­tor dolgozik egy festményen, amelynek felületébe, szinte bele­ivódott az évszázadok nyoma, akkor az mást mutat mint az ere­deti. Amikor az aprólékosan meg­tisztuló képről leszedi az idők ré­tegeit, akkor egy új kép világlik föl. Valahogy, így van ezzel a mi korunk embere is, aki közelebb kerül Balassihoz, amikor az idő múlásának rétegeit lekaparja. Kö­zelebb kerül a valósághoz, és kö­zelebb a szellemi hagyatékhoz. Megismer egy költőt, aki katona volt ugyan, és hősi halállal is vé­gezte be életét, de katonai érde­meinél az irodalmi érdemei vitat­hatatlanul nagyobbak. Az iroda­lomtörténész szerint, az egykori „istenes énekes” leginkább a világ szép dolgaival szeretett találkoz­ni. A szerelmi költészete volt az, ami a korabeli európai irodalmi irányzatok fősodrába vitte az ő költészetét. Még a bánatot is a szerelem velejárójaként emlegeti. Bíró Iván szobra, és a most újra­öntött bronzszobor sem a kato­nát ábrázolja, hanem egy meditá­ló, gondolkodó pózban ülő em­bert, aki kivette részét a harcok­ból is, de gondolatai már nem a harcok mezején járnak. Az avatóbeszéd után, Loson- czi Tamás, Salgótarján megyei jogú város oktatási, kulturális, és sportbizottságának alelnöke - a szobor újraöntésének egyik mecénása - lépett a mikrofon­hoz, majd leleplezte a csillogó bronzszobrot. Ezután, a balas­sagyarmati Varietas Pódium­színház tagjai versekkel, és ze­nével idézték fel a négyszázöt­ven éve született költő korának hangulatát. KÉP ÉS SZÖVEG: GYURIÉN TIBOR A szobor avatásán Balassi korának híres dallamai csendültek tel ________________JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES_________________ M últ heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Béla már el is felejtette, hogy a macskád kikaparta a virága­it.” Szerencsés nyertesünk: Varga Róbert Salgótarján, Szerpentin u. 15. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb november 4-ig juttassák el szerkesztőségünkbe!-r KETTŐS FÖLDRÉSZ r SZÍN­DARAB RÉSZE o A MÉTER JELE /V? SZESZES SZOMJ­OLTÓ L L KÖLTŐ ~~r~ f­p TÖVISES VTRÁG A 0 ÉGETETT FEHÉR ANYAG GYŐRI ...; SPORT­KLUB a r V r 2r NAGY­BRITANNIA RÉSZE VAR­PALOTA RÉSZE /VJ 0 r T“ k_ 1c & /c £ b Hr fír­Pr U 2 £ L & Pr ÖT £ i/ FÜRDŐ­ALKALMA­TOSSÁG RÓMAI EGYES ZACSKÓ­BA PAKOL £ T T h 1 J 'E MEGJE­LENÉSI FORMA K b u Aj í JÓL­LAKOTT ...SZÓ; PANASZ ’ö a s <2r­r 4­T 4~ K T z AJ S JS F £ kJ LÍDIA, BECÉZVE €> d 0 * /K rj KLISÉ VÉGE ! 4 c T £ K r tz I GYÓGY­KEZELÉS £ T T ITTA MÉLYBEN, NÉPIESEN L T I r kJ 0 £> ELÉR, VALÓRA VÁLT Ü ü u bi £ TENGERI EMLŐS £ ELLENBEN 7D 1r A BÓR VEGYJELE L £ ORSZÁGOS RENDEZŐ- IRODA, R. £ T o ~T~ P t U 2­'(A Ar Ir “4" o IGEKÉPZÖ l o 1­u o £ o_ L O (b £ £ A­AMELY SZEMÉLY­NEK if aJ K Az Elemír gróf (Bocsánzky AUia). Lha, a fiatal özvegy (Germán Lívia) és Elek. az inspektor fia (Manases István] FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom